Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-11 / 265. szám

Gyászjelentés Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy LADISZLAI LÁSZLÓ elvtárs alapszervezetünk volt tagja, novem­ber 3-án, hosszan tartó betegség után, 57 éves korában elhunyt. Te­metése november 12-én 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. MSZMP Petőfi III. körzet vezetősége. • • • Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanyánk, anyósom, nagyanyánk és dédikénk, CSÁSZÁR JANOSNÉ Walter Rozália Boglárlelle, Május 1. utcai lakos, éle­tének 67. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése november 12- én 13 órakor lesz a lellei temetőben. A gyászoló család. * * * Mély fájdalommal és megrendül­tén tudatjuk, hogy szeretett édes­anyánk, anyósom, nagyanyánk, test­vérem, sógornőm és nászasszonyunk, ÖZV. KAISER JÓZSEFNE Jäger Erzsébet Kaposvár, Dr. Kovács Sebestyén Gy. u. 3. (volt csebényi) lakos, életének 67. évében, váratlanul itthagyott ben­nünket. Drága halottunkat november 14-én fél 2 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Keleti te­metőben. A gyászoló család. * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy feleségem, unokám, HORVATH FERENCNÉ Kovács Katalin volt marcali lakos, életének 21. évé­ben elhunyt. Drága halottunkat no­vember 14-én du. 14 órakor helyez­zük örök nyugalomra a marcali köz­ponti temetőben. A gyászoló család. * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagybátyánk, GYÖRÉK GYULA volt magyaregresi lakos, életének 57. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1986. november 11-én, ma 15 órakor lesz a magyaregresi temetőben. A gyászoló család. * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett fiam, édesapám, testvérünk, só­gorom, JAKODA BÉLA 49 éves korában, hosszan tartó, sú­lyos betegségben, november 5-én el­hunyt. Temetése november 13-án 12.30 orakor lesz a kaposvári Nyugati te­metőben. a gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, aikik szeretett, felejthetetlen drága jó édesanyánk. ÖZV. KISS LAJOSNÉ Szalad Mária temetésén részt vették, mély fájdal­munkat koszorúikkal, virágaikkal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. * * * ^ Hálás szívvel mondáink köszönetét mindiatz aknaík, akik felejthetetlen halottunk, KAMARELL KAROLY elvesztése miatt -fájdalmunkat a rész- vétnyilváinóítás bármilyen formájában enyhíteni igyekeztek. A gyászodé csa­lád. * * * Köszönetét mondunk mindaizoknaik, akik felejthetetlen Waüottumlk, GALAMBOS IMRE temetésén rését vettek és ezzel fáj­dalmunkat enyhítették. A gyászoló család. INGATLAN Kadarkúton a Nagy utcában csa­ládi ház — gazdasá­gi épülettel — áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni: Pappné női szabó, Petőfi u. _________________(961) E ladó Kaposváron az Ivánfa-hegy 18. számú egyszoba- konyhás ház, 350 n- öles szőlő- és gyü­mölcsössel. Érdek­lődni: Taszár 2. ép. 1/4. Tóth Sándorné va-gy Kaposvár, Schönherz Z. u. 38. Tóth Lajos. Délután 4 órától._____(218622) K aposfőn a Kis­hegyen 2000 m2 lu­gasszőlő, szántó el­adó, megosztva is. Ugyanott felújítás­ra szoruló márvány- tetős, rózsafa ebéd- 1 őszek r én y, antik bútor is. Érdeklődni: Kaposfő, Kossuth Lajos u. 201. (117754) A toponárj szőlő­hegyen, a Desedá- hoz közel 340 n-öles telek — részben sző­lővel betelepítve — eladó. Érdeklődni: Toponár, Móra Fe­renc u. 33., 17 óra után, szombat—va­sárnap egész nap vagy a 13-570/267-es telefonon. (218733) Eladó Fotnyód- Bélatelepen, á Len­gyel u. 8. szám alatti családi ház. A Balaton 5 percre. Érdeklődni: Horváth Józsefnél, a fenti címen. (218645) Eladó a szentjaka- bi hegyen szőlőnek alkalmas telek. Ér­deklődni : Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 180. (218642) Balatonlellén 223 n-öles, nem közmű­vesített telek a Ba­latontól 1 km-re el­adó. Érdeklődni le­vélben: Vajda Jó- zsefné, 9651 Urai- új fiain. (83687) Siófokon három­szobás, fürdőszobás családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Vargán é, Siófok, Bláthy O. u. 10. 1/5. (117622) Kaposváron a Be­szédes J. u. 48. sz. alatti iker családi ház fele készpénzért + OTP^átváillalással eladó. Érdeklődni: 18 óra után. (759) Elcserélném Ka­posvár, Ezredév ut­cai háromszobás öröklak ásómat ki­sebb családi házra. Ajánlatot ,,Belvá­ros érdékel 837.” jeligére, a kiadóba kérek. (837) Lakottan vennék kisebb öröklakást vagy családi házat. Esetleg az ott la­kóról gondoskod­nék. Leveleket „Re­mény 838.” jeligére, a kiadóba. (838) Kaposvár 20 km­es körzetében két­szobás családi házat vennék kis telekkel. Választ „Ármegje­löléssel 695.” jeligé­re, a kiadóba kérek. (695) Hévízen a Fenyő u. 3. sz. alatti ház­hely eladó. Érdek­lődni : Keszthely, ügyvédi munkakö­zösség. Telefon: 12- 471. (320345) Eladó Kőröshegyen építésre alkalmas 500 n-öles telek, a Tüziép felett. (Eset­leg pince, is, boro­zóinak kiváló.) Ér­deklődni a helyszí­nen : Kőröshegy, Kültelek 30. Hőgyi- né. Q117780) Haláleset miatt sürgősen eladó Sió­fokon a Kálmán Im­re sétány 10-ben 74 m2-es társasházi öröklakás 900 ezer Ft kp-ért + 80 ezer Ft OTP-vel. Érdek­lődni : Széplak alsó. Siófoki u. 75. Ifj. Horváth Józsefné. (116795) A kaposvári Noszlopy G. utcai Olcsó Aruk Boltjának heti ajánlata női csizma 1200 Ft „mamicipő” 290 Ft fiúcipő, -csizma 150—690 Ft férficipő, -csizma 490—980 Ft téliesített orkán­dzsekik 890—980 Ft (872) Balatonszemesen (a Balatontól 3 km-re) 700 n-öles keskeny, hosszú, zártkerti in­gatlan eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Honvéd u. 5. H/3. _________________(584) K aposmérőben csa­ládi ház 300 n-öles telekkel, pincével, garázzsal, mellék- épületekkel eladó. Gáz a falig beve­zetve. Érdeklődni 17 óra után és hétvé­gén : Kaposvár, Fü­redi u. 7/b, 1/1. __________________(814) A Balatontól 22 km-re négyszobás parasztház eladó melléképületekkel és 1200 n-öles telekkel. Szép természeti kör­nyezet. Érdeklődni a hirdetőben: Bog- láirteflle (Boglár), Er­zsébet u. 42. „Tuli­pán” jeligén. _______________(117756) S omogyszil köz­pontjában három- szobás családi ház telekkel, gazdasági épületekkel elad ó. Érdeklődni: Kaposi, Solnogyszii, Szabad- ság u. 337. (609) Eladó Kaposhomo- kon a régi szőlő­hegyben 1600 n-öles terület részben sző­lő, részben szántó. Üj épület, villany van. Érdeklődni napközben lehet a 13-011-es, este a 11- 467-es telefonon. Nagy János, Kapos­vár, sávház, n. lph. IV. em, 21. (784) Kaposváron a Ki­nizsi-ltp. 6. UI/4. sz. alatt kétszobás la­kás + garázs eladó. Érdeklődni: hétfő­től péntekig, délután 4 órától. (924) Siófok központjá­ban kétszobás örök­lakás készpénzért + OTP-átvállalással el­adó. Érdeklődni: 17 óra után, a 12-150-es telefonon. (117408/a) 3ÁRMÜ Eladó KO-s sárga Dacia, megkímélt állapotban. Érdek­lődni : muin!k alapo­kon a kaposvári 11- 261-es telefonon. (218853) LAKÁS Kaposvári 1+3 fél­szobás tanácsi bér­lakásomat másfél szobás tanácsira cse­rélném. Ajánlatokat a 638. számra, a ki­adóba. (638) ÁLLÁS Körzeti áruterítő ü g yn ö'k ö t -ké pvisel őt keresünk díszgyer- tya-értékesítésre. Az jelentkezzen, aki fő­állásban is hasonló munkával foglalko­zik, na g yvárosba n lakik. körzetében néhány megyényi területet el tud lát­ni, gépkocsija és te­lefonja van. Prog­resszív jutalékos rendszerben fize­tünk, megbízásos alapon. Jelentkezés: írásban. Omikron kisszövetkezet Tor- bágyi László, Szent­endre, Berkenye u. 8, 2000. _________(5632) V egyésztechnikus nő munkahelyet ke­res Kaposváron és környékén, 10 éves k urtatólaboratóriumi, 8 éves minősítői gyakorlattal. Aján­latokat a 218986. számra, a hirdetőbe kér. ' (218986) Parkosítok figyel­mébe ! 2 éves ma­dárberkenye 1,5—2,5 m magas, valamint tűje származási és növényegészség­ügyi bizonyítvánnyal eladó. Zsovár, Nagy­bajom, Mező u. 83. (117755) Pufidzsekik, pulóverek, melegítők, szabadidőruhák és egyéb téli ruházati cikkek kaphatók Kaposváron az OLIMPIA SPORT­BOLTBAN Zalka Máté u. 1. A piactól 50 m-re. (921) Bontott tégla, min­denféle építőanyag, fa 10 m-ig eladó. Lengyeltótiban a Rákóczi/ u. és Bem utcá sarkán, a volt presszónál. (115153) A Berzsenyi u. 11. sz. alatti. garázssor­ban garázs eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, 12-000-es telefo­non nappal, 17 óra után: Marx K. köz 11. 1/4. címen, Né­meth Lajosnál. (218643) °j 50-es női fél- irha eladó. Ivanics Ferenoné, Balaton- szabadi, Vak Bottyán u. 117/b. (117959) Régi órát, dísz­tárgyat, üveget, porcelánt, sok fiókos szekrényt veszek, el­adok, cseréllek. Ko­csis Viilmosné, hasz- n ált cikk - ke r esked ő, Hévíz, Jókai u. 1. Telefon: 13-336. (320383) öthónapos törzs- könyves,' nagyon szép uszkár szuka kiskutya eladó. Ér­deklődni: de. 9 órá­tól 12 óráig. Kapos­vár, Engels u. 8. III. 23. (928) Kölcsönző! Bar­kács-építői pari és háztartási gépek stb. kölcsönzése. Ugyan­ott használt autók adásvételének köz­vetítése. Nyitva: 9­től 18 óráig, szom­baton 9-től 13 óráig. Ct: Hanyecz Páilné, Siófok, Aradi u. 3. A focipálya és az autószerviz'' mellett. (117466) Üj állapotú TZ 4K 14B dízelüzemű kertitraktor pótko­csival eladó. • Pod- maniczki, Balaton- földvár, Báthory u. 55/2. Telefon: 84-40­612. (117790) Spanyol nyelvórá­kat vennék. Ajánla­tokat a 880. szám­ra, a siófoki szer­kesztőségbe. (11791) Szőlőoltványok nagy választékban kaphatók államilag ellenőrzött esem eg e- és borszőlő-fajták­ból. Kérjen díjtalan árjegyzéket ! Reichert Dezső, Kötcse, Arany J. u. 38. (8627) Kaposvárra költö­zött 50-es értelmiségi csalód keres hason­ló családot baráti kapcsolat kialakítá­sához, egyszerű, de bensőséges közös családi programok szervezéséhez. Le­veleket „Jó barát” jeligére a 218697. számra a hirdetőbe kérnek. (218697) Egy 120 1-es hűtő- szekrény, egy tea- tűzhely, 100 db fe­kete mintás fali­csempe olcsón el­adó. Kaposvár, Jutái út 12. (218703) Siófokon a Kele utcai garázssorban garázs eladó. Ér­deklődni: a 11-126-os telefonon, 9-től 17 óráig. (117777) TT-model vasút- terepasztal és tarto­zékok eladók. Irányár: 7000 Ft. Ajánlatokat a 639. számra, a kiadóba kérek. (639) Bontott, nagymé­retű tégla, hatezer db, eladó. Kaposvár, Kertész u. 37. (641) Garázst bérelnék Kaposváron ,a Zselic Áruház környékén. Ajánlatokat: 48-as ifjúság útja 40. III. lph. I. em. 3. (922) Pl-es és P2-es p er­űt, import ajtó 75- ös és 100-as eladó. Balatonszemes, Land­ler Jenő u. 42/B (a benzinkút mellett). (1117758) Menyasszonyi, ko­szorúslányi és me- n y ecs keruha -küld n - legességek/kel várjuk kedves kölcsönzőin­ket. Bodó Rezsőn é, Szigetvár, Vár út 17/1. Telefon: 361. (83425) Könyv! Gyűjtő vásárol 1945 előtti könyveket, könyv­tárt, magyar, német (gótbetűs is) nyelven a legkülönbözőbb té­mákban a helyszí­nen. Gracza István. Budapest 1025, Nap­sugár lépcső 10/B, 871-142. (7002) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Siófokon a Tanács- ház u. 17. sz. két­szobás lakás garázs- zsal eladó. Érdek­lődni: a 12-642-es te­lefonom _________(957) S iófok fürdő köz­pontjában üzlethe­lyiségnek üdülte­tésre alkalmas, 140 m‘2-es ház eladó. Ér­deklődni: 18 óra után, a 12-311/603-as telefonon. (U16135) Barcson á Vörös­marty u. 7/4. szám alatt négyszobás hallos lakás mel- 1 éképülettel eladó. Érdeklődni lehet mindennap, 17 óra után. (118102) Belvárosi külön bejáratú, egyszemé­lyes szoba azonnal kiadó. Kaposvári te­lefon: 12-654. (927) Eladó Kaposhomo- kon 280 h-öles zárt­kerti ingatlan, a fe­le sízplő, a másik fele gyümölcsös és kert. A présházhoz építési anyag rész­ben a helyszínen. Érdeklődni: Kapos­vár, Temesvár u, 1/a, fsizt. 17 óra után. (219148) Zsuk gépkocsi sür­gősen eladó. Sziget­vár, Temesvári u. 10. Varga. (930) Magánjáró MIA­motoros fafürészelő eladó. Érdeklődni: Horváth Vendel, Berzence, Imre u. 59. (1118070) Háztartásba he­tente egyszer kisegí­tőt keresek, Siófok központjában. Ér­deklődni délelőtt és este. a 12-311/157-es telefonon. (118099) Kaposváron az Engels u. 8. ni. 23. szám alatt kétszo­bás, hallos lakás el­adó. Érdeklődni: de. 9—'12 óra között. (929) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Egész évben üzemelő üdülőnk­be felveszünk konyhamészárost és szakács szakmunkást. 8623 Ba- latonföldvár, Somogyi Béla u. 5— 7. (83621) Folyamatosan üzemelő intéze­tünkbe fiatal gondozónőt és főz­ni tudó nőt felveszünk. Csecse­mőotthon, Kaposvár, Bajcsy-Zsi- ■linszlky u. 33. (83775) Az Ezermester Ifjúsági. Köl­csönző Leányvállalat kölcsönző­jébe boltvezetőt keres. Jelent­kezni lehet Budapesten, a^ 130- -088-as, 141-696-os, 131-438-as tele­fonokon. (83812) A Kaposvári Cukorgyár fel­vesz késztermékraktárába közép­fokú iskolai és felsőfokú raktá­rozási szaktanfolyami végzettség­gel rendelkező raktárost. Fize­tés: megegyezés szerint. Jelent­kezni a vállalat személyzeti ve­zetőjénél lehet. Telefon: 11­520/102. (130690) A KAPOSGÉP Vállalat törzs­gyára felvéteiLre keres kőműves, géplaíkiatos, szerkezeti lakatos (mindkét hegesztési nemben jár­tas), forgácsoló szakmunkáso­kat, vallamint szenes kazánhoz fűtőt (lehet nyugdíjas is). Bé­rezés megegyezés szerint. Jelent­kezés: az á.r-, bér- és munka­ügyi önálló osztályon, Kaposvár, Jutái út 37. (63745) Balatonfenyvesen a nyári fő­idényben üzemelő üdülőnkbe egész éves foglalkoztatásra gondnokot keresünk. Lakást biz­tosítani nem tudunk. Bérezés: a kollektiv szerződés alapján. A jelentkezéseket a 130694. számra, a kaposvári hirdetőbe kérjük, írásban. (130694) A Balaton Fűszért kaposvári raktárháza felvételre keres: rak­tárosokat képesítéssel, raktári se- gédrnu nik ásókat, takarítónőket, árukiszállítókat és egy gépírónőt. Jelentkezni a raktárháznál lehet, személyesen: Kaposvár, Raktár u. 2. (83734) A SOMOGY MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT 1987. május 1-jétől 1992. április 30-ig, öt évre szerződéses üzemelésre átadja a következő idényüzleteket: Kispipa étterem (II. osztályú), Fonyód-Bétatelep, Komjáth A. u. 7. Gyöngyhalász bisztró (II. oszt.), Fonyód, Fürdő u. 1. Centrál étterem (II. oszt.), Fonyódliget, Népköztársaság útja 117. Liget bisztró (III. oszt.), Fonyódliget, Berzsenyi u. 2. Lepke bisztró (III. oszt.), Balatonföldvár, Keleti strand Strand bisztró (III. oszt.), Balatonföldvár, Nyugati strand A pályázatokat legkésőbb 1986. november 20-ig lehet leadni a vállalat központjában, — Kaposvár, Ady Endre u. 2. 1/2. szám — ugyanott pályázati űrlapot is adnak. A versenytárgyalás 1986. november 21-én 9 órakor lesz a Kapos komplexum bárhelyiségében, közjegyző jelenlétében. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást Regős Istvánné gazdasági igazgatóhelyettes és Lukács Vera közgazdasági osztályvezető ad. (83695) Árengedményes építőanyag-vásár a Dél-dunántúli TÜZÉP VÁLLALAT telepein és áruházaiban november 10-e és december 20-a között — amíg a késztet tart! 20—50 százalék engedménnyel kapható: — import tetőfedő anyag — mészhomoktégla — import falazóanyag — román és jugoszláv ajtó — műanyag nyílászáró » és számos más, építkezéshez szükséges termék a pécsi, a kaposvári és a tolnai Fészek Áruház még egyéb árukalt is kínál engedményes áron. Keresse föl egységeinket! PÉCS (83876) Nálunk is történik valami! A boglárilsellei .áfósz Lelile Áruháza szervezésében tüzeléstechnikai cikkek bemutatója és vására 1986. november 12-től 15-ig Somogybabodon a művelődési házban kiegészítő tüzelési cikkeket (pl.: füstcsövek, szénkannák, szénlapát, tűzheLyűostélyok) 20%-os árengedménnyel hozunk forgalomba. Nyitva tartás: naponta 9-től 17 óráig. i(83872) A BALATONNAGYBEREKI ÁLLAMI GAZDASÁG „BEREK" HBH BAJOR SÖRÖZŐJÉBEN vállalati összejövetelek, találkozók, családi ünnepek, bankettek, üzleti találkozók RENDEZÉSÉT VÁLLALJUK. Ha esküvői ebédjét vagy vacsoráját a „BEREK" HBH sörözőjében rendezi, nászéjszakáját a Balatonnagybereki Állami Gazdaság egyik elegáns lakosztályában töltheti a gazdaság vendégeként. NYITVA: 11 órától 23 óráig. Szünnap: hétfő. CÍM: Fonyód-Bélatelep, Turul u. 4. Telefon: 84-61-115. ■ Telex: 22-6311. (83797) A TUNGSRAM RT ELEKTRONIKAI GYÁRA termelési osztályára felvesz TUNGSRAM 1} — villamos üzemmérnököt gyártáselőkészítői, — gépész üzemmérnököt gyártáselőkészítői és műszaki kooperátori munkakörbe. Jelentkezés: a gyár termelési vezetőjénél. Kaposvár: Izzó u. 3. Telefon: 12-280/17-es mellék. (83730) I

Next

/
Thumbnails
Contents