Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-14 / 242. szám

1986. október 14., kedd Somogyi Néplap 7 SPORT BATORFI, H RÁC HOVA, KLAMPÁR, PANSKY... Gschwindt Ma: Szuper Liga Kaposváron Minden bizonnyal az év egyik legrangosabb somogyi, egyben magyar sportesemé­nyének ígérkezik a ma Ka­posváron sorra kerülő Ma­gyarország—Csehszlovákia asztalitenisz Szuper Liga mérkőzés. Ennek a nagy eu­rópai seregszemlének a két válogatott már húsz éve, az­az kezdettől a résztvevője. Somogy székhelyén másod­szor kerül sor ilyen találko­zóra. Mint emlékezetes, 1984 decemberében a hollandok ellen játszott Kaposváron a magyar válogatott. A városi sportcsarnokkal már tegnap megismerkedtek a résztvevők. Délután előbb a csehszlovákok, majd este­felé a magyarok vették bir­tokukba az asztalokat. Csupa ismert arc. Az egyik oldalon Pansky és Hrachova, az Eu­rópa-bajnok vegyes párost, a másik részről mindenek­A fővárosiban a N emzeti Sportcsarnok volt a színhe­lye az idei felnőtt országos ökölvívó-bajnokságnak. A Kaposvári Dózsát két ver­senyző képviselte. 51 kg-ban Árvái Rudolf első mérkőzé­sén a zallkás Tóthot úgy győzte le, hogy ellenfelét a második menetben sorozatos szabálytalanság miatt lelép­tették. Az elődöntőben Hor- váthtal (Bp. Vasas) került szembe, de miután első mér­kőzésén az orrcsontja eltö­rött itt mérsékeltebb telje­Nagyszerű őszidő köszön­tötte a résztvevőket az olim­piai ötpróba utolsó próbája alkalmából. Megyénkben 87- en vállalkoztak a 100, a 60, illetve a 35 km-es kerékpár­túrára, amelyet Nagyatádon bonyolítottak le. Legtöbben a 100 km-es távra vállalkoz­tak. Elsőként az örökifjú Gira László teljesítette a nem kis erőpróbát igénylő távot. A nők 60 kilométerén dr. Bóta Lászlóné ért első­A két csapat két ásza: Jinrich előtt a többszörös világ- és Európa-bajnok Klampárt és újdonsült Európa-bajnokun- kat, Bátorfit aligha kell be­mutatnunk. A nőknél mindenekelőtt az EB-ranglistát vezető Bá- torfi és a negyedik helyen álló Hrachova összecsapás ígérkezik csemegének. A fér­sítményt nyújtott. Így is na­gyon szoros mérkőzésen szenvedett vereséget. Bronz­érmet nyert. Ugyancsak bronzérem jutott 71 kg-ban a másik kaposvári öklöző- nek, Szántó Lászlónak is. Bozsért (Komlói Bányász) 3- 2-es pontozással győzte le, főleg harcosságával. A dön­tőbe jutásért azonban sérü­lése miatt a későbbi bajnok Schubert ellen nem tudott kötelek közé lépni. Ű is bronzéremmel tért haza. ként célba. A 35 km-es kis- próbán Kárpáti Ildikó volt a leggyorsabb. Nagyszerű hangulatban, de kissé fárad­tan kerekeztek be a többiek is a célba. Véleményük egy­öntetű volt: mindenki nyert, a vesztesek közé legfeljebb azokat lehet sorolni, akik e szép őszi napot nem az egészségük megőrzésére igye­keztek fordítani. Gosztolya József Pansky és Bátorfi Csilla fiák közül Klampár (EB- ranglista kilencedik) és Pansky (tizenötödik helye­zett) összecsapása bizonyára sók izgalommal jár majd. Igaz, Klampár kisebb izom­sérülésre panaszkodik, de azért számít rá Pigniczki László edző. Férfi egyesben még Kriston szerepel, férfi párosban ugyanő Harczival az oldalán indul, míg vegyes párosban Kriston lesz Bátor­fi társa. A csehszlovákoknál — legerősebb csapatukkal érkeztek — Miko edző sze­rint Pansky és Grman ját­szik egyesben, Hrachova lesz Bátorfi ellenfele, míg a ve­gyes párosban ugyanő Pans- kyval áll asztalhoz. A férfi párost Pansky és Grman al­kotja. A Szuper Ligában (kezdet­ben Európa Liga volt a ne­ve) eddig ötször győztek a magyarok és háromszor a csehszlovákok. A múlt évi vetélkedőn északi szomszé­daink másodikck, míg mi negyedikek lettünk. Utoljára négy évvel ezelőtt vertük meg őket, tavaly Klampár nélkül 5:2-re kikaptunk tő­lük. Horváth Tibor főtitkár nagy küzdelmet vár és nyílt mérkőzést. Mint mondta, sok függ a férfi egyesek já­tékától. Az esemény 17 óra­kor kezdődik, de a mérkő­zést felvételről este a televí­zió is közvetíti. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 41. heti totónyeremények a következők: 13 plusz 1 talá- llatos szelvény 58 darab, nye­reményük egyenként 103 336 forint. A 13-asok 38 228 a 12-esek 1385, a 11-esek 161, a 10-esek 48 forintot érnek. Olivér magyar bajnok Az ifjúsági kötöttfogású birkózók országos bajnoksá­gának Cegléd volt a színhe­lye. 87 kg-ban szép kapos­vári siker született. Az aranyérem várományosaként szőnyegre lépő Gschwindt Olivér (K. Dózsa) megnyerte a magyar bajnokságot. Há­romszor tussal, kétszer pon­Gsehwindt Olivér tozással győzött az elsőéves ifjúsági birkózó. Többek kö­zött tussal győzte le az if­júsági világbajnokságon 5. helyezett honvédos Tárnáit és pontozással az IBV-n sze­repelt Vasas-versenyzőt, An- csint. A döntőben pontozás­sal verte a tatabányai Turá- kot. Ugyanebben a súlycso­portban Horváth János a 6. helyet szerezte meg. A 60 kg-ban Fórián Lajos is kitett magáért. Ezüstér­met nyert, de nem sok hiányzott az aranyhoz. öt győzelemmel jutott a döntő­be, ahol 6-5-ös vezetésnél, 3 másodperccel a mérkőzés befejezése előtt (miután mindkettőjüknek már két- két intése volt) megint őt intették meg, így szorult le a dobogó legfelső fokáról. A 13 plusz 1 találatos szelvények közül a 15-ös számú mérkőzést, amely az isimét 13 plusz 2 akciónak megfelelően plusz két talá­latnak számít, 23 fogadó ta­lálta el. Nyereményük egyen­ként — a külön jutalommal együtt — 146 814 forint. Két bronzérem az OB-ró/ Ötpróba Áfádon J. R. Sok a telitalálat a totón MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 óra­kor : A MESTEK ÉS MARGA­RITA. Haliéban. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 és este 7 órakor: BREAK II. Szabad Ifjúság de. 10 és du. 5 órakor: HAMUPIPŐKE, este 7 óraikor: EGYMÁSRA NÉZVE (19). Rákóczi mozi du. 6 óra­kor: DONALD KACSA NYÁRI KALANDJAI. Mozimúzeum du. fél 6 órakor: A HIVATALOS VÁLTOZAT. Marcali este 7 óra­kor: VABANK II. Barcs este 7 órakor: ELVARÁZSOLT DOL­LAR. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.55: Tévétorna. 9.00—10.00: Is­kolatévé. 10.00: Mozgató. 10.10: Láthatatlan arcvonal. 11.15: vas- kereszt, vagy amit akartok. 12.05: Képújság. 16.50: Hírek. 16.05: A repülés története. 16.55: Sorstár­sak. 17.20: Dionne Warwick. Ame­rikád zenés film. 18.30: Agrárvi­lág. 18.50: Mini-Stúdió ’86. 19.05: Tévétonna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Rabszolga­sors. 21.10: Mihail Gorbacsovnalk, az SZKP KB főtitkárának iz­landi sajtóértekezlete. Kb. 22.20: Stúdió ’86. 23.20: Betűreklám. 23.25: Híradó 3. 23.35: Himnusz. Budapest 2 18.03: Műsorismertetés. 18.10: Autó-motorsport. 18.30: Körzeti adások: Budapest, Pécs. Sze­ged. 19.35: Eugen Suchen, a ze­neszerző. 20.00: Gondolkodó. 20.40: A John Faddis Quintett. 21.10: Híradó 2. 21.40: Asztalite­nisz : Magyarország—Csehszlová­kia. 22.50: Képújság. Oixtrók Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Emberek és állatok. 9.30: Olasz nyelvlecke. 10.00: Iskola-tv. 10.30: De most kaviár kell! Német—francia film. 12.10: Hétfő esti sport. 13.00: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv- hínadó 1. 20.15: Közlekedésbiz­tonsági műsor. 21.15: Dallas. Tv- filmsorozat. 22.00: A bűntettek apátsága. Dokumentumműsor. 22.45: Galéria. 23.15: Numero hat. Bűnügyi sorozat. 0.05: Hí­rek. Osztrák Tv 2 17.00: Iskola-tv. 17.30: Orientá­ció. 18.00: Ez maradt a kétfejű sasból. Kisfilm. 18.30: Ügynöknő szívvel. Tv-filmsorozat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Made in Austria. Vetélkedő. 21.15: Tv- híradó 2. 21.45: Kettes klub. Utána1: Hírek. Jugoszláv Tv 1 13.40: Elmulasztották — nézzék meg! 15.00: Művelődési adás. 15.30: Peljesac. 16.00: Jó napot! Tájékoztató-mozaik adás. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.25: Krónika. 17.45: Adás ' gyerekek­nek. 18.15: Egykor és most — művelődési adás. 18.45: Tv-ka- lendárium. 18.55: Számok és be­tűk. Vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Párbe­szédek — belpolitika. 21.00: Ausztrál filmciklus: Játékfilm. 22.30: Tv-napló. Jugoszláv Tv 2 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Népszerű-tudományos film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népi muzsika. 20.50: Tegnap, ma, holnap. 21.05: Dokumentumadás. 21.50: Múlt idő, jelen idő - mű­velődési sorozat. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.44: Dallal üzen Ázsia. liO.OO: Hírek. 10.05: Ma­gyarok és jemeniek. 10.50: Ének­lő Ifjúság. 11.07: Két zenekari szvit. 11.35: Gösta Berlinig. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Kapcsoljuk a Ma­gyar Nemzeti Galériát. 13.45: Huguette Dreyfus Rameau-mű- veket csembailózik. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsessz- melédiák. 15.00: Arcképek a len­gyel irodalomból. 15.17: Fúvós- zenekari hangverseny a 6-os stúdióban. 15.54: Muzsikáló ter­mészet. 16.00: Hírek. 16.05: Versforgó. 16.29: Képek és jel­képek. 17.00: Tér-idő. 17.30: Be­szélni nehéz. 17.45 : A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.30: Esti magazin. 19.15: Gondolat. 20.00: Klasszi­kus operettekből. 20.30: Népdal­est. 21.30: Munkások ’86. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpo­litika. 22.30: Két Dumstable-mo- tetta. 22.46: Az alkohol. 22.56: Schumann-művek. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.50: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 8.00: Hírek. 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hí­rek németül, oroszul és an­golul. 12.10: Magyar zeneszer­zők fúvósműveiből. 12.30: Alföl­di népdailikörök és citerazeineka- rok felvételeiből. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Nagy nevettetők. 14.30: Morvay Zsuzsának hívják. 15.00: Hírek. 15.05: Kapcsoljuk a 22- es stúdiót. 15.20: Könyvről köny­vért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Válasz — Zalaegerszegen. 18.30: Talpalávaló. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Fiatalok popzenei felvételei. 20.30: Egy rádiós emlékére. 21.00: Hírek. 21.05: Pesti nőrabló. 21.33: Lesz- ler József nótáiból. 22.03: Zene- közeiben a hallgató. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Századunk kamarazenéjéből. 9.59: Zenekari muzsika. 10.40: Töltsön egy órát kedvenceivel! 11.40: Caccini: Euridike. 12.39: Dzsessz. 13.00: Hírek. 13.05: Világhírlap. 13.20: Kórusainknak ajánljuk. 13.58: Alfred Brendel zongorázik. 15.07: Molnár András operettfelvételei­ből. 15.25: Zenei tükör. 16.00: Zenekari muzsika. 17.00: Iskola- rádió. 17.30: Opera-művészleme- zek. 18.30: Na maternjem jezi- ku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Liszt nyo- nfában Európában. 20.35: Üj lemezeinkből. 21.28: Zenekari muzsika. 22.36: Az irodalomtu­domány műhelyei. 23.05: Régi fúvószene. 23.30: Hírek. HÍREK Október A nap 6.00 órakor kél és 17.01 órakor nyugszik, a hold 15.59 órakor kél és 1.47 órakor nyugszik. 14 A várható időjárás: Helén Kedd Általában derült, száraz idő lesz, napközben többfelé élénk délkeleti széllel. A talaj közelé­ben több helyen lehet fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 16 és 20 fok között alakul. Mihail Gorbacsov izlandi sajtóértekezlete ma este a televízióban A Magyar Televízió ma este az 1-es programion 21.10 perces kezdettel az eredeti­leg kiadott műsortól elté­rően felvételről, teljes egé­szében közvetíti Mihail Gor- bacsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága főtitkárának nagyjelentőségű reykjavíki sajtókonferenciáját Ronald Reagan amerikai elnökkel folytatott tárgyalásairól, a szovjet—amerikai kapcsola­tok jelenlegi állásáról. — Szolidaritási gyűlést rendezett tegnap a kaposvá­ri Kisfaludy körzeti nép­frontbizottság és az általá­nos iskola szülői munkakö­zössége. A résztvevőket az iskola tanulói ünnepi mű­sorral köszöntötték, majd a nemzetközi helyzet és a szo­lidaritási mozgalom aktuális kérdéseiről hangzott el tá­jékoztató. — Külpolitikai tájékozta­tóit tart Balázs József, a Külügyi Intézet igazgatóhe­lyettese .ma a Csepel ka­posvári gyárában, a DRV üzemigazgatóságán, holnap pedig a Nagyatádi Kon­zervgyárban és a Dél-samo- gyii Mezőgazdasági Kombi­nátban. — Véradó napot tartottak tegnap a Kaposvári Villa­mossági Gyárban. 140 vér­adó összesen 46 liter vért adott. — Vasarely 40 alkotásából nyílt kiállítás a kutast mű­velődési ház kiállítótermé­ben. A gyűjtemény tulajdo­nosa, Csepei Tibor a meg­nyitó után tartott előadásá­ban ismertette a neves mű­vész életútját. — Béke- és szolidaritási gyűlést tartottak tegnap Mernyén, az új iskolában a népfront szervezésében. Ün­nepi beszédet Szita Ferenc, a megyei könyvtár igazgató­ja, a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának alelnöke mondott. — Gálos Mária kerámiáit hétfőtől szerdáig tekintheti meg a közönség a megyei Köjál klubjában rendezett kiállításon. — NSZK-beli vendégsze­replésre indul ma a bala- tonföldvári vegyes kar. A kórus tagjai október 15. és 17. között Koblenz környé­kén egy nemzetközi kórus- fesztiválon vesznek részt. — Politizáló diákok klub­ja tartja foglalkozását hol­nap 15 órai kezdettel a Kili­án művelődési központban. Ugyanitt találkoznak 17 óra­kor a túravezetők klubjának tagjai is. Kilencven éve 1896. október 14-én tartotta első előadását a Kecskeméti Színház, melynek épülete Ferdinand Fellner és Her­mann Helmer bécsi építészek tervei alapján-lkészült. Az első előadás műsorán Katona József Bánk bán cí­mű drámája szerepelt. A színházat húsz évvel később, 1916-ban nevezték el Katona Józsefről. Az 1949-ben álla­mosított intézmény hosszú évtizedek óta fontos szerepet játszik hazánk színházi éle­tében. Tulajdonképpen 1951- től van önálló társulata, s a 60-as évek elején kezdte ki­alakítani sajátos műsorpoli- tikáját. Ennek eredménye­képpen keTiilt színre hazánk­ban először Gorkijtól Az utolsó nemzedék és Alekszej Tolsztojtól a Rakéta. A tár­sulat az új magyar dráma megismertetésében is közre­működött, és sikerrel állított színpadra modern felfogású klasszikus produkciókat. A színház együttese sok tájelőadást is tart Bács-Kis- kun megyében, s hasznos vendégjátékcseréket bonyolít le a szabadkai Magyar Szín­házzal, a zombori Népszín­házzal. A kecskeméti Katona József Színbáz a Bács-Kis- kun Megyei Tanács irányítá­sával működik. — A múzeumi hónap ke­retében az Ismerkedés híres magyar festményekkel című foglalkozáson a cseri fiók- könyvtárban találkoznak az ifjú olvasók klubjának tag­jai ma 16 órai kezdettel. — Nemzetiségi klub ala­kult Baranyában. Nagynyá- rádom, a művelődési ház keretében működő intézmény az első falusi klub a me­gyében, amely tevékenységé­nek fő céljának az anya­nyelv ápolását és a kulturá­lis hagyományok őrzését tűzte ki. — Európai pedagógiai ta­nácskozás kezdődött tegnap az Eger melletti Felsőtár- kányban. Az UNESCO, az Európai Tanács oktatási-kul­turális igazgatósága vala­mint az Országos Pedagógiai Intézet által az európai pe­dagógiai intézetek igazgatói­nak rendezett négynapos, esz­mecserén 28 európai ország és kilenc nemzetközi szerve­zet képviseletében mintegy nyolcvan szakember vesz részt. Az iskola funkcióival és szervezetével, továbbá a tanárképzés fejlesztésével kapcsolatos időszerű kérdé­seket vitatják meg. — Nem adta meg az el­sőbbséget személygépkocsijá­val Kovács Attila 22 éves magyaregresi fűtésszerelő, és összeütközött Kaposváron, a Füredi út és a Vörös Ok­tóber utca kereszteződésében a motorkerékpáron közleke­dő Kollarovics Róbert 16 éves kaposvári tanulóval. A baleset következtében a fiú zúzódásos sérülést szenve­dett. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ^ — Értesítjük a lakosságot, hogy a marcali városi ügyészség hét­főn és szerdán, a Somogy Me­gyei Főügyészség, valamint a barcsi, kaposvári, nagyatádi és siófoki városi ügyészség kedden és szerdáin 18 óráig tart ügy- félfogadást 1986. október 1. nap­jától. (130638) — Híradástechnikai és háztar­tási kisgépalkatrészek, valamint villanyszerelési anyagok széles választékban kaphatók a Kapos­vár, Széchenyi tér 8. sz. alatti ELEKTRON SZAKÜZLETBEN. (83670)

Next

/
Thumbnails
Contents