Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-22 / 223. szám
1986. szeptember 22., hétfő Somogyi Néplap 7 MEGKEZDŐDÖTT A SZÉNROHAM A szén fontos dologgá válik télen. Fűteni kell, alig van hátra egypár hét. és nyakunkon a fűtési szezon. A családi házakban pedig a csökkenő hőmérséklet már jóval előbb tűzgyújtást diktál. Mi a helyzet most? — ezzel kopogtattunk be Hesz Mátyásnéhoz, a Dél-dunántúli Tüzép Vállalat 11-es telepének vezetőjéhez. — Két napja itt járt és tárgyalt vieliünk a Dél-dunántúli Tüzép vezérigazgatója. Megbeszélésünk eredménye: 1000 tonna szenet felszabadíthatunk a biztonsági tartalékunkból, lakossági eladásra. Természetesen előírta azt is. hogy az év végére ezt a mennyiséget a beérkezés arányában pótolnunk kell. Fét, brikettet és kokszot most is tudunk adni minden mennyiségben. — Milyen szénről van szó? Ügy tudom, kazánszénből van a legnagyobb hiány? — Ez szinte teljes egészében import, tehát lengyel és német, jó hőértékű kazánszón. Erre a legnagyobb a kereslet. A kazánnal fűtőknek a nyolcvan százaléka még eztán jön hozzánk, a napokban már erősödött a forgalom az elárusító boltban. Az időarányos tervünket eddig teljesátéttük. Természetesen ez a plusz ezer tonna szón megkönnyíti a munkánkat. — Elterjedt, hogy a szén- fuvarozók is vállalják némi csúszóért a szénbeszerzést. Mi igaz ebből ? — Ha valiáki elkezdene feketézői, többét nem léphetné át a tüzép-telep kapuját. Az viszont, hogy ha valaki elvállalja, hogy egy nyugdíjas néninek elintézi a szénutalvány beváltását, , dicsérendő dolog. Szekeres János lassan már 10 eV óta hordja a városba a szenet. A Kapos Volán teherautó-sofőrjeinek egyike. — Ebben a tíz évben megismertem a várost, s vannak, akik személy szerint kérik, hogy például ón vigyem ki nékik a szenet. Ezért én sosem kértem pénzt. A feszültség akkor kezdődik, amikor nincs szén. Ez az ezer tonna most újabb munkalehetőség. Nekünk ez a főszezon! Zsenkovics Sándor a legjobb markolósok egyike a városban. Pillanatok alatt megrakja a teherautót. Miután három kocsi is várja, csak azzal biztat bennünket: szénszezon után jöjjünk vissza, addig nem ér rá interjút adni... Közben újabb kocsik érkeznek, s befut egy állásajánlat is: egy magánfuvarozó mustra és izamtapoga- tás nélkül negyven forintos órabért ígér szénlapátolá- sért. Pénteken hosszabbított műszakban dolgoznak a szenesek. Most szombat-vasárnap is zajlik az élet a telepen. A telepvezető náthája már intő jel: hidegedik az idő, fűteni kell, az utolsó rohammal be kell szerezni a téli tüzelőt. Békés József Galga 86 gyakorlat Holdfényben és napsütésben Pénteken hajnalban kezdődött meg a Pest megyei munkásőrök Galga ’86 fedőnevű szemlegyakorlata. A lázas tevékenység először a megyei ' parancsnokságon, majd a kijelölt egységek törzseiben kezdődött meg. A helyzet megkívánta, hogy elrendeljék a teljes harckészültséget. Riasztották a munkásőröket a megyében, fölszerelték őket. Holdfényes éjszaka volt, amikor az egységek szombaton gyalogmenetben megindultak a gyülekezőhelyekre Gödöllő—Vác—Aszód térségében. A szeptember 1-től 12-ig tartó országos parancsnoki szemle záró mozzanataként megtervezett Galga ’86 karhatalmi és harcászati gyakorlat legizgalmasabb része szombat hajnalban kezdődött. A munkásőrök a föltételezett “helyzet szerint ellenséges felderítő-diverzáns csoportok búvóhelyeit keresték meg, meghiúsították ellenséges ügynökök találkozóját. Természetesen gondoskodniuk kellett az ezen a területen lévő különféle objektumok — köztük két üzem — őrzéséről, védelméről, a támadó diverzáns csapatok felszámolásáról. — A gyakorlaton lehet igazán látni a munkásőrök magatartását, helytállását, azt, hogy milyenek a mindennapokban — mondta Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: HÁZIBULI, este 7 és 9 órakor: SZERZETESEK GÉPPISZTOLLYAL. Szabad Ifjúság du. 5 és este 7 órakor: FÖLDRENGÉS (14). Mozimúzeum du. fél 6 órakor: A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL (18). Siófok este 7 órakor: KÉPVADÁSZOK (14). Marcali este 7 órakor: TÜZ- VONALBAN (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: SZÉDÜLÉS (14). Barcs este 8 órakor: KICSI, DE SZEMTELEN (14). Balatonboglár este 7 órakor: MI LENNE, HA... (14). TELEVÍZIÓ Otíliák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Az állatok világa. 9.30: Tálalva. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Gabriella. Német film. 13.00: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Mi. 18.30: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: San Francisco utcái. Bűnügyi sorozat. 22.05: Gyógyítás és sámánizmus. 23.00: Sakk-vb, 23.30: Hírek. Otítrók Tv 2 17.30: Biológiai telekollégium. 18.00: Hársfasor. 18.30: Knight Rider. Bűnügyi sorozat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Mentsen meg, aki tud. Tv-játék. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Schilling. 22.05: A legutolsó árvíz. Ausztráliai film Borbély Sándor országos parancsnok a pénteki sajtótájékoztatón. A megalakulásának 30. évfordulójára készülő munkásőrség fejlődését érdekes kiállítás szemléltette az országos parancsnokság földszinti tanácstermében. Ezen sok mindent bemutattak az 1957-es első pu- fajkás egyenruhától a maiig, a régi és mostani rádióadóvevőktől a fegyverekig. Videofilmen először a sok társadalmi munkával, aiz országos parancsnokság támogatásával megépült nagybajomi munkásőrbázist mutatták be, mivel jól szemlélteti milyen korszerű körülmények között táboroznak a somogyi munkásőrök, s végzik el az úgynevezett koncentrált kiképzés feladatait. Szombaton 10 órakor kez23.45 : The Adams family. Tv- filmsorozat. 0.10: Hírek. Jugoszláv Tv 1 17.00: Magyar nyelvű tévénapló. 17.10: Hírek. 17.15: Tv-kalen- dárium. 17.25: Számok és betűk. 17.45: A méhkas. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Szervusztok, fiatalok! 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-naplö. 20.00: R. Bozic: Ez a kevés lélek. Dráma. 21.15: Kis koncert. 21.30: Délkörök. 22.00: Tv-napló. 22.20: Plusz műsor. 23.50 : Hírek. Jugonláv Tv > 18.05: Hírek. 18.10: Krónika. 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Indirekt. 19.30: Tv-napló. 20.00: Adás a tudomány köréből. 20.50: Tegnap, ma, holnap. 21.10: A madarak énekelve halnak meg. Filmsorozat. 22.00: Könyvek és eszmék. 22.30: Jó vibrációk. 23.15: Egy szerző, egy film. 23.30: Sakk-kommentár. KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét köldődött meg a Pest megyei Püspökszilágyiban a Galga ’86 szemlegyakorlat bemutatósorozata. Igazi vizsga volt ez a váci munkásőrség két századának, mégpedig nagy nézőközönség előtt, s ez csak növelte a drukkot. A vendégek láthattak itt különféle harcszerű lőgyakor- latokat. Dörögtek a fegyverek, ropogtak a sorozatok. A géppuskások átütötték a téglafalat, lelőtték a távoli imitált helikoptert. Érdekes volt a bemutató a puskagrá- nátlövő géppisztollyal. Óriási dörrenések, füstfelhő jelezte a gránátok becsapódását panellapokon, páncéllemezen és kisteherautón. A bemutató újdonsága az idén bevezetett közelharc volt, ezt a dunakeszi szakasz — köztük két nő — tője. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Zenekari muzsika. 11.23: Tardos Béla dalaiból. 11.36: A planétás ember. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Utak, ösvények . . . 13.05: Magyar előadóművészek albuma. 14.00: Hírek. 14.10: Budapesti nemzetközi Liszt Ferenc zongoraverseny. 14.23: öröktüzek. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Irodalmi évforduló- naptár. 15.30: Kóruspódium. 16.00: Hírek. 16.05: Messze..., mesz- sze... 16.45: Lóci óriás lesz. 17.00: Eco-mix. 17.30: Simándy József operaáriákat énekel. 18.00: Van új a nap alatt. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.30: Esti magazin. 19.15: Play Strindberg. 20.29: Sorshelyzetek. 21.16: Lemezek és levelek. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30 : Népdalok, néptáncok. 23.12: Űj Mozart-lemezeinkből. 24.00 : Hírek. 0.10: Himnusz. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 6.05—7.30: Reggeli csúcs. 8.00: Hírek. 8.05: Az Állami Népi Együttes műsorámutatta be. Erőt, ügyességet, gyorsaságot igényel a fogások ismerete, ezt ma a munkásőrök láthatatlan fegyverének nevezik. Szükség lehet erre a hétköznapokon is, így a garázda személyek megfékezésében. A nagyon látványos ob- jektumvédelmi-őrzési harcgyakorlat és a vegyvédelmi bemutató után Püspökszi- láigyiifoól visszautaztunk Gödöllőre. A Galga ’86 szemlegyakorlat az ottani művelődési központ előtt fejeződött be. Impozáns látványt nyújtva ott sorakoztak fel a résztvevő munkásőrök. Nagy György, a munkásőrség országos parancsnokának első helyettese eredményesnek értékelte a gyakorlatot. Borbély Sándor pedig országos parancsnoki dicséretben részesítette a Pest megyei munkásőröket a csaknem 30 éves tevékenységükért és a sikeres gyakorlatárt. Tegyük hozzá, sokan részt vettek a piJisszentkereszti eltűnt óvodásfiú megkeresésében is. A megalakulásának 30. évfordulójára készülő munkásőrség nagyszerű bemutatkozása és számadása volt ez a gyakorlat. Amikor az egységek díszmenetben elvonultak a tribün előtt, mindenki érezte: ha máshol tartják ezt a gyakorlatot, így például Somogybán, a munkásőrök akkor is ugyanilyen eredményesen álltak volna helyt. Lajos Géza ból. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben, 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Beverly Sills — Hanna szerepében. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Fátyol József klarinétozik. 13.00: Hírek. 13.05: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Hírek. 17.08: Újdonságainkból. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Tip-top parádé. 19.00: Hírek. 19.05: Nóták. 19.30: Sportvilág. 20.05: Rockújság. 21.00: Hírek. 21.05: Nemzedékek. 21.20: És nálunk?... 21.50: Színész vagyok, énekelek. 23.00: Hírek. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Régi fúvószene. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Kamarazenefelvételeinkből. 10.36: Sikerlemezek CD-n. 11.24: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Egy elfelejtett költő emlékezete. 13.18: Zengjen a muzsika! 13.48: Zöldág-parittya. 13.59: Auber: Fra Diavolo. 16.30: Jeffry Osbourne felvételeiből. 17.00: Bach-művek. 17.30: Járdányi Pál népzenei feldolgozásaiból. 18.00: Az Olasz Vonósnégyes játszik. 19.00: Hírek. 19.05: Sztravinszkij: A csalogány. 19.35: A budapesti nemzetközi Liszt Ferenc zongoraverseny döntője. Kb. 21.45: Népszerű szimfonikus zene. 22.10: Színészvizsga 1986 . 22.29: Stendhal és a muzsika. 23.30: Hírek. MAI MŰSOR HÍREK Szeptember A nap 6.30 órakor kél és 18.45 órakor nyugszik, a hold 20.17 órakor kél és 11.09 órakor nyugszik. [22 Hétfő Móric ▲ r |_ . r •Iva/ i varhoto időjárás: Folytatódik a nagyrészt derült, száraz, őszi idő. Főként északon, északkeleten — átmenetileg megnövekszik kissé a felhőzet és néhol futó zápor is valószínű. Egyúttal megélénkül, majd időnként megerősödik az addig gyenge, mérsékelt északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn 20 fok körül alakul.-----“\ • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 38. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó- nyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 70 fogadónak volt, nyereményük egyenként 176 080 forint, 3 találatot 4834 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1275 forint. A 2 találatos szelvények száma 134 705 db. ezekre egyenként 46 forintot fizetnek. — Sugárkémiával foglalkozó kutatók tanácskozása kezdődik ma' Balatonszépla- kon. A szimpoziont a Magyar Kémikusok Egyesülete a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel együttműködve hatodik alkalommal szervezte meg. Huszonhárom ország mintegy 200 szakembere vesz részt az ötnapos tanácskozáson.. — Kalinyinba háromtagú KISZ-küldöttség utazott tegnap. A somogyi delegáció, amelynek vezetője Bánné Varga Valéria, a megyei KISZ-bizottság titkára, egy hetet tartózkodik a Komszo- mol területi bizottságának vendégeként a testvérmegyében, s az ifjúsági munka tapasztalatait tanulmányozza. — Kiállítás nyílik holnap Siófokon a művelődési központban Budapesti—Balaton címmel. A Közlekedési Múzeum anyagából összeállított tárlat a közlekedés fejlődését mutatja be a múlt század elejétől napjainkig. — Megismétli előadását a kaposvári ifjúsági színpad a nagysikerű bemutató után szerdán a Csokonai-fogadó udvarán. A Parasztdekame- ront láthatjuk. — Tiszta Amerika címmel filmet készít Gothár Péter. A tavaly Tokióban első díjat nyert rendező New Yorkban gyűjtött élményei alapján készült a forgató- könyv. A főszerepet Lukáts Andor játssza, mellette több kaposvári színész is New Yorkba utazik hamarosan a forgatásra. — Szerb-horvát, német és- angol nyelvtanfolyamot szervez Barcson a TIT városi szervezete és a Móricz Zsig- rnond Művelődési és Ifjúsági Központ. A hónap végéig várják a jelentkezőket. Ugyancsak a művelődési központban októbertől szabó-varró tanfolyam is kezdődik. — Nyugalmunk érdekében címmel nyílik kiállítás a hét végén Csurgón, a művelődési házban a polgárvédelmi parancsnokság szervezésében. Bemutatják azokat a felszereléseket, berendezéseket, amelyeket szükség esetén az életmentésre, az értékek megóvására lehet felhasználni. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: . 11-510 ^ 195 ive született Michel Faraday (1791—1867) angol fizikus és kémikus, az elektromágneses mezőre vonatkozó ismeretek, s egyben az egész modern elektromágnestan megalapozója. A múlt század egyik legnagyobb természettudósa olyan szegény családból származott, hogy iskolába se nagyon járhatott, már tízévesen kenyérkereső munkára kényszerült. Szerencsére 13 éves korától egy londoni könyvkötő-könyvkereskedőhöz állt be inasnak, s itt alkalma volt belelapozni a hozzá kerülő könyvekbe. Hét évet töltött a könyvkötő műhelyben, s ez alatt sikerült megszereznie mindazt a tudást, amit az iskolától nem kaphatott meg. Különösen a természettudományok keltették fel az érdeklődését. Rendszeresen eljárt a Royal Institution-ba, Davy- nek, a híres tudósnak oly nagy érdeklődéssel kísért előadásaira, Ö figyelt fel rá, s később maga mellé vette a laboratóriumába. Legfontosabb eredménye az elektromágneses indukció felismerése volt. Ez az alapja minden áramfejlesztő generátor, elektromotor, transzformátor, és sok mérőműszer, indukciós berendezés működésének. A mág- nesség, a mágneses erő volt legkedvesebb kutatási területe. Sokat foglalkozott az elektrolízissel is; nevét őrzi a Faraday-törvény. — Holtai Róbert játssza a főszerepet Rózsa János Csókanyu című szatirikus filmjében. Az egy család széthullását bemutató történetben ő az apa, feleségét pedig Udvaros Dorottya alakítja. — Díszmadarakat és díszmacskákat mutattak be szombaton és vasárnap Nagyatádon azon a kiállításon, amelyet a kettes számú általános iskola aulájában rendeztek a kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház állatbarátjaimak szervezésében. — Megjelenteti a Kossuth Könyvkiadó a Metesz és a MUOSZ szervezésében megtartott kétnapos székesfehérvári tudományos konferencia anyagát a műszaki fejlődés legfontosabb kérdéseiről. A több szekcióban megtartott konferencia anyaga két kötetben jelenik meg. — Tőzegtűz az ócsai tájvédelmi körzetben. Pénteken a délutáni órákban tűz ütött ki az ócsai tájvédelmi körzetiben, a helyi Vörös Október Tsz területén. A mintegy 300 négyzetméteres tőze- ges terület oltását a tűzoltók nagy erőkkel folytatják. — Halálos baleset történt szombaton a hetes út za- márdi csomópontjában. A budapesti Zum Lajos 48 éves szövetkezeti elnök figyelmetlenül vezette gépkocsiját, a jobb oldali útpadkára, majd az árokba hajtott és egy betongyűrűnek ütközött. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után életét vesztette. — Felhívás. A MEZŐTÚRI MEZÖGAZDASÄGI GÉPÉSZETI FŐISKOLAI KAR tájékoztatja mindazokat a felvételre pályázókat, aikik nappali vagy levelező tagozatra kívánnak felvételi vizsgát tenni, hogy LEVELE- ZÉSES RENDSZERŰ FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOT indít matematikából és fizikából Jelentkezni a főiskolai kar tanulmányi csoportjánál — 5401 Mezőtúr, Petőfi tér 1. — személyesein vagy írásban lehet. A tanfolyammal kapcsolatos tájékoztatást szóban vagy írásban ugyancsak a tanulmányi csoport ad. A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1986. Október 10. (83500)