Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-22 / 171. szám

Félidőben az építőtáborok TV-NÉZŐ Ebben az évben lendüle­tesebb és fegyelmezettebb a munkateljesítés, az előző évekénél élénkebb és po­litikusabb tábori hangulat volt a jellemző az építőtá­borokban — állapították meg az építőtábori idény első fele után a KISZ Köz­ponti Bizottságának építő­tábor! tanácsánál. Három éve csökkent a mezőgazdasági táborok szá­ma, így ma már csak 28—32 ezer fiatalt tudnak foglal­koztatni ilyen jellegű mun­kákon a téeszek, állami gaz­daságok. Ennék egyik oka, hogy sok üzem rész- vagy bérművelésben, elsősorban saját dolgozóival és azok családtagjaival oldja meg munkaerőgondjait. Nem ol­csó az építőtáborok létesíté­se sem, a fiatalok elhelye­zéséről, élelmezéséről szigorú normák betartásával lehet csak gondoskodni. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban, ahol meg­szervezték az építőtáborokat, ott jól működnek, a foglal­koztatók és a diákok egya­ránt elégedettek. Minden építőtáborban sokkal többet sportolnak a gyerekek, mint az előző években. Szabad­idejükben szórakoztató prog­ramjaik mellett megvitatják — nemegyszer éjszakába nyúlóan — a KlSZ-kong- resszuson elfogadott határo­zatokat, a rétegeknek szóló akcióprogramokat. Sikere­sebbnek bizonyult az eddig megszokottnál, hogy a tábor - lákók tanácsai önállóan szer­vezik rendezvényeiket. Óriá­si sikerük van az országos diáknapokon jól szerepelt diák csoportoknak és elő­adóknak, nem győznek ele­get tenni a tábori meghívá­soknak. A Szegedi Konzervgyár­ban félezer Borsod megyei diák segít négy turnusban a csúcsidóny munkáiban. A második turnus után a gyár vezetői megállapíthatták, hogy a fiatalok többsége már az első napon beleta­nult munkájába, együttes teljesítményük pedig hamar meghaladta a százszázalékos normát. Nagy szerepűik van többek között abban, hogy zöldborsóból a vállalat túl­teljesíthette előirányzott ter­vét. Sok diák dolgozik a nyugat-európai exportra me­nő húsrolád-konzerveket gyártó részlegben is. A hat­órás műszak után a fiata­lok az újszegedi diákkollé­giumi szálláson a „tábori programban”, illetve a Sze­gedi Szabadtéri Játékokon, az ünnepi heteken, az ipari vásáron vagy az ifjúsági napok rendezvényein vesz­nek részt, szórakoznak, kul­turálódnak. A számítások szerint leg­alább tíz családi házat le­hetne felépíteni azzal a munkával, amelyet az ino- tai ifjúsági építőtábor tag­jai végeztek Berhidán és Bala tónk ereszt úr on. A KISZ KB és a Veszprém Megyei Tanács felhívására és szer­vezésében az ország tíz te­lepüléséről érkeztek e tá­borba ács és kőműves szak­munkástanulók. Építik a földrengéslkárosultak új há­zait, javítják, erősítik a ré­gieket. Legtöbben Szegedről és Pápáról érkeztek. Az ino- tai építőtáborozók munkája nagy előrelépés a helyreállí­Köjól-ellenőrzés a Balaton-parton NEGYVENEGYEZER FORINT BÍRSÁG Külön vizsgálják a siófoki óriás csúsida működési feltéttleit A hét végén kétnapos nagyarányú közegészségügyi ellenőrzést tartottak a köjál szakemberei a Balaton-par- ton. A kereskedelmi és ven­déglátó egységek mellett a strandokat, kempingeket, út­törőtáborokat és üdülőket is ellenőrizték. Elsősorban azo­kat, ahol korábban több volt a kifogásolnivaló, összesen 241 egységet néztek meg, me­lyek közül 101 élelmiszerüz­let és vendéglő volt. A június eleji ellenőrzés­kor a 94 vizsgált egység kö­zül 33-ban kellett szankciók­kal élni különféle szabályta­lanságok miatt, most 61 eset­ben. S bár a számok össze­hasonlítása nem ad csalha­tatlan képet az ellátás köz­egészségügyi feltételeinek alakulásáról, az egyértelmű, hogy javulás sem a koráb­biakhoz, sem az elvárhatóhoz képest nem tapasztalható. Sok az ismétlődő fogyatékos­ság az élelmiszerek tárolá­sában, a higiéniai feltételek megtartásában. Ez arra utal, hogy az egységek üzemelte­tői elsősorban „megúszni” akarják a hasonló ellenőrzé­seket, s nem végérvényesen kijavítani a hibákat. Előfor­dul, hogy a vendéglőtulajdo­nos a szezon előtt eleve „be­tervezi” a várható bírságok összegét. Ez is példázza, hogy indokolt a folyamatos ellen­őrzés és a szigor is. Mint dr. Tettinger Antal, a megyei köjál megbízott igazgatója elmondta, a mos­tani ellenőrzés során 61 eset­ben szabtak ki helyszíni bír­ságot és öt szabálysértési el­járást kezdeményeztek. A büntetés összege meghaladta a 41 ezer forintot. A rossz példák közt em­lítette a Pest-Buda; Vendég­látó Vállalat 601-es számú balatonfenyvési bisztróját, áhöl előző nap készült főtt tésztaféléket szolgáltak ki, s a tisztaság is jócskán ha­gyott kívánnivalót. A fonyó- di Sirály étteremben 8 sze­mély dolgozott megfelelő egészségügyi engedély nélkül. Az ő foglalkoztatásukat azonnali hatállyal megtiltot­ták. Emellett is voltak fo­gyatékosságok és szabályta­lanságok, egyebek közt az élelmiszerek tárolásában. A vezetőnek 4500 forintja bán­ta a szabálysértési eljárást. A budapesti II. kerületi út­törőtábor fenyvesi konyhá­ján is gyorsan teltek a jegy­zőkönyv lapjai. Végül is egyetlen egységet sem kellett bezáratni, ám hét esetben volt szükség a tárgyi feltéte­lek sürgős kijavítását előíró határozatra. A jó példák közt érdemel említést Szabó Zoltán bala- tonmáriai birkacsárdája és a szabadi fürdői Pihenő étte­rem, ahol minden kifogásta­lan volt. Itt említjük, hogy a siófoki Vadkacsa étterem — melynek működését az előző ellenőrzésnél fölfüggesztet­ték — a hiányosságok kija­vítása után ismét fogadhatja a vendégeket, s azt is, hogy a boglárlellei Becsaljban szintén tanultak a múltkori büntetésből. A most ellenőrzött kem­pingekben és strandokon nem volt a működést meg­kérdőjelező szabálytalanság, jóllehet egyes régebbi épüle­tek állagai mái- hagy kíván­nivalót. Külön vizsgálatot igényel viszont a siófoki óriás vízi csúszda. S bár en­nek működési feltételeivel kapcsolatban nincsenek kü­lön közegészségügyi előírá­sok, néhány körülmény kér­désessé teszi, hogy a nyár hátralevő részében használ­hatják-e a csúszdát a stran­ddiók. Kérdéses például a szennyvíz elhelyezése, a víz­csere szükséges gyakorisága. Az előírt ivóvíz minőségűvel szemben ipari vizet találtak a medencében ... Sajnos több idei példa bizonyítja, hogy a fagy- laltozóknál a legkisebb sza­bálytalanság is veszélyt rejt­het. A most ellenőrzött — kivétel nélkül poralapanyag­gal dolgozó — faigylattozók- nál mindent rendben talál­tak. B. F. Kísérleti hátborzongató tásban de még mindig sok a tennivaló. Keszthelyen a környezet- védő építőtábor egy hónapja működik a helyi szolgálta­tó és költségvetési üzem szervezésében. Parkok, vi­rágágyaik, zöld területek gondozását végzik, a bala- tongyöröki, vonyaircvashegyi, gyenesdiási és keszthelyi strandok rendbentantásán dolgoznak, gyűjtik a hulla­dékot, a partra vetett usza- dékot, hínárt. A táborozok közül többen a Helikon parkban a játszóteret építik. Szabadidejükben a vízben vannak, a fogadó üzem ugyanis megszervezte, hogy oktatói felügyelettel megta­nulhassanak vitorlázni, ször­fözni. A Pannónia Vendéglátó Vállalat a siófoki szakmai építőtáborban szakmunkás­tanulókat és szakközépisko­lás ókat fogad az idén már ötödik alkalommal. Bács-Kiskun megyében, ahol korábban a legtöbb, összesen huszonhat mezőgaz­dasági építőtábor működött, az idén már csak kilenc nyitotta meg kapuit. Kalo­csán most szerveztek először lakásépítő tábort, a Petőfi KISZ Lakásépítő Szövetke­zet építkezésein dolgozik négyszer kéthetes turnusok­ban, mesterek irányításával harminc kőműves és ács szakmunkástanuló. Munká­jukért fizetésit kapnak, és szakmai ismereteik is bővül­nek. A hagyományos mező- gazdasági táborok közül a kecskeméti Magyar—Szov­jet Barátság Tsz Georgi Di­mitrov építőtábora most is teljes létszámmal működik. A kertészeti munkákban évek óta részt vesznek a ba­ráti országok nyolc megyéjé­ből érkező bolgár fiatalok. Szorgalmukat jelzi, hogy tel­jesítményük majdnem két­Két éve videós találkozó­val egészült ki a dél-dunán­túli amatőrfilmszemle, me­lyet együtt tartanak az or­szágos néprajzi filmek ver­senyével. A szemlére Fejér, Tolna, Somogy, Zala és Ba­ranya amatőrfiilmklubjaimak jelentkezését várják a még be nem mutatott normál és szuper 8-as, illetve 16 milli­méteres filmekkel, azonkívül szer annyi, mint a magyar fiataloké. A gyümölcsszedés, kukorioacímerezés után a szabadidőben színvonalas kultúrműsorokat szerveztek a táborozok, a bolgár diá­koknak pedig budapesti ki­rándulás is szerepel a prog­ramban. A boldogkő váraljai kör­nyezetvédelmi építőtábor, melyet az encsi KlSZ-bi- zottság, az Országos Környe­zet- és Természetvédelmi Hi­vatal, a Zemplén Tájvédel­mi Körzet és a KISZ KB közösen szervezett, már be­fejezte munkáját. Az encsi fiatalok a boldogkőváraljai gyermekkórház parkját újí­tották fel. Megkezdték a te­reprendezést egy kilátó lé­tesítéséhez, s a környezetet megtisztították a bozóttól, a hulladékoktól. Az ónodi vár tavaly kez­dődött régészeti feltárásának folytatására a miskolci KISZ-bizottság szervezett négy turnusban, augusztus végéig tartó tábort. A fia­talok az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei és régészek mellett dolgoznak, elősegítik az értékes törté­nelmi épület megújulását. A falak és bástyák helyreállí­tását, belső paloták, raktá­rak feltárását, régészeti ku­tatóárkok mélyítését végzik. Az építőtáborban végzett munkája után járó bérből szinte minden diák felaján­lott pénzt a Nicaraguában építendő szakmunkásképző­höz, sok helyen ezen túl még nevelőotthonos gyere­kek segítéséhez is. Iskolá­juk KISZ-szervezetének is átutalnak keresetükből az öntevékeny diákkörök tá­mogatására. azaz saját kö­zösségeiknek, hogy majd év közben színvonalasabb poli­tikai és kulturális rendez­vényeket tudjanak szervez­ni. VHS rendszerű videokazet1 tán is benyújthatják ver­senyfilmjüket az alkotók. A klubok már megkapták a nevezési lapokat; október végéig kell föladniuk a dom­bóvári művelődési központ címére. Ugyancsak október 31-ig jelentkezhetnek a XVI. or­szágos néprajzi amatőrfilm­szemlére az érdeklődők. Egy hétig kísérleti műsort sugárzott a televízió a fél nyolckor kezdődő híradó előtt. A rádió- és televízió- újságban reklám címen sze­repelt, valójában több volt: a közlekedési morál javítá­sára a dokumentumfelvéte­lek erejével hívta föl a fi­gyelmet. A közúti balesetek­ről élő képekben számolt be öt percben a riporter. Ofiz- szetört autók, egyiknek-má- siknak a típusát sem lehe­tett már megállapítani a képernyőről a szörnyű ütkö­zések után. Sebesüllek, ha­lálos áldozatok. Szokatlan képsorok a Ma­gyar Televízióban, A kiter­velt brutalitások, helyi há­borúk felvételei sem hozták ilyen közeibe hozzánk a ha­lál perceit. Azt hiszem, értem a tele­vízió szándékát. A példák erejével igyekezett hatni ránk, nézőkre, akik éppen a kényelmes fotelban ülünk, a slusszkulcs már „kihűlt” a zsebünkben, vagy éppen ez­után szánjuk rá magunkat, hogy indítsunk. Kifújtuk magunkat, együtt a család, de a képernyőn riasztó szi­réna figyelmeztet, hogy egy ember sohasem térhet már haza. Ha indulni készülünk, a búcsúzás egyben figyel­meztetés is, érj vissza sze­rencsésen. Nem lehet elfelej­teni ezeket a képsorokat egy­hamar. Kísérleti hátborzon­gató? Azt hiszem, a tanulsá­got kellene inkább megje­gyeznünk: úgy közlekedjünk a közúton, hogy valameny- nyiünket épségben lássanak viszont. Sok lövöldözés — semmi­ért, ennyit ért az amerikaiak Tízezer dolláros megbízás című filmje, melyet szomba­ton este láthattunk a krimi műfaj gyenge produkciója­ként kiváló szereposztásban. Megéri fölsorolni a sztáro­kat, akik nem mondtak le a jövedelmező szerepről: Charles Bronson, Maximilian Schell, Janest szerepében a ragyogó Jacqueline Bisset. A se füle se farka, vérszegény történetért kár volt az időt pocsékolni. A pénz nem bol­dogít — mondják (csak ne legyen üres a zsebünk), de úgy látszik, a pénzről, tíz­ezer dollárról szóló film sem biztos „üzlet” a nézőnek. Az idén is kevesebb elten­ni való uborka termett, va­lami kór járja a kerteket, nem így a Parabolát: a múlt heti műsor az uborkaszezon jegyében készült. Arra a parki őrre hasonlított Árkus József, aki ősszel a szeges végű botjával szurkálja föl az avart, Így szedegette ösz- sze az elmúlt napok különös képosamegéit a televíziós műsorok orsójáról, különö­sebb ötlet-kötőanyag nélkül. Remenyik Zsigmond Kard és kocka című színdarabjá­ból készített tévéjátékot Félix László, akit a hatvanas években a kaposvári szín­házban ismerhettünk meg. A Rákóczi-szabadságharc har­madik évében játszódó tör­ténet egy léha, császári őr­nagy sajátos kálváriáját kí­séri figyelemmel a kuruc Magyarországon. A ledér nők társaságát kedvelő őrnagyot Bécsbői indítják el a mocsa­ras Alföldre az osztrák ka­tonák zsoldjával, otthon ugyanis kitelt már a becsü­lete. Épp őrá bízzák a csá­szári zsoldot? Mi, tévéné­zők előre sejtettük, hogy nem érkezhet meg rendeltetési helyére a ládányi arany. De hogy annyira ostoba legyen, mint aki kettőig sem tud számolni, erre nem gondol­hattunk. A kuruc kapitány, Árvay, könnyűszerrel ejtette fogságba az osztrákokat, csak engem nem tudott meg­győzni arról a film, hogy a hős mellé egy ilyen pipogya alak kell a küzdelem „eldön­tésére”. Csepű, lapu, gongyola. Me­lyik mit jelent, azt a va­sárnap délelőtti vidám vetél­kedő műsorából tudták meg azok a gyerekek, akik érde­mesnek tartották bekapcsol­ni a készüléket kilenc óra után. A vetélkedő első elő­döntőjét láttuk, melyben a kisbajcsi és a brenbergbá- nyai gyerekek mutatkoztak be. A néprajzi vetélkedő nemcsak kellemes perceket szerzett az otthon ülőknek ezen az esős vasárnap dél- előttön, hanem ismereteiket is gyarapította. Több ilyen témájú műsort remélünk en­nek a korosztálynak. Horányi Barna Amatőrfilmszemlére készülnek Nyolcadik alkalommal rendezték meg Nagyatá­don a gyermek- és ifjúsá­gi képzőművészeti alkotó­tábort. Hat művészeti ág­ban képzőművészek és művésztanárok vezetésével 36 fiatal vett részt a tá­borban. A résztvevők munkáiból kiállítást ren­deztek a Gábor Andor művelődési központban.

Next

/
Thumbnails
Contents