Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-06 / 184. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal értesítjük ked­ves rokonainkat, barátainkat, ismerő­seinket, hogy a szeretett édesapa, és nagyapa, BOGDAN JANOS volt bodrogi lakos életének 66. évé­ben hosszú szenvedés után augusztus 4-én elhunyt. Temetése augusztus 11- én fél 1 óraikor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló leánya és unokája. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HÜTTER LAJOS 54 éves korában tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Temetése augusztus 8-án, pénteken 15 órakor lesz a sió­fok-újhelyi temetőben. A gyászoló család. 0 0 0 Mély fájdalommal tudatj-uk, hogy ZSOBRAK 'MIHALYNÉ Kaposvár, Eger utcai lakos elhunyt. Temetése augusztus 8-án fél 1 óra­ikor lesz a kaposvári Keleti temető­ben. A gyászolló család. ... Drága édesanyáink, ÖZV. JANI VIKTORNE csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 8-án, póntekeA délelőtt 11 órákor lesz a Keleti temetőben. Gyá­szolják : gyermekei, unokái, déduno­kái és ükunokája. Köszönei nyilvánítás Ezúton mondok köszönetét a roko­noknak, szomszédoknak, a Kanizsa Bútorgyár dolgozóinak és minden kedves ismerősnek, akik felejthetet­len férjem, NEMETH ZOLTÁN temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászo­ló család. INGATLAN Eladó Vagy telek szőlővel, sok termő gyümölcsfával, ga­rázzsal, szerszám­kamrával (tégla­épület). Kaposvár, Nyugat-Ivánfa u. 327a.____________(206432) Dunaújvárosi két­szobás, panel, V. emeleti, erkélyes, összkomfortos örök­lakásomat 200 ezer forint OTP-tarto- zással kaposvári összkomfortos la­kásra cserélném vagy eladnám. Le­vélcím : Dunaújvá­ros, Római kft. 9/d, V/3. (206628) Eladó a kapo9ke- resztúri szőlőhe­gyen jő karban levő szőlőterület présház­zal együtt. Érdek­lődni : Kaposkeresz- túr, Szabadság tér 5. (206663) Családi ház eladó. Kaposvár, Benedek Elek u. 35. Érdek­lődni 18 óra után. (206808) Eladó Kaposvá­ron, a Kinizsi ltp. 1/a‘szám alatt 2 és fél szobás, 60 m^-es, tehermentes lakás. Érdeklődni lehet személyesen Kapos­vár, Béke u. 97. sz. alatt, vagy telefonon a 14-395-ös számon Tokai Károlynál. (9631) Családi ház eladó, Kaposvár, Vikár Bé­la u. 58/a, 700 m2 telekkel, tetőtér-be- építéses, fizetési könnyítéssel, csa­ládi okok miatt. La­kótelepi lakást be­számítok. Érdeklőd­ni : Kaposvár, Béke u. 79,/c, Fortuna presszó, mindennap 15 óra után. (206103) Kaposváron, a cse­ri városrészben kis családi ház eladó. Irányár 350 000 Ft. Érdeklődni minden­nap 4 óra után: Zrí­nyi u. 4. sz. 10. aj­tó, Dencsné. (9486) Strandnál, köz­pontban parti üdülő Balatonfenyves, Vas­gereben u. 10. alatt berendezéssel 1,1 millióért eladó. (116790) Balatonfenyves, Kossuth L. u. 69. sz. alatti családi ház azonnali beköltö­zéssel eladó, 828 mi­es területtel. Ér­deklődni szomba­ton, vasárnap egész nap, hétköznap 16 óra után. Banitz Jó­zsef, Balatonfeny­ves, Rákóczi u. 59. (9444) Kétszer 400 n-öl házhely eladó. Ér­deklődni : Nagy­atád-Kivadár, Há­romfai u. 8. (9471) 550 000 Ft készpén­zért + OTP-átválla- 1 ássál 210 m2-es fél­kész családi ház el­adó Kaposvár, Her­man Ottó u. 76. sz. alatt. Érdeklődni mindennap du. 6 óra után: Pethő László, Kaposvár, Kinizsi ltp. 16. (9824) Tabon, Petőfi S. u. 18—20. sz. alatti családi ház eladó. Érdeklődni ugyan- ott. (>12958) »vaposvaron, Ka- pos-negyen ^ oZOous náz mellékepuie- tek, 600 n-öl szőlő­vel és gyümölcsös­sel eladó. Víz, vil­lany van. Érdeklőd­ni egész nap: Var­ga László, Kapos­hegy 12. _________(9403) E ladó 600 n-öl te­lekkel kétszobás, fürdőszobás családi ház. Mezőcsokonya, Fő u. 9.______(116685) S omogyszob, Tán­csics u. 18. sz. csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni 18 óra után. (116689) Családi ház eladó. Érdeklődni: öreg­lak, ’Fő u. 7. (116686) Tabon kertes ház eladó Kossuth L. u. 95. alatt. (116688) Siófok központ­jában 180 n-öl telek ár- és fizetési ked­vezménnyel sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni a 12-173-as tele­fonon egész nap. (116696) Kertes csaLádi ház beköltözhetően el­adó. Sántos, Fő u. 59. (206922) Kaposváron iker­házban kétszobás, összkomfortos lakás (gázfűtéses) pincé­vel, mellékhelyisé­gekkel, 760 n-öl te­rülettel (a mellékhe­lyiségek lakásnak is átalakíthatok) megosztva is eladók. Pázmány P. u. 106. Tóth. (9705) Eladó társasház­ban kétszobás, ga- rázsos lakás, vagy elcserélhető kis csa­ládi házra. Érdek­lődni: Kaposvár, Komárom u. 25. fszt. 1., 17 óra után. __________________(9623) K aposváron, Szi­getvári utca '26. alatt 33 négyzetmé­teres, másfél szo­bás lakrész eladó. Érdeklődni lehet: Keresztes Tibor, Ka­posvár, Szigetvári u. 26., vagy a 14-867-es telefonon._______(9778) N égyszobás, hal­los, összkomfortos, központi gázfűté­ses, kertes családi ház garázzsal kp. 4* OTP-átvállalással el­adó. Érdeklődni egész nap. Kapos­vár, Cseri út 25,b. (9724) Eladó Töröcskén 600 n-öl zártkerti in­gatlan. Érdeklődni: Kaposvár-Töröcske, Fenyves u. 32. Ku- tasiék. (9825) Kiskorpádon el­adó háromszobás, fürdőszobás, ker­tészkedésre alkal­mas családi ház. Ér­deklődni: Mátés Jó­zsef, Kiskorpád, Hősök tere 18. (9555) Kaposvár, topo- nári városrész, De­cember 2. u. 32. sz. alatti kétszobás csa­ládi ház, mellék- épületekkel, nagy kerttel beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni ugyanott. (207386)­JÁRMŰ ZI-s 1300-as Lada 1987 november ve- > géig érvényes mű­szakival reális áron eladó. Szenyér, Si­mon József utca 17. (83002) LAKÁS Alsósegesdi tie­gyen 1300 n-öl ter­mő málna, fekete ribizli, lugasszőlő pincével eladó, részletekben is. Ér­deklődni: Nagy­atád. Rozsnyói u. 6/a. (116694) EGYÉB Vitorlás kishajó, vizsgamentes, mű­anyag, 3 személyes, eladó. Megtekint­hető : Balatonsze­mes, Semmelweis u. 37/b.______________(9822) Kaposvártól 5. km- re kétszobás házam van 800 n-öl telek­kel, melyre eltartási szerződést - kötnék. Ajánlatokat 9651. számra a kiadóba. __________________(9651) M enyasszonyi ru- haikölcsöiizés, ro­mantikus kivitel­ben, új készletből. Kaposvár, Monostor u. 4. 7-es helyi já­rat (Szentjakab, Vár­domb parkoló). __________________(9458) É pítkezők« figye-* lem! 10 db Porplaszt műanyag ajtó 20% fizetési kedvez­ménnyel eladó. Ér­deklődni : Kapos­vár, Búzavirág u. 16. fszt. 4. Kovács. (9468) Eladó egy nagy teljesítményű ter­ménydaráló, vagy kisebbre elcserélhe­tő. Érdeklődni 18 óra után: Kaposvár, Vak Bottyán u. 6. Bakosék. (9487) 2 fejőstehén eladó. Egyik 2 hetes bor­júval, a másik 9 hó­napos vemhes. Egy fejőgép is eladó. Visnye, Fő u.* 29. Érdeklődni egész nap. (35005) Tölcsérsütő gépek eladók (két darab), felszereléssel, be­tanítással. Telefon: Budapest 359-100/262, 152-870/262, napköz- ben. (9507) Háromszálas in- terloch varrógépe­met bérbe adom hosszabb időre. Ajánlatokat ..So­mogy” jeligére a •siófoki szerkesztő­ségbe. (116644) Menyasszonyi ru­hakülönlegességek gazdag választéká­val várja megrende­lőit Bodó Rezsőné, Szigetvár, Vár út 17/1. Telefon 331. _________________(82900) E gy „Néró” mű­bőr huzatú ülő- garnitúra, egy új háromlángos gáz­tűzhely, két fotel, csillár, szőnyeg, ágynemű eladó. Ka­posvár, Laborfaűvi R. u. 46., 17 óra után. (46) Büfé a 67-es főút mellett teljes be­rendezéssel, áron alul, fizetési köny- nyítéssel, sürgősen eladó. Érdeklődni a 82 11-039-es tele­fonon, vagy Kapos­vár, Kaposfüredi u. 188. ______________(9712) B ontásból 16 db 6 méteres 20x20-as akác gerenda olcsón eladó. Kaposvár, Csalogány u. 103. (207337) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Boglárlellén (Lei- lén) , Sallai u. 50. sz. alatt kertes csa­ládi ikerház eladó, 2x3 szoba összkom­fort, gázfűtés, mel­léképület. Érdek­lődni lehet minden­nap Szókéné Kónya Ibolya fenti címén. (116908) Bárdudvarnok, Olaj-hegy 52. szám alatt családi ház, gazdasági épületek­kel, szőlővel, kb. 2000 n-öl földterület­tel — megosztva is eladó. Érdeklődni: Kaposújlak, Dózsa u. 67. (207189) Kétszobás, kony- hás, fürdőszobás, előszobás ház bú­torral, 500 n-öl kerttel, 50 db fiatal gyümölcsfával eladó. Puchinger, Csorna, Petőfi u. 10. Víz, villany bevezetve. (207171) Balatontól. 5 lem­re, Látrány község belterületén kb. 600 n-öl telek sürgősen eladó. Cím: Papp Lajos, Látrány, Rá- kóczi u. 140. (116912) Kisebb, komfor­tos házrész eladó Kaposvár, Csatorna köz 2.. du. 16 órától Balogh. (207154) Balatonmária- fürdö alsó, Űrhajós u. 16. szám alatti nyaraló eladó. Ér­deklődni lehet a helyszínen. (207148) Kétszobás családi ház 130 n-öl kert­tel, beköltözhetően eladó. Kaposvár, Gé­za u. 70. Érdeklődni a 11-251 telefonon 17 óra után. (207169) Kétszobás, kertes ház eladó, vagy el­cserélhető lakásért 1. emeletig. Kapos­vár, Bartók B. u. 31. (207185) Szennán, a káro­sai hegyen, zártkert­ben 746 m2 terület 8 éves szőlővel és épülettel, terméssel, felszereléssel együtt betegség miatt el­adó. Érdeklődni 14 óra után: Kaposvár, Béke u. 93. III/3.. vagy Szenna. Kos­suth u. 17. Berek- nyeiéknél. (207174) Eladnám vagy el­cserélném Kinizsi lakótelepi, 58 m'2-es, kétszobás lakáso­mat garzon vagy 1,5 szobás lakásra. Szondi vagy Toldi lakótelepiek előny­ben. Érdeklődni 18 óra után: Kaposvár. Kinizsi ltp. l/b, 117. (207187) Zseücszentpál, Fő u. 54. számú régies ház, gazdálkodásra alkalmas, két család részére is megfelel, sürgősen eladó. Ér­deklődni lehet: Ka­posvár, Tisza u. 20., mindennap. (207188) Boglárlellén, a Kis-hegyen 510 n-öl gyümölcsös áron alul eladó. Cím; Mészáros, Vikár u. 2. (116886) Kaposváron, a Zrí­nyi utcában 460 n-öl es házhely és az Iszák u. 21. alatt másfél szobás, ker­tes házrész eladó. Érdeklődni: Iszák u. 21., egész nap. (207167) Elcseréljük (elad­juk) Siófok-Kilitin (piac mellett) új kétszobás, össz­komfortos házunkat 75 n-öl telken, sió­foki hasonló lakásra (tanácsi is érdekel). Irányár 600 000 Ft + OTP-átvállalás. Min­den megoldás érde­kel. Telefon 11-203. (11942) Kétszobás, fürdő­szobás családi ház eladó. Irányár 200 ezer forint. Érdek­lődni : Kercselfget, Kossuth u. 9. Gyön­gyösi. (207165) Toponáron a Ve­res P. u. 32. számú kétszobás családi ház eladó. Irányár 420 ezer forint. Ér­deklődni ; Toponár, Szabadság u. 36. sí. alatt, 16 óra után. (207183) Üj családi ház a toponári új város­részben, komplett kész állapotban, kp­ért + OTP-átválla- lással, azonnal be­költözhetően eladó. Érdeklődni a hely­színen 18 óra után. Toponári új város­rész, Horgász u. 13. (207184) Lábodon a Rákó­czi ú. 8. alatti lakó­ház több melléképü­lettel eladó. Ugyan­ott 600 n-öl zártker­ti szántó eladó. Ér­deklődni egész nap. N (116925) Csurgón, Kossuth Lajos u. 86. sz. alatt lévő ház eladó. Ér­deklődni : Csurgó, Aramy J. u. 59. Kö- vérné. (116922) Csurgó központ­jában kétszobás, gáz központi fűté- ses, OTP-s örökla­kás OTP-átválla- lással sürgősen el­adó. Cím: Berkes, KISZ-lakás. (116923) Balatonszabadiban 237 n-öl építésre al­kalmas telek eladó. Érdeklődni: Makk Nándor, Barcs, Bé- ke u. 24. (116953) Boglárlelle (Lelle) legszebb részén, a villasoron, Honvéd u. 31. alatt felújítás­ra szoruló családi ház 300 n-öl telek­kel eladó. Érdek­lődni a fenti címen, vagy Császár Lau­ránál, Kossuth u.* 43. alatt, egész nap. ________________(116949) C saládi ház 120 n- öl telken (nyaraló­nak, tetőtér-beépí­tésre is alkalmas), két szoba, nagy nap­pali, komfortos, melléképületekkel, vízközeiben eladó. Balatonfenyves, Al- kotmÁny u. 2. Tele­fon napközben 84 61- 411/60. Kovácsné. ~ ___________(116943) B arcs-Drávaszen- tesen romos ház, >• 1400 n-öl területtel és 400 n-öl szőlő el­adó. Érdeklődni: Fö u. 27. ' (207166) Eladó 200 rr-öl közművesített telek. Érdeklődni: Boglár­lelle (Lelle), Kos­suth u- 69. (116947* Eladó háromszo­bás, erkéjyes, szö­vetkezeti lakás OTP- átvállaiással. Ér­deklődni : Kapos­vár, Búzavirág u. 31. III,3. (9737) Nysa csukott te­herautó, 4 éves, 1989. júliusig műszakiztat- va eladó. UAZ-t beszámítok. Érdek­lődni: Kaposvár, Rippl-Rónai u. 4. Buzsáki, 16 óra után. (9858) Siófokon féleme­leti, 2 szobás, össz­komfortos lakás el­adó. Siófok, Bat­thyány u. 35. (116937) Nagyatádon OTP-s, tetőtér-beépítéses, új családi ház 500 n-öl gazdálkodásra al­kalmas területen eladó. Érdeklődni telefonon: Nagyba­jom 21, vagy szemé­lyesen : Kutas, Tán-- csics u. 11. (116926) Törökkoppány- ban 2 szobás, kony- hás báz eladó 900 n-öl telekkel, jó gaz­dálkodási lehetőség­gel. Tobak Mihály- né, Dózsa Gy. u. 9. (116932) Billenős és hosszú platós IFA pótkocsi­val vagy külön is eladó. Attala, Szé­chenyi u. 53. Szé­chenyi Zoltán. (207153) Eladó Barkas, nyi­tott platós tehergép­kocsi. Érdeklődni: Boglár ll-51-es tele- fonon. (116911) P 126-os Fiat. 3 éves, friss műszaki vizsgával eladó Érdeklődni: Fekete, Buzsák, Bem u. 2. (116946) Frissen műszaki­zott UB-s 1200-as Zsiguli eladó. Ér­deklődni : Horváth Tibor, Siófok. Sor- ház u. 7. (116938) ZI-s Wartburg megkímélt állapot­ban eladó. Cím: Doszlop, Boglárlelle (Boglár), Alkot­mány u. 10. (116951) 404-es dízel Peu- geot-motor 38 000 Ft­ért, adagolóval, üzemképes, indít­ható állapotban el­adó. Volgába beépít­hető. Valamint UK-s 127-es Fiat műszaki vizsgával vagy anélkül, ugyanott 6 éves, tel­jesen felújított 1200- as Lada eladó. Kasza, Siófok, Somogyi u. 5L______________(116931) 2107-es új. homok- színű Lada eladó Átírható. Ádánd, Kossuth u. 59. (116936) Kaposváron bel­városi büfémbe le­informálható, szak­képzett, vagy a szakmában jártas eladót azonnal föl­veszek. Bérezés megegyezés szerint. Ajánlatokat „Sür­gős” jeligére. 207272. számra a hirdetőbe kérek. _________(207272) E lcserélném pécsi 47 m--es, nyolcadik emeleti, összkom­fortos, tanácsi la­kásomat hasonlóra Boglárlellén vagy Fonyódon. Érdek­lődni: Munkácsy u. 66. Boglárlelle (Bog­lár), 17 óra után. Takács. (116799) Jó állapotban lé­vő TR-es DACIA el­adó. Boglárlelle, Fonyódi u. 15. (9706) DOLGOZÓKAT ALKALMAZKAK Az ORSZÁGOS VILLAMOS- TÁVVEZETÉK VÁLLALAT 8. SZ. szerelésvezetősége siófoki te­lephelyén fölvételre keres gép­kocsivezetőket jó kereseti lehe­tőséggel. Érdeklődni: Siófok, Balaton szabadi u. ipartelepek. Pf. 93. 8600. Telefon 13-632. (83017) A Mélyépítő Vállalat 13. sz. területi főépítésvezetősége. Sió­fok, fölvesz egy termelésirányí­tó gépészt felsőfokú végzettség­gel, egy gépész művezetőt kö­zépfokú végzettséggel. Kereseti lehetőség éves szinten 100 000 Ft. Jelentkezni: Siófok, Kele u. vé­gén. Telefon 11-890. (82934) Gázszünet! Értesítjük tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy 198<i. augusztus 7-én (csütörtökön) 13-tól 15 óráig gáziszünetet tartunk MARCALI város aláfolbi utcáiban: Széchenyi tömbbelső, Dózsa lakóte­lep, Szigetvári u., Kapos­vári u., Honvéd u., Tsz- major, Killián Gy. u., Geister E. u., Ady E. u., Bacsó B. u. Kérjük, hogy fenti idő­pontban gázkészülékeiket szíveskedjenek „zárt” ál­lapotban tartami. A KÖGÁZ Somogy Megyei üzemigazgatósága (130526) PE-s rendszámú 1500-as sötétkék La­da eladó, vagy. IFA billenősre cserélhet tő. Juhász Lajos. Siófok-Kiliti, Fel- szabadulás u. 38. (116933) Víz-, gáz-; közpon­tifűtés-szerelő kis­iparos szakmunkást ^fölvenne. Érdeklőd­ni este 6 óra után': Tóth Árpád, Kapos­vár, Klapka u. 16. (207198) Elektronikai mű­szerész vállalatnak, kisiparosnak, gmk- nak bedolgozást, vagy ott mellékfog­lalkozást vállal. Ajánlatokat 207194. számra a hirdetőbe kér. (207194) Gyesen lévő kis­mama gépírásos másolást vállal. Cím: Ladiszlainé Horváth Rita, 'Sió­fok-Kiliti, Rákóczi u. 3. (116929) Szarvasmarha- tenyésztő technikus inszeminátori képe­sítéssel, állategész* ségőr . képesítéssel állást keres lakás- megoldással. Érte­sítés „Minden meg­oldás érdekel” jel­igére a siófoki szer­kesztőségbe.. (136934 a) Pannóniából ké­szült kerti traktor ekével, pótkocsival eladó. Érdeklődni: Varászló, Fő út 41. (207160) A Kaposvári Villamossági Gyár fölvételre keres a Vasvári Pál úti telepére, öntödeműhelyé­be betanított munkára férfi dol­gozókat kiemelt bérezéssel, NNG-szerelési műhelyébe női munkavállalókat, rugalmas munkaidőkezdéssel. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyj osztá­lyán. Kaposvár, Mező Imre út. (271884) A Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat karbantartó üze­nne fölvételre keres lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés az üzem vezetőjénél. Kaposvár, Ma­lom u. 10. (83128) Kereskedelmi raktárházunk fölvételre keres áruátvevőket, valamint gépírni tudó számla- felírókat. Jelentkezés szemé­lyesen raktárházunk címén, vagy a 13-850-es telefonszámon. D. D. RÖVIKÖT Vállalat. Kaposvári raktárház, Kaposvár, Jutái út. (271878) A MÁV Magasépítési Főnök­ség azonnal fölvesz kőműves, ács, villanyszerelő, festö-mázoló, vízvezeték-szerelő, bádogos, üve­ges, vasbetonszerelő, darukeze­lő, építőipari gépkezelő szak­munkásokat és betanított mun­kásokat budapesti és vidéki munkahelyekre. Bérezés meg­egyezés szerint. Vidéki dolgo­zóink részére* munkásszállást biztosítunk. Napi 50 Ft külön­élés. Jelentkezés lés felvilágosí­tás: MÁV Magasépítési Főnök­ség, Budapest XIV., Teleki Blan­ka út 15—17., munkaügyi cso­port. Telefon 328-100. (83135) Fiatal házaspár a Balaton déli part­ján üdülőgondnoki állást válLal lakás- megoldással. Aján­latokat „Minden m égoldás érdekel” jeligére a siófoki szerkesztőségbe. (116934) Házaspár (30 éve­sek) két gyermekkel eltartási szerződést kötne ingatlanért kaposvári vagy Ka­posvár környéki személlyel. Aján­latokat „Megbe­csülni egymást” jel­igére, 207159. számra a hirdetőbe kér. (207159) Törzskönyvezett kuvaszkölykök el­adók. Baté, Kossuth u. 22. (207147) MTZ 50-es trak­tor jó állapotban el­adó. Ugyanitt * 3 fejőstehén (második borjasak) eladó. Hunyadi, Csorna. ________________(207156) S züretelőkád, 700 literes, körfűrész eladó. Karsai György, 7431 Juta, Dózsa u. 94. (207178) 700 db bontásból eredő, príma minő­ségű. nagyméretű egész tégla és 1 m3 homok eladó. Ka- posvár, Nyár u. 27. Kaposváron, a To­ponári út 42. szám alatt kiváló szülők­től származó, törzs­könyvezett fekete pulikölykök eladók. (207168) Látrányban 4 m3 lapos kő eladó. Cím; Látrány, Rá- kóczi u. 140. (116913) Eladó Verhovina segédmotor új álla­potban, és ipari Singer varrógép, bőrvarrásra is alkal­mas. Nagyatád, Pe­tőfi u. 29. alatt. 7500. (116927) Eladó KLU 3,42. B típusú kazán. Érdek­lődni: Zselickislak. Kosssuth u. 48 a, 18 órától, szombaton, vasárnap egész nap. (9717) Egy héten egyszer nagytakarítást, mo­sást, vasalást válla­lok augusztusban Zamárdi, Szabadi, Sóstó között. Cím 622. számon a siófoki szerkesztőségben. (116919) Többszörösen ki­tűnő bernáthegyi kannal fedeztetek. Első választási kan kiskutyáit eladók. Cím: Visnyei János, Boglárlelle, Úszó u. 80. (116948) Boroshordók kap­hatók kisebb, na­gyobb méretben Horváth János ká­dár kisiparosnál, Kaposvár, Kazinczy F. u. 1. sz. (9803) Diákok részére gázfűtéses szoba ki­adó szeptember 1- től. Cím: Horváth Zsuzsa. Boglárlelle (Boglár). Táncsics u. 30. (116952) MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 és este 7 órakor: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMP­LOMA (14). Szabad Ifjúság du. 5 és este 7 órakor: EGY MA­RÉKNYI DOLLÁRÉRT (14). La- tinca filmszínház du. fél 6 óra­kor: KINCS, AMI NINCS. Mo­zimúzeum du. fél 6 órakor: EDITH ÉS MARCEL I—II. (14). BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok teremmozi du. fél 6 és este fél 8 órakor: SEGÍTSÉG, FELSZARVAZTAK! (14). Siófok, kertmozi este 9 órakor: TU-, DOM, HOGY TUDOD, HOGY TUDOM. Balatonboglár du. fél 6 és este 8 órakor: ZSAROLÓ ZSARUK (14). Balatonföldvár, fedett kertmozi este 8 és 10 órakor: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA (14). Ba- latonlelle, fedett kertmozi este 9 órakor: A SMARAGD ROMÁN­CA (14), Este 11 órakor: TÁ­MADÁS A KRULL BOLYGÓ ELLEN' (14). Balatonfenyves, fe­dett kertmozi este 9 órakor: E. T. (A FÖLDÖNKÍVÜLI). Bala­tonszárszó, fedett kertmozi este 9 órakor: SZEXMISSZIÖ (14). Balatonszemes, fedett kertmozi este 9 órakor: AZ ÁRTATLAN­SÁG BIZONYÍTÁSA (14). Bala- tonmária este fél 8 órakor: EL­VARÁZSOLT DOLLAR, este fél 10 órakor: A SÁRKÁNY KÖZ­BELÉP (14). Fonyód, fedett kertmozi este fél 9 órakor: HÁTSÓ ABLAK (14). Zamárdi, fedett kertmozi este fél 9 óra­kor: A POSZEIDON KATASZT­RÓFA (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.23: Tévétorna. 8.30: Szünidei matiné. 10.50: Delta. 11.15: A magyar dal ünnepe. 16.35: Hí­rek. 16.40: Igen, nénikém... 17.40: így tanultunk oroszul. 18.10: Sportmúzeum. 19.05: Tévé- torna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Az első számú közellenség. Francia—olasz filmvígjáték. 21.55: ördög bújt a vonóba . . . 22.25: Bikasirató. 22.45: Híradó 3. 22.55: Himnusz. Budapest 2 19.10: Ecranul Nostru. 19.30: Brahms: Gyermekdalok. 20.00: Édeni kertek. 20.25: Négykerekű odisszeia. 20.45: Etűdök plaká­tokra. 21.10: Híradó 2. 21.30: Szentháromság. 21.35: Kép ön­magunkról. 21.50: Krimileckék. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Tom and Jerry. 9.30: Korrepetálás angol­ból. 10.00: Korrepetálás latinból. 10.30: Szerelem, tánc és 1000 slá­ger. Német film. 12.10: Az új Spanyolország. 13.00: Hírek. 14.45: \ Waltonok. Tv-filmsoro- zat. 17.30: Egy férfi jött augusz­tusban. Tv-filmsorozal. 18.00: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv- híradó. 20.15: A tengerész és az apáca. Amerikai ti lm. 21.55: Sport. 22.15: Levél a Kremlbe. Amerikai film. 0.10: Hírek. Osztrák T* 2 17.30: Tájak és emberek. 18.00: Emberek és állatok. 18.30: Love boat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Coure. Tv-filmsorozat. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kulty­A KAPOS VOLÁN SIÓFOKI ÜZEMEGYSEGE FÖLVÉTELT HIRDET menetlevél-ellenőri munkakörbe. Bérezés a koHektiv szerződés szerint. Érettségizett fiatalok jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet a siófoki üzemegység üzemigazgató forgalmi helyettesénél. (82993) rális magazin. 21.43: Dokumen­tumműsor. 22.30: Az emlékmű. Hongkongi film. 0.00: Hírek. Jugoszláv Tv 1 15.00: Szervusztok! Hogy vagy­tok? 15.30: Hírek. 15.40: Számok és betűk. 16.00: Adal nyár. 17.05: Magyar nyelvű tv-napló. 17.26: Hírek, 17.30: Tv-naptár. 17.40: Kiegészítés. 17.45: Sorozat gyere­keknek. 18.15: Múzeumok és képtárak. 18.45: szórakoztató adás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv- napló. 20.00: Fütenger. Ameri­kai film. 23.00: Tv-napló. 23.20: Plusz műsor. Jugoszláv Tv 2 19.00: A zöld terv iskolája. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komoly ze­nei adás. 20.45 : Hírek. 20.50: Dzsessz. 21.35: Pszichodráma. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30:' Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Eco-mix. 8.50: í£is magyar néprajz. 8.55: David Ojsztrah hegedül és Szvja-toszlav Richter zongorázik. 9.36: Beszélni nehéz. 9.48: Dalposta. 10.00: Hírek. 10.05: A tünékeny - alma. lli.10: A kő­fejtő. 11.27: Romantikus zene. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Francia muzsika. 13.48: Népzene Bolíviából. 14.00: Hí­rek. 14.11: A magyar széppróza századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: A csudálatos Mary. 15.49': Köny- nyűzene — hangszerszólók. 16.00: Hírek. 16.05: MR ' 10—14. 17.00: Vesszőparipáink. 17.30: A Ma­gyar Néphadsereg központi ze­nekarának hangversenye a pesti vigadóban. 18.02: Kritiku­sok fóruma. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti maga­zin. 19.15: Vendégség. 20.37: Nó­taest. 21.30: Virágvasárnap — ősszel. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Schubert: Himnusz a Naphoz. 22.37: Egy igazgató névjegye. 22.57: Edwin Fischer zongorázik. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30 A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora. 8.00: Hírek. 8.05 Idősebbek hullámhosszán. 8.50 Tin. perc külpolitika. 9.00: Hírek németül, oroszul és angolul..9.05 Napiközben. 12.10: Két nyitány fú vószenekarra. 12.30: A Magyar Rá dió népi zenekara játszik. 13.00 Hírek. 13.10: A tegnap slágerei bői. 13.45: Időjárás- és vízállás jelentés. 14.00: Randevú a Jóka Klubban. 15.00: Hírek. 15.05 Magyar művészek operettfelvé teleiből. 15.50: ..........Ügy szere tem nevetésedet”. 16.11: Ritmus 16.48: Diákfoci. 17.00: Hírek 17.08: La fiesta ötödik sebesség. 18.40: Bodza Klára népdalfelvé teleiből. 19.00: Hírek. 19.05: Slá gerfilmek — filmslágerek. 19.43 Rockföldről érkezett. 20.30: Tü körképek. 20.40: A Vatikán tit­ka. 21.00: Hírek. 21.05: Zsák és foltja. 21.45: Kirándulás a spa­nyol popzenébe. 22.30 l Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből. 23.00: Híre.k. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Vírágénekek. 0.15— 4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: A Hot Club Budapest dzsesszfelvételeiből. 9.44: Zenekari muzsika. 10.45: Töltsön egy órát kedvenceivel! 11.45: Pillanatkép. 11.50: Az el­adott menyasszony. 13.00: Hírek. 13.05: Bioritmus. 13.25: Muzsi­káról versben, prózában. 13.56: XI. országos kamarazenekari fesztivál. 14.26: Slágerről sláger­re. 15.06: Szimfonikus zene. 15.38: Imái Nobuko (mélyhege­dű) és Roberto Szidon (zongora) hangversenye. 17.00: Vízparti történet. 17.36: Félóra népzene. 18.06: Joseph Rouleau operaáriá- kat énekel. 18.30: V materins- kom jazyku. 19.00: Hírek. 19.05: Magyar zeneszerzők. 19.46: „Bea” technológia. 20.05: A Ma­gyar Állami Hangversenyzene­kar és a Magyar Állami Ének­kar hangversenye. Kb. 21.45: George Malcolm csembalózik. 22.01: Stendhal és a muzsika. 23.00: Afrika francia nyelvű iro­dalma. 23.30: Hírek. grande. 17.30 18.30: Sport

Next

/
Thumbnails
Contents