Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-27 / 201. szám
2 Somogyi Néplap 1986. augusztus 27., szerda Csúcselőkészítés Az el nem kötelezett országok csúcsértekezletét előkészítő szakértői tanácskozás kezdődött kedden a zimbabwei fővárosiban. A szakértők kétnapos eszmecseréjét a kül ügyimi n is z terek konferenciája, majd jövő hétfőtől az állam- és kormányfők egyhetes* értekezlete követi. A Zimbabwe által előterjesztett határozati javaslat 92 paragrafusa közül 40 Dél-Afrikával, a megszállt Namíbiával - és Angolával foglalkozik. A TASZSZ a zimbabwei televízióra hivatkozva közölte: Radzsiv Gandhi indiai kormányfő, az el nem kötelezettek mozgalmának soros elnöke üzenetben köszöntötte a jubileumi csúcsértekezlet résztvevőit. Rau lett a párt jelöltje A NÉMET SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KONGRESSZUSA Űrfegyverkezés Külön rakétaindító központot hoz létre a Pentagon a jövendő űrfegyverek hatékonyságának kipróbálására. A The Washington Post keddi jelentése szerint a központ a Csendes-óceán térségében., a Kwajalein atollon létesül és célja a2 lesz, hogy a gyakorlatban próbálja ki olyan fegyverek működését, amelyek a támadórakétákat pályájuk középső szakaszán semmisíthetik meg. Hasonló 'központot létesítenek Üj-Mexikó- ban, a White Sands rakétakísérleti lőtéren — itt mindenekelőtt a támadórakétáknak a pálya leszálló ágában történő megsemmisítésével akarnak kísérletezni. A két kísérleti központ létrehozásával az amerikai kormányzat az űrfegyverek laboratóriumi fejlesztéséről áttér azok gyakorlati kipróbálására. A lap jelentése szerint az előrehaladottabb fejlesztési szakaszban levő „űrvédelmi” fegyverék csupán az Egyesült Állatnak. hadászati tá- madórakétá'inak védelmére alkalmasak. Ez nincs összhangban Reagan elnök korábbi ígéreteivel. A küldöttek megerősítették az elnökség javaslatát, hogy a kép közepén látható Johannes Rau legyen a párt kancellár jelöltje a j övő évi választásokon. (Telefotó — AP—MTI—KS) Johannes Rau, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje pártja fő feladatát a tömeges munkanélküliség megszüntetésében, valamint a béke, a biztonság, a leszerelés és az enyhülés előmozdításában jelölte ,meg- Az SPD elnökhelyettese, Észak-Ra jna-V eszí- fáiia tartomány miniszterelnöke a nyugatnémet szociáldemokraták nürnbergi kongresszusán kedden elhangzott referátumában meghirdette az SPD-nek azt a célját is, hogy az első helyre kerüljön az 1987. januári országos választásokon. Eh'hez azonban nézete szerint meg kell szerezni sok olyan állampolgárnak a bizalmát is, akik egyébként a jelenlegi kormánykoalíció pártjaira, a CDU/OSU-ra, illetőleg a zöldek pártjára szavaznának. A többséget — mondotta — nem a CDU/ CSU-val és a zöldekkel való koalíció útján kívánjuk elérni. Rau a szociáldemokraták kormányra jutásának esetére szociális-népjóléti terüleCsernobil tanulságai Jóllehet a paksi atomerőműnél— műszaki okok miatt, — a csernobilihez hasonló eset nem fordulhat elő, a szerencsétlenség okainak elemzése sok tapasztalattal szolgál a magyar szakemberek számára is. Erről beszélt az MTI tudósítójának Vajda György akadémikus, az Országos Atomenergia-bizottság elnökhelyettese, aki a maigyar küldöttséget .vezeti a bécsi Szakértői konferencián. Az ötnapos tanácskozás — a csernobili szerencsétlenség tükrében — az atomtechnilka biztonságának kérdéseivel foglalkozik. Nagy jelentősége van az emberi tényezőnek — mondotta Vajda akadémikus. — Csernobil — a szerencsétlenség ellenére — sok, igen hasznos műszaki tapasztalattal szolgál a szakemberek számára. A szovjet tudósok igen őszinte, tárgyilagos légkörben számolnak be a tanulságokról és készek válaszolni kollégáik kérdéseire. Általában — a szerencsétlenséget követőén is — erősödik a nemzetközi együttműködés az atomtudományok területén. Mint ismeretes, a közelmúltban rövid idő alatt sikerült kidolgozni két nemzetközi szerződés tervezetét; ezek előírják mindenfajta — így katonai jellegű — nukleáris baleset jelentését, illetve a nemzetközi segélynyújtást. Szovjet kollégáink egyébként többek között azt is javasolják: Kelet és Nyugat tudósai fejlesszék ki együtt az atomerőművek új, minden korábbinál biztonságosabb nemzedékét — mondotta Vajda György akadémikus. Nyerőre Dél-Afrikáról Ha az Egyesült Államok nem alkalmaz gazdasági szankciókat Dél-Afrika ellen, az Afrika déli részén élő feketéknek a fegyveres küzdelmen kívül nem marad más választásuk — jelentette k,i Julius Nyerere, volt tanzániai elnök a The Washington Post című lapnak adott nyilatkozatában. Az ország jelenlegi államfője, Ali Hassan Mwinyi ugyanakkor sürgette, hogy Reagan amerikai elnök tegyen eleget a frontállamok vezetői részéről elhangzott felkérésnek és tegyen látogatást Afrika déli részén a valóságos helyzet megismerésére". Nyerere leszögezte: az apartheid felszámolásához Dél-Afrikában két út vezethet el. Az egyik a gazdasági szankciók alkalmazása a pretoriai rendszer ellen, a jmásik a fegyveres harc. Afrika fekete lakossága az erő- szakmentes megoldást kívánja, ehhez azonban arra van szükség, hogy az Egyesült Államok „mutasson példát a nemzetek közösségének” és léptessen életbe erőteljes gazdasági szankciókat Dél-Afrika ellen. ten nagyobb, illetve egységesebb támogatást ígért a gyermekes családoknak és a rászorulók különböző kategóriáinak, és kilátásba helyezte az adóterhek igazságosabb elosztását. Johannes Rau előterjesztette az SPD-nék a nyugatnémet ipari körökben már eddig is erősen bírált energetikai elképzeléséit. Ezeknek lényege: fokozatos elfordulás az atomenergia hasznosításától. A párt szorgalmazza az atomerőművek lépcsőzetes lezárását. Először azok az atomerőművek kerülnének sorra, amelyek az SPD szakértői szerint nem felelnek meg a legszigorúbb biztonsági követelményeknek. Rau külpolitikai kérdésekről szólva oly módon véli előmozdítani az NSZK nemzetközi tekintélyének további növelését, ha az ország az Egyesült Államok változatlan szövetségeseként és barátjaként egyenjogú partnerévé válik Washingtonnak. Az SPD — a nyugati szövetség részeként — mindenekelőtt az enyhülési politika második szakaszának elindításán kíván fáradozni. Ennék megfelelően nemzetközi tevékenységének középpontjába állítja a béke és biztonság megszilárdítását, követeli a közép-európai atom- és vegyi fegyverek leszerelését, a hagyományos fegyverek kelet—nyugati erőegyensúlyának a lehető legalacsonyabb szinten való stabilitását, nem utolsósorban pedig a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok elmélyítését, a kulturális csere élénkítését. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nürnbergi kongresszusán kedden a küldöttek megerősítették az SPD elnökségének azt a határozatát, hogy az 1987 januári választásokon Johannes Rau, az SPD elnökhelyettese, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke lesz a párt hivatalos kancellárjelöltje. ORSZÁGOS KAMPÁNY A chilei polgári ellenzék pártjai hétfőn országos kampányt kezdtek annak érdekében, hogy a katonai diktatúrát a szabad választások mielőbbi kiírására kényszerítsék. „Csak a választások megtartása mentheti meg Chilét a növekvő politikai erőszak veszélyétől” — hangzik a 11 párt közös nyilatkozatában. A választások kiírásáért indított kampány a chilei ellenzék megosztottságát is tükrözi. A polgári ellenzék vezetői — erőteljes amerikai nyomásra —• a diktatúra ellenes harcban el akarják határolni magukat a baloldali, kommunista erőktől és mereven elutasítják a baloldalnak azt a tételét, hogy a Pinodhet-kormány eltávolításáért folytatott küzdelemben szükség esetén á harc minden formáját alkalmazrri kell. Kínai—magyar üzleti kapcsolatok Kínában tárgyal — vezető pekingi politikusokkal, gazdasági szakemberekkel ,— Faluvégi .Lajos miniszterelnök- helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke. A megbeszélések középpontjában a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése áll. Évtizedekig kuriózumnak számított, ha a kínai vásárló magyar áruhoz jutott Kínában vagy a magyar vevő a hazai boltokban vásárolt kínai árut. Esetleges volt az árucsere, alacsony szintű a forgalom. Azok a magyar vállalatok, amelyek valamikor az ötvenes években először vetették meg lábukat a távol-keleti ország piacán, csak napjainkban kopogtatnak ismét a „nyitottá” vált kínai kereskedelmi kapukon. Hajdani kapcsolatait újította föl az elmúlt években a Rába művek, amely nemrég , írt alá 45 millió svájci frank értékű, teherautók szállításáról s.zóló szerződést. Vagy a Tschnoimpex, amely szerszámgépeket értékesít — a legújabb ajánlattal együtt mintegy 320 millió forintértékben. Az Ikarus 500 buszt szállít Kínába, ebből 400-at úgy. hogy a járműveket az alkatrészekből kínai vállalatoknál szerelik össze. Feltűnően bővült időközben a hazai üzletekben kapható kínai áruk választéka is. E találtamra kiválasztott, nagy értékű üzletek is érzékeltetik, mekkora lendületet vettek újabban a magyar—kínai üzleti kapcsolatok. Más kelet- európai szocialista országok is szinte a nulláról kiindulva újítják föl napjainkban a Kínához fűződő kereskedelmi szálakat és kétszámjegyű ütemben bővítik az árucserét az ígéretes kínai piacon. A szocialista országok az ötvenes évek végéig mégha tározó szerepet játszottak a kínai külkereskedelemben és az iparosítási program megvalósításában. A szakítást követő két évtizedben meredeken zuhant az árucsere. Kína részaránya ekkor például a Szovjetunió exportjában elért 14,7 százalékról 0,3 százalékra zuhant a hetvenes évek végére és hasonlóképpen rendkívül alacsony szintre esett vissza a korábbi 3—4 százalék körüli arány a kisebb kelet-európai országok kivitelében is — Magyarország esetében a 0,6 százalékos szintre. A kínai—magyar üzleti kapcsolatok szintje elmaradt más szocialista országok kínai árucseréjéhez képest is. A nyolcvanas évek elején 80 millió dollár értékű kínai, illetve magyar áru cserélt gazdát a kétoldalú forgalomban, három-,, négyszer kisebb értékű termék, mint amennyit Kínával más ke- • let-európai szocialista ország, Lengyelország vagy az NDK forgalmazott. Kedd esti kommentárunk Veszélyes szemtanúk A chilei katonai rendőrség emberei ezúttal is rajtaütésszerűen érkeztek, és gyorsan távoztak. Ezúttal. nem körözött baloldaliakat, vagy sztrájkakciót hirdető szakszervezeti aktivistákat vittek magukkal, hanem az egyszerű szemtanúkat. Igaz, „veszélyeseket”: jelen voltak. amikor a július elejei legutóbbi országos tiltakozások során egy katonai alakulat fegyveresei benzinnel leöntötték, majd brutális módon felgyújtották 18 éves lány rokonukat, s egy másik, sebeibe azóta ugyancsak belehalt fiatalt... A gyilkos tett olyan széles körű felháborodást keltett bel- és külföldön egyaránt, hogy a chilei kormány kénytelen volt vizsgálatot indítani. Ám — régi módszer — ezután, következett a kényelmetlen tanúk elhallgattatása, elhurcolása. Az ehhez hasonló, komor hangvételű santiagói hírek korántsem okoznak manapság meglepetést. Az elégedetlenség terjedésével, a demokrácia helyreállításáért folytatott harc fokozódásával párhuzamosan válnak egyre erőszakosabbá a hatóságok módszerei, s egyre fenyegetőbbé Pinochet nyilatkozatai. Még olyan polgári sajtóorgánum, mint a tekintélyes madridi El Pais is megállapítja, hogy a diktátor mind elszigeteltebbnek látszik, s mind önkényesebb lépéseket tesz. A chilei katonai rendszer eresztékeinek lazulása — mutatnak rá más megfigyelők is — kétségkívül előrehaladt. Korai lenne ugyan azt állítani, hogy Pinochet elvesztette a hadsereg támogatását, s az is kétségtelen, hogy a belső megosztottság fékezi az ellenzék hatékony föllépését. Mégis lehetetlen szem clöl téveszteni a feszültség fokozatos növekedését, az újabb rétegekre kiterjedő nyugtalanságot. Legfrissebb fejleményként e hét elején 11 ellenzéki pán közös nyilatkozattal indított országos kampányt a választások. mielőbbi kiírása, Pinochet eltávolítása érdekében. A helyzet ingatag voltát a jelek szerint Washingtonban is tisztán látják. Sőt. az amerikai kormány bizonyos lépéseket is tett már a Pinochet utáni korszak előkészítésére, pontosabban a jelenlegi rendszer átmentésére — a diktátor személye nélkül. Nemrég nyilvánosságra került dokumentumok szerint állítólag már konkrét s meglehetősen záros határidőt is kijelöltek a diktátor távozására. A helyi hangulatot jól ismerő szakértők bizonyosra veszik, hogy a napokban esedékes újabb országos tiltakozó nap tömeg- megmozdulásai ezt a bomlási folyamatot tovább gyorsítják. Elekes Éva A múlt évben egy sor szocialista ország — köztük Magyarország is — hosszú táv-’ ra szóló megállapodást írt alá Kínával — ezek alapján a jövőben stabilabban fejlődhet az áruforgailom. A hosszú távú megállapodás aláírása óta felélénkült a magyar—fcínaii kereskedelmi, és gazdasági diplomáciai mozgás. Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes mostani tárgyalásai is e hivatalos látogatások sorába illeszkednek és a megbeszéléseknek elsősorban az a célja, hogy tartós, szilárdabb együttműködési formák valósuljanak meg a kétoldalú kapcsolatokban. A múlt évben harmincéves rekordot döntött a ki- _ nai—magyar áruforgalom, ' másfélszeresére bővült a megelőző évihez képest és több mint 200 millió dolláros szintet ért el. Ez a látványos felfutás értelemszerűen nem pusztán a rendezett kereskedelmi kapcsolatok javára írható, szerepet játszanak benne a gazdasági kapcsolatok sajátosságai is. Az például, hogy a magyar kivitel döntő része gépipari termék, vagyis Kína az esetek jelentős részében műszaki igényeinek megfelelő technológiához, áruhoz jut. A kínai modernizációs programban különösen az utóbbi években a rekonstrukciós jellegű fejlesztések kapnak zöld utat, vagyis beindulhat többszáz olyan létesítmény rekonstrukciója, amely valamikor még kelet-európai közreműködéssel létesült. . Kínából mi is, más szocialista ország is főként nyersanyagokat, és jó minőségű fogyasztási cikkeket, textíliát, játékokat, sportszereket importál, ami lehetővé teszi számunkra a választék bővítését. A kínai ipar korszerűsítése, de a magyar ipar gazdasági megújhodása szempontjából is ígéretesek lehetnek a korszerű •együttműködési formáik. A cipőiparban, vagy a szerszámgápiparban máris fölvetődött, hogy pénzK ügyi és jövedelmezőségi megfontolásokból érdemes Kínába telepíteni egyes hazai ipari tevékenységeket. A Technoimpex gépipari szerződése értelmében például magyar szakemberek pekingi, vuhani és sanghaji cir pőgyárakban állítanak föl gépeket ás képezik ki az itteni munkásokat a berendezések kezelésére. A szándékok szerint a „kínai—magyar cipőkből” a magyar fogyasztóknak • is jut majd. Mellesleg a keresett magyar cipőipari gépek hídfőállást is kiépíthetnek Kínában, eljuthatnak innen egyes délkelet- ázsiai országokba is. A magyar vállalatok hosszú sora szövöget hasonló terveket, a Rába, az Ikarusz a motorok, hátsóhidak szállításáról, a helyi teherautó-összeszerelésről vagy a busz-összeszerelési együttműködés kiszélesítéséről. Részt akarnak venni a kínai közlekedés, a szállítás, az infrastruktúra fejlesztése gyorsuló programjaiban — márpedig ezek a programok mind kínai dimenziójú fejlesztési tervek. A Tungsram például, amely szintén harminc évvel ezelőtt építette ki a kínai kapcsolatot, most, az új körülmények között, kész ismét csatlakozni a nagyszabású kínai lámpa gyártási fejlesztési célokhoz. A szakemberek úgy kalkulálnak, hogyha az 1 milliárd lakosú Kínában az évtized végéig csak 2 miUiárdra futtatják föl az izzólámpagyártást, ehhez vagy 70 gépsort keli üzembe állítani és ezek mindegyike többmilliós üzletet jelenthet.