Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-06 / 210. szám
1986. szeptember 6., szombat Somogyi Néplap 9 '-'T i I , KÖZMŰVELŐDÉS P'?“ lÄÄilÄ#:; ÄPiSSpPlI R eggeli újságböngészése közben szokatlan házassági apróhirdetésre bukkant Kiss Ödön. Többször is elolvasta, mert egyszerűen nem akart hinni a szemének. „30 éves, 165 cm magas, aránytalanul kövér, nagyon csúnya, albérletben lakó, kisfizetésű tisztviselőnő keresi elnéző és megértő férfi ismeretségét házasság céljából. "Mirigy« jeligére a kiadóba.” Agyafúrt — csóválta meg a fejét Kiss Ödön. — Ez a nő tisztában van véle, hogyan lehetséges annyi fényesre szidolozott önreklám közül előnyújtózkodni.. Pedig a fejemet rá, hogy mindennek a fonákja igaz, és egy nagyon csinos, karcsú, jókeresetű, vezető beosztású hivatalnokról van szó. Hatásos reklám az egész, figyelemfelkeltés a temérdek „nagyon csinos”, „szépnek mondott”, „széparcú” ... stb. között, akár az édességek émelyítő garmadájában egy adag füstölt csülök. Ha viszont mégis igaz, amit közölt — töprengett tovább —, akkor meg az őszintesége bámulatra méltó. Ilyen pőrén kitárulkozni, ez minden tiszteletet megérdemel ! Elhatározta, hogy ír a nőnek, megismerkedik vele. Több vázlat után egy nagyon szép, csaknem költői levelet fogalmazott, ebben az őszinteséget hangsúlyozta, mint a társaskapcsolat legfontosabb érzelmi fundamentumát Nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy sohasem vonzották a szexbombák. Mert ugyan kivételek persze vannak, de megítélése szerint a legtöbb szexbomba később üres és rozsdás bombahüvellyé értéktelenedik, legfeljebb „víz- tárolásra” alkalmassá. A levélben mellékesen kitért arra is, hogy főosztályvezető, egy Zsiguli és egy épülő hétvégi ház gazdája, csak éppen a feleségéről meg a két gyermekéről nem tett említést. Nem lehet mindent egyszerre, majd alkalomadtán sor kerülhet a kényesebb témákra is. A 'nő válaszolt. Telefonszámot adott meg, és Kiss Ödön még aznap felhívta. — De én valóban nagyon csúnya vagyok — közölte a nő a telefonba —, ne tápláljon illúziókat, mert a hirdetésbe a színtiszta igazat írtam. Kiss Ödön megnyugtatta, hogy nem táplál illúziókat, és a hirdetésben éppen ez a kendőzetlen őszinteség ragadta meg, ezért hát nagyon szeretné a személyes találkozást. A nő azt felelte, hogy ő szívesen találkozik személyesen is, de nem akar hiába fáradni, tehát mielőtt bármiben megállapodnának jobb, ha Kiss Ödön előbb átgondol ja a dolgot. Ugyanis már kétszer adott fel Vallató Géza versei Reszket a mustrán — Sörényéből a lobogást kimosta az árulás és kopókká züllöttek barátai a kutyák — Reszket Vásár lesz Végkiárusítás. Gondolat Hangtompítóssal lőttek rá ... a hírt közölték mégis már aznap a lapok — Nem a fegyverropogás Halála visszhangzik ilyen szöveggel apróhirdetést, kétszer ment el hiába, de nem volt ott az illető, illetve lehet, hogy mégis ott tartózkodott, csak éppen a megbeszélt jel hiányzott előle. — Ahogy megláttak, nyilván eldúgták az újságot. De megértem őket, hiszen én valóban borzasztóan kövér és nagyon csúnya vagyok, a férfiak meg, ugye ... — Ne is folytassa — vágott közbe Kiss Ödön —, csak sajnálni tudom azokat a szerencsétleneket! ök még nem tudják, hogy az őszinteség mindennél fontosabb. Sőt továbbmegyek: az őszinteség szépít, tehát én máris csinosnak látom magát. Toth-Máté Miklós — Ez igazán nagyon kedves — mondta a nő —, de azért csak legyen mindenre felkészülve. Ha akarja, adhatok egy kis előzetes jellemzést önmagámról... — Isten őrizz — tiltakozott Kiss Ödön —, hová gondol? Megfosztana a megismerkedéssel járó meglepetés izgalmától... A hangja igazán kellemes, a többit bizza a képzeletemre. Aztán megállapodtak egy presszóban, a napban, az időpontban és az ismertetőjelben. Kiss Ödön az Üj Tükör legújabb számát teszi majd az asztalra, a nő meg egy színes esernyőt hoz a hóna alatt. Ha véletlenül elkerülnék egymást, Kiss Ödön természetesen újra jelentkezik telefonon. — Azért a Mirigy jelige túlzás — kockáztatta meg Kiss Ödön búcsúzóul. — Hogy lehet valaki ennyire engesztelhetetlen önmagával szemben? Nem is beszélve arról, hogy saját magunk esztétikai hovatartozását a legnehezebb megítélni. — Csak várja ki a végét — nevetett halkan a nő —, és maga is tapasztalni fogja, hogy nem írhattam Tündét vagy Csipkerózsikát---Sőt, ha belegondolok, talán még egy kicsit elnéző is voltam magammal szemben. Kiss Ödön felajzottan készült a találkozóra. Sok kalandban volt már része, de úgy érezte, mindegyik között ez lesz a legizgalmasabb. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a nő olyan csúnya legyen. Akárhányszor próbálta elképzelni a találkozásukat, mindig egy nagyon csinos nő perdült be a presszóajtón, aki majd kicsit csúfondáros nevetéssel honorálja az ő meglepődését. És ha mégis? Ha valóban nagyon csúnya? Akkor meg az őszintesége lenyűgöző. Aki képes ilyen kegyetlen önkritikával nézni saját magát, az kemény jellem, egyéb dolgokban is következetesen egyenes lehet. Vagyis mindenképpen megéri, hogy megismerje. Ha nagyon csinos, akkor ugyan hazudott a hirdetésben, de a szépségé menti, ha nagyon csúnya, akkor meg az őszintesége vonzó. És negyvenévesen már megengedheti magának az ember azt a luxust, hogy ezt az erényt a szépség fölébe helyezze. A megbeszélt idő előtt már egy jó negyedórával ott ült a zsúfolt kis belvárosi presz- szóban, és feszülten leste a bejáratot. Az Űj Tükör legújabb számát a kólásüveg- hez támasztotta. Ha nagyon csinos, fene bánja, ha nagyon csúnya, üsse kő — latolgatta, amíg lassan kortyolgatta a kóláját. Vánszorogtak a percek. Aztán a megjelölt időpontban pontosan megjelent a nő. Hóna alatt a színes esernyőt szorongatta, és Kiss Ödönnek első döbbenetében az jutott eszébe, hogy az a színes esernyő az egyedüli, ami valamicskét mutat rajta. Ez a nő nagyon őszinte... — ismerte el tárgyilagosan, míg gyorsan becsúsztatta aktatáskájába az Új Tü- kört, és kicserélte egy Esti Hírlappal. nő tétován elindult A az asztalok között. M\ Arcán zavart, kicsit M \ ráfagyott mosolylyal nézegetett szét, és amikor az eredménytelen körséta után kilépett az utcára, Kiss Ödön sajnálattal kevert lelkifurdalást érzett. Mintha egy ember féltve őrzött titkába pillantott volna felelőtlenül, hogy aztán szemérmetlen módon visszaéljen vele. Szeretett volna felugrani és utánasietni, hogy visszahívja legalább néhány szóra, egy kis beszélgetésre, de úgy érezte, a lábait láncos vasgolyók húzzák, akár a középkori elítélteknek. Pedig — villant át az agyán — talán ez lehetett az egyetlen nő az életemben, aki igazán őszinte volt hozzám! Frissen festve A magyar festészet új hulláma Valóban frissen festett művek ezek a munkák, valóban a magyar piktúna új hullámának eredményeit láthatjuk? — ez a kérdés lényege, amelyet nem kerülhetünk meg a tárgyilagos válaszadással. Walt Whit- mann költői szavaival szólva egyik „nemzedék elvégzi feladatát, s jön a másik”. Birkás Ákos: Hegyvidék Böröndi Lajos Összedrótozott remény amikor .a sötétség (majd. fölszakad az ember fölnéz magára ismer ragyogva jön föl majd a nap és szétrohad minden fegyver hemzses zöld lesz a forradalom néven neveződnek az álmok lepkeszárnyat bontanak s elröpülnek a szivárványos virágok mikorra minden sötét fölszakad megtelik szeretettel a világ összedrótozódik a íremény súrolja arcunkat az ág SZÉPEN MAGYARUL —SZÉPEN EMBERÜL Fácáncsibék „előállítása A nagyüzemi — majdhogynem gyáripari — módszerek örvendetesen terjednék a mezőgazdaságban is. Amilyen örvendetes gazdaságilag, annyira lehangoló nyelvileg, ha az ipari termelés kifejezéseit gépiesen átviszik az eleven élet, a természet lényeire, dolgaira is. Mert a csirke-, sertés- és tehénfarmok, tojás- és tejüzemek ellenére a tyúkok továbbra is tojjak, s nem „előállítják” vagy „megtermelik” a tojást, a sertések fialnak, a szarvasmarhák ellenek, s nem „előállítják” utódaikat. Pedig egyre-imás- ra olvasni, hallani élő szervezetekről is ezeket a papírízű, groteszknek ható kifejezéseket. //' Vadászati lapunkban olvashattunk egy fácánfarmról, ahoi keltető gépekből bújnák elő a fácánfiókák, s a cikkíró azt is kiszámította, hogy forintban mérve menynyibe kerül „egy fácáncsibe előállítása". -Hát ha pástétom vagy konzerv készülne belőle, még csak elcsúszna az előállítás (a német vor- stellen-nek nem túl nagy önállóságra valló fordítása) — de egy élő, pelyhes, puha kis madárfiokkal kapcsolatiban „előállítás”-! emlegetni? Legközelebb már a népdalbeli vad galamb sem kikölti, hanem előállítja fiókáit? Pedig a vadászlap nem áll egyedül példájával: „A tógazdaság szép sikereket ért el a pontyivadék mesterséges előállításában is” — olvashatjuk a Velencei-tóról szóló szép színes képeskönyv szürke mondatában. „A halászszövetkezet növényevő és tenyészhalakat állít ele”; „a szóját Franciaország maga állítja elő” — hallhattuk a Falurádió műsorában. S ehhez a „Házunk tája” még azt tette hozzá: „A larjoskomá- romi gazdák, úgy érzem, megtalálták számításukat: tisztes haszonhoz jutnak azáltal, hogy maguk állítják elő a malacokat”. Nocsak, nocsak! Az emberi lelemény — s a nyelvi le- leménytelenség —, úgy látszik, határtalan. Csak elő ne állítsák miatta a riport készítőjét is a falubeliek! Szilágyi Ferenc Szirtes János: A csodaszarvas Vajon igazán elvégeztük-e küldetésünk, s felvértezett-e a most induló korosztály arra, hogy hivatását betöltse? Gúny, váltveregetés, túlszi- gor itt nem segít, csak a pontosság. Annál is inkább, mivel a most induló raj — bár Nádler István, Hencze Tamás személyében az akciófestészetnek már régóta ismert képviselőit is láthatjuk, Bak Imréről nem is szólva — tele van próbálkozással, kísérletezőkedvvel, heves közi étvággyal, útkereséssel. Az Ernst Múzeum kiállítói közül Kelemen Károly festészete újszerű, ahogy az ecsetjárást felnagyított fotóval ötvözi, miiköziben „Heidegger szánt”. Igaz, kecskékkel. Nem is személy, hanem a szürkére magányosadott filozófia, de van ütése a műnek, ugyanúgy, mint Búllás József monumentális végle- gességű könyvportréinak. E karóba tűzött könyvek lényegében emberek, korunk kataklizmáit és veszélyeit jelzik; nem hatástalanul. Az is vonzó, hogy senki nem ismétel közülük, mindannyian az akciófestészet egy-egy változatát valósítják meg. Csakhogy az akció nem mű, hanem annak csupán ígérete, felvonulási terepe, s ezen nem segít az sem, hogy Pinczehelyi Sándor: PFZ birka Kelemen Károly: Odüsszeusz az egész világon elterjedt. Csapda ez a javából — a formát tekintve is, nemcsak az eszmeiséget. Kérdezhetné valaki: és a művészet szabadsága ? Az természetesen kötelező, hiszen csak így haladhat előre a festészet is, de a zsákutca szabadsága kóros egyénre, közösségre egyaránt, az semminek sem jelenti, jelentheti a megúju-* lást, még akkor sem, ha Pinczehelyi Sándor, Birkás Ákos, Méhes Lóránt tehetséges alkotók, újakra készek. A világ nem ennyire szétesett, nem ennyire reménytelen, ahogy ábrázolják, nem eny- nyire széthulló. Különben is, nem ilyen akciópragnosztd- kávai lehet küzdeni a rémek ellen. Bánmennyire is fájó ezt kimondani, ezúttal nem a festészet új hullámáról, nem megújulásról, nem „frissen festett” művekről beszélhetünk, hanem negyedművekről, zavarról, zsákutcáról, ahonnan van visszatérés, mert van tényleges előrehaladás a világban, a festészetben is. Ez azonban, amit az Ernst Múzeumban láttunk, nem igazi út, nem járható út, így a számvetés, a teendők felülvizsgálata szükséges. Két okból. Egyrészt, mert tehetséges alkotókról van szó, másrészt a társadalomnak szüksége van új szemléletre, új értékekre — de csak tiszta és tisztázott forrásból. Losonci Miklós >
