Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-22 / 275. szám

1986. november 22., szombat 5 AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Néplap Számítógép-rendszerből szabadalom * # A fonyódi Karikás Frigyes gimnázium számítástechnikai munkaközössége a kö­zépiskolákban használt HT 1080 Z számítógépekből az oktatást elősegítő összefüggő hálózatot épített ki. Az egyszerűen kezelhető nagy adatátvitelsebességű rendszer álta­lánosan használható bármely tantárgy oktatására. Szabadalmukkal az ország közép- és felsőfokú iskolái közül egyedül — a világ minden tájáról érkezett cégek mellett — szerepelnek a Budapesten megrendezett Távoktatási kiállításon. (Fotó: Csobod Péter) Dosztojevszkij titkai Szovjet tudósoknak sike­rült megtalálniuk a kulcsot Fjodor Dosztojevszkij bör­tönnaplójához, amelyet a nagy orosz klasszikus író az 1850-es években négy esz­tendős omszki fogsága ide­jén vezetett. A börtönbe azért került, mert részt vett egy ateista—szocialista cso­portosulásban; több társával együtt halálra ítélték, de kegyetlen módon csak a ki- végzőhelyen tudatták velük az ítélet enyhítését. Az ak­kor 29 éves Dosztojevszkij esetében ez az enyhítés bör­tönbüntetésre és utána 5 évi száműzetésre szólt. Két szovjet filológus — Ornatszkaja, a leningrádi orosz irodalmi intézet mun­katársa és Vlagyimircev, az irkutszki egyetem docense közösen munkálkodott azon, hogy a börtönnapló, az iro­dalomtörténetben „Szibériai füzet” néven számon tartott írás minden részletét érthe­tővé tegyék az olvasók szá­mára. Az író a szigorú börtön­ben — amelyet „a holtak házának” nevezett — ter­mészetesen nem vehetett tol­lat a kezébe. Ez a tilalom csak akkor nem érvényesült, mikor egy időre őrkíséret­tel börtönkórházba szállí­tották. Ott végre tudott kis lapocskákra naplójegyzete­ket írni, azokat a helyi fel­cser elrejtett, majd az író kiszabadulása után vissza­juttatott hozzá. A feljegyzéseken erősen látszik, hogy konspirációs helyzetben készültek. Sok minden bennük eleve csak írójuk számára volt érthető. A „Szibériai füzet” rögzíti az író szinte minden fontos és érdekes börtönbeli meg­figyelését, élményét, tapasz­talatát. Több mint ötszáz feljegyzése — köztük szá­mos szólás, arckép- és jel­lemvázlat — értékes szelle­mi kincsnek bizonyult Dosz­tojevszkij számára. Emberi és szakmai bravúr Visszaoperált karral Tegnap délután Taszáron ünnepélyes állománygyűlé­sen egy nyolc hónappal ezelőtti este két bátor résztvevő­jét tüntették ki. Stock János altábornagy, honi légvédelmi repülőparancsnok adta át a Kiváló Szolgálatért kitüntetést Várhelyi Gyula repülő alezredesnek. Dr. Gordán Ferenc, a megyei kórház főorvosa arany fokozatát vette át. — A repülés hivatás — a kitüntetés átvétele előtt mondta ezt Várhelyi Gyula, mintha mi sem történt vol­na vele, s nem a halál tor­nácáról tért volna vissza nyolc hónapja. Felszállás Haza Szolgálatáért érdemérem közben az történt meg, ami­től valamennyi repülőt kiver a halálveríték: elromlott gé­pe hajtóműve. Gondolni ilyenkor sok mindenre le­het, de gondolkodni csupán öt másodpercnyi idő van. Rettenetesen öreg tud lenni ilyenkor az ember. — Akkor nem volt más választásom: ameddig tudtam, fölemeltem a gépet, aztán katapultáltam. Kinyílt felettem a repülő teteje, és már röpültem is, bele az éjszakába. Tudtam, nem sok az esélyem, mert nagyon ala­csonyan volt a gép ... Várhelyi Gyula tiszttársá­tól tudom, hogy az alezredes „nem tartotta fontosnak” el­mondani: sérült karral — amelynek sérülését katapul­tálás közben szerezte — még elment az irányítóhoz, s csak aztán kezdett magával foglal­kozni. Dr. Gordán Ferenc főorvos ügyeletes volt aznap a me­gyei kórház baleseti osztá­lyán. — Amikor behozták hoz­zánk a tisztet és megláttuk a karját, arra gondoltunk: amputálni kell. Csak az iz­mok és erek fogták össze a felkart és az alkart, a kö­nyök és az ott végződő cson­tok legtöbbje valahol a re­pülőtéren maradt... Több­ször volt már dolgom repü­lősökkel. Tisztelem őket: szisszenés nélkül tűrik a leg­nagyobb fájdalmat is. Vár­helyi Gyula ezen is túltett: minden idegszálával arra összpontosított, amire kér­tük. Akkor éreztem-értettem meg: itt szó sem lehet az al­kar leválasztásáról. Szeren­csére az izmok és az idegek épek voltak, s megkezdhet­tük a többórás műtétet. Dr. Gordán Ferenc éppen húsz éve operái Daleseti sé­rülteket a megyei kórház­ban. Sok különös esettel ta­lálkozott már. A legkülönö­sebb ez volt: húsz év szak­mai tapasztalatával az orvos megpróbálta a lehetetlent... — Amikor készen voltunk, szabályosan restaurálni kel­lett a csontokat s idegen anyaggal pótolni, s akkor még fönnállt a fertőzés ve­szélye. Az ilyenkor jelentkező fer­tőzés nemcsak a kart támad­hatja meg: bele is halhat a beteg. — Három vagy négy hétig volt nálunk. S összebarátkoz­tunk. Remélem, ennek is kö­ze volt ahhoz, hogy viszony­lag hamar gyógyult. Hogy mennyire lesz „régi” a keze, ezt majd orvosi konzílium dönti el, márciusban. Várhelyi alezredestől kér­dezem : — Újra repülhet? — Valószínűleg nem. A repülés egész embert kíván. Ahhoz épnek, tökéletesnek kell lennünk. Békés József | _____________RÁDiÓSZFMLE A család viszontagságai Ahhoz a nemzedékihez tartozom, amely már kész vívmányként kapta a Szabó családot. Ez azt jelenti, hogy számunkra a világ úgy tel­jes és egész, hogy — ha nem is vagyunk ádáz hall­gatói és tisztelőd a műsor­nak — mégis tudjuk és megszoktuk létezését. Jobbá­ra rosszul sikerült fcalbarék még olcsóbb betétszámláiból tudtuk meg, hogy a Szabó család története meglehető­sen egyszerű, könnyen átlát­ható. Hiba lenne azonban min­denféle esztétizáló mércével közelíteni a műsorhoz, hogy kiderüljön az elemzésből: az igénytelen konfl'iktushe! y ze- tek föltárása, a történetek hétköznapisága szürkévé, unalmassá teszi a sorozatot. Nem jelenthetné ki ezt amúgy sem senki nyugodt szívvel, hiszen éppen a pél­dátlan kora parancsol nem­esik tiszteletet, hanem óva­tosságot Is, A hallgatókat bizonyára amúgy sem zavarja, hogy szegény .színészeknek ki tud­ja hányadik napi elfoglalt­ságuk után érkeznek a stú­dióba, kezükbe kapják a szöveget, s már olvassák is. Ebből a hajszából adódnak aztán olyan kicsinységek, amelyek csak a szőrszálha- sogatásra mindig hajlamos megfigyelőket bosszantja. Hi­szen a szereplők gyakran el­tévesztik a szöveget, ám ezért a gyorsaság érdekében nem állnak le a műsor ké­szítői. Előfordul az is, hogy egy kijelentőnek induló mondat végén veszi észre a szereplő, hogy kérdőjel kö­vetkezik, aztán az utoQsó két szón hozza be azokat a hangsúlyokat, amelyek el­maradtak az előzőeken. Ennek ellenére a Szabó csalódra szükség vari. Mert ha a Szafbó család, érdemei elismerése mellett, kérné nyugdíjazását, bizonyára megindulnának a találgatá­sok. Akkor jönnének rá, mennyire hiányzik nekünk. Miről is szól,ez a műsor? Nagyon egyszerű a válasz: a mindennapjainkról. Vigyá­zat, ez a műfaj nem iroda­lom, nem művészet! így látják maguk az alkotók is; különleges műfaj ez, amely­nek neve: Szabó csalód. In­nen tudjuk meg például, hogy az emberek nagy ré­sze rnagányos. Lásd szegény Karolát, ahogy únja magát lent, Zalában az állatorvos férj oldalán! De nem jár nagyobb sikerrel Évi sem, aki vesztére egy tengerész­hez ment férjhez — aki fur- tonfurt behajózik távoli tá­jakra. Jócskán van gondja Szabó néninek is, hiszen helyre kell állítania lánya világnézetét, aki 'balgán azt gondolja, hogy ha a hetven év fölöttiek ingyen utazhat­nák, s ez évi nyolcvanmil­lió forint többletkiadást je­lent az államnak, ókkor ez nagy áldozat. Azzal az idő­sekre jellemző bölcsességgel mondja el ellenérveit, amely csak sokat látott és tapasz­talt emberekre jellemző. Eb­ből az eszmefuttatásból vi­lágosan kiderül, hogy az iga­zi áldozat az, hogy a kétfo­rintos villamosjegyhez is hozzájárulnak. A Szabó család élete vi­szontagságos élet. Mégis jól­eső érzéssel hallgathatjuk a történeteit. Varga István Hangos könyvek s Űj szolgáltatás a megyei könyvtárban Ez év novemberétől új szolgáltatást vezetett be a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár. Vakok és csök­kentlátók részére megkezdte az úgynevezett hangos köny­vek kölcsönzését. Czinkné Bükkösdi Valéri­át, a könyvtár olvasószolgá­latának vezetőjét kérdeztük: — Milyen múltja van ha­zánkban e szolgáltatásnak? — Szorosan vett múltról nem beszélhetünk, de épp tízéves az a könyvtári jog­szabály, amely szorgalmazza, hogy a könyvtárakat bárki igénybe vehesse, tehát a va­kok és csökkentlátóak is. A könyvek hangszalagra való rögzítése viszont csak pár éve kezdődött. A régebbi ha­sonló szolgáltatás nem kap­csolódott a könyvtárakhoz. A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége postai úton kölcsönzött olyan iro­dalmi műveket, amelyeket hangszalagra olvastak. Ezek a szalagok elég rossz minő­ségűek voltak, és gondot okozott a magnó használata is. A gondot most megoldotta a Soros Alapítvány 1987 vé­géig szóló anyagi tá.mogatá- sa. A Vakok és Gyengénlá­tók Országos Szövetségének stúdiója így olyan korszerű berendezéseket vásárolt, amelyeknek segítségével hangfelvételeket tud készíte­ni, s e kazettákkal ellátja az országos könyvtári hálózatot. Az új berendezéssel egy ka­zetta mindkét oldaláról négy perc alatt harminc másola­tot készítenek, s e másolat mind stúdióminőségű. — Hány ilyen művet tud­nak kölcsönözni? — Százhúsz regény van kazettán. S ezen túl még a Diákkönyvtár hangszalagon című sorozat kötetei is. Sőt ide számítjuk saját gyűjte­ményünk művészi tolmácso- .lású lemezeinek felvételét. Szándékosan emeltem ki a művészi tolmácsolást, a fel­vételek ugyanis nem előadói termékek, hanem művek szó szerint értendő felolvasásai. — S hogyan jut hozzá az olvasó? A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének So­mogy Megyei Szervezetétől megkaptuk a kaposvári szö­vetségi tagok névsorát, és a lakásukra visszük ezeket a kazettákat. Könyvtárosaink szívesen vállalták a munkát. Tegyük hozzá: az élmé­nyekről, a meghallgatott mű­vekről is elbeszélgetnek a kölcsönzőkkel. — Azt is tudjuk — fűzte hozzá az olvasószolgálat ve­zetője —, hogy vannak, akik­nek nincs arra lehetőségük, hogy kazettás magnót vásá­roljanak. Elsősorban rájuk gondoltunk, amikor a szinte jelképes beiratkozási díj el­lenében magnót is kölcsön­zőnk a kazettákhoz. A már említett névsor alapján el­küldtük tájékoztatónkat; a napokban várjuk a válaszo­kat. A kezdeményezés jelentő­ségét fölösleges hangsúlyozni. Reméljük, a kaposvári pél­da követésre talál a megye más — vidéki — könyvtárai­ban is. Tudjuk, hogy ezzel nem szűnik meg a vak és gyengénlátó emberek minden gondja, ezzel a szolgáltatás­sal azonban bizonyára csök­ken elszigeteltségük Balogh Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents