Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
8 Somogyi Néplap 1986. szeptember 27., szombat I jjg||| mmmmm 9* IRODALOM. MŰVÉSZÉT, KÖZMŰVELODES : .. ■: Mai bajor A BÜROKRÁCIA HALHATATLAN művészet GRISEL zeit szemét Wolterra emelte. Feléje nyújtotta fehérlő karját, és a dal suttogóra vált. — Ki vagy leány?—kérdezte Wolter. — Az istenek mely paradicsomából jöttél, hogy felemeld szegény szívemet? — Mely liget termett fiú, hogy átmelegítsd szívemet? Ujjaik csendülve kapcsolódtak egymásba. — Jer velem — kérlelte Wolter. — Nem lehet. Hold atyám nem enged. Jer te ónvelem! — Nem lehet. Nap anyám nem enged. Ä part puha, zöld fövenyébe süppedt lábuk és nyomukba kővirágok nyílták. Grisel átfogta bársonyos karjával Wolter vállát. Ba- raokvirág-színű ajkát szeméhez érintette. — Tudtam, hogy egyszer találkozni fogunk. Anyám mesélt rólad, de a történetet nem fejezte be, már tudom miért. — Mert csodálatos vagy, Grisel, de a Hold leánya. — Atyám kertjében van egy ezüstjuharfa. Alatta virágkötőiből font hintaágy. A falevelek fonákján arcod rajzolata van. Azért, hogy állandóan a közelém- be légy, Walter, és ne vágyódjam utánad. De ma megszöktem; tudom, atyám figyel és visszavisz... Grisel szeme harmatos lett. Fejét lehajtotta, karcsú válla remegett. A könnycseppek nyomán gyémánt harangvirágok nyíltak. Wolter testét görcsbe feszítette a fájdalom. Kékes füstcsíkok szivárogtak pólusaiból, majd egy enyhe fuvallat robbantotta. Teste atomjainak miUiárdjai, mint kozmikus csillagpor, szállottak Grisel felhőfátylára. Szikrázva ölelték, diadalmasan és betelj esülten. Grisel karját testetlen alakjára fonta, és érezte kedvesét. Lágy remegés hullámzott át a bőrén. Hajnalcsillag csatját megoldotta, és a csil- lámló fátyol lehullt róla. Asztartéi teste szikrázó fáklyaként világított a türkiztó partján, öle bolyha tompán, mint óriási topáz, remegett. Alabástrom. ruhinitvégű keble kígyóvonalába kék füstcsík szorult. Szikrázó fátylát testéhez szorította, és belépett a sötéten villanó vízbe. Kis örvények kísérték süllyedő lépteit. Arcát az égbolt felé fordította, és mind beljebb lépdelt. Fátyla testét ölelte, zsongította, a gyönyör köny- nyeket csalt a szemébe. A tó fenekéről áttetszett fehérlő teste, amint fektében is fátylát szorította. A Hold sugarával fölemelte, nem feddte meg leányát. Grisel fénylő köntösét hintaágyának virágfonatára helyezte. és Hajnalcsillag-csatjával rögzítette. Fáradtan lehanyatlott, és párás szemével az ezüstjuhar leveleinek fonákját kereste... Gerd Jahnke: Fák — emberek gyűlt tömeggel: „Beszéljünk a terrorról és az erőszakról”. A művész a figyelem ráirányítását végezte el a maga eszközeivel. A „zöldek” környezetvédő mozgalma is utat talált a festőkhöz. Úgyszólván minden irányzat képviselőinek művei közt találunk erre utalásokat. Két remekműben is szót kért: Osse Müller Nemzeti Park című képén municiózusan megfestett erdőkkel borított hegykoszorúban egy óriási söröskupak, a környezetszennyezés művészi szimbóluma. Ez a tárgya Hans Friedrich Megsebzett nyomok című képének is. Az ember sorskérdéseit boncoló művek közt nehéz kategorizálni. A kiállításon egyébként a mai Európa minden művészeti irányzata képviselt, nagy súlyt kap a minimal art és az analitikus festészet is, a pop antnak is vannak még tartalékai. A tárlatot végigjárva feltűnő, hogy szinte minden műnek el lehetne sorolni a magyar változatát is, napjaink kortárs hazai képzőművészete oly közel áll a nemzetközi előképekhez. Különösen az új „Vadak” kedveltek fiatal kortárs művészeink között azzal a különbséggel, hogy műveik absztraktabbak, de a színek iránti fokozott érzékenység fénnyel itatja át a szenvedéllyel festett nagy foltokat, a felületnek vibráló "elevenséget kölcsönözve (Michael Eckle, Peter Dietz, Sid Gastl). A bajor képzőművészet hazai bemutatója beszédes dokumentuma annak, hogy a két ország közötti művészeti csere ma újra fennáll, éppúgy, mint a múlt század második felében, amikor München adta az impulzusokat a magyar művészet legjobbjainak, akik képzésüket is a bajor főváros híres profesz- szorainál nyerték.. Brestyánszky Ilona A bürokrácia valóban az a mesebeli sárkány, melynek ha egy fejét sikerül is levágni, hét újabb nő helyette. Talán egyetlen témában sem piszkolódott be annyi papír és fáradt el hangszalag, mint a bürokrácia túlkapásainak csepülésében. s lám, nézzünk körül közel és távol, a bürokrácia él és virul, aktáinak, sorállásainak, pecsétjeinek se vége, se hossza. Valamikor azt hittem, a modern technika, a számítógépek korszaka egyszer majd rsak véget vet az ostobaság, a iélikiismeretlenség, a rossz szervezés rémuralmának, de hosszas tartózkodásom a világ legfejlettebb ipari államaiban arról győzték meg, hogy a bürokrácia nem magyar betegség, szépen, virul az a legkorszerűbb technika birtokában is. A mai ember életének tetemes részét különböző formanyomtatványok kitöltése, igazoltatása és láttaimoztatása: teszi ki, legyen szó adásvételről, kölcsönről, utazásról. Szinte már az a csodálatos, hogy ebben a papírdzsungelban, ebben a szabály-őserdőben még egyáltalán lehetséges a lét, hiszen sokszor már maga a Hivatal sem érti, mit miért tesz, miért kell éppen így tennie. Ros'sz sorom és nyughatatlan természetem úgy hozta, hogy a Földhivatalnál kellett egy bizonyos tulajdoni lapot beszereznem. Az első napon csupán a felderítésig jutottam el: látván, hogy az utcáig tart a sor, úgy döntöttem, a legközelebbi félfogadási idő kezdésére fogok megjelenni. így is csak harmincadik lettem, és türelemmel végigácsorogtam azt az órácskát, míg előkeresték az én iratomat is.’ Észre kellett vennem, hogy az okkal moBöröndi Lajos: valami konok hit okán mert ha nincsen már semmi ok amiért szeretni lehet és remélni csak a csakazértis akkor is és azért is konokul szembeszegülve minden után a lehetne jövő idejét keresve — látni a vesztett kert fáit — a semmin túl is remélni szeretne és fölnézni az egekbe valami konok hit okán is eljutni hazulról hazáig örökös vesztesként is szeretne górva személyzet a pultok mögött az okiratok tárolásának legősibb kartotékrendszerében fejti ki áldásos tevékenységét: mikor is jutna el a számítógépes adatkezelés oda, ahová az isten is teremtette volna?! Az{ viszont örömmel konstatáltam, hogy a jó öreg xerox már eljutott ebbe a hivatalba, mely a zordon hatóság puritán szigorával kezeli az állampolgárokat, akik vacak ügyeikkel az ő nyugalmát megszentségtelenítik. A sor végén egy kellőképp hivatalnoki modorú hölgy árulja az okmány (bocsánat!) illeték- bélyeget, magamban felkiáltok, ó, haladás, régen ilyenkor szokták elküldeni a polgárt a két kilométerre levő trafikba vagy postára ezért, de én, illetve ügyvédem, mindenre gondoltunk, én elhoztam a kétszer hetven forint értékű bélyeget, biztos, ami biztos. Rám kerülvén a sor, elrebegem, hogy ón hoztam oíkmánybélyeget, mire a hölgy csak úgy, rám sem pillantva: azt én nem fogadhatom el. S már szakítja le tömbjéről ugyanazokat a címleteket, már ragasztja is, és bekasszírozza az én száznegyven forintomat. Nos, nem tagadom, sók minden megfordult ekkor a fejemben. Az erőszakosabb megoldásokat nem részletezem. Végiggondoltam a panaszte- vós lehetőségeit. Megkereshetem a hivatalvezetőt, ha ugyan bent van, és bejutok, talán meggyőzhetem arról, hogy nevetséges, törvénytelen, felháborító és jogtalan, amit beosztottja művel, ki tudja, miért, talán jutalékot kap a saját okmánybélyeg felihasználásáért, ki tudja ? De nem vagyak mai gyerek, nekem is van más dolgom, okmánybélyeg meg folyton kell valamire ebben a nyomorult világban. Talán meg is lincselnének a mögöttem nyomakodók, ha ilyen semmiséget szóvátennék. De most, ráérő időmben, szóvá- teszem. De ugyan minek? Nem kívánom, hogy átalakuljanak ügyfélszolgálati irodává. A lakótelepünkön például megszűnt, ezt is most, ügyintézés közben *udtam meg: már a tanács is rádöbbent, nem kell annyira szolgálni azt az ügyfelet. El tud az jönni öt kilométerrel' odébb is. Én meg, botor állampolgár, arról ábrándozom, hogy egyszer majd mindent egy helyen lehet intézni, pillanatok alatt, okos gépek terminálja előtt, kölcsönösen mosolyogva. Ma azonban a hivatalban az ülőhelyek hiánya, a dohányozni tilos táblák, és az izzadtságszag a jellemző. Az ügyfelek izzadtságának a szaga. Szentmihályi Szabó Péter A múlt év őszén megtartott európai kulturális fórum alkalmából kötött egyezményt a Német Szövetségi Köztársaság & a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége a kulturális cserére. A csere gyorsan realizálódott. Az eredmény a mai bajor képzőművészet bemutatkozása az Ernst Múzeum termeiben. Az impozáns tárlat csaknem százötven művész alkotásait vonultatja fel valóban Helmut Osterlohcr: Boldog szünidő Peter Vogt: Fej naprakészen, mert a rendezők a nagy körültekintéssel válogatott anyagot a kortárs művészek műtermeiből hozták. Egy ország sokrétű művészeti tevékenységéről egy kiállítás nehezen adhat képet, különösen ma, amikor az esztétikai értékek megkérdő- jélezése már több évtizedes folyamattá vált, és a legkülönfélébb irányzatok élnek egymás mellett minden európai országban, és az Egyesült Államokban is. A kiállítás ezért nem vállalkozik keresztmetszet felvázolására, csupán futó bepillantást akar nyújtani a műtermekben folyó munkáról. A legtöbb művel a második világháború után született közép- nemzedék és a fiatalok szerepelnek. A kortárs német képzőművészet fontos sajátsága, hogy a hetvenes1 évek végének, a nyolcvanas évek elejének új művészetszemlóletét a legfiatalabb lázadó művésznemzedék hordozza, az új „Vadak”, akiknek vonzásikörébe nem egy idősebb művész is bekerült. Ezek a fiatal festők, a „heftige Malerei” képviselői a hetvenes évek második felében léptek fel egységes szemlélettel. A hatvanas-hetvenes évek társadalmi ideáljaitól csalódottan elfordultak, mert a meghirdetett forradalmak elmaradtak, csak a művészet területén valósult meg néhány eredményük, például az akció- festészetben, az egyén azonban vigasztalanul magára maradt az egyre áttekinthetetlenebb társadalmi folyamatok között, játéktere egyre szűkül. A fiatal nemzedék tagjai ismét a politikai * és társadalmi tabuk ellen indítottak harcot, nem egyszer a napi politika felé fordulva. Hasonló társadalmi és politikai háttérből indultak az első világháború után fellépett német expresszionisták; nem is csoda tehát, hogy a fiatalok saját nemzeti hagyományaikhoz nyúltak vissza, amikor mozgalmuknak a művészetek történetéből elődöket kerestek. A múltban használt különféle eszközöket és kifejezési formákat keverik egymással, szinte idézetként használva fel az elődök munkáit, mint például Helmut Osterloh er Max Pechstein képeit. Ezzel az eklektikus eszköztárral sajátos szemléletet hirdetnék, óhajtott céljuk az emberek felrázása, a ma világának újrafogalmazása. Legmesszebbre megy Ottó Dressier, aki — mint nyilatkozta — akciókat rendez ob- jektek (tárgyak) segítségével, ezzel a közgondolkodást provokálja. Ha megvan a téma, amely a társadalmi élet fontos és szorongató aktualitása, előállítja a bemutatáshoz szükséges tárgyakat, megtervezi a forgatókönyvet, megkeresi a legalkalmasabb helyet, és társaival együtt lebonyolítják az akciót. Ez mindig a dokumentumon alapul, és szimbolikus tartalmú. Általában nagyméretű. pop art jellegű művészeti formákat alkalmaz, gyakran bántóan nyers fogalmazással. Egyik híres, akcióját egy nyugat-berlini áruház kirakatában rendezte meg. A második világháborúban részt vett öt nemzet egy-egy hősi halált halt katonáját jelenítette meg, kirakati bábukkal, eredeti katonai felszereléssel. Mindegyik bábu lábánál táblát helyezett el „Megölték Németországban” felirattal, az ország háborús halottainak számával. A jelenet teljesen élőképszerűen hatott. A vitrin előtt szónok vitázott a sebtében összeUjkéry Csaba Wolter lassú léptekkel haladt álmai türkizpartján, őszi gallyak fanyar illatú levelei simogatták arcát, lágyan, miint becéző asszony- kezek, és az esti harmat hűvös cseppje szemére hullt. A lenyugvó nap vörösre festette a narancssárga háttérből úszó hosszú felhőket. A tó vize káprázatosán szikrázott Wolíer egy liliomle- vólre lépett, és magába szívta a bódító illatot. A kehely sárgára porozta ajkát. A levél lassan, ringva úszott, apró gyöngybuborékokat hagyva maga után. Kozmikus hangok töltötték be a teret, zendítve a csend ezüstös fenségét. Arcát a lenyugvó nap sugarában fürdette, amikor egy felhőn előúszott Grisel* a Hold leánya. Arannyal áttört haját veresen lobbantot- ta a sugár és asztartéi szépségű testét fátyol takarta. Csípőjén a Hajnalcsillag volt. Grisel márványkékkel színeZalón Tibor: VARIÁCIÓK nem lettél csöndem csak kivérzett árnyam nem lettél árnyam csak törött nagy szárnyam nem lettél szárnyam és nem lettél árnyam lettél a csöndemben könnyező társam nem lettél könnyem csak árnyam a csöndben nem lettél szárnyam csak kiszáradt földem nem lettél földem és nem lettél könnyem lettél az árnyékom álma: a csöndem
