Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-18 / 168. szám
Egy mondat a terytörvényből A HALADÁS GÁZVEZETÉK „A népgazdaság hosszabb távú energiaigényének kielégítése érdekében hazánk részt .vesz a KGST-országok közös energetikai beruházásaként megvalósuló Progressz földgáz-távvezeték megépítésében”. Ma már szinte köztudott, hogy hazai kőolaj- és föld- gázmezőink közül a jelentősebbek termelésük lefelé szálló ágára kerültek, a kutatás a belátható jövőben legfeljebb ha e csökkenést tudja pótolni. Az évtized végére — az eddigi megállapodásokiban rögzített szovjet földgáz importon felül — további behozatalra lesz szükségünk. A Szovjetunió a megfelelő készletekkel rendelkezik, új mezői azonban egyre távolabb vannak Európától, ezért az import feltétele, hogy a kitermelés és a szállítás létesítményeinek megvalósításában az érdekelt országok közreműködjenek. Az ilyen együttműködésnek az európai KGST-országok gyakorlatában már hagyományai vannak — emlékezzünk csak az orenburgi Szövetség gázvezeték építésére. GÉPEKET SZÁLLÍTUNK Most ismét új neveket kell keresnünk a térképen. Jam- buirg messze az Urálon túl, az Ob torlkoilatvidékén fekvő észak-szibériai város, ahol a hetvenes évek végén fedezték fed azt az óriási készletükkel rendelkező földgázmezőt, amelynek kiaknázása csak most kezdődik majd. Már a lelőhely feltárása is szokatlanul nehéz körülmények között kezdődött meg 1982-ben. A Sarkkörön túli vidéken nemcsak irdatlan hideg van, hanem a hónapokig tartó sötétség is próbára tesz embert, gépet egyaránt. Itt, ilyen körülményék között kell százszámra mélyíteni a termelő fúrásokat, felépíteni a termelő- és gázelőkészítő üzemek sorát, mintegy 15 ezer dolgozó számára egy új várost, s innen indul a hatalmas, csaknem másfél méter átmérőjű gáz-távvezeték, hogy Szeröv és Bereznyiki között átszelve az . Uralt, Izsevsz, Ka- zany, Jelec, Kurszk vidékét érintve, Ungvárig érkezzen majd. A négyezerhatszáz kilométernyi vezeték építése során mintegy három millió tonna csövet fektetnek le, s negyven nagy teljesítményű, a gáz továbbításáról gondoskodó — úgynevezett nyomásfokozó — kompresz- szorállomást is létesítenek. A távvezeték építésében valamennyi érdekelt- szocialista ország részt vesz, a beruházást közösen — a gázból való majdani részesedés, arányában finanszírozzák. Hazánk — a tavaly december végén aláírt szerződés értelmében — a távvezeték építésében közvetlenül csak különböző hazaii és import anyagok, valamint berendezések kiszállításával vesz részt. Emellett szállítunk — szintén a részvétel fejében — különféle hazai gyártású árukat, főként energetikai gépeket. Az együttműködés keretében részt veszünk továbbá egy új kőolaj-és földgázmező fő technológiai létesítményeinek felépítésében Tengiz mellett, a Kasz- pi-tengernél. MAGYAR ÉPÍTŐK TENGIZBEN A tengizi építési-szerelési munkák fővállalkozója a Vegyiműveket Építő- és Szerelő Vállaláit, amely a Ghemo- komplex Külkereskedelmi Vállalattal együttműködve irányítja megannyi vállalat kinti munkáját. Az első, még kis létszámú szakembercsoport már a helyszínen van. hogy előkészítse a „terepet” a csúcsidőben majdan ott dolgozó, mintegy ötezer magyar szakembernek. Két nagyobb szénhidrogénipari komplexumot építenek, az elsőt 1988, a másodikat 1991 végén adják át. Itt sem lesz könnyű dolguk a magyar építőknek: a környezet sivatagos, az időjárás szélsőséges. A két vállalat éppen ezért igyekszik a legkörültekintőbben felkészülni : összkomfortos lakókonténereket telepítenek, hazai vendéglátó vállalat „kihelyezett” részlege gondoskodik az ellátásról, sőt a szórakozásról, zenéről, diszkóról, videofilmekről. A Magyar Posta, a szovjet posta közreműködésével hallhatóvá teszi a Kossuth rádió műsorát, s tervezik, hogy lehetővé teszik időnként a magyar televízió vételét. Természetes, hogy a szélsőséges, szokatlan időjárás miatt korhatárhoz kötötték a kinti munkát. Fizikai munkára csak 50 év alattiak jelentkezhetnek, de a többiek sem lehetnek 55 évesnél idősebbek. Ám a keresetek is a mostoha feltételekhez igazodnak, átlagosan húsz ezer forint körüliek, amihez még a tellj esiítmény tői függően, akár további ezrek jöhetnek. HÚSZ ÉVEN ÁT Végül is mit eredményez számunkra ez az együttműködés? Az egyezmény értelmében a Haladás távvezetéken 1989-től évente fél milliárd köbméterrel növekvő mennyiségű földgázt kapunk a Szovjetuniótól a korábbiakban rögzítetteken felül. Egészen 1992-ig amikortól ez a többlet évente két milliárd lesz. Az egyezmény 1989-től számítva húsz éven át marad érvényben. Ez a konstrukció azt jelenti hogy a résztvevő or szágok így Magyarország is, a beruházáshoz való hozzájárulásával, mintegy h,ítéli nyújt. A Szovjetunió ezt a hitelt és kamatait gázzal törleszti, természetesen a mindenkori érvényes gázárnak megfelelően. Ha a visz- szaíizetés befejeződik, a. Szovjetunió húsz év lejártáig továbbra is szállít ja-m- burgi gázt, ezért áruk szállításával kell majd fizetnünk. A beruházó A somogyi beruházások negyediét a tanácsi fejlesztések aidjiák. Az ötéves terv során a tanácsok több mint 6 milliárd forintot fordíthatnak beruházásokra. Sikerül-e reálisabbá tenni a célkitűzéseket, ésszerűbbé a pénz föl- használását? Egyebek között ezt kívánja elősegíteni a megyei tainálos új, a tanácsi beruházásokra vonatkozó szabályzata. Az anyag a szakemberük számára ad útmutatásokat, amniálf néhány új vonása azonban, * közérdeklődésre is számot tarthat. Mint dir. Orosz László, a megyei tanács tervosztály- vezetője elmondta, ilyen szabályozás eddig is volt, ám a január 1-jévél bevezetett új tanácsi gazdálkodási rend új feltételeket teremtett. Hogy a helyi tanácsok középtávra előre megismerik a központi támogatások mértékét, s hogy ennek alapján maguk tervezhetnek, ez nem csupán önállóságuk, hanem felelősségük növekeHajnaltól későig Az elmúlt napok időjárása módot adott arra, hogy a nyár nagy munkáját, a betakarítást végzők „megnyújtsák" a napokat. Korábban kezdenek, s ahogy például látni lehetett, a napokban a toponári Kapostáj Tsz-ben, végezve egy táblával még este hét órakor is átvonultak egy másikba folytatni a munkát. Csak az esti harmat, a sötétedés szakítja meg néhány órás pihenőre a kombajnosok igyekvő munkáját. Ennek köszönhető, hogy meggyorsult a betakarítás üteme, és bár az arányok változók, Somogybán túljutottak a búza betakarításának felén a gazdaságok. Ezen beiül van olyan nagyüzem, mint például a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet, ahol a hét közepén be is fejezték a kenyérnek való beaikarítását. Derekas munkát végeztek itt kom- bájnosök, a szemszállítók, mindazok, akiknek feladata volt az aratásban, hiszen július 16-ig a csaknem ezerki- lencszáz hektár búzán kívül betakarítottak kétszázhetven hektárnyi őszi árpát, és több mint százhetven hektár repcét. A munka befejezése nem jelent pihenést az aratásiban résztvevőknek, ahogy ennek már jó hagyománya van ,a megyében, felajánlották segítségüket, és ott folytatják a munkát, ahol valamilyen ok miatt dését is jelenti. Az új — ha úgy tetszik korszerűsített — szabályzat a mai feltételek között is módot ad a kötelezettségek és felelősségek világos elhatárolására. A beruházási szabályzat rnegújí- sáltát az is indokolta, hogy időközben a beruházások központi jogszabályai is változtak. Az eddigi gyakorlat 'szerint zömében a tanácsok tervosztályai voltak a beruházóik, s így az elkészült létesítmény felügyeletét ellátó száki gazgaitásii szerv nemegyszer „kibioként” lépett fel. így születtek olykor a lehetőségekkel nem eléggé számoló tervék, s ez Okozta a visszásságot, hogy a tervosztályoké vélt a felelősség, míg például egy iskola esetében a művelődési osztály élt a kész létesítménnyel kaipcsolaitosijjsifogásakkad. Az új szabályzat az ágazatilag illetékes szakigazgatási szervre osztja a beruházói szerepet, akik így tétremenő- en nyilván alaposabban lassabban haladnak a fontos nyári munkával. Ami jó, jellemzi az aratás ütemét, az sajnos nem mondható el a termésátlagokra. A múlt év ősze óta -tartó ki'lenehónapos emberi, igyekezet eredményét, immár egymás után második évben igencsak megcsorbította az időjárás. A legtöbb helyen, most túl az aratás felién, bizonyosnak látszik, hogy nem teljesülnek a tervek, ismét kevesebb kalászos gabona terem, mint amit a végzett munka alapján joggá! vártak a gazdaságok. adott létesítményhez szükség van-e mondjuk szaunára és szoláriumra Az új szabályzat szerint az illetékes osztálynak a beruházás irányítása mellett az egész folyamat ellenőrzésében is részt kell vállalnia. Így tehát maguk tehetnék legtöbbet az utólagos reklamációk elkerüléséért. A szabályzat lényeges új vonása, hogy a lakosság jelentős részét érintő beruházások esetében előír ja az állampolgárok véleményének kikérését. S ez nem csupán a településfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos beruházásokra vonatkozik. Azért sem mert a teho a tanácsi fejesztésí pénzeknek mindössze 1-2 százalékát teszi ki, azaz a beruházások összegének csak töredéke származik lakos-sági erőből. A lakosság hozzájárulása fejében mégis az egész fejlesztésre vonatkozóan jogot szerez a beleszólásira. Ez a tény összefügg azzal, a szinte mindenütt tapasztalható igyekezettel, hogy a korábbiaknál is nagyobb figyelmet fordítanak az aratást követő munkákra, a másodvetésekre. A másik kiemelten jelentős gabonaféle, a kukorica ugyanis a jelenlegi állapota szerint jó termést ígér, s nem egy gazdaságban döntöttek úgy, hogy a siilótakairmányna'k szánt kukoricát másod-vetésekkel pótolják, azt pedig szemes terményként takarítják majd be. Ez persze az álla-mpolgárokitól is nagyobb felelősségérzetet egy-ebekk-özt a csak saját kerítésig látó szemléleten valló felülemelkedést kíván. Elvben ugyanis az a rendelkezés azzal a kockázattal is -járhat, hogy a lakosság egy részének mást akarása nehéz helyzetbe hozhatja- a legértelmesébb és legszükségesebb célokat kitűző tanácsokat isi. Itt lese az-onban szerepe a részletesebb tájékoztatásnak, alaposabb érdekegyeztetésinek és a meggyőző szórnak. Utóbbi gyön- gesége sök helyen a teho előkészítésének is nagy tanulsága volt. Szó sincs arról, hogy az új szabályzat frissen kapott önállóság burkolt megnyirbálását jelentené, mégis szükség van a fejlesztések mederben tartására, a szabályok betartásénak megkövetelésére, hiszen a tanácsok fölött már nincs védőernyő, nincs, aki az esetleges túlfej.leszt-ések után helyettük a zsebébe nyúljon. Iákat összegöngyölő gépék, vagy a szalma! éh űzők, s alighogy végeznek, ott vannak a szántótraktorok. Van, ahol — mint például Ma- -gya-ratádon- is- —, forgatás nélküli, energia-takarékos talaj művelést végeznek, -másutt hagyományos tarlóhántást. Az elképzelés szerint legalább tizenhatezer hektárt újra akarnak vetni a gazdaságok — az igyekezet arra vall, nemcsak teljesítik ezt a célt, ha egy mód van rá, nagyobb területet is hasznosítanak másodnövényekkel. Hajnaltól későig porfüg- gönyt vonva maguk körül, gépek dübörögnek a határban megyeszerte. Az ember erőfeszítéseket tesz, hogy pótólja a természet okozta veszteségeket. V. M. Példa a Kaposker Diákok nyári munkán A belkereskedelmi és vendéglátó vállalatok a nyári szünidőben becslések isze- rint csaknem ötezer diákot tudnának foglalkoztátn-i. A Belkereskedelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint egyes helyeken, például a Balaton környékén a diákok munkája nélkül szinte működésképtelenek lennének a vállalatok. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy évről évre csökken a szünidejüket töltő diákok érdeklődése a kereskedelem iránt, elsősorban a nehéz munkakörülmények, a fizikai megterhelés, valamint a kora reggeltől késő estig tartó, illetve váltakozó műszakok miatt. A jelentkezők száma idén is csak mintegy fele annak, -mint ameny- nyit a vállalatok igényelnének, szeretnének. Az üdülőkörzetek kereskedelmi vállalatai közül a Balaton Füszért a Budapesti Műszaki Egyetemmel kötött szerződést, s az idén is 150 hallgató segíti a nyári szezonban a dolgozók munkáját. Sokan közülük évről évre visszatérnek, s így jutnak hozzá ahhoz a biztos keresetihez, amellyel a nyár egy résziét ugyancsak a Balatonnál, de már pihenéssel tölthetik. A KAPOSKER a KISZ Központi Bizottságává! állapodott meg egy Balaton- parti tábor létesítésében: kéhetes turnusokban 100— 150 diákot, elsősorban kereskedelmi szakmunkástanulókat szállásolnak el. Ök amellett, hogy segítenek a nyári csúcsforgalom lebonyolításában, egyben szakmai -gyakorlatukat is a Balaton- parti üzletekben töltik. Trömböczky Péter A kombájnok nyoméban hajnaltól későiig jár-ják a HATMILLIARD FORINT ELKÖLTÉSÉT SZABÁLYOZZA nem álmodozhat, a lakosság dönt megvizsgálják majd, hogy