Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-13 / 293. szám

Vastag zúzmararéteg borítja az egész megyében a fákat — néhány -védettebb hely kivételével. A zúzmara helyenként a fákról az útra hull és síkossá iteszi. A legszebb zúzma- rás fákat az andocsi tetőn láttuk Szerdán egésznapos ügyintézés a nagyatádi tanácson rendezvényt sem. A folya­Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 293. szám 1986. december 13., szombat Videót, számítógépet nyertek a somogyiak MÉG TART A SORSJEGYAKCIÓ (Tudósítónktól.) A Nagyatádi Városi Ta­nára legutóbbi ülésén átte- kimltette a tanácsi munka korszerűsítésére, továbbá az ügyfélfogadás és -szolgaijait eddigi rendjére vonatkozó 'határazaitát, majd az • eddigi tapasztalaitok birtokában módosította. Azt tűzték célul, hogy a munkába épüljön be az egyszerűsítés és a korsze­rűsítés, a szakszerű, kultu­rált, bürokratizmustól menr ites szolgáltató jellegű ügy­intézés. A tanácson a jövőben az általános ügyfélfogadás nap­ja a szerda. Ekkor reggel fél nyolctól este hat óráig áll­nak a lakosság rendeafcezé- série. Ezen a napon a szak­osztályok nem rendezhetnek értekezletet, szakmai napot, továbbképzést és semmiféle Annáik idején a Kék fény­ből az egész ország nagy felháborodással ismerte meg az erőszakos bűnesetet, ame­lyet a 43 éves piiiscsalbái fő- rlaikitárnok, Hídvégi Jenő kö­vetett el 1986. május 3-án, Bailaitonföldváron. Hídvégi hajnak három óra fcönül erő­sen ittas állapotban nyomá­ba eredt a néptélien utcán egy 23 éves egyedül haladó lánynák. Megszólította azzal az ürüggyel, hogy szeretné hazaikísérná; a lány mene­külni próbált, de a férfi utolérte, s a lány hiába vé­dekezett, Hídvégi letépte ró­la a ruháit, fojtogatta, a szemlét nyomkodta; egy csa­varhúzóval a lány nyakát meg is sebezte. Hídvégi terve, az erősza­kos nemi közösülés mégsem sikerült, ezért a lányt, ha­tegnapelőtt este a ködös, csúszós somogyi utakon. Ju­ta és Várdai között Bír er Zoltánná somlogyváni lakos nejm a látási és útviszonyok­nak megfelelően vezette sze­mélygépkocsiját, a jármű megcsúszott és az; árokba bo­rult. A gépkocsiban ülő Se­bestyén Lajosné 68 éves és Harangozó Lajosné 35 éves somiogyvárű lakosok kömnyéb- ben megsérültek. Nagybajomban Linke Er­vin osztrák állampolgár, bé­csi lakos autója csúszott le az úttestről egy füves terü­letre, s ott f&tusfoónjak ütkö­zött. Az utasok közül a ve­zető 6 éves kisfia lábssÁPÍö- rést szenvedett. A kár 20 ez(ar forint. Ittasan egy telefon-oszlop­nak vezette személygépkocsi­ját Kaposváron Orbán Zol­tán 31 éves kaposvári lakos. A kocsi utasai közül Sósdi Noémi 19 éves szekszárdi la­kos súlyos sérülést szenve­dett. Balatankeresztúr és Hol­lód közt Göndör István nagy- kahizslaS lakos járműve esú­matos ügyfélszolgálat érde­kében a dolgozók felváltva mennek ebédelni. Hétfőn­ként délután, csütörtökön és pénteken pedig délelőtt fo­gadják az ügyeiket intézni szándékozó állampolgárokat. Szombatonként reggel nyolc­tól délután egy óráig ügye­leti szolgálatot tartanak. Az ügyfelek által bevitt inato­kat átveszik, a szóban elő­terjesztett panaszokat, beje­lentéseket írásba foglalják, és a halasztást nem tűrő etetekben intézkednek. Intézkedtek arról is, hogy a tanács valamennyi intéz­ménye és vállalata úgy mó­dosítsa a nyilvántartását, hogy az az álliampotgárak igényéinek megfeleljen és segítse elő a munkaidőalap jÖbb kihasználását. jánál fogva, maga után húz­ta a Balaiton-part felé. A vasúti töltés túoldalán újra a földre rántotta és erősza­koskodott vele. A közeliben portásként szolgálatot telje­sítő nyugdíjas Marcell Béla felfigyelt a sl|koltozásra; lát­ta, hogy egy férfi egy mezí­telen nőt vonszol, majd erő­szakoskodik vele. Ekkor el­engedte a kutyáiéit; az .állast Hídvégi személyi igazolvá­nyával tért vissza (dulako­dás közben esett ki a férfi zsebéből). Az éjjeli portás — jóllehet működő telefon volt a fülkében — nem értesítet­te a rendőrséget, s az üdülő­ből sem kért segítséget. Hidvégi behatolt egy kö­zeli villába. Ott a lány a fürdőibe ment, hogy rendbe tegye magáit; belülről bezár­szotf a jobb oldali vizes- árokba, mivel gyorsan haj­tott a jeges úton. Utasa, Kis Géza 30 éves nagykanizsai lakos könnyebben megsérült. Csúszás volt az út Fonyó­don is: itt Glaska Péter 40 éves budapesti lakos sze­mélygépkocsijával egy, a padkán szabályosain parkoló autónak ütközött. Glasfca utasa; Kara Gézáné 44 éves buzsáki lakos könnyebben mtegsérülit., Árokba borult G örgeteg és Bábod között személygépko­csi járttal Várhegyi Jánosné 52 éves nagyatádi lakos, ment rosszul mérte föl a köz­lekedési sebességet. A kocsi­ban ülő Gál József 82 éves nagyatádi llafcas könnyebben megsérült. A kár 30 ezer fo­rint. A hiídlkorlátot átszakítva 6 méterels mélységbe zuhant személy gépkocsi jával a Ba- latonszaibadiba vezető út fö- lüíljáró hídjára! Tóth Gyula 29 éves szabadi Jakos. Sú­lyos sérüléssel, medence- csónttöréssel szállították kór­házba. A kár 50 ezer forint. Már csak egy hétig ka­cérkodhatunk Fortunával. A -KISZ nyereményes sorsje­gyének árusítása a jövő hé­ten- befejeződik. Addig azon­ban van még esélyünk arra, h-ogy húsz forintért örökla­kást, V oOkswagen Golf és Lada személygépkocsit nyer­jünk.-Megyénkben kilencven­ezer sorsjegy árusítására vál­lalkoztak a szervezők, s-ezek­ből még található a kijelölt árusítóheiyeken. A terjesz­téshez az utóbbi időben az OTP is csatlakozott. A sze­rencse, úgy látszik, kedvez a somogyiaknak: Marcali­ban videókészüléket, Siófo­Aranyváros a dzsungelben Az eouadori őserdő mé­lyén a perui határ közelé­ben megtalálták Valiadolid- nak, a spanyol gyarmati idők virágzó aranybánya­városának a romjait. A la- tjn-amerikaii ország délkeleti részén levő település fölött négy évszázada burjánzák a trópusi vegetáció. Az utca- maradványokat, csatornákat, falakait borító növényzet olyan sűrű, hogy már nem pusztította, hanem az oxi­géntől elzárva mintegy kon­zerválta a várost. ta az ajtóit, és a fürdőszo­ba ablakán keresztül elme­nekült. A megyei bíróságon dr. Újkéry Csaba tanácsa ho­zott az ügyben ítéletét. Híd­végi Jenőt erőszakos közö­sülés kísérletében, aljas in­dokból elkövetett, súlyos tes­ti sértés kísérletéiben, kifosz­tás bűntettében, személyi szabadság megsértésének vétségében, valamint magán­laksértés bűntettében mond­ta ki bűnösnek, s nyolcévi szabadságvesztésre ítélte és tíz évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Mar­cell BéláJf segítségnyújtás el­mulasztásának vétsége miatt 9 hónlaipi (egyévi próbaidőre felfüggesztett) szabadság- vesztésire és 7000 Ft pénzbír­ságra ítélte. Az ítéletet az ügyész tu­domásul vette. A vádlottak és védőik föllebbezbek. kon konyhabútort, Fonyódon színes televíziót nyertek. So­mogyi a gazdája a nyere­mény-listán szereplő számító­gépnek is. Természetesen volt, akiinek kevesebbel kéllett beérnie. Akadtak, -akik húsz forintért csupán egy zsák krumplit vagy egy csiifcósostoilt nyer­tek. Olyanok is voltaik per­sze, akiknek még ennyi sze- rtan-cséjüik sem volt. Mérge­lődni azonban nékik sem érdemes, hiszen ha nem is nyerték, pénzük jó ügyet szolgál. A NlC-sorsjegyekkel keresett pénzt a KISZ Köz­ponti Bizottsága, a XI. kong­resszus ígéretének megfele­Megállakult a horgasak! ub Kaposváron — érdekes, szí­nes programot kínálva a népszerű hobbi híveinek. A Kilián városi művelődési központ teremtett alkalmat — és helyet — a kétheten­kénti összejövetelékre. s minden alkalommal hétfőn 18 árakor találkoznak majd a somogyi megyeszékhely, il­letve a környék települései­nek horgászai. A téli foglal­kozások révén a horgász- holtidény tartalmasabbá té­telét igyekszik elérni a Ka­posvári S-porthoTgász-egyesü- lét, amely kezdeményezte a klub létrehozását. Ez egyút­tal jó fórum lehet a somo­gyi horgászokat érintő gon­dok feltárásához, megbeszé­léséhez is. Az eslti összejövetelek kö­zéppontjában a horgászokat foglalkoztató -témák állnak. A résztvevők megvitatják például a desedai horgászat eredményeit, a fejlesztés le­riu-m tájékoztatja a 8. osztá­lyos tanulókat és szülőiket, hogy az 1987—88-as -tanévtől hét gimnáziumiban ötéves kéttanny-elvű képzés kezdő­dik. A tanulók az első év­ben intenzív nyelvi -előkészí­tésen vesznek részt, majd öt -tantárgyait idegen nyel­ven tanulnak. Az -oktatást anyanyelvi lektor és külföl­di vendég tanárok segítik. Pályázni a Tájékoztató a kéttairanyelvű gimnáziumok félvételi vizsgájáról című — lően, agy százhatvan diákot oktató mezőgazdasági szak­iskola építéséire ajánlotta fel Nicaraguának. Az iskolát tel­jesen magyar szakemberék építik. Az ötvenmillió forin­tos építkezés már megkezdő­dött. Az akcióhoz kapcsolódik egy dél-aimanikai recepteket tartalmazó szakácskönyv mjegjetantetiése is. Bevételét szántén ennék az iskolának ajánlották fél. Az akció főnyereményeket december 19-én sorsolják ki a Televízió Ablak című mű­sorában. Addig még érdemes vásárolni a NIC-sorsjegyet. környezetvédelem egyes kér­déseit. Az összejöveteleket fiimbemutaitók színesítik. A horgászcikk-ellátásról a Ho- kóv illetékese tart majd egy allkaiommíall tájékoztatót. A klub, a terv-ek szerint, n-eves horgászokat is vendégül lát: meghívja Szűcs Istvánt) a válogatott keret edzőjét, Szász Imre írót, illetve dr. Székely Ádámot, a „harcsa- -kdrály”-t... S még egy új kezdeményezés: a klub láto­gatói -minden alkalommal horgásztotót tölthetnek ki — ennek eredményhirdetésére, a nyeremények átadására az -egyik márciusi találkozón kerül sor. A kaposvári horgászklub kéthetenkénti összejöveteleit — *az ifjúsági házban — minden ifi és felnőtt hor­gász látogathatja. Az első találkozó december 15-én, hétfőn lesz, 18 órakor. A v-endég Péter Róbert, a Ma­gyar Horgász főszerkesztője. az általános iskolákban megtekinthető — kiadvány­ban köröttek alapján lehet, 1986. december 21-ig. A vidéki gyermekek Sá­rospatakon a Rákóczi gim­názium magyar—-angol, Mo­hácson a Kisfaludy gimná­zium magyar—francia; Me- zőberényben a -P-etőfi és Mosonmagyaróváron a Kos­suth gimnázium .magyar— német, valamint Pécsett a Kodály gimnáziumban ma­gyar—aliasz tannyelvű osztá­lyaiba pályázhatnak. Tarka sorok Kinek a dolga? — Te igazán egy egye­temi hallgatóhoz akarsz férjhez menni? De hi­szen még mind a ketten tanultok! — Ez a mi dolgunk. — És hol fogtok lakni? — Az is a mi dolgunk. — De miből fogtok él­ni? — Az a te dolgod, apa! Reklamáció nélkül — Hogy lehet az, hogy maguknak soha nincsen reklamációj uk ? — Ügy, -hogy a rekla­mációkat mindig hétfőn intézzük. — És? — És hétfőn mindig zárva tartunk. Bankrablók — Minden rendben? — kérdezik a bankrablók társukat, aki az utcán őrködött, amíg ők végre­hajtották a rablást. — Nem egészen. Az igaz, hogy a rendőrség egyelőre semmit sem vett észre, viszont valaki el­lopta az autónkat... öt értekezlet — Ma öt értekezletünk » volt — mondja otthon Jaroslaw úr a feleségé­nek. — Te jó isten! Nem árt meg az a sok kávé? Meghívhatjuk — A szomszédnak olyan szigorú diétát írt elő az orvos, -hogy szinte sem­mit sem éhet. — Akkor nyugodtan meghívhatjuk vacsorára. Élménybeszámoló A kis Elenka először volt falun és először lá­tott malacokat is. Otthon erről mesél az apjának: — Tudod, milyen ara­nyosak? És úgy beszél­getnek, mint te, amikor alszol... Spóroltak — Házasságunk alatt mindig csák spóroltunk. — És mire? — Színes televízióra, szövetkezeti lakásra, autóra, és végül a válás­ra ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó. Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe­sítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Megnyílt a kisiparosok „aranykapu” vására Kaposváron. Húsz kisiparos és kiskereskedő jött el ide, s kínálja — a jövő hét végéig — az érdeklődőknek áruit. Nyolc évet kapott a „Kék fény-sztár” Balesetek a jeges utakon Egymást érték a balesetek Horgászklub — ■ hatóságéit, illetve a balatoni Jelentkezés a kéttannyelvű gimnáziumokba A Művelődési Miniszté-

Next

/
Thumbnails
Contents