Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-19 / 298. szám

4 Somogyi Néplap 1986. december 19., péntek Űj tornacsarnok épül Csurgón az 526. számú Farkas János Ipari és Mezőgazdasági Szak­munkásképző Intézetben és Szakközépiskolában. A 48x24 méteres játékterű sportcsarnokot az intézet saját építöbrigádja építi, melyhez igen sok társadalmi munkával járulnak hoz­zá az iskolában tanuló diákok. A mintegy tízmillió forintba kerülő létesítményt a követ­kező év tanévnyitójára szeretnék átadni. Szövetkezeti üdülő épül Megnyitották a* atádi fürdőt Kigyulladtak a fények Nagyatádon, a Széchenyi té­ren a „mindenki karácsony­fáján”. A fenyő mellé ezút­tal ajándék is jutott: tegnap délelőtt dr. Vjsághy Erzsé­bet, a megyei főorvos nyitot­ta meg a nagyközönség előtt a századunkkal csaknem egyidős, de harm i nem illió forintból korszerűvé felújí­tott, modern termálfürdőt. A nagyatádik által régen várt eseményre eljött dr. Cziráki Józsej, az Egészségügyi Mi­nisztérium főosztályvezető­je és dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője is. A fürdő felújítása éveket vett igénybe, akárcsak an­nak idején az építése. Ké­miai tulajdonságai különle­ges helyet biztosítanak a nagyatádi hévíznek az ás­ványvizek sorában. A moz­gásszervi betegségeken túl alkalmas nőgyógyászati pa­naszok, gyomorbántalmák, emésztési panaszok, epepana­szok kezelésére, valamint ge- rincműtétek utókezelésére és ivókúra alkalmazására. A nagyatádi víz e tulajdonsá­gait már régóta ismerték az orvosok, de csak a hatvanas évektől foglalkozták a für­dőben szervezett gyógyítás­sal. Az attól kezdve szerzett tapasztalatok tették lehető­vé, hogy 1976-ban felavatott kórházban erre a fürdőre építve létrehozzanak egy megyei feladatokat ellátó reumatológiai osztályt. A fedett medence tetőszerkeze­te három évvel később élet- veszélyessé vált, be kellett zárni. A tanács döntés elé kényszerült: vagy sorsára hagyják az épületet, vagy a lehető legnagyobb nehézsé­gek árán is, de felújítják. Az utóbbi mellett határoztak, bár ekkor még kérdéses volt, hogy miből végeztetik el a munkákat. 1982-ben bezárt a fürdő. Ma reggel hat órától már az első vendégek is ismer­kedhetnek a tetszetősen be­rendezett létesítmény na­gyobb részével. Egy része — amelyet dr. Novotny György osztályvezető főorvos muta­tott be a vendégeknek — ja­nuárig még zárva lesz. Itt kap helyet a reumatológiai osztály rendelője a különbö­ző terápiás • részlegekkel, ke­zelőhelyiségekkel. Kérdé­sünkre, hogy miért kell még tovább várni, az. osztályve­zető főorvos elmondta, hosz- szabb beüzemelésre van szükségük ahhoz, hogy meg­ismerkedjenek az új körül­ményekkel, a felszerelések­kel. A statisztikák szerint a fürdőben működő reumatoló­giai szakrendelésen tizenhat évvel ezelőtt hétezer, négy évVel ezelőtt már kilencezer beteget kezeltek. Az új fel­tételek között várhatóan még többen jönnek majd gyógyulni a városba. A szak­emberek bíznak egy újabb fellendülésben. Ezért is ha­tározott úgy a Napsugár üdü­lőszövetkezet, hogy Nagyatá­don is létrehoz egy üdülő­szállót. A tervek már elké­szültek, s Zalaegerszegen, Budapesten, illetve Nagyatá­don megkezdődött a szerve­zés is. A jelentkezők örökös üdülési jogot szerezhetnek majd a fürdőtől kétszáz mé­terre készülő szállóban, melynek alapozását a tavasz- szal kezdik és 1988-ban már vendégeket is fogadhat. N. J. Jobb vételt! Nemzetközi összehasonlítá­sokat is figyelembe véve a hazai postai szolgáltatások közül a rádió- és televízió­műsorszórás minősége — mint szolgáltatásé — meg­előzi a telefonét és a ha­gyományos postáét. Így vé­lekedik erről a lakosság is, legalábbis az a része, ame­lyik részesülhet ezekből a szolgáltatásokból. Mert min­denki, sajnos, ma még nem. A várható fejlesztésekről beszélgettünk dr. Valter Fe­renccel, a Magyar Posta el­nökhelyettesével. — Napjainkban természe­tes szolgáltatás, hogy az em­ber bekapcsolja a rádióké­szülékét, a televízióját, s jó minőségben veheti az adást. Hány százalékán érvényes ez a „természetesség” az or­szágnak? — Ez idő tájt középhullá­mon és URH-sávban együtt a rádió Kossuth műsora az ország területének 93 száza­lékán vehető kifogástalanul. A Petőfi kilencvenen, a 3. műsor pedig — csak URH-n — szintén az ország 93 szá­zalékán. Senki se képzeljen azonbah egy éles határvona­lat, amelytől innen jó a vé­tel, s amelyen túl nem hall­ható semmi. Olykor, egészen kivételesen kialakuló jó vé­teli viszonyok mellett ha­zánktól távol is hallgathat­ják turistáskodó honfitársa­ink középhullámon a hazai híreket. A dolog azonban elég bizonytalan, mert a domborzati és időjárási vi­szonyokon túl a helyi adók is korlátozó hatásúak. Az „éteri zűrzavar” pedig egyre nagyobb. A prognózisok sze­rint számítani kell rá, hogy a középhullámú frekvencia- sáv telítettsége a különféle ipari zavarok, továbbá az idegen adóállomások telje­sítményének növekedése folytán az évtized végén leg­feljebb, ha az ország há-^» romnegyedén lehet majd el­fogadhatóan hallani a Solt­ról sugárzott Kossuth-mű- sort. — Ez nem valafni bizta­tó... — Igaz, de csak a közép­hullámon van így, mivel eb­ben a tartományban — nem­zetközi egyezmények értel­mében — a solti 2000 kilo­wattal a Magyar Posta ki­használta minden lehetősé­gét. Legalábbis a Kossuth-- műsorra. A rövidhullám azonban adva van: a posta jászberényi rövidhullámú rádióállomása tizenkét esz­tendeje dolgozik, s most egy éve 'új szolgáltatást is vé­gez. A ^Korábbi harminc— negyvenperces, magyar és idegen nyelveken sugárzott műsorai jócskán kibővültek, hiszen az állomás naponta tizenhat órán. át továbbítja 900 kilométeres körben a Kossuth-műsort. Az ered­mény tehát: gyakorlatilag — megfelelő készülék esetén persze — százszázalékos lett Magyarországon a rádió fő műsorának vétele. Arról nem is szólva, hogy tengereket járó hajósaink, külföldön dolgozó vagy utazó honfitár­saink ugyancsak szívesen hallgatják. — És mi a helyzet a te­levízió-műsorokkal ? — Az 1. műsort az or­szág területének 93, a 2.-at 82 százalékán lehet látni ki­tűnő minőségben, már per­sze, ha nemcsak a készülék jó, hanem az antennája is. Különösen a 2. műsor to­vábbításában sikerült az utóbbi néhány évben fejlő­dést elérni, hiszen 1970-ben az iménti arány mindössze 3 százalék volt, 1975-ben 33, 1980-ban 54 százalék. — Milyen fejlesztések vár­hatók az évtized végéig? — A tv 1-es műsorához felépül a tervek szerinti utolsó, vagyis tizenkettedik gerincadó Vasvár térségében. A 2. műsort jelenleg tíz gerincadó továbbítja. Ehhez további hat épül a mosta­ni tervidőszakban Vasváron, Nagykanizsán, Sopronban, Békéscsabán, Gerecsén és Csengődön. Épül rajtuk kí­vül a két műsorhoz körül­belül negyven átjátszó adó is, elsősorban a Dunántúlon és Észak-Magyarországon. Mindezek segítségévet" az 1- es műsort három, a 2-est tíz százalékkal nagyobb te­rületen lehet majd látni 1990-ben,‘ mint most. A körzeti rádióműsorok, a külföldi turistáknak szer­kesztett programok, és a Kossuth-műsor sztereosu- gárzására hat adóállomás kezd működni az elkövetke­zendő években, méghozzá az egész Európában használatos CCIR-normában. Ilyen adó már kettő működik hazánk­ban, az egyik Kab-hegyen, TŰZVÉDELMI TAKÁCSOK A családi házak szabályzata A tűzvédelmi szabályzat a lakóházakat mérsékelten tűzveszélyesnek nyilvánít­ja. A gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy otthona­inkban is jelentős a tűzve­szély. 1985-ben megyénkben minden második tűzeset la­kóházban keletkezett, több mint 7 millió forint kárt okozva. A fotelon, a térítőn felej­tett (rfgarettavég, az ágyban való dohányzás, a bekap­csolva felejtett vasaló nagy kárt okozhat. Melyek azok* a szabályok, amelyekre különös figyelmet kell fordítani? . A veszélyforrások közül kiemelkedik a pb-gáz hasz­nálata, a tüzelőberendezések, az elektromos hálózat és be­rendezések, a tűzveszélyes folyadékok használata. A pg-gáz energiája képes rombadönteni a családi há­zat. Sokak súlyos égési sé­rülés árán tanulták meg: a hordsapkát életveszélyes csavarhúzóval, villáskulccsal, feszegetni és a néhány fil­léres tömítés cseréje is élet­mentő lehet A gáz nehe­zebb a levegőnél, ezért ta­lajszint alatti helyiségben nem tárolható. Sok szabály­talanságot tapasztalunk a gázpalackok szállításakor is. Személyképkocsiban legfel­jebb 33 kg gáz, kerékpáron pedig 2 palack szállítható. Tilos motorkerékpáron és mopeden pb-palackot szállí­tani. E tilalom érthető, ha egy borulás, ütközés követ­kezményeire gondolunk. A tüzelőberendezések meg­annyi tűzveszély forrásai lehetnek azzal, ha a füstcsö­veket nem rögzítjük a fal­hoz. Aki a tüzelőberendezés használati utasításában meg­határozott távolságán belül tart éghető anyagokat (ru­hát szárít, az aprófát a sü­tőbe rakja) előbb-utóbb drá­ga árat fizet könnyelműsé­géért. Sokan ma is benzint, gázolajat használnak begyúj­táshoz: rendkívül veszélyes ez, mert gőzei nyílt láng hatására belobbannak, s ez a nyitott tűzhelyajtón bele­kap az illető ruhájába. Tel­jesen veszélytelen viszont, ha egy kevés gázolajat ha­mura öntve történik a be­gyújtás. A szabályszerű használat és a berendezés jó műsza­ki állapota teszi veszélyte­lenné a tüzelőberendezése­ket. Különösen fontos ez az olaj kályhák esetében: a „maszek gyártmányú” kály­hák számlájára több lakóház leégése írható. Tipikus, hogy sokan a begyújtás után töl­tik tele a tartályt. Ha az égőfazékra ráfolyik az olaj, a tűz törvényszerűen pusz­tít. Olyasmi is megesett, hogy valaki az üzemelő kályha rácsára tette a hidegtől der­medt olajjal teli kannát, ki­csit előmelegíteni. Arról fe­ledkezett csak meg, hogy a műanyag megolvad. Az elektromos hősugárzók használatánál arra kell ügyelni, hogy a sugárzó hő útjában ne legyen éghető anyag. Sugárzásirányba 1-2 méteres távolság indokolt. Ezért jár szinte minden eset­ben tragádiával — főként idős körben —, ha a taka­róba burkolt emberhez egész közel teszik a hősugárzót. Még nagyobb felelőtlenség, ha az anya — mielőtt be­vásárolna — jól megrakja még a tüzet, és a gyerek­ágyat közelebb húzza a kály­hához ... A fűtés, a kályhák fel­ügyelete nem gyerekfeladat. A gyerek és a tűzgyújtóesz­köz találkozása rendszerint tragédiával végződik. A kis­korú nem felelős cselekede­teiért: a szülők, a felnőttek bűnös mulasztása, ha olyan helyen hagyják a gyufát, ahol hozzáférhet. A tüzelés utolsó fázisa, a hamuzás sem veszélytelen: a forró parazsas hamu is több tüzet okozott már. Műanyag edénybe, tűzveszélyes kör­nyezetbe ezért soha ne önt­sünk parazsat. Heizler György tü. fhdgy. A fogyasztók tanácsa megtárgyalta ___________ H iányos a szolgáltatás A tahi fogyasztók tanácsé e(lső ülésén a székhelyközség von záskörzeté pék szolgálta­tásokkal való eülátotts ágált vajtte bonckés alá. Többek között arra kerestek választ, hogy a községekben megol­dott-e az alapvető javító szolgáltatás? Milyen távol­ságon belül érhetők el a rit­kábban igényelt szolgáltatá­sok. s azolk megfelelő szún- vonalúak-e? Milyen, az egyéb szolgál tatás, van-e bővítési lehetőség? A lakosság elvi­ez sugározza az idegenfor­galmi szezonban a Danubi­us műsorát németül, a má­sik Budapesten van. Hang­minőségük sokkal jobb a nálunk eddig használatos OIRT-normás URH-nál. Érdekesség, hogy az URH- adóhálózat többszörös ki­használása módot nyújt egy közlekedési információs műsor létrehozására. Mind­azok, akiknek erre alkal­mas autórádiójuk lesz, akár gyárilag, akár mert adaptert szerelnek bele, a hallgatott műsor automatikus megsza­kításával esedékes közleke­dési híreket vehetnek. A tervidőszak végére befejező­dik a Pétőfi-műsor közép- hullámú adóhálózatának re­konstrukciója. Mindjárt az idén meg lesz Marcaliban a kétszer ötszáz kilowattos új adóállomás, decemberben megkezdődik a berendezés próbaüzeme. Néhány év múlva pedig Szolnokon kezd majd működni új adóberen­dezés. ^ — A felsoroltak mennyi­ségi fejlődésre utalnak. Szá- míthatunk-e valami techni­kai újdonságra? — Megkezdődik a műhol­das műsorszórás előkészíté­se: a KGST-országok várha­tóan a kilencvenes évek ele­jén kezdik meg közös szol­gáltatásukat. Hozzálátunk egy személyhívó rendszer kiépítéséhez is, ami az URH- adóhálózat segítségével fog működni. Speciális jelek to­vábbításával az URH-adók vételkörzetében mindenki el­érhető lesz, ha rádiója olyan, hogy fogja a jeleket. Fejér Gyula selné-e, ha magasabb lenne a szolgáltatás ára? Az elölte rjesatésből kitet­szett: a szolgáltatás színvo­nala viszonylag Korádon a legjobb, bár ott is több gond tapasztalható.. Például nem oldoitták meg az elektromos háztartási gépek és kisgépeik javítását, hiányzik a kozme­tikus, nincs férfiszabó és ci­pész. Ezzel szemben az átla­gosnál jobb a személygépko­csi-ja víjtási lehetőség. A táv­beszélő szolgáltatást kritikán alulinak ítélték, az egyéb­ként 'kifogást a tar. postai szolgáltatásokon belül. Nó- gocson is a háztartásikis- gép-javítás hiányzik, de kifo­gásolható az áfész tevékeny­sége is. Törokkoppányban mines férfifodrász, férfisza­bó és cipész. De fuvarozó sincs a községben. Tab ellátottságával kap- csolattiban is több hiányosság 'Lehullott a hó, s bár most még nem tudni, mennyire lesz tartós a havazás, idő­szerű beszélni a höbolhák lehetséges megjelenéséről. Ezek apró termetű, néhány milliméteres kis rovarok, pontosabban ugróviitlások, amelyek enyhe téli napokon, decembertől márciusig bár­mikor előbukkanhatnak, kü­lönösen erdőkben, ligetek­ben. gyümölcsösökben, tehát fák körül. Kimondottan a hideg évszakot kedvélik, s ekkor a hó felszínén töme­gesen jelenhetnek meg, sőt ugrálnak is. Színük fekete. Ahol ilyet látnak, semmi ok ijedelemre, mert teljesen ár- tallmartian, korhadékevö lé­nyekről van szó, amelyek emberinek, állatnak és a nö­vényéknek sem okoznak bajt. Semmiféle beavatkozásra, védekezésre sincs szükség. Amilyen váratlanul megje­lennek, olyan váratlanul el is került elő. A ktsz cipész- rés zlegében például nem megfelelő a nyitva tartási idő, hosszú a javítás ideje, esetenként munkát sem vál­lalnak. Egyes órás és fény­képész kisiparosok nem tart­ják be a nyitva tartási időt. Gyakoribb ellenőrzésré van szükség. A konténeres sze­métszállítás bővítését igé­nyelné a lakosság, és a köl­csönzés is javításra, szorul. A fogyasztók tanácsának véleménye szerint a szolgál­tatás színvonala nem fel©! meg a lakossági igényeknek. Az árak viszonylag magasak, s ahol nincs helyi megoldás, ott a szállítási költségek mi­att tovább emelkedik. A ta­nácskozáson azt is megfogal­mazták, hogy az adórend­szer jobban ösztönözzön a kistelepüléseken való műkö­désre. fognak tűnni, s folytatják rejtett életmódjukat. A fáik« törzsének, vázágai- n|ak tisztítását, ápolását, már most, a kellemes napsü­téses téli napokon is elvé­gezhetjük. így töhb időnk marad tavaszra. Nem új, de újra „divat” (mindenképpen hasznos dolog) a szépen megtisztított fák törzsének bemeszélése. fcz két szem­pontból is nagyon okos, kö­vetendő dolog: a fehér fa­törzsek visszaverik a nap­fényt. így csökkentik a hő- ingadozást (főleg a téli fa­gyos napokon). Nem kelet­keznek apró vagy nagyobb „fagyrepedések”, amelyeken a veszélyes gombabetegségek behatolhatnák a fába. A fer­tőtlenítés nem kedvez a ká- rosíltóknak sem. Sok rovar- kártevő elpusztul, mivel nem találják meg a kedvező tele­lés i feltételeket, A törzsek meszelését tavasszal megis­mételhetjük. Növényvédelmi tájékoztató Hóbolhák, faápolás

Next

/
Thumbnails
Contents