Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-02 / 232. szám
Somogyi Néplap 1986. október 2., csütörtök BIZOMÁNYI ÁRAK Már régóta nem igaz, hogy a bizományit csak a kispénzű nyugdíjasok, vagy az alacsony jövedelemmel rendelkezők keresik fel. Mint ahogy az sem, hogy itt csak bóvlit, kimustrált ruhákat, cipőket, netán hasonló jelzővel illetett háztartási és híradástechnikai gépeket lehet vásárolni. A vásárlók igényei és a kínálat fokozatosan, igazodott egymáshoz az évek során, s nem ritka az sem, hogy a vállalat kaposvári ruházati, műszaki és ajándékcikkeket árusító üzleteiben valamilyen egyedi darabra bukkannak a gyakrabban betérő érdeklődők. A legfőbb vonzerő még most is az, hogy olcsó. Ezt támasztják alá Csizmadia Lászlóné üzletvezető szavai is. — - Az árukészletünknek mintegy 60 százalékát a ruházati cikkek, a fennmaradó hányadot a műszaki áruk, illetve kisebb mértékben az ajándékok teszik ki. Sajnos bizonyos műszaki árukból a keresletnél kisebb a kínálatunk. Kevés új árut tudunk beszerezni, pótolni pedig nem tudjuk a lakossági eladásból. Ugyanakkor visszaesett a számítógépek iránti kereslet, ami részben a piac telítettségének, részben a 'konkurencia bővülésének tudható be. Az első félévben hat és fél millió forintos forgalmat bonyolítottunk le, ez azonos a múlt év hasonló időszakának a forgalmával. Főként a vállalat budapesti központi raktárából, illetve közvetlenül a gyártóktól vagy a nagykereskedelmi vállalatoktól kapjuk az utánpótlást. Készleteink felét ily módon töltjük fel, a többit a lakossági eladások biztosítják. A már meglévő kapcsolatok mellett állandóan keressük az újabb és persze az olcsóbb lehetőségeket is. Közvetlenül a gyártóktól például öt éve vásárolunk és nagyon jó tapasztalatokat szereztünk e téren. — Egy hónapban legalább egyszer, de inkább többször megyek áruért, és amióta boltcsoporti rendszerben dolgozunk — a dél-dunántúli területen hét egység tartozik ebbe — a szekszárdi központ boltcsoportvezetője is segít a beszerzésben. Elsősorban olyan termékeket kell behoznunk a boltba, amelyekre van kereslet. Igaz, hogy mi jóval olcsóbbak vagyunk más üzleteknél, de ezért a pénzért is jó minőségű és tetszetős árut akarnak vásárolni az emberek. Állandóan figyeljük a forgalmat, s szinte naponta megbeszéljük az eladókkal, hogy ki, mit keresett, mi fogyott a legjobban. Forgalomnövelő lehetőség még a kitelepülés is, többször éltünk vele az elmúlt hónapok során. Nagyatádon már hiányolnak bennünket, és Kaposváron is szívesen fogadnak bennünket a vállalatok. N. Zs. Kevesebb a baleset a téeszekben — A somogyi termelőszövetkezetek az utóbbi években nagyobb gondot fordítanak a balesetek megelőzésére, mint korábban, s hogy jó úton járnak, bizonyítja: két éve egyenletesen csökken a sérülések és az ezek nyomán kiesett munkanapok száma, pedig leginkább éppen ebben az időszakban szorítottak a közgazdasági körülmények, ekkor igyekeztek visszafogni minél több pénzt a téeszek, ám úgy látszik, ezt nem a munkavédelmi beruházások és fölszerelések rovására tették. Az elismerést a közelmúltban a megyei Teszöv elnökségi ülésén Suhajda Jánostól, a Somogy Megyei Munkavédelmi Felügyelőség vezetőjétől hallottuk. Tény, hogy 1985-ben a három napon túl gyógyuló üzemi balesetek száma alig haladta meg a kilencszázat — az előző években egyszer sem volt ezer alatt —; az előző évihez képest nem nőtt, a korábbiakhoz viszonyítva pedig örvendetesen csökkent a csonkulásos balesetek száma; több miint kétezerrel kevesebb a kiesett munkanap, mint 1984-ben és 1983-ban volt. Sorolhatnánk még a „jó pontokat”, melyeket a megye téeszei szereztek — s az idei év első fele még kedvezőbb képet mutat —, ám azt is látni kell, hogy az elismerés nem lehet általános érvényű, ugyanis huszonnyolc termelőszövetkezetben tavaly is a megyei és az országos átlag fölötti balesetszámról szólnak a jegyzőkönyvek! Amíg ez így van és halálos kimenetelű sérülések történnek — ez év első felében ugyan egy sem fordult elő, viszont a múlt évben és az azt megelőző évben is hárman haltak meg baleset következtében —, az egy balesetre jutó táppénzes napok száma pedig emelkedik — a tavalyi 41 nap negatív rekord az utóbbi fél évtizedben —, van mit tenni a munkavédelmi helyzet javításáért. Méghozzá szinte té- eszenként eltérő mértékben és irányban. Az ezer dolgozóra jutó baleset például a legkevesebb — négy és tizennégy között változik — a fonyódi, a kányái, a rinya- újlaki, a lakócsai és a csö- kölyi téeszben, vagyis többnyire a kisebb területen gazdálkodó és viszonylag kevés embert foglalkoztató gazdaságokban — a legtöbb — hetven és kilencvenhét közötti — a csokonyavisontai, a lengyeltóti, a zamárdi, a batéi és az ecsenyi téeszben. A leginkább balesetveszélyes időpontnak a munkakezdést követő harmadik óra, illetve a hét első és harmadik mukanapja bizonyult. A szerencsétlenségek 19 százaléka olyan dolgozókkal történt, akik egy évnél rövidebb ideje dolgoztak az adott munkahelyen. Az okok között döntő súllyal — 23, iletve 33 százalékkal — a műszaki hiányosságok és környezeti tényezők szerepelnek. A tapasztalatok — azon túl, hogy javulást mutatnak — tanulságok levonására is késztetnek. Mindenekelőtt annak a ténynek a megszív- lelésére, hogy a mnkavédel- mi előírások megszegése sohasem marad következmények nélkül. A könnyelműség, a virtuskodás, a felelőtlenség nagy árat követel — olykor a legnagyobbat: az emberi életet. H. F. KÉSZÜLNEK A TÉLI CSIZMÁK Több százezer pár csizma készül még ebben az évben a szombathelyi Sabaria Cipőgyárban és a környék településein üzemelő — körmendi, vasvári, valamint az őriszentpéteri — részlegeiben. A gyár termékeinek jelentős részét szállítják exportra, de nem szenved hiányt a belföldi piac sem. Képünkön: Készül a boka vonaláig teljesen vízálló, fóka fantázianevű csizma. Ebből még ebben az évben ötvenezer párat készítenek. SZÉNBÁNYÁSZAT Új szállítási ütemterv A szocializmus megújulásának útja Frakcióharcok, szektás ellentámadás Az előzőekben már szóltunk arról, hogy — az 1953. júniusi fordulattól kezdve — kisebb-nagyöbb, burkoltabb vagy nyíltabb formában kifejezésre jutott a> pártvezetésben két irányzat, amely Rákosi Mátyás és Nagj^ Imre személyében meg is testesült, és fokozatosan frak- ciószimtre süllyedt. Mindennek megvolt az objektív, a társadalmi viszonyokban gyökerező háttere is. Az új szakasz politikáját általában az egész társadalom elfogadta, hiszen az a megelőző helyzethez képest az életkörülmények javulását és szabadabb közéleti légkört hozott De például a nehézipari termelés csökkentése, a beruházások leállítása nemcsak a gazdasági vezetők, hanem az ezekben a szektorokban foglalkoztatottak egy részét is aggodalommal töltötte el. A termelőszövetkezeti parasztságban is érthető volt a nyugtalanság az agrárpolitikai változások miatt. A párt és állami apparátusban is jócskán akadtak olyanok, akik régebbi erőszakos állami intézkedésekben játszott — még ha olykor kényszerű — szerepüknél fogva féltek a lakosság esetleges reakciójától, bizonytalanná váltak. A nézeteltérések, felfogásbeli különbségek és az elvi kérdések legföljebb a különböző vezertő testületék zárt ülésein kaptak hangot. Kifelé az egységet hangoztatták. Ez volt a helyzet az MDP 1954. májusi III. kongresszusán is: Rákosi Mátyás referátumában kinyilvánította, hogy a párt „a II. kongresszus óta tovább erősödött, elmélyítette gyökereit, tapasztalatait, edzettebb, öszszekovácsoltabb és egységesebb lett.” Ez persze nem felelt meg a valóságnak, és csak arról árulkodott, hogy a pártvezetés — elvtelen kompromisszumban Rákosi és Nagy! — továbbra is ragaszkodik az egységkonoep- cióhoz, vagy inkább az egy- ségfikoióhoz, és nem kívánja a tényleges véleményeltérésekét föltárni és megvitatni. Némileg változott a helyzet 1954 őszén. Az ország gazdasági helyzete ismét feszültebbé vált. Elíogyóban voltak a tartalék-ók, az életszínvonalát javító és a parasztság helyzetét könnyítő intézkedések felemésztették azokat. Viszont mindezek kedvező hatása a termelésre ilyen rövid idő alatt még nem mutatkozott. Az intézkedéseknek szükségszerűen volt bizonyos „tűzoltó jellegük”, a gazdaság átállításának és az irányításnak hosz- szú távon, átfogó rendszeréről akkor még csak a kutatómunka folyt a tudományos és szakmái körökben. A helyzet szinte kínálta, hogy a két póluson elhelyezkedők egymásra mutogassanak, amikor a felelősség eldöntéséről és persze a teendőkről volt szó. Az egyik szárny — pontosabb híján illessük őket a „baloldali” jelzővel — a nehézségek alapvető okát abban jelölte meg, hogy a júniusi határozat nyomán az életszínvonal emelésében túl nagy lépés történt. Ezek a vezetők nem voltaik hajlandók arra emlékezni, hogy a bajok gyökere a régi gazdaságpolitikai koncepció, a feszített ütemű iparosítás, a realitásokkal nem számoló tervezés. A másik szárny — illessük őket a jobboldali jelzővel — az új szakasz politikájával szembeni ellenállásban, a régihez való ragaszkodásban, az újra való átállás és átcsoportosítás nem megfelelő ütemben jelölte meg a bajok okát. Mondani sem kell, hogy Nagy Imre ez utóbbi nézetet vallotta, míg Rákosi Mátyás inkább az előbbihez húzott, bár, mint jó taktikus, ebbeli véleményét álcázta, kifejtésével várta az arra kedvezőbb pillanatot és légkört. Ilyen helyzetben ülésezett 1954. október 1—3-án az MDP Központi Vezetőségének plénuma. Elmökezetes tanácskozás volt ez. A testület életében nemigen volt példa arra, hogy ilyen nyíltan, szenvedélyesen, ennyi kritikai készséggel és elvi mélységgel elemezzék a párt politikáját. Nemcsak a gazdasági kérdések, a mezőgazdasági fejlesztés, az iparosítás útja, a termelés és a fogyasztás viszonya, és még sok gyakorlati kérdés került szóba, hanem az egész gazdasági mechanizmus felülvizsgálatának igénye is. Ezen belül rámutattak olyan, csak sokkal később megvalósuló feladatokra is, mint a termelői árrendszer reformjára, az anyagi ösztönzés fontosságára, a reális ár- és bérpolitikára, sőt még az ipari struktúrának adottságainkhoz jobban szabót átalakítására is. (Ebből is látható, hogy joggal tekinthetjük az új szakaszt az 1956 utáni megújulás eszmei és gyakorlati előzményének.) A határozat reform szellemű volt. Kijelentette, hogy a korábbi hibák mellett a nehézségek alapvető tényezője „az új szakasz végrehajtásában mutatkozó ingadozás, az ellenállás, amely vele szemben többé-kevésbé burkolt formák közt megnyilvánul”. Az intézkedési rész a gazdaságpolitikai feladatok az új szakasz politikájának megfelelően fogalmazta meg, hangsúlyozva az egységes értelmezés fontosságát, a pártfegyelem megszilárdításának szükségességét. Ez a bíztató kibontakozási lehetőség pár hónap alatt a visszájára fordult. Rákosi Mátyás, aki az őktóberi ülésen, látva a közhangulatot, az átállás hiányosságait, az új szakasszal szembeni ellenállásit ostorozta, és úgy ítélte meg, hogy emiatt „tizenöt hónapot vesztettünk”, december elejétől (közben szabadságon volt a Szovjetunióban) átfogó offenzívába kezdett a jobboldali elhajlás ellen. Jó frakciós hagyományok szerint, elsősorban Nagy Imrét vette célba, de kijutott az elmarasztalásból az októberi plénurn platformjának, és persze ezen keresztül az egész 1953 júniusi irányváltásnak is. Rákosi jól választotta meg szektás ellentámadása idejét. Nagy Imre, októberi sikerétől elbizaikodva egy sor jobboldali elhajlásnak minősíthető gesztust tett. Egy cikkében szinte teljesen mellőzte a felszabadulás óta elért eredményeket, elhallgatva a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok szerepét és jelentőségét, szinte egyértelműen a kisáruterme- lő parasztgazdaságokra kívánta alapozni a mezőgazdaság fejlesztését. A Hazafias Népfront kongresszusán pedig elég demagóg módon igencsak nacionalista felhangokkal tűzdelte meg beszédét, és a népfrontot mintegy a párttal szembe, sőt. kissé az elé állította a társadalmi életben. A jobboldali hibák elleni küzdelem jegyében, sajnos, Rákosinak sikerült kierőszakolni a Központi Vezetőség 1955 márciusi és áprilisi ülésén nemcsak Nagy Imre elítélését és fölmentését a miniszterelnöki posztról, majd kizárását a Központi Vezetőségből (decemberben a pártból is), hanem átértékelését az 1953 júniusi fordulatról, az új szakasz kifejezés hibásnak minősítését, nem is beszélve az 1954 októberi ülés platformjának elvetéséről. Mindez persze nem mindig nyíltan történt; az 1953 júniust nem kárhoztatták, hanem egyszerűen elfeledkeztek róla,, és ettől kezdve a hivatkozási alap 1955 márciusi, tehát a szektás ellen- támadást kibontakoztató KV-plénum lett. Az „elvi alapvetést” rögtön követték az ennek megfelelő konkrét intézkedések is: megint szigorították a begyűjtést, felülvizsgálták a kiskereskedői engedélyek kiadását, nagy tsz-fejlesztést indítottak tagosítással egybekötve, vissza^ állították azt a rendszabályt, hogy a szövetkezetből csak három év után lehet kilépni, előirányozták a parasztok és a kisiparosok adójának emelését, normarendezéssel megnyirbálták a munkások reáljövedelmét, szigorították a fellépést a sajtóban és a kulturális területen az „elhajlók” ellen, lassították a rehabilitációt stb. Megint meghiúsult egy nagy esély, hogy a kétfron- tos harcban kialakult elvi politika megújítsa a szocializmust Magyarországon! (Folytatjuk) Nemes János A hazai szénbánya vállalatok dolgozói korábbi elmaradásukat pótolva, szeptember végére elszállították a lakosság ellátására ígért szenet. Az első félévben ugyanis a tervezettnél 150 000 tonnával kevesebbet kaptak tőlük a Tüzép-telepek. A fél év végén a bányavállalatok vezetői kötelezettséget vállaltak ara, hogy október 1- jéig pótolják ezt az elmaradást. A Tüzép-pel közösen új szállítási ütemtervet készítettek, hogy még a fűtési szezon megkezdése előtt pótolják az adósságot. Az ígéretet teljesítették, sőt néhány ezer tonnával több szenet szállítottak a belkereskedelemnek, mint amennyit a háromnegyed évre az eredeti szerződésben vállaltak. Több alkalommal is az úgynevezett ipari kisfogyasztók rovására küldtek több tüzelőanyagot a lakosság ellátására. Erre azért volt szükség, mert a bányavállalatok az év első 9 hónapjában összességében kereken egymillió tonnával kevesebb szenet termeltek a tervezettnél. A hiány nagyobb részére — mintegy 600 000 tonna lignitre — lényegében nem is volt szükség. A vi- sontai Gagarin Hőerőmű egyik blokkjának tervezettnél előbb megkezdett rekonstrukciója miatt ugyanis ennyivel kevesebb szenet tudott fogadni, s ezért a vi- sontai külfejtés termelését csökkenteni kellett. A fennmaradó 400 000 tonnával a mecseki, a tatabányai és a dorogi bányák adósak. A bányászati egyesüléstől kapott tájékoztatás szerint az év utolsó negyedében változatlanul megkülönböztetett figyelmet fordítanak a lakosság szénellátására. A termelés további fokozására intézkedéseket vezettek, illetve vezetnek be.
