Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-29 / 229. szám

1986. szeptember 29., hétfő Somogyi Néplap 3 (Gyertyós László felvételei) Á csapatzászló és a szülök előtt ESKÜTÉTEL KAPOSVÁRON Zászlók, jelmondatok és alattuk harci járművek, ha­ditechnikai eszközök Kapos­váron, a Kossuth téren. Szombaton a fegyveres erők napjának programjához kap­csolódva nyilvános katonai eskütételt rendeztek itt. Az ünnepi díszt öltött téren több ezer ember gyűlt össze. A dísztribünt a városi ta­nácsháza mellett állították föl. Az elnökségben ott volt Klenovics Imre, a megyei pártbizottság első titkára, Brandtmüller István, a me­gyei tanács általános elnök- helyettese, dr. Novák Ferenc megyei népfronttitkár, Miha- lics Veronika, a KISZ me­gyei bizottságának első tit­kára, Tolnai Sándor, a vá­rosi pártbizottság első tit­kára, Papp János, Kaposvár tanácselnöke, és ott voltak a szovjet katona vendégek is. Az ünnepség tíz órakor kezdődött. Az elöljáró. Bor- sits László vezérőrnagy üd­vözölte a felsorakozott kato­nákat. A Himnusz után Sár­szegi Antal alezredes, a hely­őrségparancsnok politikai helyettese megnyitójában ar­ról szólt: a közös munka eredménye, hogy az ifjú ka­tonák ma itt állhatnak Ka­posvár főterén. Fegyelmezet­ten, nagy akarással, becsüle­tesen hajtották végre az alapkiképzés feladatait. A felsorakozott újoncok a csapatzászló előtt, fölemelt jobbjukat ökölbe szorítva, Bató László honvéd után mondták az eskü szavait. Közben a katonazenekar a Szózatot játszotta. Ezt követően Borsits Lász­ló vezérőrnagy szólt az es­küt tett katonákhoz, a szü­lőkhöz. — Egy hadsereg ereje el­sősorban katonáinak felké­szültségében, kiképzettségé­ben, fegyelmében rejlik. Mindehhez az elmúlt hó­napban katonaközösségeik­ben csak az alapokat terem­tették meg. Azt kérjük — és várjuk el —, hogy ki-ki a szolgálati helyén, a maga módján becsülettel teljesítve a kiképzési, harckészültségi feladatok követelményeit, váljon mesteri kezelőjévé a harci technikának, megbíz­ható katonájává a harci kö­zösségnek. Kövesdi József honvéd lé­pett az emelvény elé. társai nevében megköszönte a bi­zalmat, a gondoskodást és megígérte, hogy az eskühöz híven, tudásuk legjavát adva igyekeznek eleget tenni köte­lességeiknek a katonai fel­adatok teljesítése során. Klenovics Imre, a megyei pártbizottság első titkára be­szédében kiemelte: — Ez a mai eskütétel a magyar történelem egyik em­lékezetes eseményéhez, az 1848—49-es polgári forrada­lom és szabadságharc ki­emelkedő csatájának — a pákozdi ütközetnek — az évfordulójához kapcsolódik. Közeleg a fegyveres erők napja, amely szeptember 29- én az önök ünnepe is lesz. Szocializmust építő népünk e napon jelképesen is kife­jezi önök iránt érzett tisz­teletét és megbecsülését. A hagyomány is úgy tartja, hogy fiainknak nevezzük azokat, akik társadalmunk békéjét oltalmazzák, hűsége­sen helytállnak és vállalják szabadságharcos elődeik pél­dáját a haza védelmének ér­dekében. Népünk a szabadság birto­kában nagy történelmi tette­ket vitt véghez, bizonyítva, hogy képes új szocialista hazát építeni. Ebben az épí­tőmunkában, ennek védelmé­ben a Magyar Néphadsereg katonái nagy felelősséget vi­selték és viselnek. Ismeretes, hogy a fegyveres szolgálat mellett részt vesznek a gaz­dasági munkában: milliár- dokkal ménhető teljesítmé­nyük értéke. A megyei pártbizottság első titkára arról is beszélt, hogy a katonai szolgálat a fiatalok életében igen érté­kes és tanulságos időszak: a férfivá válás, az állampolgári felelősség, a helytállás Kitel - jesed és ének egyik iskolája. — Önök a szolgálat ideje alatt távol kerülnek a csa­ládtól. a megszokott ott­honi, baráti környezettől. Sokak számára Somogy, il­letve Kaposvár új vidéket, új várost is jelent. Bizonyos vagyok abban, hogy a nép­hadsereg tisztjei, elöljárói, az ottani mozgalmi szervek se­gítik majd beilleszkedésüket az új. a fegyelmet követelő katonai környezetbe. Ezzel együtt azt kívánom, hogy szabadidejükben ismer­kedjenek megyénkkel, is­merkedjenek Kaposvárral. Mi, somogyiak, büszkék va­gyunk arra, hogy az itt szol­gáló fiatalok eredményesen állnak helyt feladataik meg­valósításában. Az itteni ala­kulatok és a város üzemei­nek, intézményeinek kapcso­lata sokoldalú. Gyarapítsák ezt az együttműködést önök is. Az ünnepség díszelgéssel fejeződött be. Ez a nap sok programot kínált a zenés ébresztőtől a katonai témájú könyvek áru­sításáig, az újoncok kikép­zéséről készült videofilm nyilvános vetítéséig. Az es­küre érkezett szülők lakta­nyalátogatáson ismerkedtek a sorkatonák életkörülmé­nyeivel. Déli 12 órakor a Centenáriumi parkban a szü­lők és a fiatal katonák együtt nézték meg a Somogy és az Aprók táncegyüttes műsorát, hallgatták a kato­nazenekar koncertjét. Lajos Géza A honvédelmi bizottság — békeidőben A múlt évben rendezett országgyűlési és tanácsvá­lasztást követően — az or­szággyűlés többi bizottságá­hoz hasonlóan — a honvé­delmi bizottság is újjáala- kudt, s az új képviselők kö­zül többet bevonva tevé­kenykedik. A honvédelmi bizottság választások óta végzett mun­kájáról, s annak főbb ta­pasztalatairól Török Mihály altábornagy, a Fejér megyei 6. sz. választókerület képvi­selője, a Magyar Néphadse­reg seregtestparancsnoka, a bizottság titkára mondta: — A honvédelmi bizottság — hasonlóan a parlament más munkabizottságaihoz — arra kapott megbízási, hogy a legmagasabb néphatalmi fórum képviseletében vállal­jon részt, a párt XIII. kong­resszusán megerősített hon­védelmi politikánk célkitűzé­seinek érvényesítésében, a végrehajtás segítésében, fel­ügyeletében, mindenekelőtt abban, hogy szocialista vív­mányaink védelme, a béke megőrzése megvalósulhasson Ennek érdekében a bizott­ság tevékenységi körébe tar­tozik a honvédelem kérdése­it, így a fegyveres erőinket és testületeinket, szövetségi politikánk gyakorlati érvé­nyesítését étintő javaslatok, előterjesztésié döntések vé­leményezésed valamennyi olyan téma vizsgálata, amely védelmi képességünket, fel­készültségűn tét érinti vagy befolyásolja. I Szükségszerűen fogláíkozik rj bizottság olyan más, például} gazdasági, tár­sadalmi kérdésekkel is. ame­lyek kihatnak a honvédelem helyzetére, befolyásolhat­ják annak fejlődését. A honvédelmi bizottság te­hát az országgyűlés üléster­vében szerepelő valamennyi olyan napirend előkészítésé­ben aktívan részt vesz, amely honvédelmünket érin­ti. így például az ország­gyűlés nyári ülésszakán sze­lepeit a honvédelmi minisz­ter beszámolója az 1976. évi I. törvény végrehajtásának helyzetéről, amelyhez a bi­zottság is hozzátette a maga tapasztalatait. Évente 3—4 tanácskozás szerepel a terv­ben, s ezek a tanácskozások megelőzik az országgyűlés ülésszakait, ahhoz kapcsolód­nak. Különösen, ha honvé­delmi téma is napirendre kerül. Ezeket a tanácskozá­sokat a Parlamentben szer­vezzük, de tartunk kihelye­zett üléseket is. Az idén a bizottság meglátogatott egy katonai parancsnokságot, és az év végéig még egy kihe­lyezett ülést szervezünk a Belügyminisztériumban. Eze­ken a bizottság tagjai ismer­kedhetnek a fegyveres erők életével, munkájával, techni­kai eszközeikkel, felkészült­ségükkel. tehát képviselői munkájukban fontos és szük­séges információkhoz jutnak. — Kik a honvédelmi bi­zottság tagjai és milyen a kapcsolatuk az országgyűlés más bizottságaival? — A honvédelmi bizott­ságnak mindössze két kato­na tagja van. A parlament más bizottságaival jó az együttműködés. Rendszere­sen látogatjuk más bizottsá­gok üléséit, ugyanis az ott szerzett tapasztalatok a mi munkánkban is kamatoztat­hatók, továbbá az ott vita­tott. témák, például a terve­zés és a költségvetés, a gaz­dasági feladatok, az ellátás, a szolgáltatás, a közlekedés kihatnak honvédelmünk min- , denkori helyzetére, így a mi munkánkra is. Az együttmű­ködés kölcsönös, a mi ülé­seink iránt is érdeklődnek. Szeretnénk, ha partnereink bátrabbak, aktívabbak len­nének gondjaink megoldását segítő javaslataik, észrevéte­leik megtételében. Markos Pál Katonahónapok — Én, Hideg Göblyös György, a dolgozó magyar nép fia esküszöm ... — vissz­hangzik az eskü szövege A helyőrségbe egy hónappal ezelőtt érkeztek. A zakatoló vonaton még csak ismerked­tek, „kóstolgatták" egymást. Mi történt azóta? Rajnai László főhadnagy alegységparancsnoktól hal­lottam, hogy a fegyelmet, az állandó programokat nehezen szokták meg. Nem esett, ne­hezükre viszont megfogni a seprűt és a felmosórongyot. Viola Ernő édesanyja a be­vonulás napján azért ideges­kedett, hogy elengedik-e a fiát a pécsi főiskolára, foly­tathatja-e tanulmányait? Megnyugodott. Fia azóta már konzultációkon is volt. Filo- tás Zoltán, az erdész is meg­szokta a közösséget. Igaz, Rajnai főhadnagy azt mond­ja, hogy még nem igazi ka­tona. Ott állnak most-a sor­ban valamennyien. Felhar­san a kürtjei, érkezik az elöljáró parancsnok. Jeles nap ez. Eljöttek az édesanyák, az édesapák és el­jöttek a barátok is. Itt van-a csapatzászlót adományozó Oroszlányi Szénbányák Vál­lalat pártbizottságának titká­ra, Kovács Mátyás ország- gyűlési képviselő a nagyatá­di képviselővel,—Simon Ernő- névéi. Mindketten tagjai a honvédelmi bizottságnak. Hideg Göblyös György az eskü szövegét mondja. Mel­lette áll édesanyja. Nevelőapja — Bajai Lász­ló — negyvenkét éve volt utász. — Akkor másféle idők jár­tak. Meséltem neki a „nagy kitolásokról ’, meg az ötórai ébresztőről. Egyet kértem: becsülettel állja meg a he­lyét! Gyuri nem szeretett korán kelni. — Nehéz volt megszoknia fél • hatos ébresztői meg a reggeli tornát. Remek társa­ság jött össze a körletben. Ha valakinek gondja volt. segítettünk egymásnak. Én Veszprémből vonultam be. Azt sem tudtam, hogy hol van Nagyatád. Apuék most kocsival jöttek értem, mert az eskü után első eltávozá­somra mehetek. A várossal még nem ismerkedhettem meg, hiszen egyszer voltunk csak kint a moziban. Társai nevében Dömötör András honvéd fogalmazta meg gondolataikat. — Tudatában vagyunk an­nak, hogy a következő más­fél évben nem lesz könnyű. Az elmúlt egy hónap alatt meggyőződhettünk arról, hogy egy ilyen nagyszerű közösségben minden felada­tot eredményesen meg tu­dunk oldani. Kovács Mátyástól hallot­tam: „Ma még kevesen ér­tik meg az újoncok közül, hogy hasznos ez a tizennyolc hónap. Ma a gazdasági mun­kában is egyre nagyobb sze­repe van a fegyelemnek, amit itt tanulnak meg első­ként!”. Sándor András egységpa­rancsnok is ott állt a dísztri­bünön, amikor Szilvágyi László őrnagy díszmenetet vezényelt. Alakulata a fegy­veres erők napjának előesté­jén ünnepelte fennállásának negyedszázados évforduló­ját. A hősi elődökre emlé­kezve megkoszorúzták a nagyatádi Kossuth-szobrot, köszöntötték az egykori pa­rancsnokokat. Az ünnepnapokat a hét­köznapok követik. Azt mond­ta Rajnai főhadnagy, hogy most az alegységek összeko­vácsolása a legfontosabb te­endő, hogy sikerrel tehesse­nek eleget a szakmai felada­taiknak. A harckocsik veze­tése. a lövegtornyok kezelése egész embert kíván. Gya­korlatokon kell majd bizo­nyítani, abban bízva, hogy sohasem lesz szükség a fegy­verek használatára. Nagy Jenő v

Next

/
Thumbnails
Contents