Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-24 / 276. szám
1986. november 24., hétfő Somogyi Néplap 7 Rendhagyó szülői értekezlet a Dorottyában Vendéglátó diákok A báli szokás szerint nyitó tánccal kezdődött szombaton este a kaposvári Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- és Szakközép- iskola rendezvénye, amelynek házigazdái a vendéglátó tanulók voltak. „Miénk a marsallbot” ez állt 5 vacso- raestre szóló meghívón. A szakács, a felszolgáló, a pultos is diák volt: harmadik osztályos szakmunkástanuló. Kovács Mihály, a szakácstanulók szakoktatója: Díszes csemege az előétel — A Dorottya K13Z-szer- vezetének kezdeményezésére a személyzeti bált összekötöttük a vendéglátótanulók bemutatkozásával. Erre az iskola tanárai a szülőket is meghívták. Tanulóink főztek, sütöttek, és ők is szolgáltak föl. Mindenki izgatott volt. A tanuló azért, hogy sikerül-e a bevert tojás úgy, ahogy a „nagykönyvben” megvagyon írva, a szülő meg azért drukkolt, hogy jól csináljon mindent a csemetéje. A tanárok lemérhették: meddig jutott a nebuló. A Dorottya figyelmes személyzete pedig arra kapott feleletet, hogy milyen lesz az utánpótlás. Faludi Ferencné, a Doroty- tya igazgatóhelyettese: — Harmincöt tanulónk van: szakácsok, felszolgálók, cukrászok, pultosok. Még várni kell a „mesterlevelükre”, a szakmunkás-bizonyítványra, de itt most vizsgáztak. Öröm volt látni az arcukon, hogy ünnep számukra ez az esemény. Rendezvényünkkel azt szerettük volna elősegíteni, hogy a vendéglátás színvonala emelkedjék. Rendhagyó szülői értekezlet. A Dorottya igazgatójának rövid megnyitója után az iskolaigazgató-helyettes állt a mikrofon elé. A képmagnón egy oktatófilm vázlat futott. A bálteremben együtt a szülő, a tanár, a tanuló. Belestünk a konyhába is. Szekeres Attila harmadik osztályos szakácstanuló a bevert tojás készítésére összpontosította figyelmét. Csizmadia Sándor — szintén harmadik osztályos — volt a diák konyhafőnök. A Pannónia országos hideg- konyhai versenyére az iskola őt nevezte be Keszthelyi Györggyel. — Szebbet lehet ezekből az ételekből alkotni. Egy kicsit művészet is — mondta a diák konyhafőnök. — És az ízek? — Nagyon fontosak. Most hideg előételt készítettünk: szárnyas koktél a neve Csirkehúsból, főtt tojásból, burgonyából készült. A látványa is ínycsiklandó. Zöldségzölddel díszített kehelyben szolgálták föl. — Kit tartasz mesterednek a konyhaművészetben? — A tanáromat, Kovács Mihályt. Ezzel a vallomással bizonyára nem okoz csalódást az otthoniaknak, hiszen sokszor áll egymás mellett a tűzhelynél az édesanya és fia. — Van, amit ő készít jobban, de van, amit már én — mondta. Szemében az elismerés és a büszkeség. Horányi Barna Kis ABC —nagy célokért A 67-es úton a Balaton felé tartóknak elkerülhetetlenül a szemükbe ötlik a látrányi íaluvégén ez a takaros kis ABC. Előtte tágas parkoló, a gépkocsival közlekedőknek is jó lehetőséget kínál. No, persze nem ez volt a” fő szempont, hanem a helyi lakosság egyre sürgetőbb igénye. A hosszan elnyúló kis településnek ezen részén valamikor volt egy kis üzlet — magánházban. A tulajdonos megszüntette a bérletet, s az ott élőik ellátatlanul maradtak, illetve jócskán kellett gyalogolniuk a község központjában levő másik boltig. A lakók kopogtattak az áfész-nál, a tanácsnál, ahol csak fórum nyílt, s mindenütt elmondták gondjaikat. — Egyetlen mód kínálkozott a megoldásra — mondta Druskóczi János, a bog- lárlellei áfész elnökhelyettese — ha a tanács ad területet, ä lakosság célrészjeggyel hozzájárul az építkezéshez, megoldható a Ba- latont-part közelében levő kis település gondja. Mint hasonló esetben annyiszor, a közös célért történő összefogás, most is eredményt hozott. A jó egy évvel ezelőtt született megoldási javaslat nyomán a község lakói háromszázötvenezer forint értékű célrészjegyet jegyeztek, a tanács megtalálta és felajánlotta az e célra legalkalmasabb területet. Aztán jött a helyi termelőszövetkezet, a sportkör, a lakosság kétkezi munkájával. A földmunkáknál, az alapozásnál, a szállításnál összesen mintegy ezer társadalmi munkaórát végeztek, hogy ne kelljen kilométereket gyalogolni egy fél kiló kenyérért vagy egy kiló húsért. A boglárlellei áfész építőbrigádja ez év tavaszán látott hozzá a nyugat-magyarországi fafeldolgozó által gyártott kis ABC felépítéséhez, s néhány hete fogadja már a vásárlókat a jól felszerelt, ízlésesen berendezett üzlet. A tőkehústól a gyufáig, a mirelit zöldségtől a száraztésztáiig mindent megtalálhat itt a község péntekhelyi részén élő lakosság. Az alig néhány hetes működés bizonyítja, hogy háromszázezer forintos árukészlettel lehet havonta négyszázezer forintos forgalmat elérni. Egy gond megoldódott. Most miár a következőnek a megszüntetésén munkálkodik a boglárlellei áfész. Lelle belső, úgynevezett „falusi” részén hasonló ellátási nehézségek keletkeznek. S a látrányihoz hasonlóan akarják megoldani az ott élők gondjait. V. M. Kommunista műszakok országszerte Szombaton az ország több gyárában és bányavállalatánál tartottak kommunista műszakot. A Mecseki Szénbányák komlói, pécsi, vasasi és mázaszászvári termelőüzemeiben, valamint a nagy- mányoki brikettgyárban ezen a napon is három műszakban termeltek. Az ország egyetlen feketeszénmedencéjének bányászai több mint tízezer tonna szenet küldtek a felszínre. A hétköznapi termeléssel megegyező meny- nyiségű szén felét a komlói bánya mélyművelésű aknáiban fejtették. A Diósgyőri Gépgyárban a kommunista műszakok történetében ezen a szombaton álltak munkába a legtöbben. A nagyüzem dolgozóinak csaknem nyolcvan százaléka, mintegy hatezer ember töltötte munkával szabadnapját. Az ajkai timföldgyár és alumíniumkohó öntödei munkásai, szerszámkészítői és karbantartói exportra szánt termékeket gyártottak. Az üzem dolgozói az idei tőkés export tervet már teljesítették. Tíz országba küldték el határidő előtt a megrendelt öntvényeket. A piaci lehetőségek azonban módot adnak további szállításokra, s szombaton ehhez mintegy 10 tonnányi öntvénnyel járultak hozzá. MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 órakor: LENNI VAGY NEM LENNI, este 7 és 9 órakor: FOGLALKOZÁSA: MESTERLÖVÉSZ (14). Szabad Ifjúság, du. 5 órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ, este 7 órakor: FRANCES (16). Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: A VAD MEZŐ. Siófok, este 8 órakor: PIEDONE AFRIKÁBAN. Marcali, este 7 órakor: A SÁRKÁNY ÚTJA (14). Nagyatád, du. 5 és este fél 8 órakor: KINCS AMI NINCS. Barcs, este 7 órakor: AZ ÁRTATLANSÁG BIZONYÍTÁSA (14). Balatonbog- lár, este 7 órakor: HÁNY AZ ÓRA, VEKKER ŰR (14). TELEVÍZIÓ Osztrák Tv 1 9.00: Hirek. 9.05: Az 1-es rendőrőrs. 9.30: Ebben vagyok menő. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Mitty úr kettős élete. Amerikai film. 12.15: A pestis. 13.15: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: Bevetés Mannhattanben. Bűnügyi sorozat. 22.05: Lélektelen falu. 23.05: Linzi hangfelhő. 23.50: Hirek. Ositrák Tv 2 17.30: Fizikai telekollégium. 18.00: Hársfasor. 18.30: Simon Templar. Bűnügyi sorozat. 19.15: A holnap muzsikusai. 19.30: Tv- híradó l. 20.15: A kölcsönnagypapa. 21.15: Tv-híradó. 20.55: Ez maradt a kétfejű sasból. 21.15: Tv-híradó 2 21.35: Kulturális magazin. 21.45: La victoria (Chile). 22.30: Fényes nappal történt. Svájci—német film. 0.05: Hírek. Jugoszláv Tv 1 14.20: Elmulasztották — nézzék meg! 16.00: Jónapot! 17.00: Magyar nyelvű tévénapló. 17.35: Krónika. 17.50: Sorozat gyerekeknek. 18.00: Séta a költővel. 18.15: Évkönyv. 18.45: Kalendárium. 18.55: Számok és betűk. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: Dráma. 21.15: Kis koncert. 21.30: Könyvek és eszmék. 22.00: Délkörök. 22.30: Tv-napló. 22.50: Egy szerző, egy film. Jugoszláv Tv 2 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Indirekt. 19.30: Tv-napló. 20.00: A tudomány ideje. 20.50: Tegnap, ma, holnap. 21.10: A madarak dalolva halnak meg. Filmsorozat. 22.10: Szórakoztató adás. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: Mozart: Kis éji zene. 9.30: Ady Endre. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Citerafelvételek. 10.50: Mihály András—Gál Zsuzsa: Védd a békét ifjúság. 11.02: Bioritmus. 11.22: A kölcsönkért gyufa. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.00: Magyar előadóművészek albuma. 14.00: Hírek. 14.10: Nyelvrokonaink zenéjéből. 14.32: Muzsikáló természet. 14.38: Hagyaték. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Mesterművek vagy nagyipari tömegtermékek? 15.30: Vásárhelyi Zoltán vezényel. 16.00: Hírek. 16.05: Neked szól! 17.00: Eco- mix. 17.30: Holnap közvetítjük. 17.50: Vörös Sári nótákat énekel. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.30: Esti magazin. 19.15: Hívja a 33-43-22-es telefonszámot! 20.30: Népdalok. 21.00: Egy rádiós naplójából. 22.00: Hírek. 22.15: Sport. 22.20: Tíz perc^kül- politika. 22.30: A félisten. 2*3.36: Weiner: Pastorale, fantázia és fúga. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 8.00: Hírek. 8.05: Nóták. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Erich Kunz bécsi dalokat énekel. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.00: Hírek. 13.05: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás- s vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Hírek. 17.08: Üj,donságainkból. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Tiptop parádé. 19.00: Hírek. 19.05: Nóták. 19.30: Sportvilág. 20.05: Minden hangra emlékezem. 21.00: Hírek. 21.05: Az időjárás és az ember. 21.35: Színházi kívánság- műsor. 22.45: Spirituálék az Alabama Singers előadásában. 23.00: Hírek. 23.15: Sport. 23.25: Noktürn. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Dzsesszarchí- vum. 9.30: Monteverdi: Tankréd és Klorinda párviadala. 9.54: Az Osztrák Rádió és Televízió szim- fonikus zenekarának hangversenye. 11.27: Victoria de Los Angeles operaáriákat énekel. 12.00: Kamarazene. 13.00: Hírek. 13.05: Drága kicsi asszonyom 13.23: A Magyar Néphadsereg központi zenekarának hangversenye. 14.00: Fellegi Adám (zongora) Sztravinszkij-hangversenye. 15.33: Bach- és Handel-mű- vek. 16.30: Rockpódium. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Kamarazene. 18.30: Mozart: Kis éji zene. 19.00: Hírek. 19.05: Két hangon. 19.35: Wagner: A nibelung gyűrűje. 22.13: Zenekari muzsika. 23.30: Hírek. HÍREK November A nap 7.01 órakor kél, s 16.01 órakor nyugszik; a hold 23.04 órakor kél, s 12.53 órakor nyugszik. 24 A varnato időjárás Hétfő Emma, Flóra Többnyire borult lesz az ég. Sokfelé várható ismétlődő eső. A szél a Dunántúlon átmenetileg északnyugatira fordul és helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn 5 és 10 Celsius fok között lesz. Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 47. játékhéten öttalálat os szelvény nem volt. Négy találatra — ilyet 13 fogadó ért el — 972 866 forintot fizetnek. A hármasok 2 212 forintot, a ketteseik 59 forintot érnek. — Zágrábban szerepelt szombaton — nagy sikerrel — a gyékényesi Csokonai téesz nápdalköre. A Pintér József karnagy vezette együttes a Magyar Kultúrkör fol'klórestjén lépett föl. — Öt és fél—hatmillió forintot fordítanak évente nyugdíjasaik támogatására Somogy mezőgazdasági termelőszövetkezetei. Tölbb szövetkezet rendszeres kedvezményes étkeztetéssel, fuvar- és fajuttatással segíti idős tagjait. — Gyártörténeti vetélkedőt tartották a Pamutfonó-ipari Vállalat kaposvári gyárában. A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő vállalat szocialista brigádjai közül az Egység szerezte meg az első 120 ive született Gyalui Farkas (1866—1952) erdélyi magyar irodalomtörténész, író, könyvtárigazgató. Egy évig a budapesti egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott, majd 1885-től különböző kolozsvári lapok (Kolozsvári Közlöny, Magyarság, Erdélyi Híradó, Kolozsvár) belső munkatársa'volt; közben az egyetemen irodalomtörténeti előadásokat hallgatott, s 1892-ben bölcsész- doktori diplomát szerzett. Három és fél évtizedig a városi egyetemi könyvtár tisztviselője, majd igazgatója. 1901-ben — magántanári minőségben — megbízták a kolozsvári egyetemen megszervezett könyvtártudományi tanszék vezetésével. 1934-től tagja volt a Petőfi Társaságnak. A könyvtárosképzés intézményes rendezésének, s a közművelődési könyvtárrendszernek egyik első magyar úttörője. Több színmüvét vitték színpadra, s megjelent néhány novelláskötete, valamint számos irodalomtörténeti, történeti és könyvtártani írása. Főbb művei: Az első erdélyi magyar hírlap, Adatok a könyvnyomtatás történetéhez Magyarországon, a Magyar színészet székely nagyjai, a Döbrentei-pályá- zat és a Bánk bán, Hatvan éves irodalmi munkám. — A FonómunJtás Kis- színpad újjáalakulása után első alkalommal csütörtökön este hét órako-r tép föd Kaposváron a Kilián művelődési központban: Élhetnék én Párizsban címmel kaba- rémootázst mutat be, Kaszás Ferenc rendezésében. Az előadás előtt a kaposvári Táncsics diáikszínpad Thomas Mann A kiválasztott című művének színpadi adaptációját adja elő. — Hulladékfeldolgozó üzemet létesítettek az inoLai alumíniurnkóhöiban az elektromos kemencék elhasználódott bélésanyagának hasznosítására. A kemencék tűzálló téglából készülő bélése ugyanis a technológiai folyamat során, miközben a timföldből fémalumíniumot állítanak elő, káros anyagokkal, főleg fluorral telítődik, s ötévenként felújításra szorul. Az új üzem aprító- és os z tályo zób er end ezéseiib en évente ötezer tonna bélésanyagot dolgoznak fel. — Kirándultak Budapestre szombaton a kaposvári 503-as szakmunkásképző intézet dolgozói. A fővárosban megtekintették azt a Liszt műveire készült négyfelvo- násos balettet, amelynek koreográfusa Keveházy Gábor. — Megjelent az Iskolai szemle 3. száma. A Somogy megyei oktatáspolitikai-pedagógiai folyóirat tanulmányt közöl A pedagógusok szabadideje és kulturális háttere címmel, s dolgozatokat olvashatunk a megye nevelésének múltjából is. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ^ — Keltái Róbert és Sziko- ra Róbert ismét együtt szerepel az idei szilveszteri műsorban. Az idén Tulzus II. című műsorukban nemzetik özi sztárokat parodizálnak, többek között a Beatles együttest, EliVis Pres- leyt és Mdireille Mathieu-.t. Oroszlánok a háztájiban Oroszlánokat nevel véké- nyi otthonában Takács Nándor. Az első példányokat a pécsi állatkerttől vásárolta, miután értesült arról, hogy az ott született kölykeket anyjuk nem táplálja. A hozzá került egyik állat az ízletes házi koszton már anyává cseperedett, s most egészséges oroszlánkölyökkel lepte meg a családot. — Számítástechnikai tanfolyamot indít a Somogy megyei művelődési központ. Felnőttek részére alap- és középhaladó fokon Commodore 64-es gépeken kezdődik meg az oktatás, de szerveznek klubot gyerékék részére is. — Évente 15—17 millió' forint értékű árut termelnék közfogyasztásra a bala- tonszárszói Vörös Csillag tsz tagjai. Az ide tartozó nyolc községben élők főleg sertést, hízott libát és bort értékesítenek a szövetkezeten keresztül. — A DÉDASZ Kaposvári Üzem- igazgatósága értesíti a lakosságot, hogy a Kaposvár új szennyvíztelepét ellátó nagyfeszültségű vezetékeket feszültség alá helyezte. A vezeték oszlopainak és vezetőinek érintése TILOS és ÉLETVESZÉLYES! (83992) — Nagy árengedménnyel kaphatók kötött pulóverek, kardigánok, ingek — amíg a készlet tart — Kaposváron a La- tinca téri férfidivatáru-boltha. (92002) — Kaposváron a Május 1. utcai konfekcióboltban egyes bak- fisruhákat, -aljakat, kamasz- és bakfispantaltókat 30—40" ,,-kal olcsóbban vásárolhat — amíg a készlet tart. (92028)