Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-18 / 194. szám
1986. augusztus 18., hétfő Somogyi Néplap 7 POSTÁSOK TALÁLKOZÓJA Harsány biztatás, egy-egy jól sikerült akció után hangos hurrázás verte M szombaton délelőtt a kaposvári Táncsics sporttelep csendjét. A zöld fűvön, mintha Mexikóról, a világbajnokságról sosem hallottak volna, lelkes férfiak kergették a labdát. A postások négy megyéből — Somogy, Zala, Baranya és Tolna — érkeztek, hogy immár a hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezzék az alkotmány-kupát. — Tulajdoniképpen kispályás labdarúgó-bajnokságnak indult az egész, négy évvel ezelőtt — mondta Fider József, a Somogy megyei postahivatali sportfelelőse. — Minden évben másutt rendeztük meg, idén ránk került sor. Az idők során, természetesen az eredeti ötlet módosult, átalakult. Nekünk, férfiaknak persze fontos a foci is, de most már családosán veszünk részt az ünnepségen, s a meccsék után közös ebéd, szórakozás vár ránk. A férfiak tehát kergetik a labdát, az asszonyok pedig az ebédhez készülődnek a Tokaji parkerdőiben. Már reggel nyolc órától nagy munkában vannak, Fider Józsefné, a távírda dolgozója szerint legalább húsz kiló krumplit pucoltak meg. A főszakács — meglepetésemre — férfi, Sztranyák József, aki civilben rovatolló. — Nagy tételben a férfiak főznék jobban — mondja nevetve —, aztán meg a seregben volt időm megtanulni ezt a mesterséget is Az asszonyok persze árgus szemmel figyelnek, így nem félek attól, hogy véletlenül kifelejtem a sót a pörköltből. nya lesz a házigazda, ha addig megtanultak focizni, srácok, nyerhették is kupát. Tréfás szavait hatalmas hangorkán követte, aztán pedig kezdetét vette az ünnepi ebéd. Antal István szakszervezeti titkár minden résztvevőnek emlékplálkettet osztott, Fider József pedig másra sem vágyott, miint leülni egy nyugodt sarokba. — Hetek óta tart a készülődés, szervezés, s most, hogy azt mondhatom, minden jól sikerült, nagyon elfáradtam — mondja —, de azért egy-két pohár jó borra, beszélgetésre a társakkal még jó vagyok! Kis ideig nem hallatszik más, mint az evőeszközök diszkrét csörgése, s a postásokra most tényleg áll a mondás:. magyar ember evés közben nem beszél. Takács József kézbesítő egyszemélyes zenekarként elektromos orgonán szolgáltatja a zenét, ónékel is hozzá. Lába mellett tangóharmomika, azt mondja, alighanem szükség lesz arra is, ha a fiúk kipihenték magukat, a közös énéklést mi mással lehetné legjobban kísérni, mint a herfliivell? Ebéd után kisebb csoportokban ültek, beszélgettek a postások. Voltak, akik máris a jövő évi terveket kovácsolták, a somogyiak pedig azt ígérték: legközelebbi vendéglátáskor már saját sportpályája lesz a megye- székhelyi hivatalinak. K. Á. Több a külföldi ösztöndíjas A megyeszékhelyi hivatal dolgozói igyekeztek kitenni magukért, nem mindegy, hogy érzik majd itt magukat a vendégek. Tókaj, a tó, a környék gyönyörű, s délre ínycsiklandó illatok szállnak a levegőben. Az agyoofárad.t, megizzadt férfiak déli körül érkeznek a parkerdőbe, s legelőször csak hús hely után kutattak. Dr. Jádi János, a pécsi postaigazgatóság 'helyettese a rendezvény fővédnöke pedig az eredményhirdetéshez készülődött. A vándorserleg most is Pécsett maradt, megyénk postásad a hat csapat közül a harmadik helyet szerezhették meg. — De nem is ez a fontos — mondta dr. Jádi János —, hanem a találkozás, - a barátkozás lehetősége. Jövőre ismét BaraAz új tanévben 245 magyar fiatal kezdi meg tanulmányait ösztöndíjsaskén t a szocialista országok egyetemein, főiskoláin. Szillassy Attila, a Művelődési Minisztérium osztályvezetője elmondta: az elmúlt évekhez képest nőtt a külföldi ösztöndíjasok száma. A mintegy 600 pályázó közül a felvételi vizsgákon és beszélgetéseken 245 diák feleit meg a követelményeknek, s nyert fölvételt az 1986— 87-es tanévre nyolc ország mintegy félszáz egyetemére. Az idén is a legtöbben a szovjetuiniófoeli felsőoktatási intézményekben tanulnak majd: elsősorban orosz nyelv- és irodalom, valamint műszáki és közigazdasági szakon, ök a júliusiban megkezdett kijevi nyelvi és szakmai előkészítő kurzust követően augusztus végén utaznak a választott egyetemre, főiskolára. Hasonlóan sokan jelentkeztek az NDK- ba is. Ott a 3 hetes budapesti előkészítő után az ősztől 60 magyar diák kezdi meg tanulmányait tíz felsőoktatási intézményben. A többiek — a nemzetiségi ösztöndíjasok kivételével — valamennyi intézményiben egyéves előkészítő tanfolyamon vesznek részt, ennek során alaposan elsajátítják az illető ország nyelvét, illetve bizonyos szaktárgyak alapjait. Az elmúlt három évtizedben több mint 6000 magyar fiaital szerzett diplomát a Szovjetunióiban és a többi szocialista államiban; jelenleg is több mint ezren tanúinak a baráti országokban. Csakúgy, mint az elmúlt időszakiban, most is elsősorban azokra a műszaki. agrár-, orvos- és társadalomtudományi szakokra lehetett jelentkezni, amelyek hazai egyetemeken nem találhatók meg, illetve azokra a speciális területekre, amelyek ismeretét az illető ország egyetemein igen magas színvanailon lehet elsajátítani. Például évek óta szovjet felsőoktatási intézményekből! kerülnek ki a magyar repülőimérnölkök, higiénikus orvosok, valamint, a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi újságírás szakemberei. Számos bányászati, energetikai, gépgyártási, elektronikai, vegyipari, élelmiszer-, könnyű- és építőipari, valamint közlekedéstechnikai szakág specialistái végeztek az NDK-ban, Bulgáriáiban, Csehszlovákiában . Jugoszláviába n. Lengyelországban és Romániában. MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5. este 7 és 9 órakor: EGY BOLOND SZAZAT CSINÁL. Szabad Ifjúság, du. 5 órakor: AZ ÁLARCOS LOVAS LEGENDÁJA, este 7 órakor: BALKAN EXPRESSZ (14). Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: A BIRODALOM VISSZAVÁG. Marcali, este 7 órakor: az Ártatlanság bizonyítása (14) . Nagyatád, du. 5 és este fél 8 órakor: MIRE MEGYEK AZ APAMMAL? (14). Barcs, este 8 órakor: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA (14). BALATONI MOZIK MŰSORA! Siófok, teremmozi, du. fél 6 Órakor: AZ EMBER, AKI TÜL SOKAT TUDOTT, este fél 8 órakor: TÜZVONALBAN (14). Sió-i fok, kertmozi, este - 9 órakor: HÁTSÓ ABLAK (14). Balaton- boglár, du. fél 6 órakor: ELVARÁZSOLT DOLLAR, este 8 órakor: KÉK VILLÁM (14). Ba- latonföldvár, fedett kertmozi, este 8 órakor: VABANK II., este 10 órakor: FANTOM AZ ÉjSZé - KÁBÁN (16). Balatonlelle, fe dett kertmozi, este 9 órakor: HAMUPIPŐKE, este 11 órakor: SZÉDÜLÉS (14). Balatonfenyves, fedett kertmozi, este fél 9 órakor: VÉGSŐ MEGOLDÁS (14). Balatonszárszó, fedett kertmozi, este fél 9 órakor: MARATON ÉLETRE HALÁLRA (16). Bala- tonszemes, fedett kertmozi, este fél 9 órakor: VAD BANDA (18). Balatonmária, este fél 8 órakor: HÁZIBULI, este fél IC órakor: NYOMÁS, UTÁNA! (14). Fonyód, fedett kertmozi, este fél 9 órakor: A POSZEIDON KATASZTRÓFA (14). Zamárdi, fedett kertmozi, este fél 9 órakor: BREAK II., este fél 11 órakor: A TENGER ZAMATA (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 17.55: Üsző világbajnokság. 20.00: Esti mese. 20.15: Híradó. 20.30: Vízilabda világbajnokság. 21.45: Himnuisz. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Tom and Jerry. Rajzfilm. 9.30: Ínyenc- menü. 10.00: Korrepetálás angolból .10.30: Kaland a világűrben. Amerikai film. 12.00: A torzó és az egész. 13.00: Hírek. 14.45: A Waltonok. Tv-filmsorozat. -f Szünidei program. 17.30: Idegen országok — új barátok. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: San Francisco utcái. Bűnügyi sorozat. 22.05: Egy orvosnő a zöld pokolban. 23.05: Sport 23.45: Sakk-vb. 0.15: Hírek. Osztrák Tv 2 17.15: Virágok vándorúton. 18.00: Hársfasor.--18.30: Tv-híradó. 20.15: Mario portréja. 21.15: Tv-híradó. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Schilling. 22.05: Kikötő a ködben. Francia film. 23.30: The Munsters. Tv-filmsorozat. 23.55: Hírek. Jugoszláv Tv 1 15.00: Szervusztok! Hogy vagytok? 15.30: Hírek. 15.40: Számok és betűk. 16.00: Adai nyár. 17.05: Magyar nyelvű tv-n^pló. 17.25: Hírek. 17.30: Tv-naptár. 17.40: Kiegészítés. 17.45: Sorozat gyerekeknek. 18.00: Legendák. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Pódiumadás fiataloknak. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: A kis medalion. Csehszlovák tv- dráma. 21.00: Kis koncert. 21.15: Nyitott könyv. 21.45: Párhuzamosok. 22.15: Tv-napló. 4 22.35: Plusz műsor. Jugoszláv Tv 2 19.00: Telesport. 19.30: Tv-napló. 20.00: A tudomány és mi. 21.00: Dinasztia. Filmsorozat. 21.50: Egy szerző, egy film. 22.05: Jó vibrációk. Könnyűzenei adás. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Ci- madoro: Pygmalion. 11.06: ,,A Paraszt Ember Magyarországban”. 11.26: Melis György énekel. 11.40: Kedves Michele. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.00: Magyar előadóművészek . albuma. 14.00: Hírek. 14.10: Beethoven: Esz-dúr változatok. 14.25: Lötyönfitty, Másonkér, Töpönke. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Családi ,,archívum”. 15.34: Kóruspódium. 16.00: Hírek. 16.05: Szinusz és az emberke . . . 10.35: A csudálatos Mary. 17.00: Eco- mix. 17.30: Epizódok a budapesti Liszt—Bartók-versenyek történetéből. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Egy, kettő, három. Vígjáték. 20.36: Verdi: Traviata. 20.55: Az Újvidéki Rádió és a Magyar Rádió közös népzenei hangversenye Veresegyházon. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kovács Lóránt fuvolázik. Kancsár Vera zongorázik. Kb. 23.30: Szimfonikus táncok. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: A Petőfi rádió reggelig zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Népdalcsokor. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Behár György fúvósműveiből. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.00: Hírek. 13.05: Sláger- múzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Hírek. 17.08: Újdonságainkból. 17.30: ötödik sebesség. 18.30 : A Scorpions együttes műsorából. 19.00: Hírek. 19.05: Sportvilág. 19.30: Zeneközeiben. 20.25: Rockújság. 21.00: Hírek. 21.05: És nálunk... 21.35: Hol vagytok ti régi poénok? 22.35 : Sullivan-operettnyitányok. 23.00: Hírek. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Virágénekek. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Gustav Brom nagyzeniekara játszik. 9.40: Zenekari muzsika. 10.33: Kamara- muzsika. 11.50: Alkésztisz. 13.00- Hírek. 13.05: Vándor, kit utad erre hoz . .. 13.35: Karvezetők. 14.28: Vivaldi: Tizenkét concerto. 16.30: A Blouw Monkey’s felvételeiből. 17.00: Messze... messze . . . 17.40: Poznan! fiúkórus-találkozó. 18.21: Operarészletek. 19.00: Hírek. 19.05: Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója. 19.15: A Collegium Aureum Kamarazenekar játszik. 20.25: A hét zeneműve. 20.55: A hal halála. Hangjáték. 21.20: A zeneirodalom remekműveiből. 22.30: Nevek ürügyén. 23.30: Hírek. HÍREK Auguaitw« A nap 5.43 órakor kél, s 19.53 órakor nyugszik; a hold 19.44 órakor kél, s -3.18 órakor nyugszik. 18 Hétfő Ilona A várható időjárás: A nyugati és az /északi országrész fölött időnként megnövekszik a felhőzet, a délutáni órákban néhol ffutó zápor is lehet. Számottevő cső azonban továbbra sem lesz. Az ország déli tájain folytatódik a (derült, száraz idő. A délnyugati szél ma, hétfőn napközben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29—34 fok között várható. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten 5 taláfotos ■szelvény nem volt. A lottó- nyereményeik — a nyere- mónyilileték• levonása után — a következők: 4 találiatos szelvénye 59 fogadónak volt, nyereményük egyenként 175 980 forint. A 3 tailálatos szelvények 645, a 2 talátétos szelvények 26 forintot érnék. — A magyar kémikusok egyesülete az idén 12. alkalommal szervez konferenciát kémiatanárok számára. A háromnapos rendezvényt a Művelődési Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és a Janus Pannonius Tudományegyetem közreműködésével a héten tartják Pécsett, — Felbecsülhetetlen értékű trófeákkal gazdagodott a keszthelyi Festetics kastély gyűjteménye. Olyan, ma már vadászati tilalom alá eső. kipusiztulófélben lévő állatok trófeáit tekinthetik meg a látogatók, amelyeket Kenyában, illetve Tanzániában lőtt Windisch graetz Ferenc József. A gyűjteményt egyébként ő adományozta hazánknak. — Az ország szőlőterületének négyötöde a szövetkezeti háztájiban, a lakossági kisegítő és egyéni gazdaságaiban található. Az itt folyó munkákat 83 szőlőtermelő szakcsoport segíti, amelyeknek miin tégy 6000 tagja van. 85 évvel ezelőtt, 1901. augusztus 18-án született Koiosváry Gábor zoológus és paleontológus, egyetemi professzor, akadémikus. Egyetemi tanulmányait medikusként kezdte, majd a természetrajz szakon folytatta a kolozsvári tudomány- egyetemen. 1923-tói 1929-ig a szegedi Tudományegyetem Állattani Intézetében, 1929. és 1945. között a Magyar Nemzeti .Múzeum Allattárában, 1945-től egy évtizeden át a múzeum, Föld- és öslénytá- rában folytatta tudományos tevékenységét. Muzeológusként jelentős gyűjtőutakat tett Olaszországban, Jugoszlá-. viában és Erdélyben; dolgozott a splatői Oceanográfiai Intézetben is. 1954-ben a szegedi egyetemen az állatrendszertani tanszék tanárává nevezték ki. A Tisza-kutató munkaközösség vezetője volt. Tudományos munkásságában az általános állattannal és állatrendszertannal — közben egy évtizeden át paleontológiával — foglalkozott; őslénytani szempontból jelentős állatcsoportok feldolgozása révén szoros kapcsolatba került a geológiával is. Munkásságából kiemelkedik Szeged, az Alföld és Erdély pókfaunájának feldolgozása. Nagyhírű paleontológus is- volt. 1965-ben elnyerte a Magyar Hidrológiai Társaság Bogdánfy-érmét. Tanulmányai közül több idegen nyelven is vmegjelent. — A Magyarhoni Földtani Társulat ás vány gyűjtő szakcsoportja — 12 éves hagyományának megfelelően — augusztus 31-én „Opál” címmel nemzetközi ásványibemutatót és börzét rendez Budapesten, a városligeti Petőfi csarnokban. A rendezvény azért kapta az opál nevet, mert régen Magyar- ország Európa-sizerte nemes- opál-lelőhelyélről volt híres. — Sikerrel szerepelt külföldön az a két paradicsom- fajta, amelyeket a Zöldség- termesztési Kutatóintézet Fejlesztő Vállalat szakemberei nemesítettek kii. A Mobil és Zömök elnevezésű fajták jól vizsgáztak mediterrán tájon és több afrikai országban is. — A kiskereskedelem forgalma az első félévben 258 millió forint volt. Ez 8,1 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában. — Országos nemzetiségi fesztivált rendeztek a hét végén Tatán. A 24. találkozón délszláv, német, szlovák, román és görög nemzetiségű együttesek vesznek részt. — Egy hónap alatt 2200 bűnöző tett eleget Kínában, a pekingi rendőrség felhívásának és jelentkezett önként a hatóságoknál. Több mlint 200 ezer jüan értékű lopott tárgyat — egyebek között motorkerékpárokat, videomagnókat, rádiőkait és színes televízióikat — szolgáltattak be. Családkutatás Négy-öt nemzedékre kiterjedő családtörténetek, ezen beliül egyéni. életutak feltérképezését kezdték meg a Magyar Tudomány« Akadémia Néprajzi • Kutatócsoportjának munkatársai. A program az ország naigy részére kiterjed és a múlt század végétől napjainkig tartó időszakot fogja át. — Tevetápot gyárt a kon- dorosi takarmánykeverő vállalat. Az új 'termékből már szállítottak egy olasz cégnek, s a sikeres bemutatkozás után azt remélik, hogy az év végéig tízezer tonnát adnak el belőle másfél millió dollár értékben. Újabb avartüzek A változatlanul tartó hőség, szárazság következtében újabb avartüzek keletkeztek a hétvégén Somogybán. Bá- bonymegyerben emberi felelőtlenség miatt égett a határ. Szerencsére nem történt ■jelentősebb kár. Daránypusz- tán viszont az égő avartól kigyulladtak a méh kaptárok. Húsz méh család pusztult el. A becslések szerint huszonötezer forint kár keletkezett. Kaposvárom a Tüzép-itelepen a prizmában lévő szén gyulladt be és iz- zott. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően elenyésző a kár. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ — Már most gondoljon a fűtési szezonra! Hordozható cserépkályhák. érkeztek 5250,— Ft és 6000,— Ft-ért a Kaposvár, Ady E. u. 7 szám alatti vasáru üzletbe. (83264) — Értesítjük tanulóinkat, hogy az 512. sz. I0ari Szakmunkás- képző Intézet tanévnyitó ünnepélye 1986. augusztus 31-én de. 8 órakor lesz megtartva. Helye: Kaposvár, Irányi Dániel u. 10. (83246)