Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-10 / 239. szám
— Tisztelt Szerkesztőség! 1985. október 11-én a pécsi Fészek áruházban vásároltam egy KF—04 8889. sz. IFiat gyártmányú kapálógépet 19 800 forintért, s az 1986. május 3-án meghibásodott. Május fián bevittem a nagykanizsai Univerzál szövetkezetbe javításra. ök május 8-án elküldték \a gépet a Kermihez vizsgálatra. Az idő egyre ítélt, és többszöri érdeklődésemre sem érkezett meg a kapálógép, sőt azt sem tudták, mi van vele. Július 20-án értesítést kaptam, miszerint én vagyok az oka a meghibásodásnak, mert nem volt megfelelő az olajozás; elvesztettem a jótállást. Ekkor a szervizbe szállítás óta már 75 nap telt el! Kételkedtem az állításukban, mert háromszor is cseréltem olajat a gépben, de ezt miként bizonyítsam be? Beletörődtem, és kértem a szövetkezetét: pénzért javítsa meg a gépet, hogy mielőbb használhassam. Július 25-én átvették javításra, \de azóta sem csinálták meg. A jótállási jegy szerint 30 nap után kölcsöngép jár, 60 nap után pedig cseregép, vagy a gép teljes ára visz- szafizetendő. Ez nekem is megjárna, mert az első esetben is túllépték a 60 Inapos határidőt. (Feltételezem, hogy ezért okoltak engem >a meghibásodásért.) Azért vettem a kapálógépet, hogy könnyebben boldoguljak a háztájival, de ilyen hozzáállással ez nem megy. Ha tudom, hogy ilyen keserves a javítása, soha nem veszem meg. Ügy érzem, hogy felháborodásom jogos, ezért fordulok önökhöz orvoslásért. Tisztelettel: Mészáros Ernő Zákány, Május 1. út 102. Tisztelt Szerkesztőség! A pincémtől \kb. egy méterre a szomszédom egy nagyméretű, |téglával ikirakott ülepítőt létesített. Innen a szennyvíz átszivárog a pincémbe, ezért ott sár és bűz van, nem lehet benne semmit tárolni. Panaszommal 1985- ben a városi tanács építési osztályához, majd a városi köjálhoz fordultam. Mivel mindkét helyen elutasítottak, a megyei tanács építési osztályát kerestem meg. iTőlük azt a választ kaptam, \h°9y panaszom megalapozott, de annak megszüntetése érdekében semmit nem tettek. Valahányszor panasszal fordultam valamilyen szervhez, a helyszíni vizsgálatot megelőzően szomszédom kiszippantana a gödröt, s mivel a kivizsgálást végzők azt üresnek találták, a dolgot ezzel lezártnak tekintették. A pincét legalább két éve nem tudom használni, s hiába fordultam eddig jbárhova, nem intézkedtek a gödör 'betemetése végett. Ezért kérem az önök segítségét, hogy panaszom végre rendeződjön. Tisztelettel: Nyulász Pál Kaposvár, Dobó I. u. 4 a. Hosszú volt a qázszünet SOS show Battonyáért Már eddig is nagyon sokan jelentkeztek, akik pénzzel vagy munkával segíteni szeretnének a battonyai gyermekfalu lakóinak. Ezért elsősorban a fiatalok, de az idősebbek is bizonyára segítő szándékkal fogadják a Hotel Dorottya kezdeményezését, miszerint e hónap 18- án este 20 órától hajnali 5- ig SOS show Battonyáért címmel video diszkóprogra- mott szerveznek, amelynek teljes bevételét a gyermekfalunak ajánlják fel. A szervezők — a szálloda dolgozói, a műsorvezetőik, a vállíallatdk és intézmények párt-, KISZ- és szakszervezeti aktivistái — társadalmi munkában vállalják a program lebonyolítását. A rendezvényirodában mától már kaphatók jegyek — áruk ötven forint —, azonkívül a nagyobb vállalatoknál is beszerezhetők elővételben. A rendezők mintegy 600 vendéget várnak, de ha többen szeretnének részt venni a programon, akkor a Dorottya összes termét rendelkezésre bocsátják. A szerdai Somogyi Néplapban értesítette Kaposvár lakóit a Kögáz Somogy Megyei Üzemigazgatósága, hogy 12 óra 30-tól 17 óráig gáz- szünetet tartanak. Az újságolvasó meg is nyugodott, hiszen öt órára ígérték ismét a gázszolgáltatást: lesz hát idő vacsorát főzni, vizet melegíteni, gyereket fürdetni. De elmúlt öt óra, majd este hat is. Aztán a televízióban megkezdődött a főműsor, de gáz nem volt. A szerkesztőség telefonvonalai viszont — a nagy forgalom miatt — melegedni kezdtek. A gázt használó lakók joggal méltatlankodtak az elhúzódó gázszünet miatt. A Kögáz szakemberei nem tétlenkedtek ez idő alatt: az újonnan elkészült vezetékeket kötötték rá a rendszerre. Fél négykor nem várt akadállyal kellett szembenézniük: a megyei bíróság épületénél a gázvezeték rákötésekor meghibásodott az egyik tolózár, s a csövekből szivárgó földgáz nagy lánggal égett a munkagödörben. A szerelők vártak fél hétig, amikor már megközelíthető lett a munkaterület. Akkor aztán szereltek, gyors tempóban, hogy minél előbb beSomogyi Néplap XUI. évfolyom, 239. szám 1986. október 10., péntek TEXTILMŰVÉSZEK A TEXTILÜZEMBEN Stílszerű kiállítás nyílt a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában: Oláh Tamás és Nyerges Éva iparművészek gobelinjeit füghozhassák az elvesztegetett időt, nem sok sikerrel. Megértjük, hogy az újonnan elkészült gázvezetékek csatlakoztatása gázszünettel jár, s azt is, hogy a munkát nem lehet összecsapni. A váratlan eseményeket sem lehet kizárni. Megszervezni azonban lehet úgy is az ilyen munkát, hogy fölkészüljenek a váratlan eseményekre, s ne déliben kezdjenek hozzá, hanem reggel, hogy mire hazaérnek az emberek, végezzenek vele. A gázszolgáltatók arra hivatkoznak: azért zárták el csak fél egykor a városban a gázt, hogy az éttermek meg tudják főzni az ebédet. Ez sikerült, de hidegen ették meg az ebédelők. A gázszünet szerdán bosz- szúságot okozott közületnek és családoknak egyaránt. Mindezt a Kögáz tetézte a nem kielégítő tájékoztatással. A szerkesztőségünkben este reklamálók egy része már megkereste, vagy próbálta megkeresni telefonon a Kögázt. Kérdésükre — meddig és miért tart a gázszünet — nem kaptak feleletet. Megjegyezzük: a tél még hátra van. gesztették ki az előtérben. Az elképzelések szerint a jövőben a gyár rendszeresen lehetőséget ad textilművészek bemutatkozására. A két fiatal alkotó az Iparművészeti Főiskola Gobelin szakán szerzett diplomát. Többször vettek részt a szombathelyi textilbien- nálékon, valamint más rangos hazai és külflödi bemutatókon. Jó néhány munkájuk középületek falát díszíti, mindketten jeles pályázatokon nyertek díjakat. A kaposvári kamaratária- ton bepillanthatunk az alkotás folyamatába is: két műnek ugyanis a tervrajzát is kiállították. Érdekes összehasonlítás kínálkozik a férfi és a női érzelem-világ és látásmód között. Nyerges Éva munkáit lágy vonalak, gyengéd líraiság jellemzik. A A rendkívül száraz, meleg őszi időjárás különleges jelenségeket produkált a Hortobágyi Nemzeti Park madárvilágában. Az itt költő madarák java része már elköltözött, de a rendhagyó időjárási viszonyok sokakat visszatartanak. E -madarak egyes fajtái, így például az örvös galambok és a szarkák, úgy látszik, leküzdhetetlen repülési kényszert éreznek, mert 40—50-es csa- natokban öss zee vű Írnek és Tenger világa című munkáján például antik képkeretbe ágyazottam légiesen burjánzó, lebegő vízinövényeket szőtt meg, a kék árnyalatainak, a mélybe hatoló és ott elenyésző fénynek remek visszaadásával-. Szögletesebb, markánsabb Oláh Tamás világa. Az én negyven évem moníázsszerű- en összerakott tabló. A nők, a pénz. a tájak és egyéb emlékképek csupán mozaikok, az őket átszövő vízszintes csíkozás és a kockák elrendezése nyomán mégis egységes kompozícióvá ötvöződnek. A közös munkákon egyidejűleg érvényesül a festői- s-ég igénye és a házilag festett és szőtt anyagok meghitt embenk-özeliisége. A kevés alkotással is gazdag gabelimkiá-ll-ítás óktó'ber 14-ig tekinthető meg. T. K. szárnyra kapnak, de — mint a szakemberek megfigyelték — négy-öt óra múlva, jelentős távolság berepülése után visszafordulnák, és ismét feltűnnek a pusztán. Az ornitológusok nosztalgia-vonulásnak nevezték el ezt a magatartást. Okát abban látják, hogy a jelenlegi meteorológiai és természeti viszonyok a Hortobágyon igen kedvezőek e madarak számára Nosztalgia-madáré omlás 'r Több űj termékkel mutatkozott be a Videoton Elektronikai Vállalat. A rövidesen gyártásra kerülő újdonságokból bemutatjuk a TS—2625-ös távszabályozós, hordozható televíziót 25 éves a siófoki nyomdai Nem nagy üzem. Könyvek, folyóiratok nem jelennek meg a negyedszázados, korszerűnek és kényelmesnek nem mondható telep falai között, ahol az alapítás évében hatan voltak, ma pedig 23-an dolgoznak. Mégis nyomda ez, nyomdászok, jó szakemberek dolgoznak az öreg gépeken, s tevékenységük gazdasági szempontból is eredményes. A Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat siófoki telepe ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, s ez jó alkalom a számvetésre és a jövőre vonatkozó elképzelések, tervek megbeszélésére. Friss Béla telepvezető két jellemző adatot közölt: 1961-ben, az avatás esztendejében 600 ezer forint volt az árbevételük, az idei tervük pedig 7 millió 600 ezer forint. Sokféle munkát vállalnak a könyv- és újságkészítésen kívül; bár volt már alkalmuk lapot is kiadni, a Siófok című egyszeri megjelenésű újságot, amely a várossá avatás alkalmából látott napvilágot. Elsősorban vegyes és kereskedelmi nyomtatványokat készítenek, ugyanakkor közönségszolgálati tevékenységet is vállalnak: meghívókat, mozijegyet, plakátokat s-tb. nyomtatnak. Ha van lehetőségük. különböző képes kiadványokat készítenek. A Siófokról, valamint a Nagyatádról kiadott jó minőségű album például a siófoki nyomdászok munkája. A dolgozók többsége törzsgárdatag, tapasztalt szakmunkás. Hamarosan új gépeket kapnak, három nyomó- és egy vágógépet, ez az utóbbi a könyvkötészetben szükséges. A nyomda kötészeti műhelyében hatan dolgoznak, újságok, régi könyvek be-, illetve újraköté- -sét is szívesen vállalják. A két új fiatal szakmunkás belépését örvendetesnek tartják a nyomdában, mert a kötészet — ez a régi, szép szakma — nem tartozik a népszerűek közé, kevesen választják a fiatalok közül. De nem jobbak a kilátások a többi nyomdaipari szakma esetében sem, változatlanul gond a szakemberhiány. A siófoki nyomdában például csak egy gépmester dolgozik, nincs mód a helyettesítésére. A jubileumi ünnepségen ma mindenről szó esik, s több dolgozó vehet át jutalmat, kitüntetést, törzsgárdajelvényt, köztük az egyetlen alapító tag, Gál Lajosné is. Tarka sorok Valóban lusta — Christian a leglustább ember, aki csak létezik. — Miért? — A nászéjszakáján egy földrengésre várt. Jó ötlet Az ara hiába várja nászéjszakáján, hogy valami történjék. Ugyanígy telik el a második és a harmadik éjszaka. Végül elveszti a türelmét: — Ha nem jössz, felhozom magammal az utcáról az első férfit, akit találok! — Nagyszerű gondolat, édesem, és hozzál mindjárt nekem is egyet... Indok — Miért nem iszik? — kérdezi az egyik vendég a másiktól. — Többnyire orvérzést kapok, ha iszom. — Ezt ismerem. Nálam is gyakran végződik verekedéssel. Titokban Az apa leken egy pofont a kisfiának. — Ezt azért kaptad, mert titokban elszívtad a cigarettámat — És, te mit csinálsz titokban, amikor én már lefeküdtem? — duzzog a kisfiú. — Mit? — kérdezi zavartan az apa. — A vasufammal játszol. Gondolatok Korunk gyöngéd asz- szonya már nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy gyönge legyen. * * * A jégkorszak már a múlté, most a fagyasztók korszakát éljük. * * * Az üres vagy teleírt papír az értékesebb? Attól függ, ki és mit ír rá. * * * A házasság — két idegrendszer békés egymás mellett élése. * * * A sötétben született gondolatok próbaköve, képesek-e tündökölni, ha napvilágra kerülnek? * * * Ügy tartják, a világ a káoszból született. Vigyázzunk, nehogy ugyanúgy fejezzük be. » « * Mindig jobb a csúcson találkozni; mint a szakadék szélén. * * * A dilettánst esetlen bókjairól ismerhetjük fel. A rutinos csábító a bírálatot is megkockáztatja. * * * Hogy eljussunk a forráshoz, ehhez mindig ár ellen kell úsznunk. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János w Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató