Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-30 / 204. szám
4 Somogyi Néplap 1986. augusztus 30., szombat — Érte már áramütés? — Melyik villanyszerelőt nem? Azóta még jobban ügyelek arra, amit csinálok. — Ügy láttam a párosnak mindenben együtt kell működnie. — Együtt dolgoztunk, együtt tanultunk, kijövünk egymással. Egyszer ő, egyszer én vagyok fönt az oszlopon, A kirendeltségvezeiő elismerően, szól róluk. — Megbízható emberek, töibb is elkelne belőlük. Elég nagy a területünk, és a nyári időszakban többszörösére nő a fogyasztók száma. A feszültség alatti szerelés egyébként nem csak arra jó, hogy gyors és kevés embert érintő munkát végezzünk, hanem arra is, hogy míg megtanulták, a tanfolyamon olyan szerelői magatartásra tettek szert, amely meghatározza munkájukat, a hozzáállásukat is. — önök az elsőik, akik így dolgoznak. Lesznek követőik? — Remélem, ez a módszer mielőbb elterjed az egész országban, hiszen nagy előrelépés lenne a lakossági szolgáltatásban. — Mit tehetnek ezért? — Szívesen vállalkozunk bemutatókra. Az elsőt is mi tartottuk, sikere volt. Nagy Zsóka FESZÜLTSÉG ALATT A villamosáram nélkülözhetetlenségét csak akkor érzékeljük, ha nincs. Mint ahogy a veszélyt is, amelyet a feszültséggel telített vezetékek jelentenek, csak ak kor fogjuk fel, ha már megtörtént a baj. Szerencsére ritkán kerül sor erre. Az egyre tökéletesebb berendezéseknek köszönhető, hogy az áramszolgáltatás folyamatossága is biztosítva van. A zavartalan áramszolgáltatás természetesen nemcsak a gépeken áll. Meghibásodásuk esetén éppen az embe ri szakértelem, a gyorsaság kerüli előtérbe. S mivel a javítás legtöbbször egyet jelent az élet veszélyeztetésével, különösen fontos a biztonság. E három tényező együttes és sikeres alkalmazására találtunk jó és követendő példát a Balaton-par- tan, a Déclász balatonföld- vári kirendeltséigén. Lényege, hogy a lakosságot érintő meghibásodásokat anélkül, hogy kikapcsolnák az áramot — s ezzel akár egy egész körzetben áram nélkül maradnának a lakók — feszültség alatt, mondhatni élesben javítják ki. Első hallásra kockázatosnak látszó eljárásról van szó. Hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről, Kivarics Imre kirendeltségvezető egv javítás színhelyére hív. Gyors és biztonságos az általuk alkalmazott módszer. Még csak a szomszédok sem bosszankodnak, hiszen ezalatt is csak abban a házban maradtak áram nélkül a lakók, ahonnan a hibát bejelentették. Az alig több, mint negyedórát igénylő munka során az egyik szerelő fönt dolgozot' az oszlop tetején, a másik lentről irányította a mozgását és rövid, határozott utasításokat adott társának. Ügy látszott: semmivel sem kíván nagyobb erőfeszítést ez a fajta javítás, mint a hagyományos. — Valóban gyors és biztonságos ez a módszer — nyugtat meg az egyik szerelő, Ürögi Sándor. — Szívesen jelentkeztem az átképző tanfolyamra, és állítom, hogy ez a hibajavítás jövője. Egy francia módszerről van szó, amelyet mi alkalmazunk először az országban. Az érdeklődés- nagy: lesz még hasonló munkánk, amelynek bemutató jellege is lesz. — Elég nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki feszültség alatt lévő vezetékek között dolgozzon. — Nem bátorság kel' hozzá, hanem szaktudás és gyakorlat. Mielőtt hozzákezdenénk a javításhoz, gondosan szigeteljük a veszélyes vezetékeket, utána -már minden úgy történik, ahogy korábban. — Mióta dolgoznak ezzel a módszerrel és hogyan fogadja a lakosság? Június közepén kezdtük, s gondolom, már többen csodálkoztak, hogy ott a javítókocsi az utcában, náluk mégis van áram. — Ez azért is előny, mert elég sokszor álltak körülöttünk, és ki így, ki úgy kérdezgette: mikor lesz már áram — folytatja Kosziba István. — Elég nehezen tűrik a lakók, ha villany nélkül maradnak. Ezzel a módszerrel — úgy érzem — elejét vehetjük a zsörtölődé- seknek. Ami a bátorságot illeti, nem erről van szó. Persze, ha félnénk, akkor nem dolgoznánk itt! A szakmai ismeret, a tudás ad biztonságot. Elég régóta vagyunk itt ahhoz, hogy tudjuk, melyik vezetékihez szabad és melyikhez veszélyes hozzáérni. Lakótársak TARDI GÁBOR 24. — Tárgyalni, azt lehet — harákolt néhányat a kőműves a pálinka után, melytől csakugyan jobban érezte magát. Hátradőlt az ágyon, ke- resztibevetette a lábát, úgy nézte a topogó vendéget. — Gondoltam volt... — kezdte óvatosan Laskai —, mindenképpen össze keni fogni. — összefogni, azt lehet — jegyezte meg szűkszavúan a kőműves. Laskai egyre inkább felvidult. Óvatosan az ajkához közelítette a palackot, meg- buggyantotta. — összefogunk, aztán két hónap alatt fölhúzzuk azt a viskót! — mondta hévvel.— Két príma szakember. Két jó kolléga ... — Ez idáig rendben volna — akasztotta meg a kőműves. — Csak a maga órabérét kéne tisztázni. Laskai előbb elf eh éred ett, majd vörös lett, mint száján a vérvdrág. — Mi az, hogy órabér?! — fakadt ki. — Egy fertály óra intenzív munkatevékenység ellenértéke — válaszolta rendíthetetlen nyugalommal a kőműves; magát is meglepte a pontos meghatározás, de ezt gondosan leplezte. — Nem addig van az! — ágált Laskai. — Ügy egyeztünk, hogy összefogunk... — Úgy ám! De a munkát én vállaltam fel, és én ve- zénylem ... Egy jó segédmunkás viszont elkel a kezem alatt. — Segéd ... munkás ? — Laskai elnémult, csak a sebhelyes szája széle remeget. — Most mér’ van kétségbeesve? — förmedt rá a kőműves. — Tegnap még azért szopta le magát, mert nem volt munkája, ma meg ölébe esik a szerencse, alkalmazom magát. Kenyeret adok a szájába... — tette hozzá somolyogva. — Szóval kibabrál velem... — Ha úgy veszi, nyitva az ajtó... Szótlanul méregették egymást, a kőműves egykedvű malac-pislogással, a másik pedig lapos, ellenséges nézéssel. Majd Laskai még kissé remegő kézzel ismét telelöty- tyintette a kőműves csészéjét, s lasan leült mellé az ágyra. 15. A következő napokban a kőműves tíz láda sörért elintézte. hogy a helyi termelőszövetkezet traktorára ideiglenesen felszereljék a hóekét, mellyel az egyik vezető széles csapást vágott a nádasban, hogy a későbbiek folyamán a teherautók betolathassanak a telekre az építőanyaggal, továbbá kibérelte a gépállomás egyetlen markolóját az alap kihara- pásáboz. Ezután, az est leple alatt a nádas közé óvakodott egy betonkeverő autó, s féláron telenyomta a gödröt kész kötőanyaggal. Kezdődhetett a kétkezi munka. Ilyen előzmények után baktatott a kőműves egy délelőtt az immár „beindult” építkezés felé, ahol a következő látvány fogadta: Edig asszony fölfordított vödrön ült, s kalapáccsal tisztogatta a maltertól a használt téglákat, mialatt Laskai a sátor árnyékos oldalán pusztított egy üveg sört, a napon Bakos Áron hevert lehunyt szemmel egy campingágyon,.. mellette víz, amelyből időnként magára loccsintott egy keveset, a lábainál pedig Emese kuporgott, és divatlapot nézegetett. A kőműves megtorpant, az asszony kalapácsának koppá násaira meg-meg rebbent a szeme. Aztán erőt merített, s Laskaira förmedt: — Mit művel, maga disznó?! Órabérben lopja a napot ... — A munkálkodó a«-onv- ra pillantott, elcsuklott a hangja. Amíg a tulajdonos javában serénykedik... — Ebédszünetet tartok — hajította háta mögé az üres sörösüveget Laskai. — Ez ellen csák nincs kifogása?! A kőműves tehetetlen dühvei bámulta alkalmazottját; Laskai újabb sört bontott, s mielőtt meghúzta volna, a többiek felé emelte. — Harminc perc ebédidő... Annyi csak jár nekem. — Akikor zabáljon, ne vedeljen! Laskai a fűben heverő szalonnabőrre, a bicskával vágott kenyéibéjra mutatott; érthető oknál fogva csak a puha részeket volt képes a szájéiba tenni. — Köszönöm, már túl vagyok rajta. A kőműves az asszonyra pislantott, de annak szeme sem rebbent, egykedvűen kopogtatta a téglákat. Helyette Bakos Ádám jegyezte meg: — Mit mondjak, Dénes űr, szalonképesebb munkaerőt is választhatott volna ... ' — A szalonképesség az relatív — vetette oda Laskai. Űjra ivott, újra böffentett. — Szarmadzag ... — Hallhatja! — háborgott Bakos Áron. — Egész délelőtt ezt csinálja. S krágok. meg köpköd... (Folytatjuk.) I _________KAPOSVÁRI TÖRTÉNETEK A z „ördöngös masina” A régi időkben erősen kételkedve fogadták a technika minden újdonságát. Nemcsak a köznép idegenkedett az új találmányoktól, hanem még az újságok is ilyen bosszús hangon nyilatkoztak: „Lám, egy megindult agyú feltaláló megint kiagyalt valamit, aminek aztán semmi hasznát sem vesszük.” Persze ezek a találmányok előfofo-utóbb eljutottak Kaposvárra is. Mindig akadt egy ember a városban, aki új lehetőséget vagy üzletet látott az új gépcsodákban. „Nem állhatunk meg a pi- paszurkálónál” — mondtak. . Ilyen ember volt Presser Gyula, a hipnotizőr kocsmá- ros, meg a bohém természetéről ismert Németh Ignác polgármester, akinek még az a szerencse is megadatott, hogy a végbemenő technikai fejlődés korszaka éppen polgármesterségének idejére esett. Rá is ment az egész vagyona. Akinek először gyulladt ki a lakásában a villanyfény, annak öreg korára még egy nadrágtartóra sem tellett. De kövessük végig a fejlődés egyes szakaszait. Az első fényképészműhely 1866-ban nyílt meg Kaposváron. Cégtulajdonos: Langsfeld Mór. Az első léghajót Németh Ignác készítette 1879-ben. A kerékpár őse, a velocipéd először 1885-ben „száguldott” végig a városon, leginkább a járdákról leszorítva a járókelőket. Az első villanyvilágítást a Sétatéren, a mai Jókai ligetben' és az Irár Dániel utcában próbálták ki 1883- ban. Az utcákat 1894-ben villamosították. Az első mozielőadásra 1889. március 26-án került sor a Ferenc József szállodában. (Irányi Dániel utca) szakmunkásképző iskola. (Az előadást pezsgő mellett nézte végig a közönség.) Az első hangosfilmet 1914-ben mutatták be az Uránia moziban. A fonográf Paliczer Samu Koronás áruháza előtt vendégcsalogatóként működött először 1909 nyarán. Négy év múlva megjelent a gramofon is, de amint írják, azon „kínai magyar nótákat hallani”, a felvételek olyan rossz minőségűek. Az első liftes ház 1914- ben épült fel. Az első automobil 1901 nyarán rohant végig Kaposvár Fő utcáján, az első rádiókészüléket pedig 1925-ben vásárolták meg, de 1931-ben már 1764 vevőkészülék volt a városban. A telefonhálózatot 1900- ban építették ki. Tíz év múlva is csak száz állomás volt a városban, főleg vállalkozók kereskedők és orvosok tulajdonában. Följegyezték, hagy a telefont nehezen szokták meg az emberek. Alkalmazásánál előfordult néhány humoros eset. Egyszer valaki telefonon rendelt meg egy koszorút. A rendelést a kertészinas vette fel. A megrendelő így diktálta be a szöveget: „Nyugodjék békében”. Ez legyen a szalag mindkét oldalára írva. És ha még lesz hely, írják rá ezt is: „Fenn a mennyben találkozunk”. Amikor a temetés után kiterítették a koszorú szalagjait, megdöbbenve olvasták a szöveget. „Nyugodjál békében mind a két oldalon, s ha lesz hely, fenn a mennyben találkozunk.” Lévai József [ __________________PIACI KORKÉP_________________I E rnyő alatt folyt az alku ömlött az eső, mégsem tudta lehűteni a vásárlási lázat a tegnapi kaposvári hetipiacon. Ernyők alatt is élénken folyt az alku, bőséges volt a kínálat. Örömmel láttuk a Szigetvári Állami Gazdaság új zöldséges- és virágpavilonját a csarnokban. Nemúgy azt, hogy a cégéren föltüntetett cikkek szerény választékát külfödi sörrel színesítették. Persze nem őket illeti a bírálat, ha erre megkapták az engedélyt. Az ősziesre fordult időben is kánikulaiak voltaik az árak. 8-ért vehettünk elfogadható paradicsomot, 15-ért lecsópaprikát. A minőségi áruért, valamint á cseresznye és paradicsompaprikáért 24—30 forintot kértek. Csak öt forint a fejeskáposzta, s 6 az ismét megjelent mutatós hónaposretek csomója. Ennyiért szerezhettünk be burgonyát is. A megszokottnál valamivel drágább, 14 forint a főző- hagyma kilója. Bosszantóbb, hogy több helyen 10 forintot próbáltak kérni a vegyeszöldség csomójáért. Beérett a másodvetésű cukorborsó, melyet 30 forintos áron kínáltak. Továbbra is 18 forint bögrénként a fejtett bab. Eső után is szegényes volt a gombakínálat, s drágák az árak. A máskor 40 forintos galambicáért most 70—80-at fizettek. 50 forintot is elkértek a csibe gomba literjéért. 70-ért volt gusztusos a laska. Végnapjainál tart a diny- nyeszezon. Szerencsére a Zöldért kitart az 5 forintos ár melllett. Aprószemű szilvát 8-ért, csaknem tojás- nagyságút 15-ért öntöttek a szatyorba? Az utóbbi áron adták az ígéretes almát. Makulátlan körtét 16-ért kaptunk. Inkább csak ízeivel, semmint küllemével kecsegtetett a 20 forintos őszibarack. Mázsaszám hoztak nagyszemű szőlőt, a javát mégsem adták 30-nál olcsóbban. 2,80-at kértek, 2,60-at fizettek a tojás darabjáért. 50 az élő pecsenyecsirke, 46 a tyúk kilója. Ugyanez konyhakészen kétszer ennyibe kerül. Tíz forint volt a szegfű, 15 a gerbera szála. Egy kisebb kardvirágcsokorért 25 forintot kérték. B. F.
