Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-08 / 159. szám
SPORT TÖMEGSPORTRÓL - MÁSKÉPP A számok köztudottan ed- vonatlkoztaitnafc és nem minding láttatják meg a mögöttük mqghiúzódó lényeget. Ezért kell csínján bánmuink a spqrfcna, főként a tömeg- spartra vonatkozó adatokkal!, mert könnyén maindpu- láfllhaitók, ráadásul könnyen hecsoma|go!ihaitók a láitvá- nyiosség stamioljáhai. A sport igazi értői persze már akkor jelezték, hogy az egészségre nevelést, a sport, a tesitmoizigés megszeret te té- sét egészen kis korban el kiérti kezdjem, méghozzá intézményesített, garanciáit rendszerek keretében. Kampányok helyett a folyamatosságra, a szakszerűségre kell a hangsúlyt helyezni. Ugyanígy abban is reménykedhetünk, hioigy a hatvanas-hetvenes években gamibaimiódra szaporodó, majd hasonló mértékben romlásnak indiultt községi, helyi sportpályák újra megszépülnek, benépesülnek. Az islkolai testnevelési általános vaigy középiskolás fokon egylalránt eléggé elkeserítő helyzetben van. Az egészségügyi felméréseik adatai egyre inkább tükrözik ezt: — sok a Mizásnak indult, eUkényelmesedett gyerek, terjednek a hátgerinc különböző fejlődési rendellenességei, sok a lúdtailpas gyerek, hiányzik az edzettség, az ügyesség, a sportolás ailaitt, a testnevelési óráikon ellesett sikk, szép mozgás, elejganoiia. Ezek hiánya később, a munkáiba lépés után a nehézségek előli meghátráláshoz, a terviek, -a jó el- képaelié|s|ek gyors feladásához, rossz életvitelhez vezethetnek. Egy szépen megjátszott labdai, vagy egy ügyes gól’ az iskolai bajnokságon, az osztály vagy az iskola színiedért való dinulkkodás, a sikanéliméiny, vagy a vereség sportszerű tudomásudvétele egyébként is nagyon fontos jellémalákító tényező. Ezerszer elmondták, leírták már, hogy az iskolai sport a töNemzetközi mérkőzés Edzőmérkőzést játszik ma 17 órakor a Siófoki Bányász NB I-es labdarúgócsapata. A vendég: az NDK labdarúgásának egyik repezen- tánsa, a Dinamo Drezda együttese lesz. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5 órakor: DONALD KACSA NYÁRI KALANDJAI, este 7 órakor: ZSAROLÓ ZSARUK (14). Szabad Ifjúság de. 10, du. 5 és este 7 órakor: BALEKOK. Rákóczi mozi du. 6 órakor: MAC- KENNA ARANYA. Mozimúzeum du. fél 6 órakor: NEM KELL MINDIG KAVIAR (14). Marcali este 7 órakor: A ZSARU NEM TAGIT. Barcs este 8 órakor: ALTATÓDAL NASZAGYON. BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok, teremmozi du. fél 6 órakor: POPEYE, este fél 8 órakor: ÁGYÚGOLYÓ FUTAM. Siófok, kertmozi este 9 órakor: VAD BANDA (18). Balatonbog- lár du fél 6 órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL, este 8 órakor: FÖLDRENGÉS (14). Balatonföldvár, fedett kertmozi este fél 9 órakor: SZERELEM ELSŐ VÉRIG (14), este fél 11 órakor: FEHÉR TÖRZSFÖNÖK. Balatonlelle, fedett kertmozi este 9 órakor: ÉLETBEN MARADNI, este 11 órakor: PISZKOS ÜGY (14). Balatonfenyves, fe- dett kertmozi este 9 órakor: SZEXMISSZIÖ (14). Balatonszárszó, fedett kertmozi este 9 órakor: MARATON ÉLETRE- HALÄLRA (16). Balatonszemes, fedett kertmozi este 9 órakor: KÉK VILLÁM (14). Balatonmária este fél 8 és fél 10 órakor: A HÁZIBULI FOLYTATÓDIK. Fonyód, fedett kertmozi este 9 órakor: BALEKOK. Zamárdi, fedett kertmozi este 9 órakor: A TŰZ HÄBORÜJA (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1 9.33: Műsorismertetés. 9.40: Szünidei matiné. 17.08: Műsor- ismertetés. 17.10: Hírek. 17.15: Három niap tévéműsora. 17.20: 20 a csúcson. 17.55: vikingek. 18.30: Agrárvilág. 18.50: Mini- Stúdió ’86. 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.30:, Híradó. 20.05: Nők a pult mögött. 21.00: Stúdió ’86. 22.00: Mi forog az megsport 'legszerencsésebb szervezeti formája, ahol a keretek, tapasztanátok adot- ta|k, csak élni ketttt tudni velük. A kampányakoiáknak — Fut a Pest, Aranyjelvényesek sith. — csak akkor van óntélme, akkor ágyazódnak be igazán sportéletünk bo- nyolullit szervezetéibe, ha az előkészületeik, majd a tapasztattatok összegezése, a feltűnt ,tehetségek gondozása — tehát a folyamatos aprómunka az isfcojlálkrai, ipart - tanuló-initézeteikire hárul. A Sportiskolák — alkar a nagy kjlulbofc vagy a KSI keretében működnék, ma már a kiemelkedő, vallóban .tehetséges fiatalok közül is csak a legjöbbaklkall törődnék. Tevékenységükét anyagi, tárgyi és elsősorban személyi feltételiek nagyon is szűkre szabott rendszere szigorúan behatárolja. Egy vidéki városi,, és méginlkább Úszásoktatás Fonyódon Úszásoktatást szervez a Fonyódi Petőfi SE július 10-én 9 órától a fonyódi vízi telepén. Jelentkezni a helyszínen, illetve előzetesen a Petőfi SE sportirodáján lehet öt éves kortól. ágyak körül? 22.45 : Híradó 2. 23.05 : Himnusz. Budapest 2 17.48: Műsorismertetés. 17.55: Jóakarat-versenyek. Atlétáikat Mobil Nagydíj. 19.50: Az ős: föld ifjúsága. 20.00: Boszorkányszombat. Amerikai film. 21.00: Jóakarat-versenyek, összefoglaló a nap eseményeiből. 22.30: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Tom and Jerry. Rajzfilm. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Nem sakkal a vakáció előtt — Amerikai film. 13.00: Hírek. 14.45: A Walrtonok. Tv-filmsoro- zat. 15.30: Szünidei naptár. 16.05: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: MI. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Dallas. Tv-filmsorozat. 22.00: Segédmunkások. Francia film. 23.35: Értékes hatvan perc — Francia film. 0.35: Hírek. Osztrák Tv 2 16.45: A nagy folyamok — a történelem tükrei — A Tajo, 17.00: Orientáció. 18.00: Az 1-es rendőrőrs. Szórakoztatóműsor. 18.30: Az ,,S”-körzet. Bűnügyi sorozat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Mi vagyok én? — vidám vetélkedő foglalkozásokról. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Kettes klub. Utána: Hirek. Jugoszláv Tv t 15.00: Szórakoztató adás. 15.30: Hírek. 15.40: Számok és betűk. Vetélkedő. 16.00: Derrick — filmsorozat. 16.50: Rajzfilm. 17.00 Magyar nyelvű Tv-napló. 17.25: Hirek. 17.30: Tv-naptár. egy bu iapesti sportiskolába valló Mtvóteflhez nagyobb protekció vagy enyhébben — pontosabban fogalmazva, szerencse, ismeretség kell, minit az egyetemi fölvételek - heiz. Ettől a szásztémától: ma már nem várhatjuk el, hogy a tömegsport szervezője legyen, legfeljebb tehetségek egy bizonyos, szűk hányadának továbbfejlesztésiére, menedzselésére,, versenyzővé valló nevelésére vállalkoz- haitnalki. Manapság az egész ,magyar spiont központi problémájaként kazettáik és valóban nem kis gond az élspont, fő- 'kéhit a csak sporttal foglalkozó, mondhatni sportszakmában dolgozó vezetők és sportolóik anyagi ügyeinek megnyugtató rendezése. Nem az elnevezés a fontos. Mit sem jelent ma már, hogy profinak vagy yattami másnak nevezzük azt, aki kizárólag a sporthall é\ a sportban étiért eredményieitőil függ az életszínvonala. Az viszont már nem mindegy, hogy honnan, hogyan és mennyi pénzt tudnak számukra az egyesületeik biztosítani. A sportállások kora úgy látszik lejárt, új módszerek még nem alakultaik ki, a pénz szabadabb ámaimoilitatása egyébként is feltételezi a f okozott ellenőrzést, vagyis a sportvezetők, spontegyesüle- ték erlkölcsii, anyagi felélős- ségérzeténelk, szigorának növekedésért. 17.40: Kiegészítés. 17.45: Adás gyerekeknek. 18.15: Természet- védelem — művelődési adás. 18.45: Szórakoztató adás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Jelzések — belpolitika. 21.00: Amikor a legendák meghalnak. Amerikai játékfilm. 22:30: Tv-napló. 22.50: Plusz műsor. Jugoszláv Tv 2 19.00: Népszerű-tudományos film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: Belgrádi tavasz I. rész. 20.50: Hírek. 20.55: A forradalom alakjai. Dokumentumadás. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt I 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.44: Nemzetközi mesefesztivál. 10.00: Hirek. 10.05: Két keréken Magyarországon. 10.35: Éneklő ifjúság. 10.50: Évszázadok mesterművei. 11.40: Bethlen Kata önéletírása. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: A Budapesti Ragtime együttes műsorából. 13.05: A bajadér. Kálmán Imre operettje. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiálf. 15.00: Arcképek a lengyel irodalomból. 15.18: Nóták. 16.00: Hírek. 16.05: A Nyitnikék postája. 17.00: Északi kalandozások. 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Gondolat. 20.00 : Népballadák. 20.20: Hangportrék rádiós emlékek fényében. 21.30: Kisvárosok. 22.00: Hirek. 22.20: Tiz perc külpolitika. 22.30: Az operabál. 22.45 : iskolapéldák. 22.55 : VilágLátványosak, de csaik kampányszerűek az OSN rendezvényed A nemrégiben kiadott rendelkezéseik bizonyára megtalálják a lehetőségét ainmalk, hogy aiz üzemeik, tenmelő- szövetkezetdk, intézményeik továbbra is mecénásai lehessenek a sportnak, méghozzá úgy, hogy ezzel saját dolgozóikat se rövidítsék meg. Ha diemokraitilkus módon nyúlnak ehhez a kérdésihez az üzemekben, akkor bizonyára él is tudják fogadtatott a dolgozóik többségével a spontnalk. nyújtott üzemi támogatást. A spontegyeSiüiletéknék érdekében áll, hogy minél több ifjú sportoljon1, hdlszien ez a legtermészetesebb utánpótlási forrás. A helyi, községi, városi tanácsok szélesebb hatásköre, nagyobb pénzügyi, beruházási anáíliló- sáiga további biztosítékot jölent a tömegsport ügyének rendezéséhez. Az állami spontszerviek e tekintetben is keresik az új utakat, hogy a tömeg- és a minőségi sport végre párhuzamosan fejlődhessen. Üj szemlélet, új gyakorlat;, új módszerek kiiiattaikiításám lesz persze a továbbiakban szükség, és ehhez nagyobb határozottságra, eltökéltségre — de végre mégis csak meg kall tenni az elhatározó lépéseket. V. F. hírű előadóművészek felvételeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.59 : A Petőfi rádió zenés műsora. 8.00: Hirek. 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hirek. 9.05: Napközben. 12.00: Hirek németül, oroszul és angolul. 12.10: Fúvószene. 12.30: Népdalok, néptáncok. 13.00: Hirek. 13.05: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Az én rádióm. 14.50: Maximális sebesség nincs... 15.00: Hírek. 15.05: Szakácsi Sándor énekel. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Kamasz-panasz. 18.30: Talpalávaló. 19.00: Hírek. 19.05: A Jóakarat-versenyekről jelentjük Moszkvából. 19.15: Csak fiataloknak! 20.10: Esti fúvósmuzsika. 20.25: A gyermek és világa. 21.00: Hírek. 21.05: Kirándulás a spanyol popzenében. 21.51: Népdalkőrök pódiuma. 22.16: Mlkrofonák. 23.00: Hírek. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Virágénekek. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00:- Hírek. 9.08: Richard Tucker operaáriákat énekel. 0.31: Mendelssohn kamaramuzsiká- Jából. 10.40: Töltsön egy órát kedvenceivel! 11.40: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Vi- lághirláp. 13.20: A XX. század zenéjéből. 14.04: Barbara Zagór- zanka operaáriákat énekel. 14.24: Szimfonikus zene. 15.30: Zenei tükör. 16.00: Kamarazene. 17.09: Kodály: Székely fonó. 18.30: Na maternjem jezlku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Űj lemezeinkből. 20.21: Cliff Richard összes felvétele. 21.00: A gyönyörűséges Szita. Thomas Mann az elcserélt fejek című elbeszéléséből. 21.45: A Dél-német Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 23.01: Tánczene Varsóból. 23.30 : Hirek. MAI MŰSOR r HÍREK Július A nap 4.55 órakor kél és 20.43 órakor nyugszik. A hold 5.31 órakor kél és 20.06 órakor nyugszik. 8 A várható időjárás: Kedd Ellák, Edgár Kedd estig átmenetileg országszerte túlnyomóan borult idő lesz. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar. Később nyugat felől elvékonyodik, majd fölszakadozik a felhőzet. Az észak- nyugatira, északira forduló szél sokfelé megerősödik, helyenként viharos lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 19 és 24 fok között alakul. Szovjet csoport Somogybán Somogybán tartózkodik az SZKP KB Társadalomtudományi Akadémiájának 15 tagú csoportja. A tanárok és a hallgatók tegnap megnézték a szennai falumúzeumot, majd tájékoztatón vettek részt a megyei pártbizottságon. Dr. Sarudi Csaba titkár ismertette meg velük Somogy életét. A vendégek ma a Balatonboglári Mezőgazda- sági Kombinátban tesznek látogatást, késő este pedig visszautaznak a fővárosba. — Az Elnöki Tanács Kallós Ödönnek, a Magyar Kereskedelmi Kamara társelnökének a Szocialista Magyar- országért Érdemrend kitüntetést adományozta. — Kerámiát szállít Belgiumba a kaposvári Fazekas Háziipari Szövetkezet. Az új üzletet márciusban kötötték: eddig kétezer darabot szállítottak a megrendelőnek. 1987-ig több tízezer kaposvári kerámia talál gazdára Belgiumban. — Idegenforgalmi útmutatót adott ki Dél-BaLaton és környéke címmel a megyei tanács környezet- és természetvédelmi bizottsága. A hasznos kiadványt német nyelvű összefoglalók egészítik ki. — Honismereti tábor nyílt hétfőn Dunakilitin egyetemisták, főiskolások részvételével. A kéthetes programot ezúttal ötödik alkalommal rendezték meg az ország hat felsőoktatási intézményétől érkezett hallgatók részvételével. — Jankó János műveit keresi a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága a Tótkomlóson létrehozandó állandó kiállításhoz. Kérik azokat a magánszemélyeket, intézményeket, akiknek birtokában Jankó festmények, rajzok, vázlatok vannak, hogy keressék meg a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságát, amelynek székhelye Békéscsaba, Széchenyi u. 9. — A nemzetközi jazz-tábornak Tatabányán csaknem száz hallgatója lesz július 28—augusztus 9-e között. A szocialista országok közül Csehszlovákiából és az NDK- ból érkeznek a legtöbben, de lesz osztrák, ausztrál és NSZK-beli résztvevő is, Finnországból pedig egy zenekar jön. 30 évvel enelőtt kezdte meg a termelést Sztálinvárosban — a mai Dunaújvárosban — a Dunai Vasműben, hazánk legnagyobb nehézipari létesítményében az ország első kohó- kokszgyártó üzeme. A Dunai Vasmű építését 1950-ben, az akkori Duna- pentele község déli peremén kezdték meg, szovjet műszaki segítséggel. Az* első ötéves terv időszakában, vagyis 1954-ig a karbantartóüzemek, az L számú nagyolvasztó, az acélmű, az erőmű (77 MW teljesítőképességgel), a tüzállótéglagyár és a kisegítőüzemek készültek el, majd — rövid megszakítás után — az építkezés 1955-ben folytatódott. Azóta elkészült — többek között — a szén- előkészítő- és kokszolóüzem, az ércelőkészítö- és darabo- sítómű; a vegyiüzemben a kénüzem, a műtrágya-, a benzolgyártó rész; a kokszolómű második részlege, továbbá a meleg- és hideghengermű. A Dunai Vasmű gazdasági-ipari jelentőségére jellemző az ország nyersvas- termelésében acéltermelésében, s iparunk kohókoksz szükségletének kielégítésében való magas részaránya. A kohókoksz-gyártó üzem első számú blokkját 1985-ben felújították. A vasmű termelésének azonban már így sem elegendő a kapacitása, ezért napjainkban új kokszolómű épül, amely — a tervek szerint — az év végén kezd termelni. — Három sólyomfiókát költött az idén a Gerecse- hegységben fészkelő kerecsen sólyompár. A kerecsen sólyom Európa egyik ritka és védett madara. — Megjelent a Szántód! Füzetek helytörténeti kiadványsorozat 13. kötete. A Siótour kiadásában dr. Marosi Sándor—dr. Szilárd Jenő — peves földrajzkutatók — Szántód-puszta és környékének természetrajzáról írott dolgozatát adták közre, Kanyar József szerkesztésében. — Halálos baleset. Letért az úttestről motorkerékpárjával és az árokban felborult Toplek Ferenc 30 éves kőműves, zákányi lakos Székesfehérvár külterületén a hétvégén. A baleset következtében Tcplek és utasa, Pongrácz István Béla 15 éves gyékényesi tanuló a helyszínen meghalt. A rendőrség vizsgálja a baleset okait. Változás a körzeti tv-műsorban A moszkvai Jóakarat sportversenyek közvetítése miatt megváltozott a televízió pécsi stúdiója szokásos keddi körzeti adásának időpontja. A műsort 10-én és 17-én 18.30 órakor sugározzák. Védik a vadmacskákat Ismét meghon osadrtaik a vadimacs|kálk a Gemienci Állami Eirdő- és Vaidigiazdasáig Duna menti erdeiben. A rezervátum bialóigiilaii egyensúlya fenntartása érdekében viédttlk a ritka álltatokat, de vigyáznak túlzott elszaporodásukra is. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ^ — Esztétikai hibás fürdőkádak engedménnyel kaphatóik a ka- posfüredi HÁZÉPÍTŐK BOLTJÁBAN. aimíg a készlet tart. — Olcsóbbnál is olcsóbban a kaposvári Noszlopy Gáspár utcai OLCSÖ ARUK BOLTJÁBAN! Lányikaszandál 39-es méretig 99 Ft-ért, fiúszandál 40-es méretig 190 Ft-ért, női cipők 190— 490 Ft-lg, férfl-vászonclpő 350 Ft-ért, kamasz festett vászon- nadrág 390 Ft-ért.