Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-15 / 269. szám

1986. november 15., szombat Somogyi Néplap sportBI Nemcsak középiskolás fokon Alakulóban, forrásban a diáksport új szervezetei „Társadalmilag fontos fel­adat, hogy az ifjúság köré­ben, a harmonikus szellemi és fizikai fejlődése érdeké­ben váljék általánossá az egészséges életmód ... Csak a megfelelő mozgási lehető­ség biztosításával, a fiatalok aktivizálásával, a feltételek javításával, széles társadalmi összefogással érhető el ered­mény ...” (Részlet a Magyar Diáksport Szövetség Ideigle­nes Intéző Bizottsága által kiadott irányelvekből.) A fentiek értelemszerűen mindenek előtt a tanuló ifjú­ságra vonatkoznak. Számuk­ra a most folyó tanév ele­jétől bevezetésre került fog­lalkoztatási rendszer magját az alapfokú versenyek adják. Ezek az intézményen belüli és a köztük folyó vetélkedé­sek összességét jelentik. Ke­retük a diáksportkörök és a diáksportegyesületek. Mi a különbség a kettő között? Míg a DSK-k nem minősül­nek önálló jogi személynek, addig a DSE-be jogi tagként beléphet minden jogi sze­mélyként működő magyar in­tézmény, gazdálkodó és egyéb szervezet, amely tagdíjának mértékét belépéskor együtt­működési megállapodásban vállalja. Gumiasztalugró-világbajnok- ságot rendeztek nemrégiben Párizsban. Felvételünkön két szovjet lány gyakorlatát lát­hatjuk K. V. Izzó: Marék Gy., Marék A., Sántosiné, Varga, Pintér, Bódis. Csere: Majomé, Kristály. Nováfc. Edző Simon Károlywé. A 70 percig tartó izgal­Szomfoaíton magyarországi idő szerint déllelőtt 10 óra­kor az 1. fordulóval meg­kezdődik Dubaiban a salkk- oLimpia. Dr. Lakó László, a Magyar Sakkszövetség főtit­kára elmondta: Csak szom­baton reggel lesz isimert, kikkel .játszanak a magya­rok az első fordulóban, bár a nyitóforduló párosításának elkészítése a korábba olim­piákon megszokott módon történik. A mezőnyt az élő­pontszámok alapján ketté­osztják. A legerősebb válo­gatott a mezőny második fe­lének legjobb csapatával ta­lálkozik. A férfiaknál — 106 együttes rajtját feltéte­lezve — a világelső Szov­jetunió a rangsor 54. gárdá­jával méri össze tudását. A szövetségi kapitányok kijelölték már a szombati magyar csapatokat: Sax, Pintér, Adorján, Csőm, il­letve Verőoi, Mád! és Iván­ka ül asztalhoz. A sakkozók teljesítményét gvalkran befolyásolják a kül­Mi a jelenlegi helyzet So­mogybán, ezzel a kérdéssel kopogtattunk be Pálos Jó­zsefhez, a Somogy Megyei Tanács testnevelési főelőadó­jához. Mint tőle megtudtuk, megyénk 29 középfokú tanin­tézetében a tanév kezdetétől újjá alakultak ezek a diák­sportszervezetek. Huszonhat iskolában DSK, míg három intézetben DSE létesült. (Ez utóbbiak: Kaposváron a Tán­csics gimnázium, az ipari szakközép iskola, valamint az 503-as szakmunkásképző). Jelenleg ugyan még a ko­rábbi tanévi versenykiírás van érvényben, de ez csak a versenyformákra vonatko­zik. Az új típusú DSK-knak és DSE-knek valamennyi ta­nuló tagja lehet, aki az adott iskola hallgatója, függetlenül attól, hogy társadalmi sport­egyesületben igazolt verseny­ző, avagy sem. Tehát az ed­digi korlátok megszűntek. Nyílt bajnokságok folynak a továbbiakban, amelyekben valóban az iskolák legered­ményesebb tanulói képvisel­hetik a színeket. De az új Ha a nagyv áiogatot'tun k még a régi is, néhány elv teljesen új a Magyar Lab­darúgó Szövetségben. Ezt két friss esemény is bizonyítja. Csütörtökön a Telesport adá­sában ázemtianúá lehettünk annak a sorsolásnak, amely­nek során a november 22-i NB I-es forduló játékveze­tőit jelölték ki. Hasonló még nem volt Magyarorszá­gos. Ezúttal valóban egyedül Fortuna kegyeire, s nem a „pártatlan” küldő bizottság­ra volt bízva, hogy melyik mérkőzést ki vezeti. Bizo­nyos szempontok, nagyon he­lyesen, így is érvényesültek, hisz azonos megyében lakó, játékvezető nem bíráskod­hat, de például honvédségi állományban levő bíró sem fújhatja a sípot a Honvéd­nek. Egy kislány húzta ki sorba a síposok nevét, s máris megtudhattuk, hogy melyik találkozón ki lesz a vezető híiró. Kíváncsian vár­K.V. Izzó 3:1 más, színvonalas mérkőzé­sen a hazai csapat kihasz­nálva nagyobb rutinját, ma­gassági fölényét nyerte meg a mérkőzést. Jók: Dr. Radnainé, Biszku, illetve Marék A. ső körülmények. Milyen a sportolók elhelyezése, a ver­seny színhelye Dubaiban? — Csak a legjobbakat mondhatom. A rendezők / mindent megtesznek a sike­res lebonyolításért. Szív­ügyüknek tekintik a sakk- olimpiát. Ennék megfelelően a helyi újságok is hatalmas terjedelemben számolnak be az eseményekről. Szállodánk, a Hotel Hillton világszínvo­nalé. önálló uszodával, erő­sítőteremmel, és tengeri stranddal is rendelkezik. A versenyt a 3. számú kiállítá­si csarnokban rendezik, amely egy 37 emeletes épü­letben van. A játékosokat ebben a 7000 négyzetméter alapterületű teremben sem­mi sem Zavarja majd. A légkondicionálás biztosítja az állandó 23 fokos hőmér­sékletet, s a külső zaj sem hatolhat be a versenyzők­höz. A sakkolimpiát pénteken ünnepélyesen megnyitották. irányelvek azt is hangoztat­ják, hogy törekedni kell arra, hogy a tanulók minél széle­sebb rétege bekapcsolódjon az alapfokú (mindenek előtt a helyi) versenyekbe. A pe­dagógusok érdekeltségi rend­szerét is úgy dolgozták ki, hogy számukra se legyen kö­zömbös, hogy iskolájukban mennyien vesznek részt a sportkörök, illetve sportegye­sületek munkájában. A kö­zépfokú iskolákban kötelező volt ezeknek a szervezetek­nek a megalakítása, illetve újjászervezése, függetlenül attól, hogy a tagoknak be és kilépése továbbra is önkén­tes. Megyénk középfokú is­koláiban a 29 DSK illetve DSE-ben kilenc sportág űzé- sére van lehetőség, ötvenhat pedagógus vezeti a sportcso­portokat, közülük huszonegy nem testnevelés szakos, ök a természetjárásban vállaltak munkát. Az alsófokú iskolákra más rendelkezések érvényesek. A legfontosabb, hogy ott nem kötelező ezeknek a sportszer­vezeteknek a megalakítása. tűk, hogy mit hoz a „sors” a siófokiaknak, akik abban a fordulóban odahaza fogad­ják az Ü. Dózsát. Nos a leg­közelebbi siófoki találkozón a zalaegerszegi Molnár Lász­ló bíráskodik majd. Teljes demokratizmusra valll, hogy a most alakuló­félben levő új MLSZ-elnök- ség tagjait a klubok képvi­selői választják meg. E hé­ten az NB I-es és az NB Il-es egyesületek küldöttei találkoztak a fővárosban, hogy megválasszák jelöltjei­ket, az elnökségbe. Az első- osztályúak szavazata Szániel Jánosra, a Rába ETO és Hargitai Károlyra, a Fe­rencváros ügyvezető elnöké­re esett. Az NB II-es klu­bok Losonczi Flóriánt, a Csepel és Ferenc Gyulát, a Salgótarján ügyvezető elnö­két' jelölték. Az NB II-as- eknéli póttag lett Dorotorics Gusztáv, a Metripond tár­sadalmi elnöke. Délelőtt matiné mérkőzést vív a Siófoki Bányász labda­rúgó-csapata Budapesten. Az MTK VM otthonában sorra kerülő újabb találkozó előtt aligha van irigylésre méltó helyzetben. Bizony a kék-fe­hér együttes Verebes Jó­zsef „kormányzása” óta min­den csapatnák feladta a lec­két a Hungária úton. A siófokiak mégsem megadás­sal kelnek útra. Egyetlen remény táplálja hitüket, hogy idegenben olyan önbi­zalommal játszanak hétről hétre, mint más csapatok a saját otthonukban. Mint Ka­szás Gábor edző kijelentet­te, nem ijednek meg az MTK VM-től sem, annak el­lenére, hogy nagyon tiszte­letben tartják addigi szép sikereiket. A trénernek csa­pata jobb oldala okoz gon­dot, miég nem döntötte el, hogy ezen az Oldalon ki le­gyen a középpályás és az ék. Két játékosára nem szá­míthat még, Szajcz csak most kezdte el a komolyabb terhelő munkát, még nincs kellő erőállapotban, Laka­tos pediig beteg. A kéthetes szünetet a csapatjáték csi­szolására használtaik, közben Szekszárdon 3-1-re legyőz­ték a Dózsát is. Most az alábbi csapat lép pályára: Kovács — Brettner, Parda- vi, Balázs, Jancsika — Mo­Somogy 109 általános iskolá­jában mind ez ideig 42-ben létesült DSK és egyben (Barcs 1. sz. isk.) DSE. Miután ok­tóber 15. volt a záró termi­nus (addig lehetett alakítani sportszervezeteket), ebben a tanévben további gyarapodás nem várható. Sok ez vagy kevés, érdek­lődtünk a főelőadótól. Vá­lasza szerint országos szin­ten ez a szám közepesnek minősül, és az általános is­koláink 39,4 százalékát érin­ti. Csak érdekességként em­lítjük, hogy a megyeszékhe­lyen és körzetében levő 34 alsófokú iskolában mindössze három DSK alakult s -közü­lük csak egy Kaposváron. Siófokon és körzetében 14 DSK létesült, de siófoki szék­hellyel egy sem. örvendetes viszont, hogy olyan kis tele­püléseken, mint Zákány, Tap- sony, Háromfa, Bábonyme- gyer, máris van DSK. Öreg­lakon például a kisegítő is­kolának és a nevelőotthon­nak közösen alakult meg a DSK-ja. Hasonló a helyzet Nágocson is. A Pálos Józseffel történt beszélgetés során kiderült, hogy az alsófokú iskolák ve­zetői között is nagyon meg­oszlanak a vélemények a DSK-k létrehozásának fon­tosságát illetően. Valóban, el­sősorban a városokban van­nak olyan általános iskolák, amelyekből a tanulók nagy hányada különböző sport­egyesületeknek a tagjai, elég­gé leterheltek, így a megala­kításhoz kívánt létszámot nem tudnák biztosítani. De nem ez az általános^ Min­den bizonnyal a jelenleg működő DSK-k, DSE-k ta­pasztalatai alapján a követ­kező tanévtől újabbak ala­kulása várható. A jövő évtől változik az irányítás rendszere, újjá ala­kul a diáksportköröknek a felügyeleti szerve, éppen ezért a jelenlegi állapot még na­gyon is forrásban van. Aki­adott tájékoztató is hangsú­lyozza, hogy ez a tanév a tapasztalatgyűjtésé. Jutási Róbert rozsán (Árky), Olajos, Zsa- dányi — Nagy T. (Boda), Horváth L., Ady. Akik nem vállalkoznak a szurkolók közüli a pesti útra, azok Is egyenesben szerezhetnek tu- domást az eseményekről, a Bányász találkozóját a szo­kott formában a „Csülök rádió” közvetíti. A Rákóczinál már aludtak néhányat az ózdi vereségre. Mint Csordás István edző elmondta, alaposan kiele­mezték a találkozót, s mi­után néhány teljesítménnyel elégedetlen volt, változást tervez. Teheti azt annál is inkább, mert Prukner és Murai is játékra jelentke­zett, így jelenleg nincs ma­ródi. Mint az edző kifejtet­te, az Olajbányászhoz hason­ló felfogású Budafokra szá­mít, azaz szívós védekezés­re és gyors ellenakciókra. Erre igyekeznek majd fel­készülni. Támadószeltemben kívánja csapatát pályára küldeni. A négy gólt kapott hátvédsor is megváltozik. Ez lesz a kezdő csapat: Sándor- fi — Magyar (Kurdi), Deák­vári, Petrák, Kraft — Mu­rai, Bíró, Konrád, Bócz — Miovecz, Meksz. Hogy a ka­pus Horváth mellett kik ül­nek még a kispadtna, áz csak a mérkőzés előtt dől majd el. Ganz Danubius — (13,10,-6, 6) Rajtra kész a sakkolimpia Sorsoltak és választottak LABDARÚGÓ NB I—NB II Fővárosi ellenfelek ellen HÍREK November H Szombat Adalbert, Lipót A nap 6.48 órakor kél, s 16.10 órakor nyugszik; a hold 15.25 órakor kél, s 5.38 órakor nyugszik. Á várható időjárás Ismét nagy területeken alakul ki köd és több­felé tartósan megmarad, ezért kevesebb helyen süt ki a nap. A déli, délnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton általában 8 és 13 fok között, a tartó­san ködös helyeken 5 fok körül alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 46. heti lottósorsoláson a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 13, 15, 60, 68, 77. _■ Ifjúságért érdemérem­mel tüntették ki Mike Fe­rencet, a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat igaz­gatóját. A KISZ KB kitün­tetését elsősorban az I. Nyomdász Ifjúsági Találkozó szervezésében való értékes közreműködéséért kapta a nyomda vezetője. — Üj út épül a nagyberki és a jágónaki termelőszö­vetkezet, valamint a megyei tanács közös pénzalapjából jövőre Kercseliget és Jágó- nalk között. Ezzel újabb ponton lesz lehetőség So­mogy és Baranya összeköté- sére, s lerövidül a távol­ság Pécs irányába. Az épí­tési tervekről falugyűlésen tájékoztatták a lakosságot Keresel igeten. 65 éve halt meg 1881-ben ezen a napon kapott szabadalmat Oroszországban síkszárnyú, gőzgépekkel haj­tott repülőgépére Alekszandr Mozsajszkij, neves orosz fel­találó. Tengerésztiszt volt, aki az orosz hadügyminisztérium tá­mogatásával kezdte el moto­ros gépének építését Szentpé­tervár peremén, egy katonai gyakorlótéren. A gép 1882. július 6-án végre készen állt a hivatalos szemlére. A kü­lönös, gyúrótáblaszerű mon­strumnak háromszáz négyzet- méter szárnyfelülete volt, s gőzmotorok szolgáltak volna az orrlégcsavar, valamint a két szárnyba süllyesztett lég­csavar forgatására. A szintén Mozsajszkij tervezte gőzgépe­ket Angliában készítették el. A világ első motoros repü­lőgépével azonnal megkez­dődtek a próbák. A köny- nyebb felszállás érdekében ferde falejtőt is építettek; erről csúszott le a fenyőfa- szárnyszerkezetű gép, hogy nagyobb kezdősebességet ér­jen el. Am ez a monstrum aligha repülhetett volna, hi­szen csaknem egy tonnás tö­megét 22—23 kW teljesít­ménnyel a levegőbe emelni lehetetlen vállalkozásnak bi­zonyult; pilótája legfeljebb kisebb, 20—30 méteres szök­kenéseket tudott vele elérni. Az első igazi eredményhez kísérletezők és feltalálók egész hosszú sorára volt még szükség u .. — Elhunyt Berzsenyi Dá­niel egyik dédunokája. Vargh'a Miklós né Berzsenyi Györgyi nyolcvankét éves volt. Holnap temetik Nik­ién a családi kriptába. — A tahi üzemek szocia­lista brigádjai részére ren­dezett versenyt „Mit tu­dunk a szövetkezeti mozga-. lomról” címmel a tabi áfész szövetkezetpolitikai bizottsá­ga. A versenyben résztvevő 19 brigád közül a legjobb eredményt a BVG Zalka Máté szocialista brigádja ér­te el. — Nyugdíjasait az idén hatvankétezer forinttal tá­mogatta a Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárának szakszervezeti bizdttsága. Minden rászorulónak juttat­tak segélyt. E hónap végére találkozót is hirdettek, ki­lencven idős embert hívtak meg ró. — Sikeres üzleteket kötött az idén megalakult Bala- ton-Coop társulás. A Sütév és a Fűszert közös vállala­ta tölbb mint négymillió fo­rint felosztható nyereséget termői 1986-ban. — Négyszázhárom szocia­lista brigád tevékenykedik csaknem hatezer taggal me­gyénk termelőszövetkezetei­ben. A brigádok a települé­sék fejlődéséért évente mint­egy 60—65 ezer óra társa­dalmi munkát végeznek. — Szépítési akciót szervez a kaposvári horgászegyesület vasárnap 8 órától a Töröcs- ked tónál. Az elszáradt ná­dat vágják le és facsemeté­ket ültetnek a tópart csino­sítására. — Bálványos Huba mun­káiból rendeztek kiállítást Kaposszerdaihalyen a műve­lődési háziban. A Munkácsy- díjas grafikusművész alkotá­sait bemutató tárlat tegnap nyílt meg és egy hétig lesz látható. — Galambkiállítást és díszmadár-bemutatót rendez ma és holnap a magyar ga­lambtenyésztők siófoki egye­sülete a siófoki építőipari szövetkezet színháztermében. — Végéhez közeledik a járművek téli felkészítése a Kapos Volán járműfenntar­tási üzemében. Eddig 146 autóbuszt és 300 tehergépko­csit vizsgáltak át. Befejez­ték az autóbuszok fagyálló­val való feltöltését és a-hó­nap végéig a tehergépjár­művek hűtőfolyadék-cseréjét is elvégzik. — Pódiumsorozatot indít a barcsi művelődési ház. Az érdeklődőik hat bemutatót láthatnak. Ebben a hónap­ban Schütz Ila és Sztankay István előadásával kezdődik a sorozat, amelyben többek között szerepe] majd a Pécsi Nemzeti Színház is. — Szélesedő kapcsolatok. Huszonkét somogyi mezőgaz­dasági termelőszövetkezetnek vannak már külföldi kap­csolatai. Évente mintegy 250 —300-an vesznek részt a. ki­alakult együttműködések alapján külföldi esereüdül- tetésiben. — Társadalmi munkán vesznek ma részt az IKV szocialistabrigád-tagjai. A Gyertyánosban a tunistaház környékén végeznek terep- rendezést, s a régi elégett turisíalház romjait takarítják el. A tó ismét régi pompá­jában fogadja a természot- k ed velőket, mélysége eléri a 150 centimétert. Ezért óva­tosságra intik a kiránduló­kat, könnyen előfordulhat baleset. — Ingyenes fényszóró-beál­lítás lesz a nagyatádi autó­javító kisszövetkezet és a Magyar Autóklub közös szervezésében ma 9 órától 12-ig a nagyatádi autószer­vizben. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy november 16- án Kaposváron autóvásár lesz. (83851) — A TIT siófoki szervezete kezdő olasz nyelvtanfolyamot in­dít. Siófok, Petőfi sétány 32. Te­lefon: 11-156. (83894) — A TIT kaposvári szervezete a következő tanfolyamokat in­dítja novembertől: angol és né­met intenzív nyelvlaboros kez­dő-, targoncavezetői tanfolyamot (minden típusú targoncára), tanítóképző főiskolára felvételi előkészítőt. Jelentkezni lehet: TIT székház. Kaposvár, Dózsa György u. 18. (83870)

Next

/
Thumbnails
Contents