Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-17 / 270. szám
1986. november 17., hétfő Somogyi Néplap 3 Munkakultúra Tervszerű mozgalmi tevékenység Azt hiszem, elég egy pillantást vetni az ősember fantáziáját és kezenyomát őrző több ezer barlangrajzokra, hogy meggyőződjünk róla: a művészet forrása a munka volt. A vadászat szent rítusait, a kezet csodával határos módon megerősítő és meghosszabbító durva szerszámok, eszközök megörökítése is mutatja, hogy a gondolkodó ember meghatározó élménye az önfenntartás és a veszedelem leküzdése. Márpedig ez munka nélkül aligha lehetséges. Mint ahogy a munka és a kultúra szembeállítása a későbbi társadalmak föltalálása volt — azoknak érdekében, akik mások munkájából éltek, s úgy gondolná az ember, hogy munka és kultúra egymást támogató hasonulásának a mi világunkban jött el az ideje. Kultúrán persze most ne azt a produktumot értsük, amelyet a klasszikus meghatározás szerint az emberi társadalom fizikai és szellemi munkájával létrehozott, hanem olyan munkavégzést, amelyet áthat a kultúra: a tudatosság, szervezettség, az önkifejezés vágya. És amely ennek megfelelő körülmények között, vagyis szép környezetben, tisztaságot sugárzó miliőben zajlik. Ki ne emlékeznék az ötvenes évek munkahelyi dekorációira: drapériák redő- zetei közé ékelt portrék, függönybolyhok a mozdony ablakában. Vajon rosszat akartunk? Csak hibás úton kerestük a munkahely nagyobb kulturáltságát, otthonosságát előmozdító megoldásokat. A titok nyitja másutt van. Ahol ma a csepeli nagy pontosságú fém- megmunkáló üzem, a győri Rába repülőtérnyi üzemcsarnoka vagy a paksi atomerőmű tart. Ezeken a helyeken — de szerencsére másutt is — az értelmes munkarend, a gondosan megválasztott technológia egészen a gépek külsejéig, színezéséig alkalmas arra, hogy új, magasabb igényeket ébresszen az ott dolgozóban, tagadja a munka és a fáradság fogalmának ösz- szetartozását. Az ilyen munkahelyen könnyebb összpontosítani a feladatra: a gépiesen unalmas tennivalókat automaták végzik, fotocellák és más műszerek soha nem lankadó figyelemmel ellenőrzik a gépepet, folyamatokat. Mondhatnék persze azt is, könnyű az új üzemekben — ott már az új köve • telmények szerint rendezkedhetnek be. Ez is mondható. Bár a munkakultúra elemeinek lebecsülése az új üzemekben is arra vezethet, hogy ésszerűtlenül tervezzék, szervezzék az üzem munkáját. A lényeg másutt, van. A munkakultúra növelésére mindenütt megérettek a feltételek. Elsősorban a régi gyárakban, műhelyekben, ahol a körülmények tökéletesítése, harmonizálása — vagy jobb szóval: humanizálása — talán az egyetlen, amivel előrelendíthető a hatékonyság, megalapozható a magasabb feldolgozottsági fokon gyártott termékek kibocsátása. A régi műhelyek amúgyis rászolgálnak a felújításra, rekonstrukcióra. Mi az akadálya hát annak, hogy tudományos alapon, a munkatudomány, a pszichológia, az esztétika legújabb eredményei felhasználásáv il szülessenek újjá? A költség nyilván azonos marad; csakhogy a megtérülés gyorsabbá és többszörössé válhat. Az új szemlélet térhódítását ma már az ergonómia fiatal tudománya is segíti. Ez a fogalom egyre közkeletűbb azok körében, akik a termelés modernizálásával foglalkoznak. A magyar ergonómusok szakértelme, tájékozottsága szinte önmagát kínálja: itt van kezünk ügyében a rengeteg tapasztalat, kipróbált megoldás, amellyel az üzem és dolgozója érdeke egyaránt szolgálható. Sőt a tervek szerint jövőre éppen Budapesten kerül sor az ergonómusok nemzetközi szervezetének közgyűlésére, tehát szinte házhoz ' szállítják majd a munkával kapcsolatos legújabb tudományos ismereteket. Hisszük, iparunk, gazdaságunk jelenlegi állapotában nem nélkülözhetőek azok a könnyen megszerezhető tapasztalatok, amelyek a nálunknál fejlettebb országokban születtek. Különben is: a tanulás soha nem kerül pénzbe. Az oktalan közömbösség, érzéktelenség azonban ráfizetéses! A munkakultúra fejlesztése nálunk épp ezért nem luxus, nem a jobb és gazdagabb üzemek divatos passziója, hanem olyan tartalék, amelynek kiaknázását senkinek sem tiltják. A felzárkózóknak tehát e fontos lehetőséget nemcsak szabad, hanem meg is kell ragadniuk. K. F. A felelősségről és továbblépésről tanácskozott az úttörővezetők konferenciája Szombati műszak a ruhagyárban Százharminchét küldőt* énekelte együtt szombaton reggel Csizmadia Sándor pol- beat-énekessel: „Jó reggelt, Magyarország!...” Kaposváron az Oktatási Igazgatóság tanácstermében jó hangulatban kezdődött az úttörővezetők megyei konferenciája. Az elnökségben helyet foglalt Domonkos László, a párt Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese, Tanai Imre, a megyei pártbizottság titkára, dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese, Mrázik Mária az úttörőszövetség elnökségének titkára, Mihalics Veronika, a megyei KISZ-bizottság első titkára és Szabó Jánosné Szegedi Ágnes, az úttörőszövetség megyei elnökségének titkára. A Himnusz elhangzása után Ádámné Fábri Lili, a megyei elnökség elnöke fűzött az írásbeli tájékoztatóhoz szóbeli kiegészítőt. A IV országos konferencia előtt az úttörővezetők legmagasabb fórumán elemezte az úttörő- mozgalom helyzetét: beszélt arról, hogy a mozgalom tekintélyét nem csökkentette az a határozat, mely szerint a szövetség a jövőben mint a társadalom gyermekszerve- ‘zete tölti be szerepét. Az egész felnőtt-társadalom részvállalását és felelősségét szorgalmazta ez a felnövekvő nemzedék nevelésében. Az a cél, hogy a gyerekek felnőttként is jól eligazodjanak a világ dolgaiban, ne csak átéljék az eseményeket, hanem akarjanak és tudjanak is azoknak alkotó részesei lenni. Hangsúlyozta: több lehetőséget kell teremteni számukra, hogy sokrétűen közvetlen információkat szerezhessenek környezetükről, ehhez a munkához pedig szövetségesekre is szükség van. — A gyerekek számára a legfontosabb és a legdrágább az az idő, amit mi, felnőttek, rájuk figyelve velük töltünk — mondta Ádámné Fábri Lili. — Növelni kell az úttörőcsapatokban a demokratizmust, szélesíteni a döntési jogkört, az önállóságot. A szóbeli kiegészítés után hozzászólások következtek. Horváth Ilona Somogyvárról a fogyatékos gyerekek mozgalmi munkájáról beszélt. Iji Gézáné lábodi csapatvezető örömmel üdvözölte a jó módszereket, azokat, ame-> > lyekkel kialakítható a csapatok egyéni arculata. Mihalics Veronika az ifjúsági szövetség és az úttörő- mozgalom közös feladatairól beszélt. — Aki ma gyerekekkel foglalkozik, az a jövőért, a szocializmusért vállal politikai felelősséget — mondta. — Ennek hitelét napi munkánkban kell megteremtenünk. A tizenévesekre szabott feladatokban meg kell őrizni a romantikát, az élményszerzés varázsát. S nagyon fontos a példamutatás. Tanai Imre hozzászólásában elmondta, hogy a megyei úttörőelnökség valósághű és önkritikus elemzést adott munkájáról. Kedvező a- mozgalomban bekövetkezett szemléletváltozás is, gazdagodott, színesebbé vált az úttörők munkája, nőtt az egymás iránt érzett felelősség. A plenáris ülés után négy szekcióban az ifjúság életével kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a küldöttek. Délután folytatódott a konferencia : beszámoltak munkájukról a szekcióvezetők. Felszólalt Mrázik Mária, az úttörőelnökség titkára is. Elmondta, hogy a megyei úttörőelnökség magas szinten ol-> dotta meg a feladatait, munkájában nem okozott az sem megtorpanást, hogy az eltelt három évben kétszer is volt elnökváltás. Mondanivalójában kiemelte a szakbizottságok tevékenységét. A küldöttek a konferencián egyhangúlag elfogadták az országos tanács beszámolójának téziseiről és az alap- dokumentum tervezetéről szóló állásfoglalást. Az úttörőszövetség Somogy megyei elnökéneik ismét Ádámné Fábri Lilit választották meg, titkárának Szabó Jánosné Szegedi Ágnest. Tizenhárom elnökségi tagnak szavaztak bizalmat, s kettőt delegáltak az országos tanácsba. Útkereső üzletpolitikával ADÓSOKRA VÁR AZ ATÁDI TSZKER Az év utolsó napjait otthon töltik A somogyi termelőszövetkezetek a jég, az aszály és a viharok miatt lényegesen kevesebb termést takaríthatnak be. Bevételeik csökkentek, beruházásra nincs pénzük. Igyekeznek mindent eladni, hogy ne legyenek veszteségesek. Ilyen helyzetben hogyan alakulhatott olyan vállalkozás, mint amilyen a tszker nagyatádi területi központja? Amikor ezt a közös vállalatot megalapították. azzal a szándékkal hozták létre, hogy a tsz-ek terményeit értékesítse és az általuk igényelt gépeket beszerezze. Ha a gazdaságoknak nincs pénzük, akkor a tszker sem dicsekedhet. Vagy másképpen volna? — ezzel a kérdéssel kerestük meg Frank Gyulát, a nagyatádi területi központ igazgatóját. — Megér ezt ük a mezőgazdaságot sújtó gondokat. Partnereink száztizenhatmillió forinttal adósak. — Egy vállalat, amely kereskedéssel foglalkozik, adósok mellett csekély forgóalappal nem tud gazdálkodni. A hírek szerint mégsem áll rosszul a területi központ. — Ahhoz, hogy gazdálkodni tudjunk, bankhitelt kellett fölvennünk, s ezt a következő félévben vissza kell fizetnünk. A kamat terheit részben a késedelmi díjakból fedezzük. Az vezérelt bennünket, hogy minden tagunknak biztosítsuk a legszükségesebb berendezéseket, még akkor is, ha nem tudnak fizetni. Félévkor módosítottuk a profilt. Az iparvállalatok - közötti gép- forgalmazásra helyeztük a hangsúlyt. Döntésünk helyességét bizonyítja. hogy 35—40 százalékkal több gépet, részegységet és alkatrészt forgalmazhattunk, mint egy évvel korábban. A múlt év végén lízingelésre is lehetőségét kaptunk: tavaly hétmillió, az idén nyolcvanötmillió forint értékű berendezést közvetítettünk így. Nőtt a műtrágya- és a növényvédőszer-forgal- mazás is. — Ez a kereskedelempolitika forintokban is mérhető? — Természetesen. Jelentős nyereséggel fogunk zárni. és mert évek óta tartanak a mezőgazdasági üzemek gondjai, úgy döntöttünk, hogy a várható nyereségből töltöttjük a forgó- eszközalapot, hogy biztonságosabban rendelhessünk és segíthessünk a gazdaságoknak. Nem szabad, hogy elveszítsük bizalmukat. — A tszker lehetőséget kapott az exportra és az importra is. Ezzel miként éltek? — Gazdasági társulásunk révén olyan gépeket és eszközöket hoztunk be, amelyekkel alapvető igényeket tudtunk kielégíteni. Segítettünk a melléküzemágak fejlesztésében is. Import nincs export nélkül. Minden olyan árut föl kellett kutatnunk, amely jól eladható és keresik a nyugati piacon. Ma- dáreleséget és aprómagva- kat ugyanúgy exportáltunk, mint papírhoz vagy tüzeléshez való fát. Tavaly 7,8 millió forint értékű árut juttattunk Nyugatra. az idén 32,6 millió forint értékben exportáltunk. Hisz- szük, hogy a legnehezebb helyzetben is piacon lehet maradni. N. J. Mindinkább terjed a módszer: azokban az üzemekben, ahol lehetséges, szombatokon és vasárnapokon év közben ledolgozzák a karácsony és szilveszter közötti munkanapokat. Tegnapelőtt többek között a Kaposvári Ruhagyárban is munkanap volt a szabad szombat. Kattogtak a varrógépek — ugyanúgy, mint szerdától péntekig bármikor. Néhány asszonytól — családanyától, vidékről bejárótól — tudakoltam: mi történik ilyenkor otthon? Matula Andrásné: — Nagy fiam van, tizenhét éves, őt már nem kell babusgatni. A férjemmel ketten elvégzik a ház körüli teendőket, takarítanak, megöntözik a virágokat. Sok növényünk van, jó időbe telik, mire végeznek. — Főznek is a férfiak? — Még a konyha közelébe sem szereztek menni. Tegnap este megfőztem a mai ebédet. Egytálétel lesz: babgulyás. Utána meg egy kis sajtos pogácsa. — ön ugyanúgy dolgozik, mint máskor? — Nem jár otthon az eszem; mindent rendben hagytam, nem kell idegeskednem. Darabbér van, s az ma is érvényes. Magammal tolnék ki, ha csak félig figyelnék a munkámra. Defner Henrikné még könnyebb helyzetben van: — Tizenöt éves a lányom, egyedül maradt otthon, mert a férjem is dolgozik szombaton, mivel ő kereskedő, az áruházban pedig nincs megállás. Nem kellett főznöm; a lányom takarít, azután birtokba vészi a konyhát. Levessel meg túrógombóccal vár bennünket haza. — A két ünnep között, a most „nyert" -napokon mit csinálnak majd? — Sajnos, a férjem akkor is dolgozni fog. Nálunk az ünnepi pihenés csak a nőknek adatik meg. Link Károlyné Kaposmé- rőből jár be a gyárba: — A buszjárat szombaton is jó, könnyen bejutottam. A férjem a fiammal elment édesanyámhoz; jó messzire, Bélavárra. Szeretik a mama főztjét. — Mindig így történik? — Nem. Előfordult, hogy otthon maradtak. Akkor a férjem főzött halászlét. Azt csak ő csinálhatja; máskor, ha otthon vagyok, akkor sem enged a közelébe. Mindig morognak egy kicsit, ha nekem szombaton dolgozni kell, de azért elvannak kettesben valahogy. — Sokszor kellett morogniuk? — Bizony, előfordult. Ez a szombat nem okozott különösebb gondot, de régebben megtörtént, hogy egymás után több hétvégén is dolgoztunk; az bizony kellemetlen volt. A többség könnyen megszervezi az otthon hagyott család életét. Néhányan viszont megoldhatatlan gondok elé kerülnének. Velük azonban nem beszélgethettem, ugyanis az ő gondjaikat a gyár oldja meg: szabadnapokkal, szabadsággal variálva. Régebben az év végi napokban is dolgoztak a ruhagyári asszonyok. Nekik sem volt jó, a gyárnak sem volt jó, mert az ünnepek körüli időben csökkent a teljesítmény. Sokan szabadságot' tartalékoltak, hiányoztak a szalagoktól, akadozott a termelés, s akik bent voltak, azok sem tudtak teljes erővel a munkára figyelni. így jobb — mondták a munkások és a vezetők is. December 22-től január 1-jé- ig csönd borul a ruhagyárra. L. P.
