Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-08 / 211. szám

1986. szeptember 8., hétfő Somogyi Néplap 5 ŐSZI NAPFÉNY TÁBOR BAUTONFENYVESEN „ Magukra bízom a A balatonfenyvesi ’’őszi napfény” .tábor bejáratánál két idős ember búcsúzkodá­sára lettünk figyelmesek. A meisztegnyői Palkó József elkísérte feleségét a tábor­ba, majd pillantásával vé- gigsimogatta a már ismerős épületeket, s hogy érzékeny­ségének senki ne legyen ta­núja, gyorsan távozni ké­szült. — Sok baromfi vár ott­hon — mondta —, nem hagyhatjuk őket étek nélkül. Tavaly én voltam itt a tá­borban, a mama gondozta őket, idén rajtam a sor. — Olyan aranyos ember vagyok — fűzte hozzá cinkos mosollyal----,' hogy 58 évet leéltem az asszonnyal. Kicsit fáj a szívem, de be­látom, hogy neki is megjár a pihenés. Jövőre együtt szeretnénk jönni. Vesszenek a csirkék! A fejkendős, apró terme­tű Palkó mama kifeísérte párját a kapuig, évtizedek barázdálta arcán szomorúság bujkált: — Sajnálom, Hogy nem maradhatunk együtt, de a papa annyit áradozott erről a néhány napról, hogy ked­vem lett eljönni. — No, magurka bízom a mamát — fejezte be a be­szélgetést Palkó bácsi, kezet fogott a gondozónővel és el- battyogott az állomás felé. A „mama” nézte-nézte, tekinte­te végigkísérte a hosszú jár­dán, majd kissé csalódottan fordult felénk: — Nem is tekint hátra. A többiek közben össze­gyűltek a fedett társalgóban, együtt élvezték Bauer Ádám harmoniika-zenéjét. Mint utóbb megtudtuk, a „pódi­um ördöge” egy év alatt ta­nult meg tangóharmonikázni társai kedvéért. Alig hang­zik föl a muzsikaszó, máris táncra perdülnek. Tiltakozó, munkáiban megfáradt lábak ropják a csárdást. — így kezdődik és így folytatódik ez minden évben — mondta Fábián Jánosné, a tábor vezetője. — Idén harmadszor rendezi meg ezt mamát” az összejövetelt a Somogy Megyei Tanács egészségügyi osztálya, a KISZ megyei .bi­zottsága és a Vöröskereszt megyei -szervezete. Több ter­melőszövetkezet, a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet az idős emberek szállításá­ban nyújtott segítséget a megyei könyvtár -.pedig tech­nikai eszközöket — színes televíziót, lemezjátszót, vi­deomagnót adott kölcsön. — Több mint száz — hat­van és kilencven év közötti — ember érkezett az idei tá­borba különböző napközi otthonokból, de vannak há­zi gondozottjaink is .A prog­ramban a hajókirándulástól a video filmvetítésig sok minden szerepel. Ellátogat hozzánk a marcali kézmű­ves csoport, mézesbábot ké­szítünk majd az irányítá­sukkal. Az idős emberek jogi és orvosi kérdésekről is hallhatnak előadásokat. A szórakoztató rendezvények­nek minden évben nagy si­kerük van. Vflrga L. Ferencné és Böczkös Józsefné komiósdi barátnők törzstagok a tábor­ban. Egymás mellett ülnek — engedetlen lábaikra hi­vatkozva —, nézik a víigsá- got. ök ketten a tábori Ki mitjtud? fénypontjai: éne­kelnek, vicékét mesélnek és borköszöntőt mondanak. Mellettük Vilisics Lajos a tábor új vendége. — Megható, hogy velünk — a „sendülőkorúakikal” — így törődnek a fiatalok. Ha erőm engedi, jövőre is itt leszek. Közben előkerül & tábori napló, s benne egy tava:yi bejegyzés: „Somogyfajszról jöttem, a tábor szép és vő­legény lettem.” Tamási Rita TARDI GÁBOR Lakótársak 31. ' — Ha akarom, akkor nin­csen: De ha akarom, aklear van. Mivel az úr per-pilla­nat jogtalanul tartózkodik az ellenőrzésem alá tartozó te­rületen, A kőműves felfortyant. — A strandfürdő minden­kié! Elsősorban pediglen a dolgozó népé. — Csak nyitástól zárásig, azaz reggel kilenc’ órától es­te .tizenkilenc óráig — fe­lelte szabatosan az éjjeliőr, és rántott egyet a madza­gon. — Nekem azt mondták, hogy korán jöjjek — fogta halkabbra a kőműves. — Nékem pedig azt mond­ták, hogy kísérjem figye­lemmel a zárt strand terü­letén tébláboló gyanús egyé­neket. — Én pedig nem tudtam, hogy mi a rend itten. — Rend a lelke minden­nek ... Az éjjeliőr leereszkedett a kőműves mellé a padra. — Déltájban aztán megje­lennek a babák — kezdte békülékenyen. — Bábák? — ismételte ér­tetlenül a kőműves. — Valóságos babasereg! Fiatalosak, ártatlan-for­mák .... — Maga a kis nőcikre gondol! — kapcsolt a kőmű­ves. — Azokra hát! — kancsa- lított az éjjeliőr. — Nahát, azok engemet nem érdekelnek. A'z éjjeliőr mintha meg Sem hallotta volna, felemás szeme a tó tükrén bukdá­csolt, tekintete versenyre pró­bált kelni a suhanó sirá­lyokkal. — Tudja, mi helybeliek na­gyon várjuk a nyarat. Meg a babákat.. Három nyár­ral ezelőtt magam is elkap­tam egyet. A kőműves oldalról mére­gette a másikat. — Mit művelt maga?! — buggyant ki belőle. — Rá­adásul nefti restell dicseked­ni az erőszakosságával. — Nem kellett azt erő­szakolni — mondotta az éj­jeliőr, s a kancsalításhoz egyfajta torz vigyor páro­sult. — Az erőszakoskodott velem. Valósággal toszigált. — Toszigálta? — ámult a kőműves. — Aztán mikép­pen? Az éjjeliőr egy darabig úgy mozgatta az ajkát, mint­ha csukott szájjal bagót rág­na, aztán lassan felemelte a mutatóujját: — Fő a diszk­réció ... A kőműves nem firtatta ■ Térképszéli följegyzések Tizennégy nap dióhéjban Két hét nem nagy idő. Aihihoz viszont — utólag lát­szik — sok, hogy hűséges krónikás lehessen az utas. A pergő programokba be­feledkezve alig vettük észre, hogy mór a búcsúestre ké­szülünk. Egy csaknem két­száz személyes garden-party volt az utolsó találkozás vendéglátóinkkal. Tisztele­tünkre piros-fehér-zöld lo­bogóba burkolták a kertet, ahol stílszerűen egy korsó bajor sör mellett elevenítet­tük föl élményeinket. Itt derült ki, hogy mindenről számot adni, ami érdekes volt, lehetetlen. Tórképszéli • följegyzések maradtak csak arról is, hogy a D Ebrach városka monos­torához vezető úton, Pom- mersfeldenben egy magyarul beszélő csoportot szólítva meg 'kiderült: egyikük ka­posvári, csak más utcából váló, mint én. Utazók régi mondása az, hogy magyarok vannak a világ minden ré­szében. Azon már nem is csodálkozhatunk, hegy ami­kor a legelőkelőbb baimber- gi diszkóban, a Muviban megtudta a lemezlovas, hogy magyarok is vanak a vendé­gek között, magyarul kö­szöntötte őket. Kiderült, hogy négyéves1 kora után került csak Nyugat-Német- onszáglba. Külön cikket érdemelne annak az ismerősömnek a története ia, aki már kint született, hivatalosan jugo­szláv vendégmunkások gyer­meke, de otthon a magyar nemzetiség képviselője. Tarka világ ez az Európa — tárta szét a kezét. Aztán afölötti örömében, hogy ma­gyarul beszélhet, kalauzul szegődött mellém. Otthon, a családiban magyarul beszél a szüleivel, tizenkét éves öccsével viszont inkább né­metül. Szerb-horvátuá is tud, s az iskoláiban franciét ta­nult. Szakmája villanyszere­lő lesz, már csak néhány vizsga választja el tőle. ö hlívta föl a figyelmemet a Legújabb divatra. A pun- kok pávásstílusú haját itt-ott még látni ugyan az utcákon, de sok talpig feketébe öltö­zött fiatal is feltűnik. Sza­btad fordításban tematőla- kőknak hívják őket. Alko- nyattájt elindulnak a teme­tő felé, és hajnalig .ott be­szélgetnek, esznek, isznak. Bár minden érdekességre rákérdeztem, Helmut Dütsch- nek ezt nem mertem szóba hozni. Tudom ugyanis, hogy rögtön megszervezett volna egy ily$n éjszakai látogatást, tovább a kérdést, elfordult, napoztatni próbálta az arcát. — Magam is egy asszony­kára várok — sóhajtotta csöndesen. — Fiatalos? — kapott a témán a másik. — Az ám! — bólintott mély meggyőződéssel a kő­műves. — És ártatlan-forma ? — Formára ártatlan... Az éjjeliőr kissé előrelé­pett, hogy szembefordulhas­son a másikkal. — Azt is megmondhatja, ha nem az... — Hát... Van egy lánya — bökte ki a kőműves. — Az még nem nagy baj — legyintett az éjjeliőr. — Az enyémnek három volt, közülük kettő elvált... Az­tán volt még neki egy fia is, ismeretségiünk idején éppen börtönben... — Akkor bizony messze esett az alma a fájától — je­gyezte meg udvariasan a kő­műves. — Nem annyira — sóhaj­totta az éjjeliőr, de nem fej­tette ki pontasan; mire gon­dol, Zsebéből * előhúzott egy műanyagdróton ♦ himbálózó zsebórát, közel emelte a sze­méhez, bólintott. Nyomatékosan a kőműves­re próbált nézni, majd meg­fordult, s elbóklászott. (Folytatjuk.1 A bambergi dóm oltára hadd lássa a magyar újság­író. Örömmel mondtam le a helyszíni szemléről... Apró feljegyzés lett — méltatlanul — Franz Bauer- nek, a Franz-Ludwig Gym­nasium igazgatójának szí­vessége is, aki a búcsúesten beszélgetésünk közben úgy látta, hogy az iskola egyik kiadványának, amely a cse­rekapcsolatokról is beszá­molt képekben, szövegben, hasznát vehetem, s rögtön autóba szállt, hogy elhozza. A fonyódiak egy csoportja Négy /év alatt százhúsz gyerek utazhatott mindkét részről a másik országba. Mindkét fél véleménye az, hogy ez a kapcsolat fejleszt­hető, s kölcsönös az igény is erre. Azt viszont a barát­ságok garantálják, hogy ab- bahagyhatatlam. Ahogy felsorakoztak az induló busznál barátaink, Dieter, Beáte, Sabine, Elke és a többiek, tudtuk, ők is szívesen jönnek a kővetkező évben Magyarországra. Auf Wiedersehen, in' Bam­berg und Fonyód 1981. Vi­szontlátásra Bambergiben és Fonyódon 1 »87-ben — mond­tuk. Tizenöt órás utazás tette lehetővé, hogy rendezzük és mesélhetőkfcé tegyük élmé­nyeinket. Annyi sok új után mégis az volt a legszebb, ahogy háromszoros hurrával köszöntöttük a magyar föl­det az elhúzódó vámvizsgá­lat • ellenére is. Azután üdv­rivalgás követte a Balaton megpillantásét. Valaki elkezdett egy dalt: Üjra Itt van, újra itt van a nagy csapat... Varga István- ■ Természetbarátok tanácskozása Simonfán Kedvező jelek a változásra Háromnapos tanácskozáson találkoztak a hét végén Si- monfán a dunántúli megyék termésáetbarát szövetségei­nek vezetői, hogy megvitas­sák a mozgalom legaktuáli­sabb kérdéseit! A tanácsko­záshoz szép környezetet biz­tosított a Kpvdsz Vörös Me­teor turisitaháza, ahol har­mincán képviselték megyé­jük természetbarát szövetsé­géit. A péntek délelőtti prog­ramban Klencsár Gábor, a megyei sporthivatal elnöke tájékoztatta * a résztvevőket árral, hogy á VII. ötéves tervben milyen feladatok várnak megyénk sportjára. Kiemelte, hogy január else­jétől!' összevonva működik a megyei sporthivatal és az állaimd ifjúsági bizottság. Tájékoztatta a természetba­rát * szövetségek vezetőit Schlitt János, a simomfai községi tanát* elnöke is, aki a falusi turizmus fellendü­léséről beszélt. A szombati program első előadását Sümegh Nándor, a Somogy megyei termés zet- berát szövetség elnöke tar­totta; a megye természetba­rát mozgalmának múltjáról, jelenéről és jövőjéről be­szélt. A résztvevők egyetértettek abban hagy a mozgalomnak a fiatalaság felé megnyitot- tabbnak kell lennie, s ezt a törekvést segíti elgondolá­saival a nemrégiben meg- alakuíit Állami Ifjúsági és Sporthivatal is. Dr. Solti Pálné, a megyei útförőszö- vetség táborozási és turisz­tikai felelőse azt emelte ki. hogy terméMetbaráil fiatalok egyre nagyobb számban van­nak az úttörő korosztályban. Megyéik azok közé tarto­zik, ahol folyamatos az együttműködés a szakszer­vezetek és a természetbarát szövetség között. Ezt erősí­tette meg előadásában Eóíca Győri Ferenc, az SZMT - .sportbizottságának titkára is. A szombati program lehe­tővé tette, hogy hódoljanak kedvenc sportjuknak a ter­mészetjárók. Vukov Péter­nek, a természetbarát szö­vetség titkárának vezetésé­vel Rjopotytoa, Zsel ickisía- ‘ ludra indultak, valamint, megtekintették a szennai fa­lumúzeumot Tegnap a természetjárás aktuális kérdéseiről tanács­koztak a résztvevők. Álta­lános gond, hogy laza *1É kapcsolat a szövetség és g) kereskedelem között. N atn lehet turisztikai felszerelése­két kapni, ezért mindenkép­pen indokoffit lenne, ha egy szakboltot létesítenének, ahoi minden felszerelést meg le­hetne vásárolná Hazánkban 120 ßzer iga zoll természet­járója van a szövetségnek, s ha hozzávesszük, hogy ez minden családban még to­vábbi egyíkét embert jelent, széles körű igényként köny­velhetjük el ezt az észrevé­telt. Az ifjúság és a sport új szellemű értelmezésétől so­kat várnak a természetba­rát szövetségek vezetői, hi­szen a tömegsport gyakor­lásában fokozott feladatok várnak rájuk.

Next

/
Thumbnails
Contents