Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-08 / 186. szám
4 Somogyi Néplap 1986. augusztus 8., péntek Nem lesz „világ vége" Varászló Elég egy kis séta Vésén, aztán a két társközségben — Nemesdéden és Varászlón —, s bárki mesgyőaődhet róla, hogy sok minden épül, ami a iálkoeság érdekét szolgáltja. Csatár Ferenc a vés« tanács fiatal és dinamikus elnöke, aikl jó egy évvel ezelőtt még a tsz közgazdásza volt, lelkesen beszél a mostani ötéves terv szép elképzeléseiről. — Súlyos lemaradásnak számít, hogy eddig még nem épült ki a törpevízmű-báló- zat. Az ivóvíz csaknem ihatatlan a csecsemőknek és a kisgyerekeknek. Azt is mondhatnám, hogy az utolsó órában vagyunk. Így nem csoda, hogy ez lesz a legfontosabb beruházásunk. Jövő tavasszal kezdődik meg a munka. Elnyertük pályázat útján a megyei támogatást. A tanács versenytárgyalást ír ki, így választjuk ki a Legmegfelelőbb kivitelezőt. — Mennyibe kerül a hálózat kiépítése? — A tanács egy kutat megfuratott s még egyet furat. Elkészültek a tervek is. A negyvenmilliós beruházáshoz a megyei tanács és a Vízig 8—8 millióval járul hozzá. A többit a különböző gazdálkodó szervek «és a lakosság állja.. A községi tanács két és fél milliót ad, a társulati hozzájárulás pedig hat és fél millió lesz tíz év alatt. Nálunk ötszáz forintot szavazott meg a lakosság (településfejlesztési hozzájárulásra. Az idén és jövőre ezt a jó vízre fordítjuk, utána pedig járda- és útépítésre. Az évi másfél milliós társadalmi munka szintén ezt a beruházást segíti. Azt hiszem, hogy most még több önkéntes munkára számíthatunk. Ahogy a vízhálózat kész lesz, minden közintézményben kialakítjuk az úgynevezett vizesblokkot. Három szolgálati lakást építenek pedagógusoknak egymillió-négyszázezer forintért. Ehhez pályázat útján elnyerték a megye egymilliós támogatását. Javítják az oktatás körülményeit is. Két tantermet építenek 1988-ban, hogy a gyerekeknek ne kelljen három helyre járniuk. — Teljesítettük a nemes- dédiek régi óhaját — sorolta az elnök. Kialakítottunk egy húsboltot, ezt majd a böhönyei áfész üzemelteti. Varászlón megfelelő helyre költöztetjük a postahivatalt. Szeptemberben adjuk át a félmilliós költséggel most épülő vései gyalogúidat a 61- es út mellett. Tíz telket alakítunk ki nagycsaládosoknak a Vörös Hadsereg utcában a tervidőszak végén. Eddig ilyen nem volt nálunk. Varászlóról különösen sok szó esett. Nem csoda, hiszen a most épülő 1,8 kilométeres út összeköti a Zala megyei Pattal!. Így közelebb kerül Zalakaroshoz, Nagykanizsához is. A vései tanácsházán összetalálkoztunk Pintér Lajossal, Pat párttitkárával és elöljárójával. ö már azért autózott át, hogy egyeztessék az elképzeléseiket az útavatás- sal "kapcsolatban. — Ezt az utat nagyon régóta szorgalmaztuk — magyarázta Pintér Lajos. — 1981 májusa óta erősebben. Felsoroltuk a gazdasági, a kulturális és egyéb szükségességét. Halgazdaságunknak igen fontos, hogy a kacsákat rövidebb úton yigye Pécsre. A lakosságnak érdeke, hogy közelebb kerüljön hozzá Kaposvár és más város, ne kelljen akkorákat kerülni. Szerintünk öt év alatt megtérül a költség. Mindkét megye tanácsa, azonkívül Vése, Miháld is minden segítséget megadott, hogy a tavaly megkezdett útépítés az idén befejeződjön. A véSei tanács a tervek elkészíttetését vállalta és a tsz-nek máshol adott földet a művelés alól kivont területeikért — mondta Csatár Ferenc tanácselnök. — Nálunk, Patán a halgazdaság, a lakosság társadalmi munkát vállalt, hogy minden rendben legyen az út csatlakozásánál — folytatta Pintér Lajos. — Pat, Miháld, Sand 1945-ig So- mogyhpr/'' tartozott. Ez az út erősíti a kapcsolatokat a most más-más megyéhez tartozó községek között. Ezért határoztuk el, hogy közös kórust szerepeltettünk az út- avatón. Megnéztük az útépítést. A Közúti Igazgatóság dolgozói az út varászlói végén jó ütemben dolgoztak. A falu lakói is nagy fi- gyélemimel kísérik munkájukat. A tsz-nyugdíjas Horváth József, aki a Fő utca 23. sz. alatt lakik, ezt mondta: — Nagyon sokat jelent nekünk ez. Alomnak valót vittem, s megkérdeztem az egyik építőtől: „Uram, mikor lesz kész az út?” Nagy örömmel hallottam tőle, hogy hamarosan. A Kossuth Lajos utca 8. számú ház előtt éppeh a kerítést festette Horváth Imre tsz-nyugdíjas. — Gondolom, hogy ez most egy kis föllendülést hoz Varászló életébe. Az igaz, annak nem örülök, hogy nagyobb lesz a forgalom a házaim előtt, abban azonban reménykedem: azon az úton egy kis kultúra is bejön a faluba. Eddig ugyanis itt volt a világ vége. Lajos Géza Ablak nyílik Zalára TARDI GÁBOR Lakótársak 6. — Amit ki kell fizetni Pálmának. Azt ne mondja már, hogy előre kifizette . .. — A nyanya majd ki lesz fizetve. Egyelőre örüljön, hogy beköltöztem ebbe a koszfészekbe. A kőműves ellátottá a száját de nem jött ki hang a torkán. Meredten nézte Bakos Áron nyugodt arcát, s mikor tudatosodott benne, hogy vonásai meg sem rez- dülmek, a térdére csapott, és kikacsázott az ajtón. Teltek a napok, s a kőműves mindhiába járta sorra az italboltokat, csak a kocsmárosok vizezett bora fogyott, munkát nem sikerült szereznie. Egy ízben, bár méltóságon alulinak tartotta, a népboltba is befordult érdeklőim — eredmény nélkül. Esténként korán hazament, magára zárta a nyári konyha ajtaját, és sokáig nyitott szemmel feküdt az ágyon. Gondolatait semmi sem zavarta, hiszen Bakos Áron rendszerint csak éjfél után vetődött haza, olykor dúdolgatva, fütyürészve, amiből a kőműves az italközi állapotára következtetett; olyankor aztán átkozta a muzsikálás ládát, melyből hajnalig zengtek a versenyek ... Történt, hogy idegen hangokat is hallott, férfiak és nők kacarászását. Lelki szemei előtt megjelent Pálné: „Idegen személyek, különösen fehércsellédek vendégül látása szigorúan tilos!” Mégsem sietett át rendet csinálni, mulasson csak a nyi'khaj senkiházi, mulasson csak, amíg a jó Pálné szeme ki nem nyílik végre. Fölrviílágosi'tlhatná ő is, hogy mi folyik itt éjszakánként, néhányszor már-már szólásra nyitotta a száját, de a£- tán eszébe jutott: a kákabélű nem ellene irányuló rosszindulatból cselekszi, amit cselekszik, egyébiránt pedig az első napon itallal kínálta, mégpedig költséges itallal — ha az ára nem is a saját számláját terhelte. Egy este, sötétedés után a kőműves lakrészében váratlanul kialudt a villany. Először azt hitte, pillanatnyi áramkimaradásról van szó, türelmesen várt, majd amikor hosszabb idő után sem gyulladt fel a fény, tartó- sabb áramszünetre gondolt: biztosan a kapcsolóházban ment ki valami fakni... A fal felé fordult, fejére húzta a takarót, aludni próbált. Ám amikor másnap, majd harmadnap is csaknem azonos időben borult sötétség a nyári konyhára, gyanakodni kezdett; föltápászkodott az ágyról, kilesett az ablakon. A gyanú igazolódni látszott: odaflönt, a nagy házban égett a lámpa. Kapta magát, ki- csámpázott az udvarra, felóvakodott a teraszra. Bezörgetett az ajtón. — Ki az? — szűrődött Pálné bizalmatlan hangja. A kőműves zavarba jött, mint mindig, amikor ezt a kérdést hallotta egy zárt ajtó mögül. Megköszörülte a torikát, ettől tán rájön az öregasszony, hogy ő, az albérlője állt a küszöbön, és újabb szó nélkül kitárja az ajtót. De Pálné türelmetlenül megismételte a kérdést. — Dénes vagyok... — mondta ki nehezen a kőműves. — Maga, Dénes uram? — Pálné ennek ellenére csak résnyire nyitotta az ajtót, a kőműves mégis láthatta, ahogy az öregasszony görcsösen markolássza pongyoláját horpadt mellkasa előtt. — Mi járatban ilyen későn? (Folytatjuk.) Jogi szakértőnk íija A személyi tulajdonú lakások szervezett forgalma Az otthonteremtés nem kis gond. Ráadásul legtöbbször nem is egy életre szólóan telepszünk le a végre megszerzett „tető” alá. Ha gyarapodik a család, nagyobb lakásba vándorolunk. Aztán, ha kirepülnek a gyerekek, a szülőknek túlságosan tágas lesz a három-négyszobás lakás. Mit lehet ilyenkor tenni? Magánforgalomban elég körülményes a csere. Sok hirdetésnek kell megjelennie ahhoz, és sok fölösleges cserepartnert kell esetenként végigkalauzolni a lakásunkban, hogy végre megtaláljuk az Jgazit”, Az Országos Takarékpénztár, a tanácsi ingatlanközvetítő szervek, a takarékszövetkezetek, az értékesítés céljára lakást építő és építtető gazdálkodó szervezetek a nem állami tulajdoniban lévő lakásokat is megvásárolják. Feltéve, ha a lakás korszerű, állapota megfelelő és értékesíthető. Ezek nyilvánvalóan szükségszerű feltételek, hiszen a vásárló szerv nem vehet meg olyan lakást, amely a nyakán marad. Alap nélküli tehát olvasóink háborgása, amikor például pa- nászkodnak az OTP-ire, hogy felajánlott lakásukat nem akarja megvásárolni. A vásárlásra jogosult szerv joga, hogy mérlegeljen. (Kivéve azt a néhány esetet, amikor éppen a szerv juttatja másik lakáshoz, telekhez, tetemes építési kölcsönhöz a régi lakását felajánló állampolgárt.) Ki kéll-e azonnal költözni a vételre felajánlott lakásból?-'Sokan a szabad ég alá kerülnének ebben az esetben, hiszen ma már egy albérleti szobának is csillagászati ára van. Nagyon kedvező rendelkezés, hogy az eladó a vételre felajánlott lakásban benn maradhat — bizonyos feltételekkel — addig, amíg az új lakását használatba veheti, Főként akkor, ha a vásárló szervezet közreműködésével történik az új otthon teremtése is (építése vagy vásárlása). Az eladóknak igazolniuk kell, hogy az új lakás építéséhez, vásárlásához adottak az anyagi eszközeik. Ezután a régi lakásában való bentlakás időtartamát szerződésben meghatározzák. A lakást forgalmi áron vásárolják meg. Természetesen az a tény, hogy az eladó továbbra is bentmarad a lakásában, vételár-csökkentő tényező. Ha az eladó kézhez veszi lakásának vételárát, ebből először ki kell egyenlítenie a pénzintézeti kölcsöntartozást, a munkáltatói kölcsöntartozást, a tanácsi támogatást, a fiatal pár részére megelőlegezett és még él nem számolt szociálpolitikai kedvezmény összegét és annak kamatát. Ha a pár új lakást épít vagy vásárol, a kedvezmény legföljebb az eredetileg vállalt időpontig újra megelőlegezhető. Az elszámolás után fennmaradó összeget az új lakás építési költségeire (vásárlására) kell elszámolni. Ha az éladó az értékesített lakást azonnal beköltözhetően átadja, úgy, hogy nem épít (vásárol) kölcsönnel új lakást akkor . az elszámolás és a lakás birtokbavétele után a vételárból fennmaradó összeget egy összegben kell nekik kifizetni. Az állami tulajdonba, OTP- kezelésbe kerülő lakásokat úgy értékesítik, hogy az ár’? megjelölésével meghirdetik, és a legtöbb készpénzt ajánlónak adják oda. A megvásárolt lakást az értékesítés időpontjában érvényes forgalmi áron kell értékelni. Természetesen az ár magába foglalja az értékesítő szervet megillető kezelési költséget. Dr. Kertész Éva j _____________Növényvédelmi tájékoztató F ertőz az amerikai fehér szövőlepke Az amerikai fehér szövőlepke első lárvanemzedóke viszonylag hosszú idő alatt fejezte be élettevékenységét, és július második felében bábozódtak be a hernyók. A második lepkenem zed ók rajzása augusztus elejétől nagymértékű. A rajzás a Balaton-part térségében, valamint Kaposvár közelében erős, Marcali, Nagyatád, Barcs körzetében pedig közepes mértékű. A meleg időjárás a lepkék érési táplálkozásának kedvez, tojásrakásuk augusztus elejétől folyamatos. Ha az időjárásban számottevő változás (tartós lehűlés, bőséges csapadék) nem következik be, az első lárvák kelésére augusztus 10. után már számíthatunk. A meleg időjárás a tojások fejlődését felgyorsítja, és a hernyófészkek megjelenése már a hónap második felében tömegessé válik. Fénycsapdás rajzásvizsgálati és tojásfer- tőzöttség felmérési adataink alapján erős fertőzések alakulnak ki Ádánd, Baiaton- szabadi, valamint Kaposvár körzetéiben. Megyénk többi részén is az első nemzedéknél erősebb fertőzések kialakulására kell felkészülni. A hernyófészkek döntő többsége a házikertékben fog megjelenni, ezért ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy az amerikai fehér szövőlepke elleni védekezés — azaz a fertőzés teljes felszámolása — valamennyi fertőzött terület tulajdonosa (használója, bérlője) számára kötelező! A védekezést nemcsak, a gyümölcsfákon és haszonfákon, hanem a fertőzött bokrokon és egyéb fás növényeken is végre kell hajtani. Legegyszerűbben úgy védekezhetünk, hogy a fertőzött fákról, bokrokról a her- nyófésizkeket — megjelenésüket követően azonnal — levágjuk és elégetjük. Ez a védekezési forma elsősorban a Balaton-pafti üdülőtelkeken javasolt. Kémiai védekezésre házikertékben is felhasználható a 7 nap várakozási idejű BI—58 EC 0,1, a Rogor L—40 0,1, a Sinora- tox 40 EC 0,1, az 5 nap várakozási idejű Ghinetrin 25 EC 0,05, illetve a 3 nap várakozási idejű Decis 2,5 EC 0,05 százalékos töménységű oldatának valamelyike. Fizikus-vándorgyűlés Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat idei vándorgyűlését augusztus 25. és 28. között tartja a Debreceni Atommagkutató Intézet. A kétévenként sorra kerülő tanácskozáson a fizika modern irányzatait tekintik át a résztvevők: intézeti kutatók, egyetemi oktatók, középiskolai fizikatanárok és a fizika iránt érdeklődők. Az idei vándorgyűlésen a fizika és más tudományok kapcsolatáról hangzanak majd el előadások. A témakörök neves, nemzetközileg elismert szakértői tájékoztatják a résztvevőket.