Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
1986. október 4., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK „Pironkodik értem az ország” SORSOK A CIGÁNYSORON „Én, alulírott Fényes Sándor, boltvezető vagyok So- mogyszentpál-Kisperjésen. A lakosság, illetve a vásárlóim túlnyomó többsége cigány. Szeretném, ha felkeresnének, és én elkalauzolnám önöket a kis községben egy szemlére. Higgyék el, nem lenne haszontalan fáradozás. Kapnának egy általános képet a cigányok életéről, viselkedéséről, a cigány és a magyar lakosság viszonyáról. No, előre bocsátom, nem a szó pozitív értelmében...” Itt hagytam ahha a levél olvasásást. Először azért, hogy megjósoljam, mi lesz a folytatás: részegség, verekedés, betörés, tyúklopás. Maszatos gyerekek, lézengő felnőttek, analfabéta öregek. Düledező házak, gazos Udvarok, piszkos- utcák. Másodszor azért hagytam abba a levél olvasását, mert szemem előtt összefolyt a betű. Képsorok kezdtek elém peregni. Űitjaám. Amint Büs- síüben egy cigányférfi az ablakkeretet feszegeti. Ötvös- kónyiban — az azóta megszűnt cigánytelepen — sün- disznónyúzás. Nagybajom- Homokpusztán kékre-zöldre vert cigány fiatalasszony a bezárt cigányóvoda előtt. Ba- bócsán kártyázó férfiak a kocsma előtt. Kaposváron, a Kossuth téren háborúzó cigánycsaládok .. . Egy enyhén őszülő, vékony férfi áll most előttem és azt mondja: — Ezt a levelet én írtam, Fényes Sándor vagyok . .. Egy füzetet mutat. Két nappal a megváltó tizedikéi fizetés előtt 1700 forint adósságot tart nyilván. Vállalja a kockázatot, pedig kétszeresen is megbukhat. Egyszer azért, mert a cigányok nem fizetnek és saját pénzét kell a kasszában hagynia. Egyszerűen letagadhatják, hogy tartoznak. („Ilyen nincs — mondja a boltos —, a cigány emberben részegen is él a büszke becsület, ha pénzt kap, kifizeti a tartozást. Főként azért, mert csak itt tud kenyérhez és italhoz jutni.) Másodszor kockázata0,, mert tilosban jár: a bolti kereskedelem nem ismeri a hitelfüzet fogalmát. — Mit, tudok tenni ? — tárja szét a karját a boltos. — Az asszonyok behozzák a csecsemőket a boltba, és azt mondják: „adjon már kenyeret, mert éhen hal a pi- oi . . .” Fényes Sándor kölcsönad cigarettát, szeszt és végső esetben kenyeret. A kenyerespulton ugyanis most a megmaradt kenyerek várnak vevőre. A boltos sorolná a fájdalmát, azt, hogy sörösüvegre húzott cumiból itatják a csecsemőt és a berúgott asszonyok meztelenül táncolnak a bolt előtt. Aztán nem panaszkodik. Azt mondja, nézzünk mi magunk körül. A szemközti ház udvarán lány ül. Arcán nincs semmi kiáltó becsületsértés, mondandója, akár valami szelíd régi mese, pedig tegnap este történt. Két nős férfi áll az eset középpontjában. A mellette álló fiúk odasúgják: a feljelentésből semmi sem lett, Teri már tizennégy éves kora óta ismeri ezt az életet. A házak Kisperjésen — ahol a cigányok laknak — rettenetes állapotban vannak. Csak fekvőhelyeket lá- látunk a szobákban. Amikor erről Orsós Józsefnét kérdezem, rettenetes méregbe gurul. „A rák üsse ki” mondja rám. Aztán kissé megenyhülve azt kérdi, miből bútorozzanak? A férjének a. második munkakönyvé telik be. Maga hat műtéten esett át, nem dolgozhat. Az a kevés pénz élelemre, italra kell. Most szeretne a tanácstól pénzt szerezni a ház tatarozására ... A tizenhat éves Polgár Zoli jófejű gyerek, szeret vitázni, és — hamar tapasztalhattuk — kötélszakadásig makacs. — Szeretném itthagyni Kisperjést. A jövőjéről vallatom. Hamar sündisznóállásba vonul. — Mi köze hozzá, miért akar beleszólni? Jogom van hozzá, hogy elszúrjam az életemet, ha úgy látom jónak. — Ha ki akar innen kerülni, az iskola, a tanulás vagy a becsületes munka a járható út — mondom. Zoli azt állítja magáról, Dombóváron jár suliba, a mezőgépszerelő szakipariba. Oda jár? Nem tudom. A faluban állítják, Marcaliban keresett magának munkahelyet, mert valami ügye volt az iskolával. Anyja fehér emberrel él. Zoli apjáró’ szerzett utolsó emléke egy jókora búb a fején. — Gazember volt, ivott, vert, otthagyott. Azóta 15 asszonnyal állt össze. Az asszony' lakása tiszta, kevés bútorral. Visszafelé gyalogolunk a faluban, az egyik ház előtt egy alvó nő, a kidőlt kerítésbe félmeztelen cigánygyerek kapaszkodik. Egyéves lehet, kegyetlenül ordít. Az egyik cigány férfi belép a házba: már tudja, hogy újságíró jár a kisközségben. Kiabálni kezd a nőkkel. Aztán valamennyien megjuhá- szodva jönnek ki. Húsz év körüli cigány férfi kiált: — Halló, nem vesz nőt? Kétszáz forint. A nő elmosolyodik. Belemegyek a megalázó játékba: — Eljönne? — kérdem tőle. — Miért ne? — kacsint oda. Később a boltnál utolér bennünket, és azt mondja: hülyeség volt az egész. Ittas a srác, nézzük el neki... Fényes Sándor — a levélíró — zárni készül. Egy idős néni topog be hozzánk. Témánál vagyunk. Negyven tyúkja tűnt el két év alatt. Folyamatosan, szépen. Még a füstölőt is fölfeszítették. Tehetetlen, öreg és fél. Innen mindenki elkívánkozik, pedig de szép falu volt Kis- perjés. .. A boltos félrehív. — Leginkább az zavar engem, hogy egy-két éve megjelennek a nyugati turisták. Egyszer csak elkezdték a cigánygyerekek behozni a fém egymánkásokat. „Honnan van?” — kérdeztem tőlük. „Fénykép” — mondták és jót nevettek. Később magam is megfigyeltem, hogy a turisták előszeretettel fényképezik ezt a szörnyű állapotot. Ezért úgy éreztem, meg kell írnom a levelet... Fényes Sándornak az a hite támadt: egy országra fröccsen a sár. Negyvenegy évi építés után nem ezt kellene kirakatba rakni. Mit tud tenni a kéthelyi tanács? Beszámoló a végrehajtó bizottság 1986. augusztus 19-i ülésére: „Körükben sok az agresszív, italozó, kötekedő típus, törvényt és lakossági szokást nem isimerő, nem tisztelő magatartású személy. A helyi szervek és a lakosság tapasztalata az, hogy ha pénzük van, azt elsősorban italra költik és nem törődnek a gyerekeikkel sem. (Az elmondottak a rendőrség által tanácsunk elé terjesztett beszámolóban is olvashatók.”) A vb-titkár szerint a három községben élő háromszáz cigány több gondot-bajt okoz nekik, mint a többi lakó együttvéve. A legmegold- hatatlanabb továbbra is Sá- rdpuszta ügye. 8—10 család él ott embertelen körülmények között. A vb elé terjesztett beszámolóban olvasom: „a szükséges 17 lakás helyett akár harminc üresen álló lakást is meg tudtunk volna vásárolni ... azonban ismert okok miatt a lakások megvásárlásra nem kerülhettek.” A cigányok nem költöznek el Sáripuszitáról. Orsós István, a vak, féllábú öreg, kerek harminc éve él ott. Sárból tapasztott kalyibájába elég volt bejutnunk. Egy öt- venszer nyolcvan centis lyukon lehet bemászni a méter magas helyiségbe. Ilyen a többi putri is, ahol a cigánycsalódok élnek. Orsós György 24 éves, a fiával van otthon. Ételük nincs, a gyerek maszatban, a fiatalember elkeseredett. — Én Kéthelyre szeretnék költözni. Mutattak házat Kisperjésen, de oda, a cigányverembe nem megyek. Akkor inkább itt maradok. Pénze nincs, állítólag táppénzen van. Közeleg az ősz Mi lesz a nyolchónapos és a kétéves gyerekkel? A vállát vonja a kérdésre. A tanács szorult helyzetben van. Kéthelyen drágák a házak: gáz, víz, közmű van. A falu pedig háborog. „Rendben van, számoljuk föl Sáripusztát, de ide csak dolgos, becsületes cigány jöjjön! A verekedős, részeges nem kell a falunak!” 1985-,re írták elő a kéthe- lyieknek, hogy megszüntessék a cigánynegyedet. Kis- perjés azóta lassan cigánytelepülés lesz. A régi lakók elköltöznek, a házak leromlanak — csak egy paraszthajszállal jobbak a régi cigánytanyáknál. Az előterjesztés: „Tisztelettel kérem a végrehajtó bizottságot, hogy a fenti tájékoztatást — tehát a cigányság megoldatlan helyzetéről szóló beszámolót — fogadja el és utasítsa a tisztségviselőiket, hogy az 55/1984. (XI. 16.) VB sz. határozattal elfogadott feladatitervekben foglaltak végrehajtásáról gondoskodjon. Határidő: folyamatos.” Békés József Csobod Péter felvételei Tüdőszűrésen Zöld kocsi vörös kereszttel. Tüdőszűrés. Délelőtt tíz órakor érkezünk meg a határ menüi kis községbe, Po- tonyba. A lakosság nyolcvan százaléka horvát, többségük idős, nyugdíjas ember. Eseményszámba megy, ha idegen érkezik a faluba. A szűrés egy óra múlva kezdődik, de már többen beszélgetnek a művelődési ház előtt. Magyar szót alig hallani. Bunyevác György is szívesebben használja a hor- vátot, de tétovaságomat látva magyarul szól. — 1942 óta lakom a faluban. Hatvankét éves vagyok. Plakátok hirdetik a szűrés helyét és időpontját: ha valaki nem veszi észre a felhívást, könnyen lemarad. Nem így volt ez régen! Én a falu kisbírója voltam, és már a szűrés előtt két héttel elkezdtem kidobolni: tizennégytől százévesig mindenkinek kötelező elmenni a szűrésre. Ötször-hatszor is kidobottam. Tizenhat évig doboltam, mikor kell adót fizetni, kutyát oltani, gyűlésekre menni. De mondja csak, nem tudja, hogy hívják azt az embert a szűrő- gép mellett? Olyan ismerős nekem. Jakab György, Csutorás István és Balogh János röntgenasszisztensek nem ismeretlenek a falu lakossága előtt. Minden évben ők szűrnek a községben. — Három kocsival járjuk a megyét —- tájékoztat Csutorás István. — Évente egyszer minden olyan községbe, tanyára eljutunk, ahonnan nehéz lenné a bejárás a tüdőgondozó intézetekbe. Kaposvár nagy gyáraiba, üzemeibe is kijárunk. Munkaidő előtt vagy után szűrjük a dolgozókat. A Patyolatba reggel hatra- megyünk, a pamutfonóba este tízre. Megérkeztek a szerelőik: valami baj van a szűrőgéppel. Horváth József, a kórház- és röntgentechnikai vállalat vezetője és két munkatársa máris nekikezd a szerelésnek. Félóra múlva kezdődik a szűrés. Amíg a szerelők dolgoznak, előkerülnek a kartonok, kipróbálják a pecséteket. Minden rendben. Először a férfiakat vizsgálják meg. Ügy tartják, hogy egy kisvárosban mindenki ismer mindenkit, tud róla mindent. Vitatkoznék ezzel. Most, hogy a Munkácsy utcába, a negyvenhármas szám alá igyekszem, éppen azon gondolkodom, hogy mit is tudok Szabó Miklósról, a Nagyatádi Városi Tanács családi rendezvényeket szervező irodájának nyugdíjba készülő vezetőjéről. — Hány házasságkötésnél volt jelen? — Ügy haitszáznál. Nehéz összeszámolni. Évente mintegy százhúsz házasságot kötnek Nagyatádon, ebbő! átlag harmincöt—negyven pár előttem monda ki az igent. — Nehéz a válás? — Nem lesz az. Hatvan felé elgondolkodik az ember. Én azt hiszem, hogy segíthetek még. Házasságok előttem már biztosan nem köttetnek, de ott leszek még a temetéseken, mert jönnek hozzám, hogy a társadalmi temetéseket én vezessem. — Temetett barátokat. — Az volt a legnehezebb. Tettem úgy, hogy én voltam ott a gyerek névadóján is. Barátoktól búcsúzni? Nehéz! Azt mondják rólunk, hogy mindig egyfélét mondunk. Hát nem! Hogyan lehetne egy baráttól búcsúzni szabvány szöveggel? — A nyakláncát fogja a szájába! Szívja be a levegőt, tartsa bent! Köszönöm, készen is vagyunk, parancsoljon a kartonja. Jövőre ne felejtse el magával hozni ! A röntgenesek udvariasak és gyorsak. Jöhetnek az asszonyok. Lakócsa a szomszéd község. A környék egyik központja. Holnap ott lesz szűrés. A tüdőszűrést több helyen összekapcsolják a véradással. Ahol ilyen sok ember ösz- szegyűli'k, mindig akad jelentkező. Szentbaiázson a körzeti orvos megszervezte, hogy szűrés után szemész és onkológus is megvizsgálja az embereket. Dr. Kiss Tamásnak, a kaposvári tüdőgondozó főorvosának nagy álma a szűrőbuszos vizsgálat. — Ilyen busszal járják megyéjüket a veszprémi és a pécsi kollégák — mondja. — Ezekben a buszokban nő- gyógyászati, fogászati, vizeletvizsgálatokat lehet végezni. A röntgen mellett mérik a magasságot, a testsúlyt, vizsgálják nincs-e diabetes, hipertónia, vese-, szív- és érbetegsége a megjelenteknek. Hasonló komplex szűréssel mi is kísérleteztünk a hetvenes években Somogy hat településén. Ezt azonban nehéz volt megoldani, számtalan problémával, s elsősorban anyagiakkal kellett megküzdeni. Ezért ezeket a vizsgálatokat ma már csak Kaposváron végzik, s ott is csak minden negyedik emberen, a tüdőszűrések alkalmával. Az osztályvezető főorvos azt is elmondta, hogy sajnos, évről évre lazul a szűrési fegyelem. Nagyon sokan nem veszik komolyan a vizsgálatot, s ez elsősorban a városi lakosokra jellemző. Pedig a tbc még nem szűnt meg teljesen, s a szűréseknek több szempontból is óriási jelentőségük van. A korai fölismerés révén hátráltatható a betegség progressziója, és elkerülhetők a szövődmények. Fogadjuk meg az intelmet: törődjünk többet egészségünkkel ! Horváth Éva — És útnak indítani? — Sokat olvastam, sokfélét megtanultam. Tolsztojt idézem: az ember a házasságban a saját boldogságát keresi és nem törődik azzal, hogy a másikat boldoggá tegye. Ezért a saját boldogságát sem fogja megtalálni. Űtravalóként ezt a néhány sort mindig elmondom. És mekkora öröm, amikor házasság után előttem kerül sor a névadásra is! Volt, hogy egyetlen napon ugyanazzal a családdal hál omszor találkoztam: a nagymamák az aranylakodalmat, a szülők az ezüstöt ünnepelték, míg a fiatalok a jegyességüket váltották fel az örök hűség kimondásával. Megyek az utcán, és emberek köszöntenek, olykor keresztapának szólítanak, mert a szüleiktől tudják, hogy előttem esküdtek föl neveltetésükért. — Mások családjáról beszéltünk. És a saját család? — Két gyermekem van. A fiam mezőgazdasági mérnök két kicsivel, a lányom tanítónő és ugyancsak két gyermeke van. A kis unokámnak én tartottam a névadóját. A nyakamban csüngött és ott sírt. A legszebb napom volt. Nagy Jenő :•* i' Azt mondják: keresztapa
