Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-24 / 276. szám
1986. november 24., hétfő Somogyi Néplap 5 Készségfejlesztés SZAKKÖRDIVAT A tanítási órákon kívüli szakkörök is fontos szerepet töltenek be az ismeretszerzésben. Milyenek a lehetőségek? A kérdésre választ először a kaposvári Krénusz János Általános Iskolában kerestem. Itt tizenhét szakkör működik: közülük négy az alsó tagozatban. Van köztük több hagyományosnak nevezhető, például a magyar, a honismereti, a matematika, és ilyen a vörös- keresztes szakkör is. Varga József igazgató: — Az alsós gyerekek számára az idei tanévben néptáncfoglalkozás kezdődött, a felsősök részére pedig szeretnénk számítástechnikai fakultációt indítani. Ehhez jó alapozást nyújt a jelenleg még szakköri keretben folyó munka. A számítás- technika iránt élénk az érdeklődés: a képességfejlesztés egyik fontos területe lehet ez. A mozgásszegény életmód ellensúlyozására hoztuk létre a természetjáró-csoportunkat. Tagjai hétvégeken kirándulásokat tesznek megyénkben. Űj szakkör az újságírói. Ez a régebbi, riporteri munka folytatása. Riportercsoportunk tovább dolgozik, időszerű hírekkel jelentkeznek az iskolarádióban. Sok a lehetőség, s hogy ezek közül ki mit választ, az a pedagógusoktól is függ; a döntést természetesen a gyerekekre bízva. A cél az, hogy minél többen vegyenek részt ebben a munkában. Ezt említette Rátkai Ferenc, a Petőfi általános iskola igazgatója. Lényegesen több szakkört indítottak. A népszerűségi listát nálunk is a számítástechnika vezeti. Az anyanyelvi nevelés fontos segítőjeként nevezte meg az irodalmi színpad munkáját. — Célunk az, hogy olyan széles területet fogjon át ez a munka, ahol tanulóink zöme hasznosan töltheti el az idejét. Van számítástechnikai, honismereti, lövész, rajz, orosz, természeti ismeretek szakkör. Összesen 19- féle. A szakkörök' alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. A lehetőségek és a tanulók igényeinek szerencsés találkozása vezethet csak teljes sikerhez, hiszen hiába vannak olyan szakkörök, amelyek érdektelenek a gyerekek számára. Kálmán Ferenc, a Bartók Béla utcai iskola igazgatója. — Három szakkörünk novemberben indul: a rádiós az MHSZ segítségével, valamint a szövő- és a kereskedelmi. Ez utóbbinak a tagjai a Kaposker közeli élelmiszerboltjában sajátíthatják el a munka alapjait. Szakköreink szervezésekor arra törekedtünk, hogy az ott folyó munka ne legyen üresjárat, s az eltöltött idő hasznára legyen tanulóinknak. A műszaki fejlődés, az automatizáció iránt az iskolások körében is növekszik az érdeklődés. A matemati- kaszakkörösök száma emelkedik. Szakköreink egy része elméleti, másik része gyakorlati érdeklődést feltételező és ilyen ismereteket adó csoportokból áll. Ezek egyébként képességek szerint is megosztják a gyerekeket. A tizennégy szakköri csoportban tanulóink több mint fele vesz részt. E három iskolában — ,az azonosság mellett — a sajátosságok figyelembevételével szervezték a szakköröket. Minden igényt természetesen nem lehet kielégíteni. De mindegyik iskola jó utón jár. amikor tanulói számára igyekszik a legszélesebb teret biztosítani igényeik kielégítésére. Balogh Ferenc Száz esztendeje tárták fel a Pergamon- oltárt Feltárásaink eredményeként egy egész művészeti korszakra bukkantunk — írta naplójába 100 évvel ezelőtt a német Carl Humann, a kisázsiai ókori Pergamon- ban végzett ásatások befejezésekor. Humann, aki útépítő mérnök volt, tulajdonképpen véletlenül lett a híres pergamoni ásatások szervezője és irányítója. A török kormány megbízásából 1864- ben térképészeti méréseket végzett Bergamu város környékén és több helyütt szétszórva vagy házakba építve márványszobrok, oszlopok, domborművek darabjaira bukkant. A helybeliek útmutatásai alapján jutott el arra, a romoktól borított dombra, ahol az ókorban Pergamon városának Akro- polisza állt. Felismerte, hogy nagy értékű képzőművészeti és építészeti emlékek találhatók a helyszínen, s régészeket hívott Berlinből. Az ő szak- véleményükkel felvértezve rávette a berlini múzeumokat, hogy a török engedélyét kikérve indítsanak expedíciót. Az ókori város, amelyben később még az időszámításunk előtti 6. századból származó leleteket is találtak, az i. e 3. szazadban virágzott. A berlini múzeumok expedíciója Carl Humann vezetésével és Alexander Conze művészettörténész szakmai irányulásával 1878 és 1886 között folytatta a feltárásokat. A munka eredményeként nagy számban került felszínre szobor, mozaik, dombormű, de a legértékesebb az azóta Pergamon-oltárként ismert lenyűgöző méretű építészeti emlék. Az időszámítás előtt 180— 159. között emelt kultikus építmény oldalait 120 méter hosszan 2,3 méter magas márvány dombormű borította. A Berlinbe szállított Pergamon oltárt és a többi műemléket hosszú ideig csak részletekben láthatta a közönség. 1902-től ideiglenes múzeumban állították fel az oltárt, majd 1930-ban a jelenlegi (végleges) helyen építették fel a világhírű műem-léket. A háború után 1959-ben nyitotta meg ismét kapuit A Szovjetunióban ma csaknem hárommillió tanár dolgozik. A pályára való alkalmasságot már az iskolában pedagógusokból álló tanács bírálja el. Az ö írásbeli ajánlásuk ad jogot az érettségizetteknek a főiskolára való jelentkezésre. A gyakorlat azt muatatta, hogy ezek a pedagógiai osztályok beváltották a hozzájuk fűzött reményekéi. Képünkön: a moszkvai 151. számú iskolában két osztályban készítik fel n jövő pedagógusait. Képekben a városról A lokálpatrióta nemcsak a tennivalókat veszi számba, hanem örül a gazdagodásnak is. A városlakó együtt él a településsel,' olykor kritikusabb a vendégnél, aki csak napokat tölt Kaposváron, de nehezebb helyzetben is van, mert ritkán rója az utcákat felfedező szemmel. Pedig érdemes. Vannak aztán olyanok is, akiknek szenvedélye az utazás. Magam is szívesen gyűjtöm az útikönyveket s ahol megfordulok, ernlékidé- ző képeslapokat is vásárolok. Polcomra most egy újabb városalbum került. A Corvina Kiadónál jelentette meg a Kaposvári Városi Tanács Csonka Bélának, a Somogyi Fotóklub tagjának a város múltját, jelenét bemutató fényképalbumát dr. Tröszt Tibornak, a megyei partbizottság osztályvezető-helyettesének bevezetőjével. A várostörténetbe, hétköznapjaink életébe, a jövő építésébe beavató ismertetőből kitetszik, hogy írója otthonosan érzi magát a somogyi megyeszékhelyen. Nemcsak szereti a várost, hanem ismeri is. Történelmi tapasztalatokra hívja föl a figyelmünket, és hangulatokat ragad meg útikalauzunk. Százegynéhány kép segítségével próbálta bemutatni Kaposvárt Csonka Béla. A Kossuth térre néző Kapos szálló ablakából felvett címkép jól sűríti a városközpont •■hangulatát. jellegzetességét. Kaposvár építészeti hagyományai. emlékei igazában az utóbbi néhány évben tárulnak elénk szépségükben, a történeti városmiag rekonstrukciója során. A részletekre is ügyelő fotós szívesen elidőzött ezeknél a házaknál. A dokumentálás hűségével rögzítette a látványt. Az album összeállítói nem törekedtek tematikus válogatásra, a tématerületek egybeolvadnak. Igaz, hogy ennek oldó hatása is van, ám nem pótolja teljesen képi igényünket. Mintha egy címlista vagy látványterv alapján indult volna el Csonka Béla Kaposvár utcáin, nem engedve szabadjára képzeletét. Ez a művészi többlet hiányzik a Kaposvár-album lapjairól. Bármennyire is jól oldotta meg feladatát technikailag, a tárgyi hűséggel bemutatott város szegényesebb képet mutat a lehetőségnél, a valóságnál. H. B. Tisztelet Aranynak — és a jutiaknak Siójut kis falu. Nincs saját tanácsa, téesze, takarék- szövetkezete. Bőviben vannak viszont lakói — az anyagi és erkölcsi javak mellett — a hagyománytiszteletnek. S átmentik a múltból azt. ami ma is jó; őrzij^, ápolják az értékeket. Olvasom a rövidke, gépírásos tudósítást, hogy a juti művelődési kör Budapestre szervezett kirándulást (képviselőjük, Róka Gyula ott volt november 15-én a po- gányszentpéteri, megyei találkozón is). No, egy budapesti kiruccanásban még nincs semmi különös, az ilyesmi nem megy eseményszámba. Mit néznek meg általában a fővárosba kirándulók ? Az Orszngházat föltétlenül. Vannak, akik ilyen úton csodálkozhatnak rá először. Elmennek az Állatkertbe. Ha sikerül jegyet szerezni, a cirkuszba is. Nem marad ki a Planetárium sem. Nyáron a Vidám Park is fontos része a programnak. A falusi ember még ma sem jut gyakorta ilyen helyekre. Közkívánatra valamelyik színház előadása is gazdagíthatja a kirándulást. Olvasom a siójútiak „útleírását”. Örömmel újságolják — s gondolom, mesélik is rokonoknak, ismerősöknek a faluban —. hogy belépési engedélyt kaptak az Országház- . ba, s a teremben, ahol képviselőink időről időre tanácskoznak, . „helyet foglalhattak ismert közéleti személyiségeink székében ...” Nem említik fővárosi tartózkodásuk állomásai között a cirkuszt, az állatkertet, viszont megnézték a Nemzeti Múzeumban a koronázási kincseket és a magyarok történetének kiállítását. Jártak a Várban. „Ezután a Kerepesi temetőbe látogattunk, nagyjaink sírjához. Elidőztünk — többek között — Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, Arany János emlékművénél, a Munkásmozgalmi Panteonban ...” Jó néhány siójuti állampolgár ezáltal is gazdagodott. Nem pénzben, amit takarékba tehet vagy a portája csinosítására költhet. Másban! Amitől szíve-lelke nemesebbé lett. H. F. «T* 4' ■UH m-A ‘5: aah íiíiíí 5. — Térítse meg a káromat! — A hang váratlan erejétől, támadó élétől a Mester visz- szahőkölt. Nocsak — kerekedett el a szeme —. ránézésre egy béketűrő. keserves sorsába beltörődő parasztné- nike, valamennyiünk édesanyja. Ki gondolná, hogy ilyen harapós! Az öregasszony lángot fújt, veszett fúriaként to- porzékolt előtte. — Hallja?! Értette, amit mondtam? Azonnal fizesse meg a káromat! A Mester — aki az imént már majdnem elhatározta, hogy csodát tesz a kedvéért, és visszaadja neki kárbeveszett portékáját — most nyugalmat erőltetett magára, mert a szívébe visszatért a harag. — Megfizetném a kárát, asszonyság, de nincs egy fillérem sem — mondta. — Micsoda?! Mit beszél?! Hallják emberek?! Azt mondja, nincs egy fillérje sem! Gyalázatos rohadék, mocskos disznó. — Az öregasszony szava most hirtelen elfulladt, ezután csak táto- gott elfehéredett szájjal, az arca kékült-zöldült, a szemében a gyűlölet szikráit elhamvasztotta a halálfélelem, a Mester pedig felemelte bal kezét (az ostort a jobbjában tartotta) és szólt: — A kapzsiság maga a sátán — kiáltotta ércesen, messze hangzón, és megsuhogtatta az ostort. — Itt a felügyelő! — vijjogott egy keselyű-hang a Mester szavára elnémult árusok mögött, a kijáratnál —, itt van ez a derék férfiú, hadd kerüljön beljebb! — A rémült békaarcút két árkos kereskedő tuszkolta át a sokaságon. A templom mögé rejtett kis zsákutcában érték utol, éppen a félborjút pakolta be a kocsija csomogtartójába. Látszott rajta, hogy fogalma sincs, mi történt, a térde remegett a félelemtől. — Az én félborjúm! — ugrott melléje egy tagbaszakadt férfi, és lerángatta a válláról a nagy darab véres húst. — Majd adok én neked félborjút! — tette hozzá fenyegető szemvillanással, és odébb állt. — Add vissza a 30 rongyot, mert különben fasírtot csinálok belőled — bömbölte egy hatalmas termetű pulóverkereskedő és meglóbál- ta combvastagságú karját. — Ide a 10 ezerrel, te csirkefogó! — rikácsolta egy vastagon rúzsozott butikos nő, és vérvörös körmeit kill íeresztette. A kufárok körülvették a halálsápadt felügyelőt, a fülebe ordítoztak, szitkokat vágtak az arcába, a titokban odacsúsztatott összegeket követelték vissza tőle; a felügyelő dadogva védekezett; a szeme sarkából a Mestert figyelve tagadta a vesztegetés vádját, esküdözött, hogy az ő keze tiszta, hogy soha senkitől sem fogadott el csúszópénzt. — Hogy nem szakad le a mennyezet — hördültek föl a kufárok. — Két palotát épített fel a pénzünkön, és most azt meri mondani, hogy tiszta a keze. — Bizonyítsák be ... bizonyítékot — szűkölt a kutyaszorítóba került felügyelő, s közben a szeme sarkából folyton a Mestert figyelte. A Mester pedig elfordította a fejét, mert a békaarcú láttán öklendezésre késztető undort érzett. Közhelyek, mindig csak közhelyek, verítékezett a szerkesztő, s a tehetetlenség légszomjával küszködve nézegette a képzeletbeli kéziratpapírra firkált mondatokat. Ügy tetszik, már csak közhelyek jutnak szembe. gondolta keserűen, ilyenek, hogy „jó pénzért kiárusítják a tavat, a halakat, a platánokat”, "persze, hogy kiárusítják ... rémes ... ez az újságírás átka, a kötelező se- kélyes gondolkodás, a száj- barágó stílus... és itt van ez a Mester is ... kiféle, mi- . féle, honnan jött, mit akar, kinek a nevében cselekszik? Elég együgyűnek látszik, tisztesség ne essék szólván, afféle foalfá ... — Szerkesztő úr, ön egykor fényes kardot viselt — egy üde hang szólalt meg mögötte (a sajtótájékoztató már kimúlófélben volt, erőtlen, semmitmondó vitában fulladozott), — én jól emlékszem rá, de hát önnek kell a legjobban tudnia, hogy nem hazudok. „Hát ez meg kicsoda?” Megfordult. Egy lány ült mögötte, való- színűtlenül nagy szőke kon- tyában remegő-zizegő ezüst fényszálakkal (ez is közhely, futott át az agyán). „Amikor bejöttem, még nem volt itt, biztosan azóta érkezett, vajon honnan ismer?, talán egy elfelejtett idegen városban, egy vasútállomás olvasó várótermében, vagy restijében találkoztunk ... vagy talán nem is hús-vér valóság, hanem csak káprá- zat, hallucináció ebben a kietlen hőségben... Az ember agyveleje fölforr, aztán összevissza képzelődik ...” (Folytatjuk.)
