Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-18 / 246. szám
6 Somogyi Néplap 1986. október 18., szombat AZ IFJÚSÁG ELETE r Árokásó gép a polcon — Általános iskolás koromban vitorlázó- és gumimotoros repül őgépmodellek készítésével kezdődött a hobbim, és elvezetett az árokásó gép makettjének az elkészítéséig — kezdte megszállottságának a történetét Stadler Kálmán. Fiatalságának a krónikájához tartozik, hogy annak idején gumimotoros modelljével Dunaújvárosban megnyerte az úttörő-olimpiát. A későbbi években jutott neki még magyebajnoki cím és ifjúságiként a Dunán,túl-baj- nokságon második hely is. A Kaposgép fiatal gyártmányfejlesztője később is kitartott a gumimotoros gépek mellett. Időközben szüneteltetnie kellett kedvtelését, a két év katonaság és a Moszkvában töltött egyetemi évek miatt. — Az egyetem után, 1983- ban kerültem a vállalathoz, és egy évvel később készítettem el a KRA 603-as árokásó gép makettjét, az alkotó ifjúság mozgalom keretében. A makettet 300 munkaóra ráfordításával csináltam meg. A készítésnél lényegesen több idejébe került a különböző rajzdokumentációk tanulmányozása és a kivitelezés megtervezése. — A modellekhez viszonyítva a különbség az volt, hogy fémmel kellett dolgoznom; eddig ez az egy makett készült el, de ha időm engedi, a többi gyártmányunkról is készítek. Jelenleg építkezem: családom van és két gyerekem, szóval nem jut mindenre idő ... Az árokásó makettjét a vállalat hatezer forintért vásárolta meg Stadler Kálmántól, és lenne igény a többi makett elkészítésére is. Stadler Kálmán szívesen sportol, szakszervezeti bizalmi, az üzemi bizottságnak is tagja. Ügy látszik, kiválóan bánik az idejével. Biztos, hogy lesz ideje a többi makett elkészítésére is. Kitűnni, De mivél? Ez volt a tinédzserkorszak nagy kérdése. Éjjel-nappal ezen törtük a fejünket, forgattuk a lapokat valami szenzációs hobbi, titkos szenvedély után kutatva. Mindenkinek jutott valami. Akkoriban egy „szűk levegőjű” kisvárosi kollégiumban laktam, ahol barátaim közül Mesti kitűnően rajzolt, Mózes jógázott, Charlie a legtöbbet ette, Sorúi százszor lökte ki a súlyzót, Barta — akit bekapott már azóta a föld — szenzációsan cselezett és a Babók töröknek adták ki magukat; Poéta verseket írt és másolt, Kocsiska pedig a legmagasabbra nőtt. Nekem már nem jutott semmi. így aztán mindenbe belefogtam, amibe csak lehetett: rajzoltam és jógáz- taim, súlyzóztam és cseleztem,, verseket írtam, és megpróbáltam magasra nőni. Mindez azonban — valamennyien éreztük — kevés volt. Valami olyan dolog kellett volna, amely egy csapásra híressé teszi az embert, a kisvárost, az iskolát Valamennyien lebegtünk: reméltük, riporterek keresnek föl majd bennünket. hogy mikrofonjukat az Diszpáma az eljegyzésre A tű nemcsak a nők kezében áll jól A konyhában árvácskás függöny az ablakon. A vendégszobában az antik szekrénysorral harmonizáló fekete matyó terítő és párnáik. Az egész lakáson látszik, dolgos emberek lakják. S bármily hihetetlen, mindez a házigazda, a férj kezemun- káját dicséri. — Általános iskolás korom óta hímezek — kezdi a beszélgetést Lőrincz Sándor. — A nyarat minden évben Ri- nyakovácsiban töltöttem a nagyszüleímnél. Egész nap a padlást bújtam, régiségeket kerestem. Nagyon sok köcsögöt, lámpát, mozsarat találtam: egy részüket még ma is őrzöm. Faggatásaimra a nagyanyám nemcsak azt mondta el, mire használták ezeket a tárgyakat, hanem a régi népszokásokkal is megismertetett. Akkor alakult ki bennem a vonzódás a népművészet iránt. Tisztasága, nemes egyszerűsége ragadott leginkább magával. Tűt fogtam a kezembe. Természetesen az első darabok elég csúnyára sikerültek, s ha nem találkozom Henkey Zol- tánnéval, talán abba is hagytam volna az egészet. Ö azonban a kezembe nyomott egy hímzőrámét, s azzal sokkal könnyebben és szebben dolgoztam. Az első sikerélmény után már nem tudtam abbahagyni a varrást. Először keresztszemes hímzéssel próbálkozott, majd áttért a tűfestéses technikára. Később megismerkedett a lapos- és lyufchíímzéssel, az azsúrozással és a slingeléssel. — Az idő múlásával mindinkább törekedtem a technikai gazdagságra és belekóstoltam szinte minden tájegyOS orrunk alá tartsák. „Ez egyenesen szenzáció; kérem, fiúk, egyenként mutatkozzatok be, hadd ismerjen meg benneteket az ország ...” Esténként eljátszottunk ezzel a gondolattal, mígnem egy nap talán Babó Guszti azzal rontott be a szokásos tíigizőhelyre: — Zenekar! Éppenséggel nem volt kis dobás tőle ez a gondolat, ismerve, hogy valamennyien botfülű, fahangú srácok voltunk. Ki is osztottuk a szerepeket. Ha jól emlékszem, én dobhoz jutottam, de a második szereplés után feladtam a küzdelmet. Ök még próbálkoztak néhányszor, sőt Poéta gitárleckéket is vett, s ehhez tőlünk kérte össze a pénzt. Az egész zenekarból aztán az lett, hogy felerősítettük a rádiót és' ki-ki a maga hangszerét imitálva „játszott”. Időközben gimnáziumot változtattam, s már az első hét után kiderült, hogy osztálytársaim — a patinás alma mater diákjai — ugyancsak valami szenzációs dolgon törik a fejüket, és nem a rejtélyes koszinusz- és szinusz-számítá- okon. Kocsi ufóember volt, tudományos-fantasztikus képeket rajzolt, majd ettől nekibátorodva idegen bolygókon játszódó novellákat is írt. Kispapp régipénz-gyűj- teményét nem egyszer megcsodáltuk, ahogy azt is, hogy a legjobb matekos osztály- társnőnk — akinek a füzetéből puskáztunk — kitűnő fuvolajátékos volt. Én akkoriban a poszterőrületben voltam; ötvenest, sőt százast is adtunk beat- -együttesek képéért. Egyik osztálytársunk kitalálta: írjunk a híres autógyáraknak — Mercedes, Volvo, BMW —, hogy küldjenek színes prospektusokat. Meg is jöttek a válaszok és a poszterek, és egy érdekes kérdőív is kihullott a levélből: „Elégedett-e kocsijával? Mennyit használja, milyen a garázsa hőfoka?” Így, német nyelven a kérdés. Mi pedig írtuk a vidám válaszokat. Kitűnni — ez volt a fiatalságunk hajtómotorja. Néhány társunknak sikerült, a legtöbbünknek nem. Ma egyenletes karcsapásokkal is nehéz úszni az évkilomé- terek megtétele után, s megszépítően csalóka a visz- szaemlékezés. Az első hossz nagyon gyors volt. Azt bajnok módra tettük meg, de úgy ám... Békés József ség motívumvilágába. Legjobban a matyót és a fehér hímzést szeretem — vallja meg Sándor. — Több száz darabot készítettem már. A ^legtöbbet a családnak, rokonoknak, ismerősöknek, de néhányat el is adtam belőlük. Egyik legkedvesebb munkám, a feleségem eljegyzési ajándéka. Egy díszpárnát hímeztem neki a monogramjával. A fiatal házaspár néhány hónapja ízlelgeti csupán az együttélés örömét-gondját. A főiskola elvégzése után a nyáron házasodtak össze: mindketten pedagógusok. A feleség orosztanár es könyvtáros, a férj pedig a Latin- ca művelődési központ népművelője. — Mint fiatal pályakezdőnek nem sok szabadidőm marad — mondja a férj. — Egyre kevesebb jut kedvenc időtöltésemre, a varrásra. Jelenleg egy toledós garnitúrán dolgozom. A párnák és a térítők elkészültek, már csak a futó van hátra. Nagyon sok könyvem, mintám van. szeretnék minél többet anyagra vinni belőlük. Sándor azt is elmondta, hogy a mintákat maga rajzolja rá az anyagra. Szereti az egyszerű, tiszta motívumokat. S a kérdésre, hogy miben látja a kézimunka értelmét, így válaszolt: — Elsősorban az önkifejezés, a munka öröméért varrók. Személyiségfejlesztő hatása van: fejleszti a kitartást, a színérzéket, a kreativitást, a kézügyességet, örülök, ha a saját kezem munkáját is látom környezetemben. Horváth Éva Még sokra viszi! Azt állítják a fiatal tehetségekről: még sokra viszi. Miután Jónás Zoliról mindenki ezt mondta, megkerestük. Kíváncsiak voltunk, mit tud. — Egy kicsit hegedülni... — mondja. Apja, nagyapja élt-halt a zenéért; nem csoda, hogy a hatéves kisfiút zeneiskolába íratták. Két év sem kellett hozzá, és a „kismester” hozta az eredményeket. Sikeres szereplések 'következtek, amelyeket kitartó szorgos munkának köszönhet. — Kuti tanár bácsinak köszönhetem az eddigi sikereimet. Ö felnőttként kezel; ritkán dicsér, s nyíltan elmondja, min kell még javítanom. A gyakorló általános iskolából jöttem át ide, a Rákócziba, ahol több az énektanulásra a lehetőség. Sok pajtásom lett időközben; örülnek a sikereimnek. — Mennyit gyakorolsz? — Annyit, hogy ezen kívül semmire sincs időm. Általában napi három, de sokszor négy-öt órán át is karomon van a hangszerem. Nagyon megszerettem; német versenyhegedű. De azért imádok focizni is, vagyis inkább védeni. — Voltál meghallgatáson a Zeneakadémián, — Szenthelyi tanár úr azzal biztatott, hogy csak sokat gyakoroljak, és akkor ott a helyem. Ha a korcsoportomban sikerül az első három közé kerülni, akkor felvétel nélkül kerülőik ősszel az akadémiára. Pécsen már biztosítottam a helyem a döntőbe.-Zoli az eredményeiről nem szívesen beszél. Nagy noszogatásra annyit árul el: a váci országos duóversenyen Csányi Attilának és neki járt az első helyezés. — Ha egyszer kitartásod és tehetséged gyümölcseként híres hegedűművész leszel és sok pénzed lesz, mire költöd? — Veszek egy házat, egy Porsohe Turbót egy nagyon jó hegedűt. Meg anyunak valamit; de az meglepetés. Már szalad is matekórára, amit — bocsássunk meg a kis hegedűsnek — nem nagyon kedvel. Ezért aztán még szívesen bent lett volna a további kérdezősdiben ... B. J. pen a konferencia és a pályázat sem érte el igaza célját. Terveimet azért nem adtam fel; egyik osztálytársammal közösen a Galaktikában vagy a Röburban szeretnénk megjelentetni munkánkat. Társam írná a regényt, én rajzolnám. — Ügy hallottam, könyvillusztrációkat is' készítesz. — A Móra könyvkiadó 1987-ben jelenteti meg az elsőkönyves szovjet Larissza Iszarovának A tűzmadár árnyéka című kötetét. A regény egy kamasz naplója és a felnőttéválás lelki, erkölcsi problémáival foglalkozik. A megbízást annak köszönhetem, hogy úgy gondolták, a kamaszlelket leginkább egy kamasz tudja megszólaltatni. — Tudtál-e azonosulni egy más környezetben élő fiatal lelki világával? — Az egyéni sajátosságokat nehéz volt megragadni, ezért kerestem azt a közöset, ami minden kamaszban megtalálható. Ügy gondolom, sikerült. Több pályázaton és kiállításon szerepelt sikerrel. Idejének nagy részét kitölti a rajzolás, a festés, de az iskolában nem különc, együtt él a többi kamasz napi gondjával, örömével. Legközelebb Nagyatádon szerepel egy közös kiállításon, s ott külön bokszot kap képeinek, majd Pécsen a tanárképző szakra tervez egy bemutatkozást. Most erre készül, és továbbra is scififoen gondolkodik, mert mint mondja: a jövő elkerülhetetlenül affelé tart, hogy a szellem és fantázia szülte világ megvalósuljon. Várnai Ágnes Sei fi ben a jövőkép írt novelláját kellett kötelezően feldolgozni és mellette szabadon választottam Zsoldos Péter Viking visszatér című scifijét. A pár lapos, vegyes technikával készült anyagot a zsűri magas színvonalúnak találta, és az első négy helyezett közé sorolt. — Mit jelentett ez a pályázati siker? — Azonkívül, hogy a zsűri talán emlékszik a rajzaimra, szinte semmit, mert a kiadókkal nem tudtak megegyezni, s így tulajdonkép— Az alkalom szülte az érdeklődést — mondja. — Nemeskürty Istvánnak az aradi vértanúk kivégzéséről A képregény rajzolásának nincsenek igazi hagyományai Magyarországon. Üj tehetségek felkutatására hirdettek pályázatot 1984-ben Püspökladányban, ahol ez idő tájt konferenciát is tartottak a témában. A pályázati kiírás főiskolásoknak szólt. Leitner Barna, a Táncsics gimnázium tanulója véletlenül szerzett tudomást a lehetőségről. Mindenkinek von valami titkos vagy köznapi hobbija. Sok esetben őzt mondja ró más: miért foglalkozót ilyen tehetetlen dolgokkal?! Az is lehet, hogy őzért fitymálják le, mert nem hoz pénzt. Irigyel is vannak o nem mindennapi hobbinak - azok, akikbe nem szorult annyi tehetség, de mégis ebben szeretnének kiválni. Akikkel beszélgettünk, azt mondták: ez nem is hobbi, hanem része az életüknek. A személyiségük természetes kifejezése. Vagy tón még ennél is több: ez a fiatalság szárnya .., SZÁRNYALÓ FIATALSÁG
