Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-15 / 243. szám

Tisztolt Szerkesztőség! Tavasszal a földrengés során megrepedt a nagyszo­bánk keleti oldalán levő, hat méter széles, drótozott üveg. Hamarosan jelentettem a Kalinyin •Lakáskarbantar­tó Szövetkezetnek, de mivel akkor nem volt kék üveg, nem tudták kicserélni. Kéthetente érdeklődtem, így megtudtam, hogy júniusban kaptak kék üveget. Azóta hiteget a szövetkezet csoportvezetője, hogy hamarosan kicserélik, de még nem ért ide az üveges. Én igazán tűi relmes voltam, de amikor egy alkalommal azt mondta az üveges: mi lenne, ha meg sem mondta volna, hogy van kék üveg, nagyon elkeseredtem. Azt is mondta, hogy a sárga üveg van elöl a raktárban, s csak akkor tudnak a kékhez hozzáférni, ha a sárga elfogy. Fölajánlottam, hogy fogadok egy embert, aki 'kiemel egy tábla kék üve­get, de azt mondták: nem úgy van ám az... Ezután kér­tem a gyár címét, hogy rendelek tőlük. Erre az volt a válasz, hogy a gyár leállt a gyártással, hiába is fordul­nék hozzájuk, s nem adták meg a címét. Ki vagyunk szolgáltatva a szövetkezetnek, ugyanis magánkisiparosnál nincs ilyen üveg. Kérem, segítsenek, mert megkezdődött ia fűtés, s bár o töredezett üveg nem esik ki, a hideg átjár rajta, s hiába fűtenek, 19 foknál nincs melegebb a szobában. Mi lesz később, amikor va­lóban hideg lesz? Tisztelettel: Nagy Ibolya Kaposvár, Béke u. 55. II. em. 3. Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 243. szám 1986. október 15., szerda Szeszmentes diákklub Kaposváron Keddenként ... w Életfogytig tartó szolgálat író-olvasó találkozó a húskombinátban Tegnap az SZMT köz­ponti könyv­tárának szer­vezésében Szilvási Lajos író-olvasó ta­lálkozóját rendezték meg a húskombinát .tanácstermé­ben. Három és íél évtized alatt 24 regényt írt sajátos eszközökkel.. Következete­sen igyekszik részt venni a társadalom alakulásának fo­lyamatában. íróként és új­ságíróként is megmaradt egyszerű, tárgyilagos szem­léletű embernek, aki érzé­keny az élet jelenségei iránt, és felelősséggel ír. Ezzel ma­gyarázható népszerűsége. A köszöntő mondatokat kíváncsi kérdések sora kö­vette. Vajon a regényala­koknak van-e valóságmodell- jük. A válasz meglepő volt. — Nincs fantáziám. Abból és arról írok, amit* megél­tem, tapasztaltam, ami évek során felhalmozódott ben­nem. Arra, hogy van-e kedvenc írása, regénye, mosolyogva, szerényen válaszolt: SÁÉV-brigádok a földrengés- károsultakért A segítőkészség szép pél­dájáról kaptunk hírt a tava­lyi földrengés által legjobban sújtott Berhidáról. A termé­szeti csapás károsultjai kö­zött volt két nyugdíjas is, akinek családi háza annyira megrongálódott, hogy le kel­lett bontani. A SÁÉV vezetői és szocialista brigádjainak képviselői már a földrengést követően felajánlották segít­ségüket a berhidai tanács­nak, s vállalták a két idős ember házának teljes újjá­építését. A brigádok május­ban kezdték él az építést, s a munka befejezés előtt áll. Áldozatkészségük nyomán a két nyugdíjas rövidesen is­mét saját otthonába ^öltöz­het. Energia­gazdálkodási konferencia öt dél-dunántúli megye — Baranya, Somogy, Vas, Veszprém és Zala — energe­tikai szakemberei tanácskoz­tak kedden Nagykanizsán az energiafelhasználás raciona­lizálási programjának eddi­gi tapasztalatairól s az ezzel kapcsolatos további felada­tokról. Az előadók általában ked­vező jelenségekről — az energiahordozók felhaszná­lásának általános csökkené­séről, az energiahordozókkal való gazdálkodás javulásáról — számoltak be. — Amelyik regényen, no­vellán dolgozom, mindig az a kedvencem. Amikor példá­ul a Vízválasztót írtam, sa­ját ifjúságomból merítet­tem. Szilvási arca felderült, amikor a hallgatóság most készülő regényéről érdeklő­dött. — Hat-hét kötetes család- regényt készülök írni, címe „Jegenyék”. Az első részen már túljutottam. Mejelenese jövő év elején várható. — Fölkérték-e filmírásra? — kérdezték tőle. — Igen, 1958-ban. Meg­égettem a kezem. Filmnovel­lát írtam 45 gépelt oldalon. Galambos Lajos .lett a társ­szerzőm, vele írtuk meg a forgatókönyvet, amely egyál­talán nem aratott kirobbanó sikert. 14 változat készült, Jancsó belőlük forgatott tv- filmet. Természetesen nem hasonlított az eredetire! Jan­csó arra a kérdésre, hogy miiért bukott meg a filmje, gúnyosan csak annyit felelt: rossz alapanyagból nem le­het jó filmet csinálni... — Ezután elhatároztam, hogy nem nyilatkozom. Ha­marosan kiadták a film ere­deti alaptörténetét Fekete ab­lakok cí mmel... Próbálkozások ugyan vol­tak, de a terv csaknem egy évtizede kallódott: szeszmen­tes ifjúsági szórakozóhelyet kellene létrehozni Kaposvá­ron. A fiatalok ötletét a KISZ városi bizottsága, a megyei alkoholellenes bizott­ság támogatta, s partnerként a Dorottya szálló jelentke­zett, mely a termet — a bárt — adta. Az első összejövetelen nem voltak túl sokan. Negyven kaposvári diák hallgatta a legfrissebb slágereket, vett részt a játékos vetélkedőn és társalgóit felnőttesen a sze­xuális kérdésekről ? — Eljönnek a következő kedden is? — kérdeztem két diáktól. Kecskeméti Marian­na és Fadgyas Attila — mindketten az 503-as szak­munkásképző intézet kollé­giumából — igennel feleltek. Végre egy hely, mondták, ahol nincs cigi, bunyó, ré­szeg, kötözködő társaság. Hogy minden kedden itt le­hessenek, ahhoz az kell, hogy a kollégiumban aláír­ják este kilencig a kime­nőt ... A városi KlSZ-bizottság munkatársai elmondták: a tervek szerint minden hónap utolsó vasárnapján is ,,él” a diáktanya. Helyt adnak ifjú­sági fórumoknak és új együttesek bemutatkozásá­nak is. Az összejövetelen igazi diákáron árusították az üdí­tőt és a süteményeket. A „csúcs ár” 17 forint volt, de már három-ötv énért is süteményhez lehetett jutni. B. J. Lakásépítőknek és -vásárlóknak Két és fél millió forint kölcsön Kaposváron ma már nem­csak a lakásigénylők része­sülhetnek támogatásban a módosított tanácsrendelet alapján, hanem mindenki a rászorultságától függően, ha lakást vásárol, épít, esetleg kamatterheket jelentő bank­kölcsönt vett igénybe. A kérelmek folyamatosan érkeznek a városi tanács la­kásügyi hatoságához. Ezeket sorra megvizsgálják, bevon­Tfpuamódosítául ItheMtég Dacia 1310 TtX-re A MERKUR Személygép­kocsi Értékesítő Vállalat ok­tóber 15. és 31. között tí­pusmódosítást fogad el kö­zületi és magánmegrendelői­től a Dacia 1310 TLX típusú személygépkocsira, a negye­dik negyedévtől kezdődő szállítással. A gépkocsi mo­torja 1400 köbcentiméteres, sebességváltója ötsebességes. A Dacia 1310 TLX gépkocsi fogyasztói ára 155 ezer fo­rint. Levélben kérhetik a módosítást azok a közületi megrendelőik, akik érvényes va ebbe a lakásügyi társa­dalmi bizottság tagjait. A környezettanulmány az igénylők jövedelmi és va­gyoni viszonyaira terjed ki. A KISZ városi bizottsága a fiatalok és a fiatal házas­párok támogatásához ad ja­vaslatot. A városi tanács vb a kö­zelmúltban 28 igénylő közül 23-nak hagyta jóvá a köl­csön- és támogatási kérel­mét. Egy igénylő körülmé­nyeit ismét megvizsgálják. A kölcsönök 200 és 20 ezer forint, a támogatások 130 és 80 ezer forint közöttiek. Né­gyen vannak olyanok, akik együttesen 200 és 150 ezer forint közötti kölcsönt és tá­mogatást vehetnek föl. összesen több mint fél millió \ forintot Lada, Polski Fiat 1500 és Volga előjegyzéssel rendel­keznek. A szálavezető OTP- vagy takarékszövetkezeti fiókoknál kérhetnek típus­módosítást azók a magánvá­sárlók, akik 19á6-os átvétel­re jelzett Lada 1500-as, Pols­ki Fiat 1500-as személygép­kocsi-sorszámmal rendelkez­nek. A sorszámok felső ha­tára: Lada 1500 Budapest — Í7 329, Debrecen — 13 821, Győr — 5593; Polski Fiat 1500 — 6461. Mindez két és tesz ki. Az igénylők többsége nagyüzemben dolgozik, s ál­talában OTP-lakás vásárlá­sával, családi ház, társas- házbeli lakás építésével vagy tetőtér-beépítéssel old­ja meg a gondját. Hatan visszavonták a lakás-, a csereigényüket, hatan pedig visszaadták a bér- vagy OTP-laikásukat. Négyen van­nak olyanok, akik a telket kedvezményesen kapták csa­ládi ház építésére. A városi tanács vb a leg­kedvezőbb visszafizetési ha­táridővel további segítséget adott az igénylőknek. EGY NYUGDÍJAS FELJEGYZÉSEI Világítótornyaink Helyreállítják a kaposvári Szigetvári úti hősi temető kapu­ját a Kaposvári Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkás- képző SÁÉV-nál gyakorlatot teljesítő harmadéves kőműves­tanulói, Fodor Géza szakoktató irányításával. A vállalatok, intézmények és a honvédség összefogásával ismét a helyhez méltó környezetet teremtenek társadalmi munkában Lengyel József zseb­könyv nagyságú köteteit böngésztem. Elolvastam már valamennyit, vissza kellene hamarosan vinni a könyvtárba, de nem tudok megválni tőlük. Mitől lett számomra olyan közeli ez a „kicsi, mérges öregúr”? Attól, hogy a pannon táj szülötte? Attól, hogy pok­lokat járt, s onnan is tö­retlenül, tiszta hittel tu­dott visszatérni ? Attól, hogy ebben a törékeny testben hatalmas lélek la­kozott? Századunkban nehéz em­bernek maradni, még ne­hezebb volt az új eszme hordozóinak megőrizniük tisztaságunkat. Lengyel Jó­zsef azok közé tartozott, akikre méltán lehet büsz­ke hazája, szülőföldje, s akikre illik a legszebb jel­ző, amit a XX század em­bere kaphat: kommunista forradalmár. Azt tanulhatjuk tőle, hogy a jó ügyet nem sza­bad feladni, azért harcolni kell, ha nem is mindig az a legkellemesebb. Arra ta­nít, hogy új útjaink kere­sése közben sem feledkez­hetünk meg az eszméről, vi légi tótornyainkról. Ernest Hemingway tra­gikus halála kapcsán írta azoknak is címezve üzene­tét, akik ideig-óráig velünk jöttek, de megtorpantak: „Ernesto-Santiago nagyon messzire kimentek. De mi, kommunisták, hozzátesz- szük: — Nem elég mesz- szire. Tovább kellett volna jönni, elérni a mi partun­kat. De ha így beszélünk, az is kötelességünk, hogy magunkkal is számot ves­sünk: — Miért nem tud­tuk néki bebizonyítani iga­zunkat? Jól égték-e vilá­gítótornyaink ?” Vigyázzunk hát világító­tornyainkra ! Az üzenet nekünk is szól, s arra int: ne hagy­juk ködben bolyongani azokat akik velünk indul­tak, segítsük őket megta­lálni partjainkat. Kerner Tibor Fürtök Oscar Wilde előadó­körúton vett részt az Egyesült Államokban. Hazatérése után megkér­dezték tőle, volt-e sike­re. — Még hogy sikerem? Az nem kifejezés! Há­rom titkárt kellett alkal­maznom, akiknek egyéb dolguk sem volt, mint hogy válaszoljanak azok­nak a rajongó hölgyek­nek, akik egy-egy hajtin­cset kértek tőlem emlék­be. — És erre a munkára nem felelt volna meg egy titkár? — Nem, mert még a leg­ragyogóbb titkárnak sem nő ilyen gyorsan a haja! — hangzott Wilde vála­sza. Diagnózis — Uram, önnek króni­kus , nikoíimmérgezése van. — Doktor úr, de hi­szen én nem dohány­zóm! — Kérem, ne vágjon közbe! És különben is, ezt közölhette volna elő­re, mert így fölöslege­sen megnehezítette szá­momra a diagnózis felál­lítását. Kétszeres ár — Ez a kép egyáltalán nem hasonlít rám, ezért csak a kialkudott összeg felét fizetem ki önnek — mondta egy bankigazga­tó Courbet-nak. — Uram, ha ez a kép valóban nem hasonlítana önre, hálából dulpa árat kellene fizetnie — vágott vissza élesen a festő. Gondolatok A fordulat a politiká­ban ritkán 180 fdkos. Ma az irány 15 vagy 20 fokos módosítását több­nyire fordulatnak tekin­tik. (Henri Tisot) * * * A kritikusak többsége a hóhér tartózkodó ma­gatartását egy dühös orrszarvú gyengédségével köti össze. (Jerome K. Jerome) * * * Amit az ember legke­vésbé ért, idézze azon a nyelven, amelyet a leg­kevésbé ismer. (Voltaire) * * * Minden orvosnak és minden politikusnak megvan a legkedvesebb diagnózisa. (Benjamin Disraeli) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató I

Next

/
Thumbnails
Contents