Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-25 / 174. szám

a SPORT 23 TÁJÉKOZÓDÁSI BÚVÁRÚSZÓ OB Úszás a fenyvesben A Gyékényesen e napok­ban zajló tájékozódási bú­várúszó országos bajnoksá­gon jó néhány tehetséges sportoló versenyez. Közülük ketten Dunaújvárosból ér­keztek. Gyenese Ágnes tíz éve bú­várkodik, négy éve lépett a tájékozódási búvárúszók tá­borába. Az uszonyosoknál is elérte a válogatott szintet, s jelenleg a tájékozódásiaknál is tagja a legjobbak kereté­nek. Európa-bajnokságon 3. és 5., világbajnokságon két 4. és egy 5. helyezést ért eddig el. — Az idén először van az OB-n három közel azonos képességű versenyző, akik közül a szerencsésebb nyer­heti a bajnokságot — mond­ja. — A búvárúszás eme ága sokkal változatosabb, minta sima uszonyos úszás. Ecséden például van egy bányató, ahol a víz alatt fenyőerdő húzódik. Elmondhatatlan él­mény úszkálni a fák között... Bedő Gabriella — akár­csak csapattársnője — a szá­mítástechnikai műszaki főis­kolára jár. Utolsó éves ifjú­sági korú versenyző, tavaly a felnőttek között 3. lett az OB-n. Az idén az ifik között indul,, s jobb helyezést re­mél. — Hét évig úsztam a Ko­hászban, majd abbahagytam. A testvérem és egy barát­nőm a búvároknál sportolt, s elcsábítottak engem is. Eb­ben a sportágban nemcsak az a cél, hogy minél gyorsab­ban ússziunk. Itt technikai felkészülés, a műszerek is­merete is szükséges, ráadá­sul a víz alatti életbe is be­pillantást nyerhetünk. Gyé­kényesen viszonylag jók a látási viszonyok, a víz alatt 2—4 méter körüli a látótá­volság. Tavály lettem tagja a válogatott keretnek. Az idén Bulgáriában lesz az Eu- rópa-foajniókság, jó lenne ki­jutni oda. Gy. L. Gyenese Ágnes Karpov bízik Hétfőn Londonban meg­kezdődik a két szovjet sak­kozó, Garri Kaszparov és Anatolij Karpov nagy érdek­lődéssel várt visszavágója a világbajnoki címért. A kihí­vó Karpov, aki hosszú ideig ült a sakkvilágbajnok trón­ján, a Krasznaja Zvezda című lapnak adott nyilatko­Bedö Gabriella önmagában zatot, amelyben értékelte felkészülését a párosmérkő­zésre. — Optimista vagyok, bí­zom felkészültségemben és sokéves versenytapasztala­tomban — mondta. — Jó formában vagyok, ezt sike­rült többször is bizonyítani az elmúlt időben. ...................................—............— E dző nincs, csapat van Olimpiában az olimpiáról élvonalban A napokban érkezett haza a görögországi Olimpiából dr. Giber Vilmos, a kapos­vári Táncsics gimnázium ta­nára. — Egy négytagú küldöttség tagjaként vettem részt a Nemzetközi Olimpiai Akadé­mia 26. ülésszakán. A Ma­gyar Olimpiai Akadémia pá­lyázatára küldtem anyagot, amellyel megszereztem a jo­got a részvételre. Először az ólimpizmusról, majd az olimpia és a művészetek kap­csolatáról hallgattunk elő­adásokat, és ezeket a téma­köröket vitattuk meg szek­cióüléseken. Én az utóbbi szekció munkájában vettem részt, hiszen a pályázatom is ezzel volt kapcsolatos, összesen 48 országból 180- an vettek részt: világhírű sportvezetők és sportolók, egykori olimpiai bajnokok, helyezettek, világba jnokok. A tanácskozáson szóba ke­rült az oilámpia létjogosult­sága is. Egyöntetű volt a vélemény: az egész emberi­ségnek szüksége van az olimpiára, az olimpiai esz­mére. a békegondoliat elmé­lyítésére, ápolására. — Szép somogyi siker szü­letett az Ajkán megrende­zett Szövosz kupa röplabda­torna területi döntőjén. A Búzavirág SC férfi röplafo- daesapata megnyerte a tor­nát és az országos döntőbe jutott. A Tab és Vidéke Afész női csapata a harma­dik helyen végzett. PÉNTEK Kajak-kenu Kajak-kenu országos vi­dékbajnokság. Kaposvár, De- seda tó, 8 ó. Búvárúszás Tájékozódási búvárúszó OB, Gyékényes, 9 ó. SZOMBAT Kajak-kenu Országos vidékbajnokság. Kaposvár, Deseda tó, 8 ó. Úszás Balaton-átúszás Révfülöp és Boglárlelle között. Bog- lárlelle. Platán strand, 7 ó. Búvárúszás Tájékozódási búvárúszó OB. Gyékényes, 9 ó. Újra az Mint emlékezetes, egy év­vel ezelőtt borús, de nem kétségbeesett hangulat ural­kodott a Kaposvári Rákóczi aszitaliteniszezőinek háza tá­ján. Az együttes búcsúzni kényszerült az NB I-től, még­sem tűnt süllyedőnek a csa­pat bárkája. S most, egy év múlva ez a bárka újra az élvonal vizeire evezett. Még­hozzá: hivatásos kormányos nélkül. Az asztalitenisz-szakosz­tály négy pontban határozta meg célkitűzésiéit az 1985— 86-os bajnoki évre. Elsőként a négy távozó játékos (Milos, Tóth B., Gyón és Szabados) pótlását, és az élvonalba va­ló azonnalin visszajutást je­lölte meg. Ennek érdekében igazolták le Ceglédről Gyura Istvánt, Győrből Kovács Lászlót. Gyura a későbbiek­ben jelentős erősítésnek bi­zonyult, Kovács viszont el­maradt a várakozástól. Az NB Il-es csapatbajnokság során az együttes tizenhat mérkőzést játszott, s vala­mennyit megnyerte, a játsz­maaránya 301-99 volt. Baj­nokságnyerése tehát igen magabiztosra sikerült, hiszen a második helyezett Medosz Érdért három vereséget el­szenvedve végzett mögötte. A csapatbajnoki mérkőzé­seken nyújtott teljesítmények alapján a legeredményesebb­nek Hayden Zsolt bizonyult, aki 94 százalékos teljesít­ményt nyújtott. Öt dr. Szita László követi 93, majd Gyura István 91, Sáhó Tibor 84, Varga János 83, Kovács László 73, valamint az ifista Limbek Csaba 27 és Dani Róbert 20 százalékos teljesít­ménnyel. Motocross Országos bajnoki és meg­hívásos motocrossverseny. Somogybabod, 13.30 ó. Tömegsport Vikár kupa sportrendez­vény. Hetes, 9 ó. VASÁRNAP Kajak-kenu Országos vidiékbajnokság. Kaposvár, Deseda tó, 8 ó. Eredményhirdetés: 13 ó. Úszás Balaton-átúszás. Gyüleke­zés Boglárlelíén, a Platán strandon, 7 ó. Olimpiai reménységek pró­Az egyéni versenyeken vál­takozó sikerrel szerepeltek. Valamennyi felnőtt játékos megszerezte a jogot az I. osztályú versenyeken való in­dulásra. Az 1986. július 1-én napvilágot látott egyéni rangsorban a legjobb 100 magyar asztaliteniszezőt ér­tékellik. Ebben mind a hat felnőtt szerepel. A 46. dr. Szita, a 49. Gyura, az 58. Hayden, a 63. Kovács, a 73. Sáhó és a 79. Varga. A rajtnál célként tűzték ki az utánpótlással való fo­kozott törődést és azt, hogy a korábbi hagyományokhoz illően az egyesület az or­szágos ranglistán érje el, illetve őrizze meg helyét a 8—12. között. A végelszámo­lásnál a csapat 9. lett, meg­előzve több NB I-es szak­osztály fiataljait. Az ifjúsági versenyzők halványabb tel­jesítése mellett jelentős si­kereket érték el a serdülő és az újonc korcsoportok ver­sengésein, Különösen ki­emelkedően szerepelt ezeken a versenyeken Dani Róbert, Berdár Norbert, Báli Tibor és Frányó Péter. Jó ered­ményei alapján Berdárt meg­hívták az olimpiai remény­ségek válogatottjába is. Célként jelölte meg a szak­osztály a rajtnál a tárgyi fel­tételek javításét. Május 21- én sikerült is átadni az új asztalitenisz-csarnokot, mely végre otthont jelent a szak­osztálynak, s valóban élvo­nalbeli körülményeket te­remt a felkészüléshez. Ezzel a létesítménnyel teremtődött meg a feltétele egy színvo­nalasabb, eredményesebb hosszú távú munkának. bája. Kaposvár, uszoda. 10 ó. Motocross Országos bajnoki és meg­hívásos verseny. Somogyba­bod, 12.30 ó. Búvárúszás Tájékozódási búvárúszó OB. Gyékényes, 9 ó. Ered­ményihirdetés: 13 ó. Labdarúgás MNK III. forduló, a kez­dési idő 17' ó: Lengyeltóti— Nagybajom (Bognár), Szü­lök—Csurgó (Pálfy), Hetes— Kaposgép VL (Gyenes), Zi- mány—Univerzum (Au,man), B.-földvár—Rákóczi (Vuk­man), Balatonszentgyörgy— Táncsics SE (Jutái), Somogy- sárd—Marcali (Szentgyör- gyi), Balatonszárszó—Kiss J. SE (Fogta), Fonyód— Nagyatád (Szaibó L.). Az eltelt időszak azonban nemcsak örömöket tartoga­tott a szakosztály számára. A legégetőbb gondjukat még nem sikerült megoldaniuk. Milos edző távozása óta nem sikerült megfelelő szakveze­tőt találni. Pontosabban: edző van, csak a lakáshely­zetét nem tudták megnyug­tatóan rendezni, így a szak­mai irányítás az NB II-ben a szakosztályvezetőre, Varga Jánosra hárult. Ez a helyzet azonban az élvonalban már nem tartható. — Bízunk abban, hogy az eredményes előzetes tárgya­lások után sikerül megolda­nunk az új edző lakásgond­ját is, és akkor hamarosan ő irányíthatja a szakmai mun­kát az NB I-es csapatunk­nál, — mondja a szakosz­tályvezető. A csapatból a bajnokság- nyerés után visszatért anya­egyesületébe, Ceglédre Gyu­ra István. Leigazolták vi­szont a BVSC többszörös bajnokcsapatának tagját, a magyar ranglista 6. helyén álló Frank Bélát, aki meg­határozó képességű játékos, s vele jelentősen erősödött az együttes. Ráadásul au­gusztusban leszerel Szabados Péter is, aki újra csatasorba állhat a kaposvári zöld-fehér színekért. A rendelkezésre álló já­tékosállománytól a szakveze­tés — és a sportszerető so­mogyi közönség — biztos bentmaradást vár. Ma már az edzésfellételek js meg­vannak ahhoz, hogy a csa­pat hosszabb távon is az él­vonalban szerepeljen. Gyarmati László Két győzelem, egy vereség A tíznapos felső-ausztriai turnén részt vevő Kaposvári Rákóczi labdarúgócsapata Csordás István edző .irányí­tásával szorgalmasan készül a bajnokságra. A négy ter­vezett edzőmérkőzés közül hétfőig hármat játszott le. Az elsőn a másodosztályú bajnök Forvard Stájertől 2-0-ra kikapott, .majd a har­madosztályú FC Antiesenho- fent 4-0-na, a Sparkasse Braunau együttesét 3-2-re verte. Az együttes várha­tóan szerdán az éjszakai órákban érkezik haza. SPORTMŰSOR HÍREK Július \ nap 5.13 órakor kél és 20.29 órakor nyugszik, a hold 22.44 órakor kél és 9.50 órakor nyugszik, 25 A várható időjárás: Hűvös, szeles idő zivatarokkal. Átmenetileg mindenütt beborul az ég, országszerte várható eső, zápor, zivatar, helyenként jégeső. Az észak- nyugati, északi szél fokozatosan megerősödik, főként a Dunántúlon viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 18 és 33 fok között lesz. Péntek Jakab, Kristóf Éppen 13... A babócsai tnárciszos — természetvédelmi terület. A Ba­sa-kertet — itt található a csillagos nárcisz — akkor is meg­nyitják a nagyközönség előtt, amikor a virág -éppen nyílik. Szedését-vágását előírás szabályozza, így akarják elejét venni a „tarolásnak”. A védett virágot tövestül kitépni, ki­ásni, vágott nárciszból is csak „szabott” mennyiséget vihet ki a látogató a területről: legföljebb tizenhárom szálat. Nem tizet, tucatot, hanem tizenhármat! Igyekeztünk megtudakolni, miért éppen a tizenhárom nárciszhoz ragaszkodnak, de nem jártunk eredménnyel. Ta­nácstalan volt — rajtunk kívül — a községi tanács vb-tit­kára is. A szabály, az szabály ... H. F. — Nagy díjat nyert Dusán Hanák Csendes öröm című alkotása az idei sanremói filmfesztiválon. A női fősze­replő, a Sörgyári capricció- ból jól ismert Magda Va,sá- ryova nagy elismeréssel nyilatkozott Koltai Róbert­ról, mint nagyszerű partner­ről, a Pesti Műsor e heti számában. Somogyi úttörő- mezőgazdászok Gödöllőn Nyolcvankét általános is­kolás szerzett jogot a Pajtás újságiban közzétett pályázat eredményei alapján az úttö­rő-mezőgazdászok országos szaktáborában való rézsvé- telre. A tábor helyszíne a Gödöllői Agrártudományi Egyetem. A Magyar Mező- gazdaság e heti, legfrissebb számában a barcsi Lendivai Péter és a csurgói Mónos Tamás mondja el táborélmié- nyeit. továbbtanulási ter­veit. — Hang- és. videótár ki­alakítása folyik a barcsi vá­rosi könyvtárban. A komoly zene klasszikusainak műveit adják a hangtár anyagának gerincét; a zenei részleg már elkészült, s rövidesen igény­be vehetik a szolgáltatást a muzsika hívei. — Vízitaxi Mohácson. Akik bevásárolni vagy a strandra igyekszenek, vízi- taxiba szállhatnak a mohá­csi Duna-ágban: az 50 lóerős Yamaha motorral ellátott, nyolcszemélyes csónak 45 másodperc alatt átrepíti uta­sait a strandra, de vízisí- vontatásra, iséta,hajózásra, sőt gemenei, bajai útra is igénybe vehető. — A kemping világtalál­kozót Debrecenben rendezik az idén augusztus 1. és 10. között. A Vekeri-tavi tábor­ban gazdag rendezvénysoro­zat várja a harmincnégy or­szágból érkező mintegy hat­ezer vendéget. — Meggyulladt a lábon álló gabona tegnap délután •a kisbárapáti Kossuth Tsz határában. A lángokat a siófoki, a tábi és a kapos­vári tűzoltók fékezték meg, de a szemtermésben és a szalmában így is mintegy félmillió forintos kár kelet­kezett. — Német nemzetiségi ol­vasótábor nyílt tegnap a Tolna megyei Váralján. A tábort általános iskolai ta­nulók népesítik be. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ 95 éye született Fogarasi Béla (1891—1959) marxista filozófus, Kossuth- díjas egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Aka­démia tagja. A budapesti egyetem böl­csészeti karán 1914-ben fe­jezte be tanulmányait. Né­hány évig budapesti közép­iskolai tanár volt. Az első világháború idején részt vett a Galilei Kör munkájában, s az értelmiség soraiban vég­zett háborúellenes mozga­lomban. 1918-ban az elsők között lépett be a Kommu­nisták Magyarországi Párt­jába. A Tanácsköztársaság idején a közoktatásügyi nép­biztosságon a főiskolai ügyek vezetőjeként részt vett a kulturális politika kialakí­tásában. A proletárdiktatúra megdöntése után emigrációba vonut; Bécsben, Berlinben, majd Moszkvában tevé­kenykedett. A marxista-leni­nista filozófia és közgazda­ságtudomány népszerűsítése mellett önálló tudományos munkásságot is folytatott, a második világháború idején pedig jelentős szerepet vál­lalt a hadifoglyok antifasisz­ta nevelésében. Hazatérése után a buda­pesti egyetem bölcsészkarán a filozófia professzora, majd 1953-tól a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem rektora, 1957-től a Filozófiai Intézet első igazgatója volt. 1957-ben beválasztották az MSZMP Központi Bizottsá­gába is. — Fényképek gyűjtésére buzdítja a község lakosságát a balatonszabadi népfront- bizottság. A község és az egyének életének egy-egy mozzanatát megörökítő fo­tókból jövőre kiállítást ren­deznek, s ezen bemutatják Szabadi történetét a fényké­pezés kezdetétől a hatvanas évek elejéig. — Tűz keletkezett csütör­tökön délután a kecskemét- rákóczivárosi MÁV-állo- máshoz közeli Zöldért-tele- pen. A rámpán csakram 400 négyzetméter területen tá­rolt műikaucsuk gyulladt meg. Este még dolgoztak a tűz megfékezésén. — Jézus Krisztus szuper­sztár — a Dóm téren. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Rock Színház közös vállalkozásaként ma mu­tatják be a szegedi Dóm té­ren Webber—Rice Jézus Krisztus szupersztár című rockoperáját. — Titanic-kutató katonák. Az Egyesült Államok hadi­tengerészetének két tisztje merült le szerdán a Titanic roncsaihoz, hogy gyakorol­ják a kutatásban főszerepet játszó távirányítású fény­képező robot kezelését. A luxushajó roncsainak kuta­tását nagyrészt a haditenge­részet finanszírozta. — 65 ezer cobolyprém ta­lált gazdára a 103. leningrá- di szőrmeaukción. Nagy volt a kereslet a prémiféleség iránt: a legjelentősebb téte­leket ezúttal amerikai, sváj­ci, hongkongi és japán ve­vők vásárolták.

Next

/
Thumbnails
Contents