Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

OTTHON ÉS CSALÁD Nyári ruhára — mellénypulóver Hozzávalók (92 cm-es mell­bőséghez) : 60 dkg APOLLÓ félgyapjúfonal, 5-ös kötőtű, körkötőtű. Kötésmintáik: Patentminta: 1 sima, 1 fordított váltokozásával köt­jük. Alapminta: rizsminta: 1. sor: 1 sima, 1 fordított, második és minden további sor: simára fordított, fordí­tottra sima szemet kötünk. Szempróba: 17 szem x 32 sor = 10 cm. Munkamenet. Háta: 69 szemre kezdjük. patentmintával dolgozunk. Mindkét oldalszélen, a szél­től számított 5. szem után 6x1 szemet szaporítunk (az előző sor szálára, hátulról szúrva szálra, simán leköt­jük), a kötőtűn 81 szem van. Az oldalszélen folyamatosan 5 szemmel még 9 sort kötünk, a munka középrészén alap­mintával dolgozunk, majd teljes szélességben, 81 szem­mel alapmintát kötünk. A kezdéstől számított 41 cm elérése után, a munka kö­zéprészén, a nyaikkerekítós Tetőablak a kocsin Már a kora nyári napsü­tés elegendő hőt sugároz ah­hoz, hogy kellemetlenül me­legnek érezzük a kocsi utas­terét. Az oldalablakok leen­gedése azonban huzatot okoz, és a megnövekedett légel­lenállás miatt növeli a ben­zinfogyasztást is. Az oldal- ablakok résnyi nyílása vi­szont többnyire nem bizto­sít elégséges szellőzést. Az utóbbi időben újabb, bár eléggé költséges megoldás kínálkozik a szellőzés hatás­fokának javítására, mégpe­dig az úgynevezett „nap­fénytető” utólagos beépítése, ami mostanában egyfajta di­vatnak is számít. Ennek lé­nyege egy műanyag fedél, amely vízzáró gumitömítés­sel illeszkedik zárt állapot­ban a karosszéria tetőleme­zéhez a vezetőülés fölött. Természetesen nyitható betétről van szó, amely — a menetirányt tekintve — hát­só részén megemelhető és kitámasz.tható. Az így kelet­kezett légrésen menet köz­ben olyan szívóhatás érvé­nyesül, amely mintegy ki­szippantja a meleget az utastérből. A tető kivágását speciális szerszámmal vég­zik, és a tetőablak tartozékai olyanok, hogy az a hasonló gyári megoldással egyenér­tékű. A tető kivágása nem csökkenti annak hordképes- ségét a megengedett érték alá. E megoldás épp a tömí­tettsége miatt előnyösebb a tolótetőnél, ahol a gumipro- filolk öregedése során előbb- utóbb számolni lehet az em­lített kellemetlenséggel. Az ilyen tömítőgumik ápolására egyébként érdemes néha időt szakítani — vonatkozik ez az ajtók és a csomagtér gu­mielemeire is —, mert ezzel el lehet odázni a gumi öre­gedését. A legegyszerűbb ápolószer a sziililkonos spray. Vattára, puha ruhára fel- kent anyaggal kell a gumi­felületeket bekenni, ügyel­ve arra, hogy a szilikon ne kerüljön az üvegekre. Nem hallgatható el per­sze, hogy a tetőablaknak nemcsak előnyei, hanem hát­rányai is vannak. Az egyik például az, hogy — jóllehet a nyitható betét rendszerint rendelkezik valamiféle fény­tompító bevonattal —, mind kitámasztott, mind lecsukott ablakállásnál az első ülésen helyet foglalók fej ebúb jóra tűzhet az erős napsütés, ami meglehetősen kellemetlen, és védekezni sem egyszerű el­lene. Úgyszintén kellemet­len lehet az is, ha a kocsi­ból kiszállva, azt elhagyva véletlenül nyitva felejtjük a tetőablakot. Az időközben megeredt esőt nem egy ilyen autó belseje szenvedte már ' meg. De a nyitva, maradt te­tőablak megkönnyíti az autótolvajok dolgát is. Az . viszont kétségtelen előnye a csupán hátsó részén megemelhető tetőablaknak a csak vízszintesen elmozduló tolótetővel szemben, hogy megkíméli a hátsó üléseik utasait az erős légáramlattól, s megakadályozza bogarak­nak a kocsitérbe való töme­ges besodródását is. E-vitamin összenövések ellen A legtöbb kisimedencei mű­tétek, vagy általában a hasi műtétek könnyebb-súlyosabb összenövéseket okoznak. Egyelőre nincs olyan műtéti technika, vagy gyógyszer, amelynek segítségével a hasi összenövéseket biztonsággal meg lehetne előzni. Ezért tarthat különleges érdeklő­désre Dr. A. A. Demetrinu- nak a New York-i Albert Einstein Orvos Egyetem munkatársának Amsterdam­ban tartott előadása, amely­ben arról számolt be, hogy E-vitamin segítségével sike­rült az összenövéseknek ele­jét venni. Ha olyan betegek - nék, akik már műtéten átes­tek, és összenövéseket kap­tak, a tervezett újabb műtét előtt 7 napon át E-vitamint adtak, majd a műtétet kö­vetően két hónapon át az E- vifamint tovább ada­golták, nem került sor ösz- szenövésekre. Ügy vélik, hogy az E-vi- tamin gátolja az A-vitamin hatását, amelyről ismert, hogy túlzott adagban műtét nélkül is képes hashártya- összenövéseket létrehozni. Egyébként Dr. R. Ascherl a Müncheni Egyetem Kísér­leti Sebészeti Intézetéből arról számolt be, hogy egy enzimlkeverékkel valóban sikerült az összenövéseket megelőzni. Az eredetileg ál- latkísérleti adatokat azóta már emberi megfigyelések­kel is kiegészítették. Szendéi részére lefogyasztunk 25, majd ennek mindkét oldal- szélén, minden 2. sorban 3x2, 3x1 szemet. Az oldalszéleken megmaradó 16 szemet 46 cm után, egyenként, az alap­mintának megfelelően lefo­gyasztjuk. Eleje: a hátrésszel azonos szem és sorszámmal, mintá­val, nyak- és vállfogyasztás- sal kötjük. A zsebnyílások részére 12 cm elérése után, 9 szem alapminta, 21 szem patentminta, 21 szem alap­minta, 21 szem patenltminta, 9 szem alapminta. A patent­mintás pántrészeket 3 cm elérése után, szemenként le- fogyaszjuk. Zseb bellső: 21 szemmel, 10 cm magas bel­ső oldalrószt kötünk, s a kö­vetkező sorban a lefogyasz­tott szemek mögé illesztve folyamatosan alapmintával kötjük. Ujja: 30 szemre kezdjük, patentmintával 3 cm magas kezdőrészt kötünk. A követ­kező sorban, minden 2. szemre egy új szemet szapo­rítunk (43). A munkát alap­mintával folytatjuk, mindkét oldalszélen, minden 4. sor­ban szaporítunk 30x1 sze­met (103). A kezdéstől szá­mított 41 cm elérése után a munkát patentmintával folytatjuk, majd 3 cm után a szemeket az alapszemnek megfelelően megfogyasztjuk. összeállítás: a részeket szem- és sortalálkozás sze­rint, alapszínű és alapvas­tagságú fonallal összevarr­juk. A belső zsebrészeket, a bal oldalon varrjuk az alap­munkához. A nyakszélen, körkötőtűre felszedünk 100 szemet, patentmintával 3 cm magas pántot kötünk. Végül a szemeket az alap­szemnek megfelelően lefo­gyasztjuk. Nyakunkon a gyümölcsszezon A gyümölcs nemcsak leg­ősibb, hanem a legfontosabb élelmiszereink egyike. Saj­nos, az utóbbi években az átlagos fogyasztás nem nö" vókedett a kívánt mérték­ben. A gyümölcsök elsősor­ban kálium- és magnéaium- sókat tartalmaznak, melyek nagyobb mennyiségben a sejtek belsejében találhatók. A kálium például az izom­szövetek és -sejtek működé­sében, a magnézium pedig a szervezet anyagcseréjében játszik jelentős szerepet. A gyümölcsök cukrokat, savakat, illóolajokait is tar­talmaznak. Ezeknek köszön­hető változatos a zamatuk és az ízük. Nyáron a nagy me­legben kiváló hűsítő a gyü­mölcsből készült hideg salá­ta, turmix, vagy üdítőital. Gyümölcsnapokat szoktak ajánlani a fogyókúrázóknak. Valóban, egyes gyümölcsök szénhidrát és kalóriatartal­ma jelentéktelen. Ilyen pél­dául az alma, a cseresznye, az egres, a meggy, a na­rancs. A szőlő, a banán, a mazsola viszont cukorban bővelkedik. A gyümölcsök előnye még, hogy sok vita­min van bennük. C-vitamin található a földieperben, a szilvában, a málnában, a görögdinnyében, a ribizli- ben, E vitamin a mandulá­ban, a gesztenyében, a mo­gyoróban. Vigyázat, mert ezek zsírtartalma jelentős! Amikor itt a gyümölsze- zon, használjuk ki a lehető­séget: a friss gyümölcs min­dig értékesebb, mint a tar­tósított, s nemcsak az íze kellemesebb, hanem táp­anyagtartalma is jelentő­sebb. Jobb a fáról, vagy tőről szedett gyümölcs, mert a hosszas tárolás után jelentő­sen csökken a vitamintarta­lom. Nem szabad azonban a gyümölcsöt korán leszedni a fáról, csak akkor, amikor már érett, mert ilyenkor a legnagyobb az ásványi- anyag- és vitamintartalma. A gyümölcsök változatos módon elkészíthetők, így ke­vésbé unjuk meg őket. Krém, leves, mártás, tészta, saláta, kocsonya, — hogy csak a legismertebb elkészítési mó­dokról szóljunk. Sokan szeretik a mirelite- készítményeket. A gyorsfa­ASmcrtortcn ír módon elkészítve Hozzávalók: 1/2 kg alma, 18 dkg margarin, 3 tojás, 18 dkg liszt, 1 sütőpor, reszelt cit­romhéj, egy csipet só, egy evőkanál rum. Az almát meghámozzuk, s igen vékony szeletekre vág­juk. A margarint a cukorral habosra keverjük, lassanként ádjuk hozzá az egész tojá­sokat, a sütőporral elkevert lisztet, a citromhéjat, a sót, rumot és az almaszeleteket. Vajazott, lisztezett tortafor­mába öntve, kis lángon 35— 40 percig sütjük. gyasztás legnagyobb előnye, hogy a gyümölcs és a főze­lék akár egy évig is megőr­zi vitamintartalma túlnyomc részét. A fagyasztás, a sze­dés után 4—6 órán belül, de legkésőbb azpap történik Ennek az eljárásnak az az előnye, hogy nem feszíti szét a sejtfalajkat, és a fel­engedéskor újna folyékonnyá váló sejtnedvaket ugyanúgy megtartja, mint eredeti álla­potban. A gyümölcs például visszanyeri természetes, fa­gyasztás előtti nagyságát formáját. A gyorsfagyasztott készít­ményék a szobahőmérsékle­ten három óra alatt enged­nek fel. Ha vailaki nem tud­ja kivárni ezt j az időt, tegye a gyümölcsöt : nylon-zacskó­ba, és eresszen rá csapvizet így gyorsabban felolvad. Az ilyen gyümölcsöt méj aznap együk meg, ne tégyüH el másnapra. I Nem lehet elégszer elmon­dani és leírni,1 hogy a gyü­mölcsöt evés előtt folyóvíz­ben alaposan meg kell mos­ni! Ugyanis a permetezés, i szedés, a tárói ás, szállítá: közben a rátapadó növény védő szerek, a baktériumok, t piszok sokszor) súlyos has menéses megbetegedés okozhatnak. Egyik líegélvezetesebl nyersanyagunkat ne csal szeressük, hanem higiéniku­san, esztétikuséin és változa tosan fogyasszák! I Dr. K. E f-------------------t---------------­H INTAPAD A kertben felállított hin- tapad kényelmes és kellemes pihenést, sok szórakozást, játékot tesz lehetővé. A négy oszlopon álló 2—2 keresztléccel stabilizált hin- tapad minden része fából készül, de a tartóoszlopok, az átlók kötéssel, fémcsőből is kivitelezhetők. A két ka­rosszék formájú, íenyőfalé- cékkei kényelmesre formált ülőpad egy alapzathoz és a 2—2 függőleges rúdhoz van csavarozva. A kész hin­tapadot a kertbe illő vidám színnel, — piros, sárga, zöld olajfesitékkel — fessük le, hogy az időjárás viszontag­ságainak is ellenálljon. NYÁRI SZÍNHÁZAK VÍZSZINTES: 2 Itt mutatják be júliusban a Szent- ivánéji álom című vígjátékot. 14. Előd. 15. Ellenőr­ző könyvek. 16. Kettős betű. -17. Illat. 19. Bánya­telep. 20. Fény­kép. 22. Takar­mány. 24. Al­ma- ... 26. Spion. 27. Csodálkozik. 30. Tétovázó. 32. Ünnepi öltözék. 33. Olasz város a Ti rrén-tenger partján. 35. Kerék szám. 36. Ugyan­csak. 37. Gyakori- tó igeképző. 39. Eső jelzője lehet. 41. A múlt idő ragja. 43. Porol. 45. Idő előtti. 46. Állami Biztosító. 48. Mongol város. 50. A vers dísze. 51. Oscar-dijas szörny. 52. Gáz­tűzhely. 54. Jókai alak. 55. Burgo­nyafajta. 57. Szo­bor latinul. 59. Tömény íti. 61. Lárma. 62. Budai közlekedési csomópont. 64. „csendes...” (Solohov). 65. Ceruza. 67. „...sirató” (Jó­zsef Attila). 69. Apró, kár­tevő lepke. 70. Nóta egyne­mű betűi 71. Más helyre visz. 74. Nápolyi szelet! 75. Itt adják elő Henry Fielding angol író Lakat alá a lányok­kal című színdarabját. FÜGGŐLEGES: 1 Színpa­dán kerül színre az Átkozot­tak című történelmi dráma. 2. Szárítással való tartósí­tás. 3. Hajdanában. 4. Bal­zsam. 5. Ha előtte alma van: város. 6. Egyetemi város az NDK-ban. 7. Láthatóan unatkozó. 8. Amerikai tánc- dalénekesnő. 9. Görög betű. 10. Szilárd ásvány. 11. Svéd golyóscsapágy márka. 12. Zárt iskola. 13. Nagy sze­génység. 18. Köveszt. 21. Előidéz. 23. Bánat. 25. Ab ban az esetben. 28. 1927—34 ig épült francia er-ődvona! 29. „ ... magica”. 30. Egy fajta tornagyakorlatot vé géz. 31. Mártásfajta. 34 Község Szabolcs-Szatmá megyében. 38. Színészn (Gardner). 40. Kulturintéz ményünk névlbetűi. 42. Idei a nyári színházi évad új szín folttal gazdagodik. Ennek ke rétében adják élő az Eszter gomi Várszínházban a Profá' passió című misztériumjáté kot. 44. Indiai író (Radzsa) 47. Szavát megfogadó. 4£ Teljes csend. 51. Későbbr halasztaná. 53. A Tisza mel lékvize. 56. Homokpad. 5£ Pálya. 60. Házőrző. 62. Nyers gyapjú színű. 63. Térség. 6f Vízi növény. 67. Kos betűi 68. Gyilkolja (fordítva). 5£ Távirati irodánk, 72. Te é ő. 73. Mint a függőleges 4 számú sor. Beküldendő: a vízszinte 2.; 75.; függőleges 1.; és 41 számú sorolk megfejtése. F. ] Beküldési határidő: 198( július 16., szerda. Kérjül hogy a megfejtést levelező lapon küldjék be, és írjá rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk he lyes megfejtése: örvöslégyka pó, búbosvöcsök, bamai ré1 héja, csúszóka, sordély, tú zök, bíbic. Könyvutalványt nyertek Mezőfi Attiláné, Czegléa Bajos Kaposvár, Papp Já nosné Csokonyavisonta, Vá radi Ildikó Kadarkút. Az utalványokat postái küldjük el.

Next

/
Thumbnails
Contents