Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-17 / 167. szám
Szolgálat szezonban UTASOKKAL ÉS TEHERREL Dózsa László a Kapós Volán sofőrje. Siófok és Fonyód között ingázik a 11 méter hosszú Ikarusszal. — Re|meg a keze. — Épp az előbb „beszólt” egy utas. Én még nem. Öt peraig ilyenkor kicsit remeg a kezem. De ha 'megfogom a volánt, akikor mér nem. Most két járat közt, szünetben remeghet. Hanmáinc éve ül buszon.!, balesete még nem volt. Százhúsz, százharminc ember életéért felel szinte minden órában. — Ezt megszoktam. Csak a fizetés kevés ezért a munkáért. De már azt is megszoktam. A nyugi. Az kell a buszon. — És a többi sofőr? — Sokan elmondták már: a németek udvariasak, az olaszok tolakszanak, cüe általában profi módion vezetnek. A magyar hétvégi vezetőiktől pedig ments meg uraim minket. Plusz negyven fokiban különösen. Jobbra indexel, balra kanyarodik és még mutogat is. nékem ezt-azt... Én szeretem a szakmámét. És — ha megbocsátanák— indulnom kell. Jó utat önöknek is. Vincze János a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat siófoki telepének dolgozója, de munkahelye az egész Balaton-part. — Az ennivalónak!, a sörnek meg mindennek ott kell ■lenni a holtban. Ott is van. Az IFA jó kezekben jó autó, csak a kormányzása nehéz egy kicsit. De sebaj, hiuzoim- vonaro. Az árut eddig még mindig elvittem oda ahova kellett. Magam vagyok a rakodó is. — Szeret vezetni? — Balatoni tömegben, siófoki -belső fuvarban nem. De az hozza a több pénzt. Hosszabb úton, az autópályán szeretek menni, de az kevesebb forintot jelent, mert nekünk az elszállított súlyt fizetik. A saját Zsiguliban viszont a jobb oldalra ülök és nézem a fiamat vagy az asszonyt. De a nejem Best előtt mindig elkezd fieorogrm: „Apu, most már vedid át”. — És a Balaton-partot szereti? — Siófok egyik csöndes részében lakom. Jó ott. .Legföljebb nyáron nem megyek be a központba, osálk ha dolgozom az autóval. .Negyvenöt éves vagyok. Eddig ösz- szasen egyszer voltam üdülni. Pedig azért annyira nem szeretem a partot, hogy ne akarnék elmenni valahová. De mii nyáron csa'k dolgozunk. Jobb is. Mert télen minden síkos, akkor örülök, ha nincs fuvar. Persze van, de nem sok. Pihenő — a vendégnek — Valahol azt olvastam, hogy egy kollegina itt Siófokon 60 ezer forintot keres havonta, és előkelő, drága szállodában Iákik — mondta Horváth Róbert, a Pihenőhöz címzett szerződéses vendéglő kor- és rangidős pincére. — Szívesen meg- kédezmém tőle miként csinálja ezt. Nekem is megvan a pénzem, hogy úgy mondjam meg vagyok fizetve ezért a munkáért, amit itt elvégzek, dte 60 ezer forint ... Nálunk briigádrend- szer van, és a fogyasztás után a 10 százalékot megkapja a pincér, akár van borravaló, akár nincs. Ezért a főnöki, Illés István tisztességes munkát követel. Akiről valamiféle „hamisság ” kidedül, másnap veheti a sátorfáját. Ez rnihdenjképpen korrekt eljárás. Védelmiét ad a felszolgálónak Oha von forgalma, rendesen keres), az Üzletnek (óvja a hírnevét), s nem utolsó sorban a vendégnek, áki mindazt megkapja amit a pénzéért jogosan elvárhat egy másodosztályú vendéglőben. Ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert sok szezonális üzletben a pincér csak a borravalóért dolgozik, sőt ebből is le kell adni az üzletvezetőnek .. . A Pihenőben nyolc felszolgáló dolgozik, mindenkinek 12 asztala van. Jelenleg napi 70—80 ezer forint az üzlet forgalma. Ez a hely az úgynevezett „.menő” venNincs csikk Az egyik üdülő parkjában még a megszokottnál is nagyobb volt a rend. Pedig papírdarab- és csikkszétdöbá- lásban hazánk fiai és lányai előkelő helyet érnének el a világranglistán. Az udvaros — bölcs, nyugdíjas férfiú — rövid oktatást rendezett számunkra, hátha egyszer hasznosíthatjuk. „itt is eldobják néha. Dé csak egyszer. Én nem szolok. Rögtön felszedem. Csak az elsőit kell fölszedni: nem lesz második. Ha egy ottmiaradma, akkor néhány óra múlva lenne ötven. Nálunk a második vagy a harmadik napon már első sincsen.” déglők közé tartozik Siófokon, pontosabban a fürdőváros Szabadi részén. Főként a konyháját kedvelik a vendégek, köztük sók aviisz- szatérő nyugati turista. Este 6 óra tájban (amikor ott jártunk) szinte pillanatok alatt elfoglalták az asztalokat. — Naponta 12—14 órát dolgozunk de intenzívebben a déli és esti órákban. Ilyenkor nahes megállás, pihenés, — Hogyan, került a Bala- ton-ipartra ? — A pécsi Nádorban kezdtem a szakmát 1974- ben. Három évig dolgoztam ezen a patinás helyen, s miután megnősültem), hoigy lakást tudjak venni magamnak öt évig elmentem1 szénbányásznak. Csillés, segédvájár, majd vájár lettem. Ezután a Mecsek Tourist tévétorony presszója következett, itt ismerkedtem meg Illés Istvánnal, mostani főnökömmel, aki hívott a Bala ton-partra. Megbízható csapatba kerültem. Nyáron megfázik „Jézusmária, szétfolyt a mirelit, szóljatok gyorsan Buzsáikiinak! ” így kiáltanak föl a boltokban, 'az üdülők konyháin és még sok helyen, ha elromlik a hűtő. Buzsáki Gyula, a boglárlellei hűtőjavító szövetkezet szerelője pedig bepattan kilenc éves Zsigulijába és robog a gyorssegéllyel. 110 ipari hűtőberendezésre felügyel a cége partnereivel megkötött szerződések szerint. S nemcsak üzletekben, üdülőikben!, hanem konzervgyárban, kórházban és még több helyütt várják. — Most épp anyagért ugrottam be és megyek a következő sürgős melót elvégezni — mondta a szövetkezet központjában hétfőn délután négy órakor. •— Mijtor végez? — Miikor hogy. Este hiat- ktíjr, tízkor ... Nyáron havonta 2500 kilométert megyek. Meg szoktam fázni, reumás vagyok. Hidegek a hűtőterek és odabent is kell dolgozni. A szerződések szerint a javítást a bejelentéstől számított 24 órán belül meg kell kezdeni. De ha én egy egész napot várnék, akkor le is harapnák a fejemet az ügyfelek. Nyár van, hús t akar venni a nép, meleg zöld húst pedig nemigen lehetne eladni. ,, Van főmunkája,, szakcso- portbeli munkája sőt másodál,lásű iparengedélyé is. —: Aludni szokott ? — Télen sokat. Huszonöt éve ezt csinálom. Itt ragadtam, most már mihez kezdenék? De még két év és felnő a gyerek. Adtakor kevesebb pénz is elég lesz. A szakcsoport, vagy a maszek- ság ugrik. Középkorú vagyok, öreg is szeretnék lenni. Kevesebb a vendég a Balatonnál, mint a korábbi években. De a szezon így is az: közlekedni most sem könnyű, az üzletek is sokszor zsúfoltak ... Munkatársaink azokat kérdezték, akik ellátják a vendégsereget. Szolgálat. Ezt a szót használták többen is. Sokan szinte éjjelnappal dolgoznak, s ők azok, akik legkevésbé szeretik a csupán pénzt szerezni igyekvő, de egyébként semmiféle igyekezetét nem mutató „kollégáikat". Nos: összeállításunk nem ez utóbbiakról szól, de nekik is. Patikusjelöltből főportás — Elég nehéz volt bejutni az egyetemre, de én Ikiét év után rájöttem, hogy nem is nékem való a gyógyszerész pálya. Egy nyári gya- kórlaton döbbenteim erre rá. Ezután mindjárt a vendéglátóiparban hely,elkezdtem el londinerként, s átmentem a vendiéglátóipari főiskolára. Most levelezőn végzőm. Kerékfi Zoltánnal, a Za- márdii Touring Hotel főportásával beszélgetünk. — Nem bánta meg a „pályamódosítást” ? — Nem. Nagyon szeretem a foglalkozásomat), s őszintén szólva tö|bb lehetőséget látóik benne, mint a patikus- ságban. A gyógyszerészt ma sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülik kellően. Pedig sokat kell tanulnia, és a felelőssége is Inagy. — Hol kezdte a szállodai munkát? — Budapesten az Olimpiáiban. Az idén jöttem először a Balatonhoz az egycsillagos Tourinigba, ahol nagyon jól érzem magam. Azon kívül hoigy a vendégekkel foglalkozóim, a telexet és a telefont is kezelőm. Szállodánk forgalma eddig meghaladta a tavalyit dacára annak/, hogy a szokásosnál kevesebb a turista a Balatonnál. Jó kollektívában dolgozom, szeretnék a következő években is itt tevékenykedni» — Beszél idegen nyelveket? — Németül és angolul. Itt főiként a németnek veszem hasznát. Megtalálják a munkát Hétfőn szedegettük össze összeállításunk morzsáit. Szerencsétlenségünkre épp hétfőn szabadnaposak a Ka- posker kereskedőit segítő építőtáborozók, nem tudtuk megtalálni őket. Kovács József, a vállalat egyik boltjának vezetője viszont mondott róluk néhány szót: — Négy lánykám van, nyíregyházi kereskedelmi tanulók az építőtábor lakói. Harminchárom éve vagyok kereskedő, úgyhogy elhihe- tifc: hamar meglátom egy kezdőről,, hogy lesz-e belőle valami. Nos — nem akarok senkit sem megbántani —, úgy találom: ezek a lányok jobban észreveszik a munkát, mint a környékbeliek, a Ballá tonnái nevelkedettek. A számtantudás,uk viszont ép olyan,, mintha Somogybán tanultak volna, összeadni, kivonni, szorozni nemigen sikerül nekik. — örül az építőtábornak ? — Persze. Eddig ugyan eléggé gyenge a szezon, de így is nagyon jól jön a segítség. Hiszen állandó munkást adlig találni. Beszégetésünk közben figyelhettük, hogy néhány — 'korosnak egyáltalán nem mondható — csinos lány sürgött-forgott az áruátvé- télnél. A főnök kérdezés nélkül1 mondta,: — Ök idevalósiak, és már nem iskolások, állandó dolgozók. Ök is megtalálják a munkát. A kivétel. Meg a szabály. Tudjuk. A törzsgárda megmarad Szodgáné Cuddag Erzsébet, a Sió Áruház abc-részlegé- nék eladója azt vallja, hogy ha valaki a kereskedői pályát nem .élethivatásának tekinti, akkor jöbb, ha el sem kezdi a munkát. Mert nehéz, és egyre nehezebb a követelményeknek megfelelni, ugyanakkor a pálya presztízse is csekély, a jövedelem pedig összehasonlít- hatatanul kevesebb, mint a imagánszefctonbanL — 16 éve vagyok a pályán. Kaposváron végeztem a kereskedelmi szakmunkás- képzőt, Igádban egy kis régivágású vegyeskereskedésben kezdtem dolgozni — mondja,. — Akkor még legalább jó eredménnyel kellett elvégezni az általánost, hogy fölvegyék az embert, s önül,tűnik, hogy sikerült bejutnunk az iskolába. Most más a helyzet, A legtöbb gyerék csak azért végzi el az iskolát, mert máshová nem veszik fel, s mihelyt befejezi, máris keresd a jövedelmezőbb lehetőségeket. Sokan elmentek tőlünk le, főként a pályakezdők közül'. De a régi „imáig” megmarad az abc-ben. Pedig itt különösen nagy a terhelés, főként a szezonban. A napi egymillió forint forgalomért meg kell dolgozni, s mivel jövedielemérdekelitségűök vagyunk, senkinek se mindegy, hagy mennyi árut tud eladni. Szombaton és vasárnap délelőtt la nyitva tartunk, a múlt bét végén 1 millió 300 ezer forintos forgalmat bonyolítottunk le.. 35 éves. A férje a vendéglátóiparban dolgozik, három gyermeke vált, Rendellenségben nehezebb — Kicsi üdülő ez, nyolcvan ember nyaral nálunk egy turnusban. Itt mindenki!» ismerek, négy éve még egy nagy helyen dolgoztam, ott ezer beutalt üdült egyszerre, persze alig néhánynak tudtam a nevét — mondta Kovács Istvánná, a bogiléri SZOT November 7. üdülő vezetője. Ricsit szellő» volt az idiő és szellősen latétszóródva telepedett le egy-egy család a gyepen, a part menti fák között. Az ebédidő, közeledtével finom illatok lepték el a konyha, környékét. — Alapigazság: ha, jók az ágyak és ízletes a koszt, akkor mindenki elégedett. Persze rendezünk irodalmi esteket, kirándulásokat, de csinálhatnánk akár tűzijátékot is, ha a főztünk rossz volna. Elhdhetjük Kovécsnénak, hogy így van, húsz éve SZOT-doigozó, a férje is az vólt, s most nyugdíjasként újra az, a lánya pedig — a változatosság kedvéért — szinten szakszervezeti alkalmazott, csak a fia lett „hűtlen”, mert Pestre költözött. — Mennyit kell az üdülőben lennie ilyenkor? — Kötetlen a, munkaidőm, így szépen hangzik. Reggeltől estig. így csúnyábban, de ugyanazt jelenti. Szeretem a munkámat. Az utolsó évem ez. Mindig az üdülőket szolgáltam. — Nehéz munka? — Ha rend van, akkor Úgy közepesen nehéz. Ugyanis a jól szervezett munkában sok dolog megy szinte magától. Kapkodva, rendetlenül több erővel kevesebbre jut az ember. Figyelni kell. Arra, hogy ne a drága balatoni zöldséget vegyük, hainem kicsit messzebb menjünk a beszerzendőkért. Arra, hogy ha jön egy morgo- lódósabb természetű vendég, akkor ha lehet mindjárt az első napion ésizrevegyüik és „megszelídítsük”. Szezon van. Dolgozunk. Majd télen pihenünk.
