Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
6 Somogyi Néplap 1986. november 7., péntek A SZOVJETUNIÓ ÉLETÉBŐL Barátságkötelékek A katonaváros békére hív November 7., a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója, egyben a magyar és a szovjet nép barátságának, együttműködésének ünnepe is. Hogyan alakult ez az együttműködés az elmúlt években-évtizedekben, és milyen tervek vannak a jövőre? Erről kérdeztük Apró Antalt, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnökét az ünnep alkalmából. — Kérem, foglalja össze a magyar—szovjet kulturális együttműködésnek az utóbbi években elért eredményeit? — Elöljáróban hadd jegyezzek meg annyit, hogy társaságunk munkája sokkal kiterjedtebb, átfogóbb a kulturális tevékenységnél. Jóllehet a magyar—szovjet barátság ápolása és elmélyítése hazánkban az egész társadalom ügye, s népünk nemzeti érdeke — ezért is alapvető eleme a párt és a kormány politikájának —, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság a maga sajátos eszközeivel hathatósan segíti a két nép közötti barátság és együttműködés bővítését, az internacionalizmus erősítését. Ami konkrétan a kulturális együttműködést illeti: tevékenységünk e tekintetben a legrégebbi. Ismeretes, hogy 1945-ben a magyar értelmiség kiválóságai épp a kulturális misszió teljesítésére hívták életre az MSZBT elődjét, a Magyar— Szovjet Művelődési Társaságot. Érthető hát, hogy a magyar-szovjet kulturális együttműködés a tapasztalatok gazdag tárházát mondhatja magáénak, s természetes, hogy kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet napjainkban is. Első helyen említem azt a sokoldalú segítséget, amelyet a kormányközi egyezmény keretében hozzánk érkező együttesek sikeres szerepléséhez, a nálunk rendezett kiállítások, ünnepi hetek lebonyolításához nyújtunk. Örömmel teszünk meg minden tőlünk telhetőt, s vesszük ki részünket a szovjet kultúra napjai rendezvénysorozat lebonyolításából, az ide érkező szovjet küldöttségek és együttesek, művészek programjának sikerre viteléből. Az elmúlt öt évben nagy érdeklődés kísérte a fővárosban és vidéken egyaránt három szovjetköztársaság — Belorusszia, Örményország, Grúzia — bemutatkozását egy-egy kiállítással, amelyet rendszerint népi együttesek fellépései, filmvetítések, előadások kísértek. Kiemelkedő eredményeket értünk el az orosz klasszikus és kortárs zene népszerűsítésében; ez egyrészt neves szovjet előadóművészek gyakori fellépésének, másrészt az 1977- ben alakult Orosz és Szovjet Zene Barátai Körének köszönhető. Igen népszerűek a barátságkoncertek, amelyeket 1975 óta rendszeresen, havonta megrendezünk. Ezek a rendezvények — amellett, hogy kulturális, közművelődési értékeket hordoznak — jól szolgálják a közvetlen emberi kapcsolatok elmélyítését. — Milyen tapasztalataik vannak a barátsági turizmussal kapcsolatban? — Országos elnökségünk atagcsoportok javaslatára indította el ezt a mozgalmat. A barátsági turizmus alapvető célja a Szovjetunió népeinek, hétköznapjainak, tájainak megismertetése, továbbá a szakmai tapasztalatcserék és a szfemélyes kapcsolatok kiszélesítése. Az eddigiek alapján meggyőződtünk arról, hogy a kisebb létszámú csoportok indítása hasznosabb, mert így köny- nyebben teremthetünk lehetőséget arra, hogy azonos szakmai érdeklődésű, illetve foglalkozású embereket küldhessünk a Szovjetunióba. Tavaly még csak nyolc, az idén már húsz ilyen csoport látogatott el a kiválasztott területre. Nyelvtanárok, diákok, egyetemi hallgatók, képzőművészek, zenepedagógusok, szakmunkások, ifjúsági klubvezetők, népművelők csoportjai látogattak el a Szovjetunióba. A kint jártak tapasztalatait igyekeztünk széles körben terjeszteni, hasznosítani. — Hogyan alakult az MSZBT-tagcsoportok száma az utóbbi években? — Mozgalmunk alapegységei a tagcsoportok, ezek 1971 óta alakultak és alakulnak. Ez a társadalmi bázisunk. A tagcsoportok száma 1205-re nőtt 1971—1976 között. Mozgalmunk életében ez az időszak a magyar—szovjet barátságot demonstráló meny- nyiségi növekedés ideje volt. Az 1976-tól 1981-ig terjedő időszakot az jellemezte, hogy tagcsoportjaink a település, a gazdálkodás és intézmény- rendszer adottságainak megfelelő arányban szaporodtak. Érdemes megemlíteni, hogy az új tagcsoportjaink fele- fele arányban üzemekben, illetve iskolákban tevékenykednek. Az utóbi öt évben egyértelműen a minőségi követelmények kerültek előtérbe. Az új tagcsoportok alakítására beérkező kérelmek közül elsősorban azon kollektívákét támogatjuk, amelyek már évek óta népszerűsítik a magyar—szovjet együttműködést. Jelenleg 1890 tagcsoport működik az országban. — Milyen közelebbi és távolabbi feladatok kitűzésére készül az MSZBT Vili. országos értekezlete? — Az országos elnökség úgy látja — s reméljük, álláspontját elfogadja majd az országos értekezlet is, hogy a mozgalom alapvető céljai változatlanok, ezért munkájának bevált módszereit kell továbbra is alkalmaznia. Arra törekszünk, hogy a világ- politikai helyzet alakulásából, a magyar és a szovjet, társadalomban végbemenő változásokból adódó időszerű feladatokat, teendőket gyorsan felismerjük, s ezeknek a követelményeknek megfelelően cselekedjünk. Szándékunk, hogy a következő években minél alaposabban mutassuk be a magyar—szovjet gazdasági, műszaki, tudományos’ együttműködés eredményeit, Várkonyi Endre Volgográdi utazás Volgográd lakói a mondabeli Főnix madárhoz hasonlítják városukat, amely négyszázéves történelmében, többszöri pusztulás és drámai események ' után is, hamvaiból mindig újjáéledt. Nem is alaptalan ez a hasonlat, hiszen az Európa legjelentősebb vízi útja mellett fekvő, napjainkban már csaknem milliós nagyvárosnál többször is egy ország sorsa dőlt el. Az egykori Cáricin, majd Sztálingrád s ma Volgográd különösen a második világháború menetét döntően befolyásoló volgai ütközettel írta be nevét — kitörölhetetlenül — a történelemkönyvekbe. Ez a név azóta egybeforrott a hősiesCsaknem teljesen kész már az Impozáns, új hajóállomás. Örök mementó a háború perzselte egykori malom épülete. ség az önfeláldozás fogalmával. Korai diákkoromban gyakran álmodoztam arról, hogy jó lenne a hős város véráztatta utcáin felidézni a harcok emlékét. Ám akkori álmom csak jó néhány év elteltével, a közelmúltban teljesült, amikor az Országos Béketanács által szervezett békecsoport utazásán részt vehettem. Félszázan voltunk, az ország minden részéről, sétálhattunk az ott egy kilométer széles „Volga Anyácska" partján, s felidéztük a 44 évvel ezelőtti eseményeket, kétszáz nap és éjszaka ádáz küzdelmét. Ugyanakkor megcsodálhattuk azt is, mennyit fejlődött a város az utóbbi évtizedekben. Mára különben a' város képe szinte már hihetetlenné teszi, hogy egykoron, nem is olyan rég, körös-körül üszkös romhalmazok jelezték csak: valaha épületek álltak itt. S hogy mennyire kilátástalannak látszott akkor a helyreállítás, az is mutatja, hogy sokan javasolták: örök mementónak maA város orvosegyetemének első éves hallgatói minden évben a híres Pavlov-ház előtt tesznek fogadalmat. A város fölé magasodik a hazát szimbolizáló nőalak a Mamajev Kurgánon. radjon meg a romváros úgy, ahogy van, s a közelben építsenek fel egy újat... A városlakók nemet mondtak az elképzelésre, s a metropolisz mai virágzó jelene őket igazolja. A békét, a békés építő- munkát szimbolizálja a mai Volgográd léte, amelyet nem kevesen, valóságos élő műemlékvárosnak tartanak. Joggal, hiszen a békés látképet hol itt, hói ott szakítják meg a különböző háborús emlékek, ezzel is sugallva: a nagy világégésnek nem szabad megismétlődnie! Hősök fasora, a 62. hadseregről elnevezett rakpart és még sok hasonló utcanév, a régi malom háború perzselte téglaépülete — Drezdában találkozhatunk hasonló emlékeztetővel, ahol egy hatalmas templom romjai próbálják éberen tartani az emberiség emlékezetét —, a legendás Pavlov-ház, az egykori frontvonal mentén talapzatra emelt tanktornyok... mind-mind óhatatlan hozzátartozói a városnak. Mint ahogy a város jelképévé vált á Mamajev Kurgánon magasló monumentális em- lékműkopmlexum is. D. L. Gyorsítás és átalakítás NEM MÜLÓ DIVAT Ha egy későbbi kor nyelvészei arra keresik majd a választ: mely szavak jellemezték leginkább 1986-ban a Szovjetunió céljait, a listavezető minden bizonnyal á „gyorsítás” és az „átalakítás” lesz. Ez a két fogalom híven tükrözi azokat a hosz- szú távra szóló erőfeszítéseket, amelyeket a társadalom minőségileg új állapotának megteremtése érdekében napjainkban ebben a hatalmas országban kifejtenek. 1. Nem valamiféle múló politikai divatról van szó. Nem is csupán arról, hogy az év eddig eltelt, hónapjaiban a szovjet gazdaság gyorsabb ütemű fejlődést regisztrálhatott, mint kilenc esztendő óta bármikor. Ennél lényegesen többről van szó. Arról, hogy tavaly április óta, a szovjet vezetés megújulása, megfiatalodása óta javult a társadalmi légkör, nagyobb a szervezettség, a fegyeletn. Az átalakítás — ahogyan oroszul mondják: a peresztrojka — azt jelenti, hogy folyik a tervezés és a gazdasági mechanizmus, az ágazati struktúrák átalakítása, korszerűsödik az irányítás stílusa, mindinkább megszüntetik a különféle bürokratikus torzulásokat. Szigorúbb a számonkérés, határozottabban vonják meg a választóvonalat az ösztönzött magasabb teljesítményből származó legális többlet- jövedelmek és a nem , munkából eredő törvénytelen gazdagodás között. A szovjet belpolitikának ezek az új vonásai abból a felismerésből táplálkoznak, hogy csaknem hét évtizeddel az októberi forradalom győzelme után hiba lenne kiskorúnak tekinteni az ország lakosságát. „A szovjet állampolgárok túlnyomó többsége — mint Mihail Gorbacsov krasznodari beszédében hangsúlyozta —, nem elégszik meg a tegnapi sikerekkel, nem akar a régi módon élni, nem akar megbékélni a hiányosságokkal és a negatív jelenségekkel”. 2. Azok a változások, amelyek gyorsuló ütemben mennek végbe az SZKP ez év február—márciusában tartott XXVII. kongresszusa óta, nem részesülnek egyöntetű helyeslésben. Ennek a ténynek az őszinte beismerése része annak a nagyobb nyíltságnak, amely a „gorbacsovi vonal” fontos összetevője. Maga a főtitkár is említette, hogy az átalakítás, a gyorsítás politikáját egyesek nemcsak, hogy nem üdvözlik lelkesen, hanem — mivel tisztában vannak várható következményeivel —, egyszerűen nem fogadják el. Az új kurzus elutasítói olyan emberek, „akik a lehető legkevesebbet akarják adni a társadalomnak, s ugyanakkor a lehető legtöbbet szeretnék kapni tőle”. S olyanok is vannak, akik szólóan támogatják ugyan az új vonalat, sőt sürgetik a változásokat, a gyakorlatban azonban jól hangzó ürügyekkel gátolni akarják a változtatásokat. Nyilvánvaló, hogy ami á Szovjetunióban most végbemegy, nemcsak a belpolitikát határozza meg hosszabb távra, hanem külpolitikai hatása is felbecsülhetetlen. S nemcsak a szocialista országokban vannak tisztában ezzel; méltatják a Szovjetunióban végbemenő változásokat a hatalmas ország tőkés partnerei is, ám ott többnyire korántsem támogatólag nyilatkoznak róla. Nem véletlen, hogy Richard Pipes, az ismert amerikai szovjetszakértő, Reagan elnök egykori tanácsadója épp a reykjavíki munkacsúcstalálkozó napjaiban jelentette ki, hogy a fegyverzetkorlátozás segítené a szovjet reformtervek megvalósítását. Épp ezért — mondotta — az Egyesült Államoknak nem áll érdekében ilyen megállapodásokat kötni a Szovjetunióval. 3. Remélhetően nem mindenki osztja — főként nem az amerikai elnök környezetében — Richard Pipes nézeteit. Az új belpolitikai kurzussal egyidejűleg — mint Je- gor Ligacsov PB-tag és KB- titkár megállapította — „dinamikusabb. kezdeményezőbb, főként pedig jóval konkrétabb jelleget öltött a Szovjetunió nemzetközi tevékenysége is”. A Genf és Reykjavik között előterjesztett fegyverzetkorlátozási javaslatok, az atomfegyverkísérletek moratóriumának többszöri meghosszabbítása, a szovjet diplofnácia nagy aktivitása, a kompromfsz- szumkészség megnyilvánulása sok olyan területen, ahol a szovjet álláspont éveken át változatlan volt — eléggé felkészületlenül érte a Szovjetunió több nyugati partnerét. Ezek egy része alkalmazkodni próbál a gyorsuló időhöz, más részük vagy az új szovjet vonal tartóssága iránt próbál kételyeket támasztani, vagy — amint azt Reagan elnök Reykjavíkban tette — a történelmi igazság óráiban egyszerűen nemet mond a példátlanul nagyvonalú és újszerű szovjet kezdeményezésekre. Ilyen körülmények között aligha túlzás azt állítanunk, hogy a Szovjetunió úí dinamikusabb küloolit.i- kájának elutasítói és belső reformok szovjet ellenfelei akarva-akaratlanul is támogatják egymást. A reykjavíki munkacsúcs? találkozót értékelve az SZKP KB főtitkára higgadtan arról beszélt: az amerikai elutasító magatartás ellenére a szovjet vezetés nem hagyja, hogy eluralkodjanak az érzelmek. Azokat a kérdéseket, amelyeket évtizedek alatt sem sikerült rendezni, aligha lehet egy munkatalálkozóval megoldani — érvelt Gorbacsov. Ez feltétlenül igaz, és nem csupán a szovjet—amerikai viszonyra. Az odahaza felgyülemlett problémákra is. Épp ezért a majdani korok nyelvészei várhatóan 1987 és a későbbi esztendők, politikai szókészletének elemzésekor is gyakran fognak találkozni a „gyorsítás” és „átalakítás” szavakkal.
