Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-28 / 254. szám

1986. október 28., kedd Somogyi Néplap 5 Jubileumi ünnepség a kórház könyvtárában ,,Á könyvtár a jövőnek Az Arató Miklós orvosi könyvtár megalapításának 25. évfordulóját ünnepelték tegnap a Somogy Megyei Tanács Kórház-rendelőinté­zet tanácstermében. Az ün­nepség elnökségében helyet foglalt dr. Varga Levente főigazgató főorvos, könyvtári szaktanácsadó, dr. Kopa Já­nos főigazgató-helyettes, a tudományos bizottság elnöke, dr. Arató Miklósné főorvos, dr. Arató Lászlóné alapító könyvtáros és Bisztrai Tibor, az Országos Orvostudományi Intézet szakmai instruktora. Dr. Boros György osztály- vezető főorvos köszöntötte a vendégeket, majd dr. Varga Levente nyitotta meg a ju­bileumi ünnepséget. Hang­súlyozta, hogy a kórházban folyó tudományos kutató és oktató munka nélkülözhe­tetlen eszköze a könyvtár, melynek fenntartására, a könyvállomány gyarapítá­sára évente több mint 1 mil­lió forintot fordítanak. Ezt követően dr. Bódosi Mihály nyugalmazott főor­vos a megye orvosi könyv­tárainak múltjára emléke­zett. Az első — 125 eszten­dős — levéltári adat 262 kötetről „beszél”: A várme­gyének ekkor egy fizetett or­vosa volt. A zömében latin és német nyelvű kiadvá­nyokhoz 5 ezüst forintnyi tagdíj ellenében juthattak az olvasók. Az 1860-as évek ren­dezetlen politikai körülmé­nyei, valamint a kórház igazgatóváltása következté­ben a könyvtárügy háttérbe szorult. 1872-ben az újjá­szervezett orvosi bibliotéka már 600 kötetből állt, más­fél évtizeddel később elérte az ezer kötetet, 1904-ben pedig már 1600 könyv el­helyezéséről kellett gondos­kodni. 1922-ben az újjáala­kult orvosi testület anyagi támogatásáról biztosította a könyvtárat. A háború zava ros évei alatt a hatalmas mennyiségű iratanyag meg­semmisült, a könyvtárt — bár igen rossz állapotban — sikerült megmenteni. Az első katalógus — az 50-es évek elején — dr. Bó­dosi Mihály és dr. Arató Miklós főorvosok erőfeszíté­seként jött létre. Nevükhöz fűződik az orvosi könyvtár első fejlesztési, beszerzési terve is. A könyvtár létre­hozása a kórház fejlődésé­nek fontos és nélkülözhetet­len lépcsője volt. A könyvtár első évtizedé­ről dr. Arató Lászlóné be­szélt. Arató főorvos tudo­mánytisztelete és -szeretete eredményeként jött létre a könyvtár, melynek 1961-es megalapítását a többi megye kórházai is követték. A fő­orvos korai halála után em­lékét és munkásságát Bors István szobrászművész által alkotott emléktábla őrzi. Az orvosi könyvtár fennállásá­nak első öt évében a könyv- állomány 9 ezerre, a folyó­irat pedig több mint három­ezerre gyarapodott. A rend­szerezést — címkézést, ta- sakolást — társadalmi mun­kában végezték, dr. Arató Lászlóné pedig elkészítette az első katalógusokat. Az elő­adó befejezésként hangsú­lyozta, hogy a könyvtár, mint tudományos fejlődés, haladás egyik legfontosabb eszköze a jövőnek dolgozik. Az évforduló tiszteletére a könyvtárban kiállítás nyílt régi cikkekből, dokumentu­mokból, a könyvtár életének egy-egy pillanatát megörökí­tő fotókból, valamint a leg­újabb könyvekből. Szovjet filmek fesztiválja A szovjet filmek fesztivál­ját november 3. és 9. között rendezik meg Budapesten és az ország számos városában. A bemutatásra szánt alko­tások tükrözik a szovjet filmgyártás átalakulását, jel­zik a művészi útkeresés nyo­mán megélénkülő filmélet fontosabb állomásait. A november 3-i megnyitó díszelőadáson a Vörös Csil­lag filmszínházban Elem Klimov Búcsúzás című két­részes filmje szerepel. A fil­met Valentyin Raszputyin Isten veled, Matyóra című kisregénye alapján Larisza Sepityko kezdte el forgatni, ám még az előkészítés fázi­sában tragikus esemény tör­tént: a rendezőnő autóbal­eset áldozata lett. A filmet Sepityko halála után végül férje, Elem Klimov készítet­te el. Az Országos Műemléki Felügyelőség felújította a székesfe­hérvári Rác templomot. A táblaképek és a berendezési tár­gyak már elkészültek, jelenleg Németh Gábor festőművész a falakon lévő freskókat restaurálja. A felújítás után — a jövő évben — a Rác templom a város egyik szép vallástör­téneti műemlék épülete lesz TV-NÉZŐ Veszélyes évszakok MEGSZÉPÜLT SZÖKŐKUTAK Játékok a parkokba Kaposváron egyre-másra tesznek rendbe eddig elha­nyagolt létesítményeket, ame­lyek bosszúságot okoztak, vagy rontották a városképet. A tevékenység egyik motor­ja a nyugdíjas Hifner Fe­renc, akit a városi tanács alkalmazott a társadalmi munka szervezésére és össze­hangolására. — Kicsit féltem ettől a szervező munkától, ahogy azonban az üzemekben, az intézményekben jártam, egy­re jobban megjött a ked­vem. Kellemesen csalódtak, sehol sem mondtak nemet, s így szép eredményeket ér­tünk el. Elővett egy kemény fede­lű határidőnaplót, amelybe négy hónap alatt rengeteg bejegyzés került a vállalá­sokról. — Rendbe tettük a szökő­kutakat. A városgazdálkodá­si vállalat anyaggal, szállí­tóeszközzel segít. A termál­fürdő Május 1. és Csík Fe­renc szocialista brigádjai újították föl a Jókai-liget szökőkútját. A DRV dr. Pat­tantyús Ábrahám Géza szo­cialista brigádja vállalta az Arany János utcai ivókút rendbetételét. Bors István szobrát az FMV kaposvári gyárában polírozták, ott ké­szítették a bronz rácsot a vízlefolyóhoz. A Délviép a Színház park­ban levő vízesés medencéjét és a Zsolnay-kutat hozta helyre. Az előbbi megvilá­gítása a Dédásznak köszön­hető. A Délviép vállalta a Rippl-Rónai parki szökőkút rendbetételét is. Sajnos, szo­morú esetek is vannak a krónikában. A Délviép dol­gozói Zsolnay-ivókutat állí­tottak föl a Szabadság park­ban. Nemsokára ellopták a Alig ötvenen lehettünk. Mi voltunk az elsők. Csonka századunkat éppen abba' a kerületbe vezényel­ték, ahol gyermekkorom óta laktam. Itt, a régi munkás­peremvárosban, egy valami­kor egyházi intézmény ódon épületében rendezkedtünk be. A vastag falú házat szűk udvar és magas kőfal övez­te. A környéken gyárak és javarészt földszintes bérhá­zakból álló utcaszövevény. Azonnal megszerveztük a huszonnégy órás járőrözést. Egyelőre ezt tartottuk mun­kánk egyetlen célravezető módszerének. Daróc szél karmolászta az úttestet, amikor este nyolc­kor először indultam Deres­sel. Vállunkon géppisztoly, oldalunkon töltött dobtár. Az éjszakai kijárási tilalom miatt egy lélek sem jártoda- künn. A gyér közvilágítás és a lefüggönyözött ablakok ke­vés fényt bocsátottak a kül­város sikátoraira. Minden ka­pualj, utcasarok sejtelmes ho­mályba burkolódzott, minden homály váratlan veszélyeket rejthetett. Különböző irá­nyokból, valahonnan a város távolabbi részeiből időnként egy-egy lövés és sorozat zaja törte meg az éjszaka csend­jét. Hallgatagon róttuk az utat. Deres nagysokára megszó­lalt: — Nem sok teteje van en­nek a mászkálásnak. — Miből gondolod? — Láthatod. Már csaknem egy órája megyünk, és sehol senki. Ugyan ki dugná ki csapját, a közelmúltban pe­dig darabokra törték. — A Zselic áruház előtti szökőkutat az ottani szocia­lista brigádok tartják rend­ben — mondta Hifner Fe­renc. Később a Dédász be­vonásával színes megvilágí­tást kap. Sokan panaszkod­tak amiatt, hogy sáros a Munkásőr soron levő szökő­kút környéke. A gyerekek kerékpárt, csizmát mosnak ott, mindent beledobálnak, s ez nem megengedhető. A Honvéd utca belső részén áll egy szökőkút Bors István Játszó fiúk című szobrával. Megfelelőbb helyre kellene telepíteni, csak ez a megol­dás. Megszépült a Szigetvári utcai temető bejárata. Az építőipari és a zománcipari kisszövetkezet, az építőipari szakközépiskola és szakmun­kásképző harmadéves tanu­lói, katonák fogtak össze a közös cél érdekében. A ka­tonáknak köszönhető a ha­dikért ‘rendbetétele is a Cen­tenáriumi parkban. — A Sefag várat, vonatot, hintákat készít fából a most készülő Béke utcai parkba, de az Univerzál Szövetkezet, a Somogy-Zala Megyei Tég­laipari Vállalat brigádjai is vállaltak játékkészítést. Eze­ket a tavasszal helyezzük el. A KISZ városi bizottsága a Desedánál szervezett társa­dalmi munkát. Az 512. sz. Ipari Szakmunkásképző In­tézet tanulói és a MÁV dol­gozói a Békeparkban segí­tettek. A lehetőségek azonban még nincsenek kimerítve. Sok az elképzelés. — Élni kell a vállalatok, az intézmények tenni akará­sával. L. G. ilyenkor az orrát az utcára? Hülye lenne ... — Csak ne kiabáld el. Ez a sok puffogtatás egyáltalán nem megnyugtató. Még ta­lálkozhatunk fegyveresekkel. — És akkor mi van? Csak nem akarsz összeakaszkodni velük? — Talán dísznek küldtek ki bennünket? — Semmi kedvem fűbe ha­rapni. — Hülyeség. Nem kell mindjárt erre gondolni. — Miért? Azt hiszed, bab­ra megy a játék? Fogadom, hamarosan átlyukasztják né­hány karhatalmista bőrét. Ráhagytam. — Ha nem vagyunk ész­nél, meglehet. — Nem azon múlik, hogy észnél vagyunk-e vagy sem. Az ember kap egy golyót és kész. — Ne hidd, hogy vége a csetepaténak — folytatta De­res. — Negyediké után ki­csit megszeppentek a felke­lők, de elrejtették fegyverei­ket. Csak alkalomra várnak, hogy elővegyék. A délutáni váltásban nem voltál kint. Én igen. Kótaival. Egyetlen barátságos pillantást sem kaptunk. Csupa gyűlölködő vagy hideg, közömbös szem­pár tekintett ránk. Pedig ál­lítólag munkáskerületben va­gyunk. Állítólag — ismételte keserű nyomatékkal. — Mi lehet a belvárosban, vagy Budán? — Pesszimista vagy — fe­leltem higgadtan. — Ugyan! — nevetett Deres. — Csupán józanul A mérsékelt égöv környé­kén lakó emberek számára — akik közé van szeren­csénk magunknak is tartoz­hatni — megszokottá vált már az évszakok váltakozá­sa. Képesek vagyunk elvisel­ni a legnagyobb meleget és a legnagyobb hideget is. Ta­lán éppen erre a tulajdon­ságunkra épít a televízió is, mikor egy-egy Szeszélyes év­szakok műsort adásba dob. A látható szerkesztői el­gondolás szerint ez amolyan turmix-jellegű műsor, ami­nek híján vagyunk, kivált azokon a hétvégeken, ami­kor könnyedebb szórakozás­ra is jut időnk. Hiánypótló műsor ez —■ mondhatnánk divatos szóval, ha nem to­lulna annyi bizonytalanság egy-egy összeállításba. Talán aki látott már egyetlen adást is, tudja mire gondolhatunk. Az egyes ré­szeket Antal Imrének lenne dolga összekötni, ám ez, nem tudni kinek a hibájából, csak nagyon ritkán sikerül. Túlságosan didaktikusak a két szám közti szövegek, minduntalan kilóg ama szerkesztői lóláb, sugallva a néző számára azt az érzést, hogy nehéz hétvégéje lehe­tett az íróknak, míg kiizzad­ták a szöveget. S ezeket olyan igyekezettel mondja a műsorközlő, mintha másutt nem bizonyította volna már: jobb sorsra érdemes. Valamit még nem értek. A szombati műsor elején hallhattuk, hogy szerkezeti változás történt, a Tom és Jerry című rajzfilmet előbb­re teszik, hogy a gyerekek is nézhessék. Egyetérthetünk azzal, hogy ez nekik való, bár a felnőttek is élvezhe­tik, mégis furcsa, hogy az Esti mese után egy órával egy újabb műsor sugárzásá­nál számítanak rájuk. Ezek szerint akkor nem eldöntött, hogy le kell a gyereknek íc­gondolkodom. Hiába erőlkö­dünk, hasztalan játszunk rendőrösdit, ha beledöglünk, akkor sem tudunk rendet te­remteni. Figyeld meg, .nekem lesz igazam. Sajnos. Járőröz- hetünk rogyásig, a lábunk is lekophat, mitsem érünk vele. A gyárak állnak. A bányák üresek. A munkások nem hallgatnak a Kádár-kor­mányra. Az üzemekben a felkelők az urak. Ha ők azt mondják: sztrájk, akkor sztrájk. Ezen az atyaúristen sem tud változtatni. Megdöbbentem. Ennyire sötéten lát ez az ember? Éreztem, hogy nincs igaza, a helyzet nem reménytelen. Bíztam a munkásokban, a becsületes dolgozókban. Hit­tem, hogy legtöbbje együtt érez velünk, támogatni fog­ja a kormányt, segíteni a karhatalmat. — Nem maradhat ez így. Majd csak feleszmélnek a melósok — válaszoltam. — Majd, majd? De mi­kor? Sohanapján!... Nagyon el lett itt rontva minden. Nem hisz már senki a kom­munistáknak. Ez a legna­gyobb baj. Ezen mi képtele­nek vagyunk változtatni. Erre a géppisztoly nem al­kalmas. Kilátástalan, amit csinálunk. Gondold el, leg­feljebb ötvenen lehetünk a századnál. S mennyien lak­nak a kerületben? Legalább százezren! Egy karhatalmis- tára tehát kétezer szémély jut, beleszámítva a csecse­mőket meg az aggastyáno­kat. De ha az utóbbiakat ki­hagyod, még mindig ezeröt­száz embert kell kordában tartanod. Nem gondolod, hogy ez kicsit sok? — Ha valamennyit ellen­ségnek tartod, akkor igen. — Ellenségnek, ellenség­nek. Ha velünk éreznének, akkor jelentkeznének a szá­zadnál, közénk állnának, hogy segítsenek rendet te­remteni. Csakhogy eszünk ágában sincs. — Naív vagy, Dereském! — rántottam egyet géppisz­tolyom szíján. — Ne feledd, hogy a kerület lakosságából legalább hetvenezer munkás, küdnie e mese után vagy sem. Egyébként a gyurmalh- met is megnézhetnék már akkor, mert az is nagyon jó. Azt meg ne sajnálják, hogy az egyes kabaréjeleneteket nem látták, mert azok oly­annyira bárgyúak és elcsé­peltek voltak, hogy még a gyerekek számára is csaló­dást okozott volna. Lehet, hogy valamiféle átok ül a Szeszélyes évsza­kok című műsoron, mert aki ebbe belép, mintha felhagy­na minden reménnyel. Példa erre a legutóbbi adásból Ár­kus József, aki máskor szel­lemes és valóban maró sza­tírával, gúnnyal ostoroz ak­tuális kérdéseket, addig itt mintha alig várná, hogy vé­ge legyen a számára enge­délyezett néhány percnek. Nem tudja hozni formáját Nagy Bandó András sem, akinek egyéb számaiban mindig felfedezhetjük az igényességet... Még azt is mondhatnánk, hogy nem kell okvetlenül nekünk, nézőknek, vicceket mesélni, ha nincsenek jó viccek. Rendben van, egy újszülöttnek stb.... De a rajzfilm után a közelmúlt újszülöttjei már aludni tér­tek, az idősebbeket akkor már teljesen fölösleges a régi tréfákkal ostromolni. A tárgyilagosság kedvéért el kell mondanunk,— anél­kül, hogy kedvelnénk ezt a műfajt —, hogy a betét na­gyon élvezetes volt. Lumet- tal szólva ez elérte a 28-as nézettséget, és a 25-ös tetszési indexet. Ez pedig sokkal ma­gasabb. mint a többi pro­dukcióé. Lám, így utólag há­rom-négy részletéről is po­zitív előjellel tudunk beszél­ni a Szeszélyes évszakoknak. Mi hát akkor a probléma? Csak az, hogy nem kéne emiatt egy egész műsort ké­szíteni. Varga István körülbelül húszezer pedig mindeddig kommunista volt. — Volt! — nyomta meg a szót hevesen. — Az a baj, hogy volt! Most Diogenest játszhatsz öregem, lámpával sem találsz embert rajtunk kívül a kerületben, aki kom­munistának vallja magát. — Ne túlozz! A pártbizott­ság már dolgozik. — Lehetnek talán öten! Halottnak a szenteltvíz! — legyintett. — De a gyárak­ban! Tudtommal a kerület egyetlen gyárában sincs pártszervezet. Az MDP fel­oszlott. Az MSZMP-nek pe­dig még nincsenek alapszer­vezetei. — Szerintem mi vagyunk a párt: te meg én, meg a töb­bi kommunista. Mi és akik velünk éreznek, s az MDP feloszlatásával nem szűntek meg kommunistának lenni. Bizonyosra veszem, hogy ha­marosan létrejönnek a gyári pártszervezetek... — Illúzió ... Kóbor kutya futott át előt­tünk az úton. Deres felka­pott egy követ, s dühösen utána dobta. — Nem értelek, Sándor — mondtam. — Ha ennyire ki­látástalannak ítéled a hely­zetet, miért jelentkeztél a karhatalomba? Derest nem lepte meg a kérdés. — Fene tudja. Talán be­csületből. Az a baj, hogy átkozottul becsületes vagyok. Pedig marhaság. Itt bolyon­gok veled a hideg éjszaká­ban, ahelyett, hogy otthon szunyálnék az asszony mel­lett a jó meleg szobában ... Hülyén becsületes vagyok. Nemcsak én. Te is. Mind­nyájan a századnál. Mondd meg őszintén: te igazán bí­zol abban, hogy el tudunk érni valamit? Néhány másodpercnyi szü­net után csendesen, de ha­tározottan válaszoltam: — Igen, igazán. Sőt azt gondolom, te is bízol, csak valami okból önmagad előtt sem ismered be. Ha nem bíznál, nem lennél közöt­tünk. (Folytatjuk.) ES" Portyák az éjszakában (REGÉNYRÉSZLETEK) Kétségek között

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents