Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-15 / 294. szám

1986. december 15.. hétfő Somogyi Néplap 5 Játszóház és házibutik alkotás élményét. A miszti­kum és valóság együttes je­lenlétében elevenedett fel az elfelejtett múlt. A jeles na­pokhoz fűződő népi hagyo­mányok, szokások, jóslatok felelevenítése rendszeres programja lesz ezentúl is a múzeum munkatársainak. S, hogy tanuljanak belőle a leendő pedagógusok is, az eseményeket a Tanítóképző Főiskola stábja videofelvéte­len rögzítette. csak! megállásra késztetett gyereket, felnőttet egyaránt. A lépcsőkanyarban magne­tofonnal a kézben két hölgy adta a legfrissebb informá­ciókat, hirdetett eredményt, olvasta fel a nyertes tom- bolaszámokat. Az emeleti folyosón szőke kislány, Tóth Edit a Toldi utcai iskola tanulója szo­rongatta a magakészitette mézesbábfiigurákat, nyuszit, szívet, fenyőt és az apróka ajándékkosarat, melyet ugyancsak itt készített. Leg­nagyobb élménye a gyer­tyaöntés volt, boldogan vit­JÁTSZÓHÁZAK KAPOSVÁROM Babonák, hiedelmek felidézése Luca, Luca kitty, kotty! December közepétől a gyerekek már számolják a napokat. Hányat alszunk karácsonyig, mikor kezdődik a várva várt téli vakáció, lesz-e szánkózáshoz, síeléshez vattapuha hótakaró? A ka­rácsonyi ünnepekhez kap­csolódó népi szokások, jós­latok fölelevenítése az ün- nepvárás kísérője és nagy élmény a városban élő gye­rekek számára. Bizonyította ezt a Luca napján, szombaton délelőtt megrendezett játszóház is. A Somogy Megyei Múzeum­ban lelkes néprajzosok, Sza- pu Magdolna, Cs. Hegedűs Erika, Winkler Ferenc, Huszka Judit és Gáli Éva gondos előkészületek után vezették a foglalkozásokat. Megszoktam már, hogy a moszkvai emberek minden­hol kihasználják a várakozás perceit újságolvasásra. Kint tartózkodásom idején az ér­deklődés különösen magasra csapott, mindenki bújta a tudósításokat a Legfelsőbb Tanács ülésszakáról, a jövő évi tervről, és természetesen a magánmunka-tevékenysé- get szolgáló törvényről. Nem lehetett kikerülni ezt a témát az utolsó napon sem, amikor Moszkvában a Kalinyin gépgyártó egyesülés központi gyárába és a ha­risnyagyárba látogattunk el. Lehet, hogy furcsa párosítás, pedig volt, ami közös értel­met adott neki. Egyrészt a gépipar szerepe kulcsfontos­ságú, másrészt most olyan a légkör, hogy nem szorul hát­térbe a fogyasztási cikkek termelése sem. S ez minden­képpen új most, az átalakí­tás, a társadalmi-gazdasági fejlődés gyorsításának idő­szakában. Még valami összeköti a két gyárat. 1987. január else­je fontos dátum lesz a törté­netünkben: áttérnek a gaz­dasági önelszámolásra. Ez pedig cseppet sem könnyű feladat. A Kalinyin gépgyártó egyesülés háromezer dolgo­zót foglalkoztat a három gyárban és a telepen. Hid­raulikai berendezései és szi­vattyúi jól ismertek a világ­piacon, hazánkban is. Eddig is magasra tették a mércét, hiszen nyugati cégekkel kel­tek versenyre az exportpia­cokért. — Mi, elsősorban itt, az egyesülésben szeretnénk él­té körbe a három nagy asz­talt, várva a játékot, aján- dékkészíitést. S hogy mekko­ra esemény gyereknek, fel­nőttnek a közös játék, múlt­idézés, azt jelezte a néma csönd, amellyel figyelték és megtisztelték egymás mun­káját. A dramatizált szokás- felidézés, szerelmi jóslások óriási élményt jelentettek a TV és videó bűvkörében fel­növekvő generáció számára. érni a gyorsabb növekedést — kezdte Iván Mihajlovics Kalinyin főigazgató. — Olyan termékeket szeretnénk kibo­csátani, amelyekre valóban szüksége van a népgazdaság­nak, éppen ezért az ötéves tervidőszakban kétszeresére növeljük a legjobb minőségű hidraulikus berendezések gyártását. Ehhez megterem­tettük és teremtjük a mű­szaki és a technikai feltéte­leket. — A nálunk gyártott hid­raulikákat, szivattyúkat a legkorszerűbb építő-, útépí­tő- és egyéb gépekben hasz­nálják — mondta Alekszandr Petrovics Popov főtechnoló­gus, aki egyben a Szovjet- Magyar Baráti Társaság tag­csoportjának elnöke is. — Termékeink felét Nyugat­A szervezők gondoskodtak arról is, hogy a gyerekek értsék és megfelelően érté­keljék a népi és vallási gyö­kerekből eredő szokások, jóslatok szerepét a hagyo­mányőrzésben. Mit jelképez a boszorkány, hogy készül a Luoa széke, mi a hagyma- kalendárium, hogyan kell a rontást elhárítani? — Meg­annyi kérdésre született meg a válasz. No és a Lucázás felidézése szinte minden gyerek számára megadta az Ugyanezen a napon dél­után megbolydult hangya­bolyhoz vált hasonlatossá a Kilián Művelődési Központ. Játszóházat és házibutikot hirdettek a plakátok. Jöttek is szép számmal a kis ven­dégek. Az apróbbak anyu­ka, a nagyobbak testvérek, barátok kíséretében. A föld­szinten non-stop video előtt félkaréjban soha el nem fo­gyó gyereksereg álldogált. — Ebből a filmből sosem elég! — adta a tudtomra Király Zoltán, a ház igazga­tója. A nyuszi és farkas ka­landjait megelevenítő szov­jet rajzfilm, a No, várj Európába exportáljuk, de szállítunk belőlük Magyaror­szágra is. S gondoskodunk a pótalkatrészek utánpótlásá­ról is. Jövő évtől fokozatosan be­vezetik az egyesülésben az állami minőségellenőrzési- és termékátvételi szolgálatot. Ez az évi 54 millió rubeles termelési érték mellett egy­általán nem mellékes. — Nagy gondot fordítunk a műszaki feljesztésre — mondta a főtechnológus. — Más üzemeket is bekapcso­lunk a kooperációba, így tel­jes kapacitásunkat a hid­raulika, az újfajta szivattyú­berendezések gyártására for­díthatjuk. Növeljük és auto­matizáljuk a nélkülözhetet­len szelepgyártást telepün­kön. A teljes két műszak bevezetésével jobban kihasz­náljuk a termelőberendezé­seket, és szeretnénk roboto­kat is beállítani. Kidolgoz­zuk az új ösztönző rend­szert, ugyanakkor csökkent­jük a létszámot. Csak a jó mérnököket, technikusokat, munkásokat tartjuk meg, őket azonban jobban megfi­zetjük. Az egyesülés húsz éve tart fenn baráti kapcsolatot a budapesti Élgép vállalattal. Most magasabb szintre lép­nek, áttérnek ugyanis a gaz­dasági együttműködésre, a kereskedelmi információk, a technológiai tapasztalatok cseréjére. Sőt hidraulikus be­rendezéseket is szállítanak a magyar cégnek. A gyárláto­gatás során különösen pati­katiszta üzemek, a legkor­szerűbb, képernyős-digitális kijelzésű japán, NSZK-beli és svájci fémmegmunkáló be­rendezések meggyőztek ar­Gazdasági önelszámolásra térnek át a .vállalatok (Fotó: MTI jKüIföldi Kép- szerkesztőség—KS) te alkotásait a családi ka­rácsonyfára. A nagyterem igazi alko­tóházzá vált. Itt készült a mézesbáb, amit helyben ki is sütöttek, aztán cifráztak és itt szabták bőrből cakkos ollóval a könyvjelzőket. Ap­ró kezek munkája nyomán formálódott termésekből, a karácsonyfadísz. Dundi fi­úcska öltögette a piros fil­cet. Tömpe ujjai egyre ügye­sebben irányították a ra­koncátlanul csúszkáló var­rótűt. Szagos kis bugyrot készített a fára és csak né­ha pillantott a taposón ka­ri kázó kamaszodó fiúk tá­borára. A pódiumon fából fara­gott elemes építőjáték ra­gadta magával a legkisebbe­ket is. Falu, város, erdő, láp növényeit, állatait és jelleg­zetes épületeit lehetett itt türelmesen összerakni. Az ízléses, kézügyességet, gon­dolkodást fejlesztő játékot Kozmán Tibor az IRI mű­vészeti előadója hozta a ját­szóházba, akárcsak a láb- izomfejlesztő, fából készült dupla „görkorcsolyát”, a ta- posót. Aki pedig a játék, mun­ka és bámészkodás közben megéhezett, vásárolhatott szendvicset, „potom” hat forintért, mézespogácsát ket­tőért és kóstolgathatta — míg el nem fogyott — a tejipari vállalat ajándékát: túró rudit, citromos, baná- nos joghurtot, sajtot, tejet. S, hogy a tejcukorérzékeny gyerekek is örüljenek, a vállalat bemutatta új ter­mékét, azt a tejporkészít­ményt, melyet ők is fo­gyaszthatnak a jövő év ele­jétől. Az apró ajándéktárgyakat árusítóknak ezúttal nem na­gyon kedvezett a szerencse. A gyerekek kevéske zseb­pénzéből nem futotta a drá­ga angyalkák, manók, pan- ni babák, kockás fülű nyu- lak megvételére, és a bo­londnak sem érte meg ki­adni 200-at egy szépen for­mált Süsü-ért. Így aztán megcsodálták, körbeforgat­ták az ismerős mesefigurá­kat, de kezükben csak a magukkészítette kis csoma­gocska: gyertya, mézeska­lácsfigura maradt búcsúzás­nál. Ezért érte meg eljönni szombaton délután a Kilián­ba. Várnai Agnes ról: így lehet a világszínvo­nalhoz közeli, versenyképes termékeket előállítani. Más szempontból ragadott meg a tisztelet jelvényével kitüntetett harisnyagyár, amely az egyik legnagyobb az országban. Két műszak­ban évi 47 millió pár gyer­mek-, női harisnyát, zoknit és harisnyanadrágot készíte­nek itt. — Mi szintén a műszaki fejlődést tartjuk a legfonto­sabbnak — szögezte le Rai- sza Nyikolajevna Kuznyeco- va igazgatónő. — A gazda­sági önelszámolástól azt vár­juk, hogy a várható nyere­ségből több pénzünk jut gé­pek, berendezések beszerzé­sére. Akkor sikerül termelé­sünket és termékeink 30 szá­zalékát megújítani. S mi is jobban élünk, ha többet ter­melünk, az államnak is be tudjuk fizetni a 70 százalé­kot.- A tartalékok között tart­juk számon, hogy szorosabb kapcsolatra lépjünk a Buda­pesti Harisnyagyárral. A bemutatóteremben," az üzemrészekben meggyőződ­tünk róla, hogy szépek és divatosak a gyár termékei. Ennek 90 százalékát a moszkvaiaknak kínálják. — A minőséget mi ma­gunk garantáljuk — mondta az igazgatónő. — Csak a cso­magolásban vagyunk még el­maradva. Jobb berendezése­ket várunk a hazai ipartól, mert termékeink nagy része most is olasz, csehszlovák gé­peken készül. Elutazásom előtt két nap­pal utasszámlálást tartottak a moszkvai metrón. Arra gondoltam, milyen könnyű megállapítani, ki hová ju­tott el. Ugyanez nehezebb a változás napjait élő szovjet gazdasággal. így ez a riport- sorozat is csak néhány „jel­zőoszlop” megmutatására vállalkozhatott. Lajos Géza Lelket — ■ ^ adott az állatoknak „Megtette azt, amire egyetr len laboratórium sem volt képes: lelket adott az álla­toknak” — Walt Disneyt jel­lemezte így a Yale egyetem egyik biológiaprofesszora. Húsz évvel „atyjuk” halála után — Disney 1966. decem­ber 16-án hunyt el — Miki egér és Donald kacsa, Pluto kutya és társaik hírére még mindig megtelnek a mozik. A chicagói fiatalembernek sok nehézséggel kellett meg­küzdenie. Gyümölcsöt és új­ságot árult, s az első világ­háborúban betegszállítóként szolgált Franciaországban. A betegszállító kocsikat raj­zokkal díszítette. A háború után teljesen a rajzolásnak szentelte magát. Egy kis iro­dában dolgozott, s fillérekért adta el képzeletének termé­keit. Karrierjét — mint me­sélte — egy kisegérnek kö­szönhette. „Egy napon kapa­rászást hallottam az ablako­mon. Egy egér ki akart sza­badulni a szobából. Enniva­lót adtam neki, csakhamar több társa csatlakozott hoz­zá. Hamarosan felfedeztem, hogy mindegyiknek más-más a személyisége.” Ez 1928-ban történt: ekkor született meg Miki egér. Ez az egérke, akit Walt Disney piros ingecskébe, és fehér kesztyűbe öltöztetett, csúnyácska volt, ennek elle­nére hamarosan rajzfilmek és újságok szupersztárja lett. Olyan híressé vált, hogy a szövetségesek normandiai partraszállása idején neve jelszóként szerepelt. „Nem­egyszer gondolkoztam azon, vajon miért lett olyan nép­szerű Miki egér? Valószínű­leg azért, mert ez a kis fic­kó sohasem tett rosszat sen­kivel” — mondotta Disney. Miki egér után egész sor „emberi” állat következett: kacsák, medvék, farkasok, s a három kismalac. A rövid rajzfilmek óriási sikere után Walt Disney áttért hosszú rajzfilmek gyártására. A mo­zik és a televízióállomások egymás után mutatták be Hófehérkét és a hét törpét, Hamupipőkét, Peter Pant, és Pinocchio-t. A kaliforniai, burbanki stúdióban egyre nőtt a munkatársak száma, s az 50-es években már há­romezren rajzolták a Disney megálmodta figurákat. Ekkor Disney maga már nem raj­zolt. „A siker titka — mon­dotta — a szervezés. Én te­hát szerveztem.” A szerve­zést 29 Oscar-díj elnyerése után sem hagyta abba. 1955- ben megvalósította régen dé­delgetett álmát, Disneyland- et, ezt a hatalmas szórakoz­tató parkot. Disneyland azóta szinte kötelező látványosság­gá lett minden Kaliforniába látogató turista számára. Si­kere akkora volt, hogy fel­építették egy hasonló szóra­koztató parkot Floridában, majd később Tokióban is. Egy negyediket most tervez­nek Franciaországban. Walt Disney halála idején birodalma 110 millió dollárt ért. Ez az összeg azonban el­enyésző az évi két és fél milliárd dolláros üzleti for­galomhoz képest. A Walt Disney társaság 28 ezer al­kalmazottat foglalkoztat, s 1985-ben tiszta nyeresége 247 millió dollár volt. Stúdiók, egy televíziótársaság, három szórakoztató park és a Dis­ney teremtményeivel díszített különféle tárgyak százai hoz­zák a dollármilliókat. Miki egér és Donald ka­csa megteremtőjét sokan az­zal vádolták, hogy nem mű­vész, hanem üzletember. „Nem ítélem el azokat, akik ezt állítják rólam” — mon­dotta nem sokkal halála előtt. „Nekem elegendő e’ég- tétel az, hogy emberek mil­lióit szórakoztatom.” Mintegy negyven kisdiák ül­A GYORSÍTÁS JELZŐOSZLOPAI Versenyképet termékek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents