Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

SPORTÉI Bemutatjuk a Bányász új játékosait... JALÁZS TIBOR A huszonhat éves fiafcal- mber mögött már negyven IB I-es mérfcőzés és egy él- onal'beli gól szerepel. Bu- apesti fiú, de a labdarúgó- őrs már több egyesülettel íegismertette. Űjpesten szü­nteti, s a Dózsában isim er- edett meg a labdarúgás alapjaival. Innen a Ganz- MÁVAG-hoz, majd a Vasas­hoz, 1983-ban pedig Szeged­re került. Idén járt le a Ti- sza-parti városban a szerző­dése, s — mivél az NB I- ben szeretne játszani — igent mondott a Siófoki Bá­nyász hívó szavára, s alá­írta a kétéves szerződést. Ügyének végére múlt pénte­ken került pont. Családija az első héten még Pesten volt, s ő idejéhez mérten „ingá­zott”. Lakáskérdése hamaro­san megoldódik, s akkor csa­ládostul letelepüli Siófokra. — Eddigi csapataimban mindig hátvédet játszottam, a legközelebb a beállás posz­tot érzem magamhoz. Azért jöttem Siófokra, hogy NB I- ben bizonyíthassak. Termé­szetesen szeretnék stabil tag­ja lenni a Bányásznak. Cé­lom — ami közös cél —, hogy minél jobb helyezést érjen el a csapat, s »meny­nyire tudok, ehhez én is já­ruljak hozzá. Gy. L. Jóakarat-verseny Még javában élvezi a nyári szabadság örömeit Sinkó Andrea, a ritmikus sportgimnasztika összetett magyar bajnoknője. Így az­után volt idő arra is, hogy a tv-iközvetítések jóvoltából figyelemmel kísérje a sport­ág „klasszikusainak'’ remek moszkvai randevúját. — A páratlan csütörtöki szovjet sikerek nem léptéik meg — mondta a hazai RSG- sztár. — Igaz, Drucsinyi- náók dolga viszonya« köny- nyű volt, hiszen a két leg­jobb bolgár RSG-s. Panova és Bonévá otthon maradt. Vélhetően mindketten „tit­kaikat” őrzik a szeptemberi firenzei EB-re... — Ki volt a kedvenc a színpompás szerenkénti fi­nálék során? — A szovjet Lobacs. Kü­lönösen kötéllel és labdával művelt hihetetlenül szép dolgokat. Sokan újítottak a mezőnyben, de szerintem az igazi koreográfiái „csoda” majd a firenzei kontinens- bajnokságon lesz látható. — Tippje a leendő össze­tett EB-győztesre? — Mivel Panova eredetibb valamennyi vetély társánál, én úgy gondolom, hogy őt koronázzák bajnoknővé az olasz városban. — Sinikóék mikor kezdik az EB-felkészülést? — Én július 21-től már egyesületemben edzek. A központi „tábor” augusztus 14-én nyílik Kaposváron. Augusztus 16-án bajnoki rajt Új lebonyolítási rend az MNK-ban sordás István a Rákóczi új edzője A Kaposvári Rákóczi NB [-be került labdarúgóc-sa- atának volt érzője, Madár áibor leköszönt a szaikveze- íi tisztségről. Szerződése le­irt, s a klubbal közösen gy döntöttek, hogy nem ötnek új szerződést. Az ^yüttes a napokban Csor- ás Istvánnal, a Komló ed- iijével kötött -egyéves .szer­elést. Az új szakvezető 48 Ma az osztrák Linzer ASK endégeként lép pályára az Ueirtotó keretjében a Siófo- i Bányász. Az együttes II- s János ügyvezető elnök az elésével pénteken reggel :azott el. Kaszás Gábor ed- > a következq játékosok kö- il válogathat* Horváth Gy. ; Kovács kapusok, valamint rettner, Pajidavi, Balázs, lenovics, Szajcz, Horváth ., Olajos, Árifi, Boda, Ady, éves, korábban Siklóson is edzősködött. Játékosként Komlón és Pécsen szerepelt az NB I-ben. Az együttes hétfőn az ausztriai Braunau Sparkasse SV vendégeként Ausztriába utazott. A július 23-ig tartó edzőtáborozás programjá­ban négy előkészületi mér­kőzés is szerepel. Lakatos, Kiss P., Csalos, Zsadányi. Sérülés miatt nem utazhatott a csapattal Nagy T„ Nagy M. és Belényesi. Az együttest elkísérte Szige­ti János szakosztályelnök is. Mint a játékogkeretből ki­tűnik, lezárult Pardavi ügye. A játékos csütörtökön alá­írta az újabb szerződést, így továbbra is 'a Bányász lab­darúgója. Az élvonalbeli labdarúgó- csapatok már régen meg­kezdték a felkészülést. Zaj­lik az átigazolási időszak, napokon belül közzéteszik a sorsolást. Rohamosan köze­ledik hát az új idény. — Az MLSZ-ban folyik az új bajnokság előkészítése — mondotta Czékus Lajos főtütkárhélyettes az MTJ- nek. — Kész a tel jes menet­rend őszre és tavaszra is Egyedül a válogatott műso­rával kaipcso latban . vannak bizonyos nehézségei, nik. Az őszi és- a tavaszi EB-selejte- zőkön kívül szeretnénk egyéb mérkőzéseket >is le­kötni. Egyelőre rnég csak tárgyalunk lehetséges ellen­felekkel!. Azért nem tud­tunk még megegyezni, meri a kiszemelt válogatottak is hazai pályán szeretnének játszani. Mi is. Fenntartot­tunk az új idény műsorá­ban időpoin tokát -a legutóbb Mexikóiban ikisorsült olim­piád selejtező mérkőzésekre is. Az NB I küzdelmei au­jnzben a Siófoki Bányász 3RÖM HELYETT ÜRÖM i feljutás gondokat szült Marcaliban Azt hinné az ember, ha lekben a hetekben Marca­ljain jár s ha a sportról, ívezetesen a labdarúgásról ik szó, csupa megelégedett nberred találkozik. Kétség- vül minden okuk megle­lne az örömre, hisz tizen- évi szünet után ismét van irmadik vonalbeli együtte­- a városnak. Amikor a sporttelepre ér- szem, Szecsődi Imre ügy- ;zető elnök és Fudsz János Iző arcát borúsnak látom, il jutás ide, feljutás oda, :m repesnek az örömtől, lelőtt gondjaikkal előhoza- jdnánák, az elmúlt bajnok- gna terelem a szót. Sokak- il együtt magaim is értet- nül álltam azelőtt, hogy a egyei bajnokságban már st ponttal vezető csapat a ‘gén csaknem elveszítette a ztosan őrzött elsőségét. Bi- ny ha azon a nevezetes urgói rangadón a hazaiak *m ijednek meg a nagy ne tőségtől, most más miatt illett volna ide bekopogni. Fújsz János edző szinte ár várta a kérdést, azon- d kész a felelettel. — A nagy előnyünk [yanilyen nagy megelége- ■ttséget szült város szerte, y a csapatnál is. A köny­vnek ítélt „megméretés” apján az a nézet alakult , hogy ez a gárda a je­llegi összetételében is van yan erős, hogy nemcsak nán nyerje a bajnokságot, inem gondtalan bentmara- ist is biztosítson. Bár ti- nkilences keretünk volt, I lényegében tizenhárom ember húzta az igát, eny- nyien számítottak a megyei­ben is ütőképes labdarúgó­nak. Sérülések, bevonulások tizedelték a gárdát, így fo­gyott egyre csak az elő­nyünk. Ehhez járult, hogy mindenki minket, az elsőt akarta megverni és mintha a játékvezetők is megelé­gelték volna a korábbi nagy sorozatunkat. Szecsődi Imre szerint en­nek ellenére nem volt pá­nik Marcaliiban, miután hur­rá hangulat sem uralkodott a sikerek idején. Bizony szomorúan tapasztalták, hogy kevesebb ember viseli a szívén a csapat ügyét, mint kélllene. Azért az áhí­tott elsőség csak megszüle­tett. Az egész évet Igricz, Há- der és Varga játszotta csak végig. Fújsz János osztályo- zókönyvében a csapatkapi­tány Hajdú Lajosé lett a legjobb jegy, rajta kívül Hajdú László, Héder István és Igricz Béla vizsgázott még a legjobban. Tehát a hátsó alakzatok tagjai. Ez egyben az erősítési elképze­léseket is megszabná. Ha- dászi Sándor harminc gól­jával megyei rekorder lett, igaz a tavasszal sérülése miatt keveset rúghatott. Czucka 12, Takács 11 és Varga 10 gólt szerzett. — Minden csapatrészünk­nél elkelne az erősítés — így az edző. Főleg befejező csatár és középpályás a „hi­ánycikk”. Ilyen szemüvegen vizsgálódtunk és néztünk körül. És gond van a ré­giekkel is. Eddig munkaidő után edzettünk, de a felsőbb osztályban rugalmasabbnak kellene lenni a munkaadók­nak is. Erre pedig kevés re­ményünk van. Októbertől áp­rilisig pedig nem lehet 17 óra után edzeni. A játékosok keresete egyszerűen nevet­séges, nóhányulknál még a kevésből is levonnak, ha ed­zésre jönnek. Hiába, kisüze­mi módszerekkel nem lehet egy nagy vállalatot eltarta­ni. Szecsődi Imre: — Nem is mindig a pénz, hanem a hozzáállás is elkeserítő ná­lunk. — Én nem erre szerződ­tem — szólt közbe Fújsz János. — Támogatást, ösz- szefogást ígérték, ha felvi­szem a csapatot a területi­be. Ez az együttes ha nem erősítünk, biztos kieső. Mindezekhez még csak annyit: Az érvényes állami és párthatározat alapján Marcaliban egy stabil terü­leti bajnokságban szereplő labdarúgó csapatot kell ki­alakítani. Az első lépés meg­történt. Jólenne ha minden­ki, ákire ez az ügy tarto­zik, érezné, hogy a neheze még hátravan. Jutási Róbert * * * Megjegyzés: Ez a beszél­getés csaknem három hete zajlott le. A minap kaptuk a telefon értesítést: Marca­liban azóta több érdemleges lépés történt. gusztus 16-én kezdődnek, és december 6-án lesz az őszi utolsó forduló. Jövő év feb­ruár 28-án rajtol, és június 13-án fejeződik be a leg­jobbak versedgése. Az NB II őszi idénye augusztus' 17. és november 30. között zaj­lik. Az MNK-ham augusztus 20-án 128 csapat (közte az NB I-estdk) részvételével rendezik az első „nagy for­dulót". Utána szeptember 3., október 8. és 29. az újabb forduló. Idén' így el­jutnak a legjobb nyolcig. A nyolc állva maradó együttes új rendszerben ját­szik. A négybe és a döntő­be jutásért oda-vissizá mér­kőzéseket vívnák, március 11-ón és 25-én, illetve ápri­lis 1-éni, továbbá május 1-én vagy 2-án. A döntő egy mér­kőzésiből áll. Június 3-án rendezik, semleges pályán. Kéiilobdo NB II Előkelő helyen a Nagyatád Véget érték a kézilabda NB II-ben a tavasai küzdel­mek. A három somogyi együttes közül ezúttal a Nagyatád áll a legjobban. Nyolc győzelmet és négy vereséget tudhat magáénak, s a megszerzett 16 pont a második helyre elég. A Sió­fok uigyianialkkor a veszélyes zónában tartózkodik, az uíoUsó előtti helyen. Hátrá­nya a Nagykanizsa mögött négy pont, s ugyancsak rendezni kell a sorokat Sió­fokon, ha az együttes az őszi idény végén nem akar búcsúzni a második vonat­tól. A Csurgói Spartacus leá­nyai 15 pontot szerezték, stabil középcsapatnak szá­mítanak. Erejűikből hét győ­zelemre és egy döntetlenre futotta, s mindössze három­szor találtaik legyőzőre. A tavaszi végeredmények: FÉRFIAK 1. D. Kőolaj 2. Nagyatád 3. Ajka 4. GYAÉV 5. MÁV Előre 6. D.-földvár 7. Pécs 8. Tata 9. Környe 10. Nagykanizsa 11. Siófok 12. Gy. KTMF 821 283-226 18 8 — 4 290-259 16 633 338-317 15 7 — 4 284-256 14 6 2 2 244-225 14 615 313-284 13 5 3 4 278-297 13 6 — 8 338-353 12 516 284-295 11 5 — 6 306-267 10 3 — 8 235-281 6------ 14 268-401 — N ŐK 1. Herend 2. Nagykanizsa 3. Tatai AC 4. Tolnai VL 5. Csurgó 6. B. Bútor 7. Szh. TK 8. PBTC 9. Hunor 10. Szekszárd 11. Dorogi AC 12. U. PEAC 11 — 1 268-212 22 9 — 2 265-186 18 8 — 4 235-202 16 8 — 4 230-204 16 7 1 3 237-211 15 614 239-221 13 5 1 6 240-281 11 426 222-242 10 4 — 7 197-204 8 317 163-207 7 1 — 10 193-240 2 1 — 13 255-334 2 HÍREK Július n Szombat Izabella A nap 4.59 órakor kél, és 20.41 órakor nyugszik, a hold 10.18 órakor kél és 23.28 órakor nyugszik. A várható időjárás: Ma csak időnkénti felhő,södés várható, csu­pán jelentéktelen mennyiségű futó eső valószí­nű. A nyugati, északnyugati szél helyenként élénk, néhol rövid ideig erős lesz. A legma­gasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 21 és 25 fok között alakul. Az elárvult korona Régóta itudjuk már, hogy a sikernek tragikus válto­zatai is vannak. Molnár Csilla Andreának, Magyarország első megkoronázott szépségkirálynöjének azonban nem ilyet jósoltunk. Nem hittük volna soha, hogy megnyerő föllépésével párosult szépsége kevés legyen a boldogság­hoz. Hiszen tizenhét évesen az életre kell készülni. Mint ahogy néhány hete még a Világszépe verseny esélyeiről is beszélgettünk. Ám Csilla másfajta versenyt választott, vetélytársak nélkülit. A halálról érkező híradásban éveinek száma fölkiál­tójel is. Talán a teher volt túlságosan nagy, mintha a bőven mért siker összeroppantotta volna a felnőtt em­berben rejtőző kamasz szívet. A korona lehullt. Búcsú­zunk Miss Magyarországtól. A legendák már ne zavarják nyugalmát! V. I. — • • • » Lottó A Sportfogadási és Lottó­igazgatósáig közlése szerint az Üj fehér tón, pénteken megtartott 28. heti lottósor- soláson a kövekező nyerő­számokat húzták ki: 36, 49, 71, 73, 89 Varga Péter köszöntése Varga Pétert, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának tagját, a KB Közigazgatási és Admi­nisztratív Osztályának ve­zetőjét 60. születésnapja al­kalmából az MSZMP Köz­ponti Bizottsága nevében pénteken Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkára köszöntötte. — Kabaré- és operettestet rendeznék holnap esté 10 órakor Nagyatádon, a si- mongáti sörözőben. A mű­sorban fellép Straub Dezső, Lóránt Lenke és Farkasházy Tivadar. — Szamóca- és málna- dzsem az idén először Ké­szült Drégelypa 1 án kon, a Szondi György Tsz-ben. Ezekből a termékékből ja­pán és kanadai kereskedőik húsz yagonnyit vásároltak. — Szabálytalan előzésibe kezdett egy bukkianóban sze­mélygépkocsijával csütörtö­kön Mesztegnyő és Szenyér között a 60 éves Harnóczi Mária budapesti nyugdíjas, és összeütközött a vele szem­ben szabályosan közlekedő Fábos Zoltán 40 éves mar­cali tanár által vezetett sze­mélygépkocsival. A baleset következtében Harnóczi Má­ria súlyos, utasa, az 59 éves sellyei Wágner Lajosné nyugdíjas, és a vétlen gép­kocsi vezetője könnyebb sé­rüléséket szenvedtek. — Bambergi gimnazistáikat látnak, vendégül ezekben a napokban a fonyódi Kari­kás Frigyes Gimnázium ta­nulói. A 35 nyugatnémet fia­tal megismerkedett Sopron és Budapest szépségeivel, ellátogatnak Kaposvárra is, valamint a szennai falumú­zeumba. A jövő hét végén pedig 35 fonyódi gimnazista indul két hétre az NSZK-ba. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon: 11-510 450 évvel ezelőtt, halt meg Desiderius Rotter- damus Erasmus (1469—1536) németalföldi humanista, az európai humanizmus egyik kiemelkedő alakja. Szerzetesnek indult, de tu­dományos munkássága érde­kében később függetlenítette magát. Járt Angliában, Fran­ciaországban, Olaszországban, majd Németországban, s vé­gül Baselben telepedett le. Kapcsolatot tartott kora hu­manistáival; így például jó barátságban volt az angol Thomas Morus-szal. Hatal­mas levelezése gazdag anya­got tartalmaz a korabeli szellemi élet megismerésé.- hez. Szellemes gúny- és vita­irataiban — különösen a vi­lágszerte híressé vált Balga­ság dicséretében — élesen támadta a skolasztikát, az egyházi maradi szokásokat, a teológusokat. A kultúra ter­jesztését szolgáló egész mun­kássága nagyban hozzájárult a reformáció előkészítésé­hez; ő maga azonban nem kívánt a katolikus egyháztól elszakadni, sőt szembefor­dult azokkal — köztük Lu­ther Mártonnal is —-, akik ezt az elszakadást sürgették. Magyar követői közt ott találjuk — többek között — a magyar író Pesti Gábort és Sylvester Jánost. Európa ösz- szefogását sürgette a török ellen; Mohács után vigasz­taló könyvet írt II. Lajos ki­rály özvegyének. — A pécsi Szélkiáltó­együttes ad koncertet hétfőn Kaposváron a Csokonai ud­varban. A műsor este 8 óra­kor kezdődik. Balesetek könnyebb sérülésekkel Több baleset történt me­gyénkben az elmúlt napokban. Ezek közös jellemzője, hogy szerencsére egy sem végződött komolyabb sérülésekkel. A kötelező haladási irány jel­zőtáblát figyelmen kívül hagy­va közlekedett személygépkocsi­jával csütörtökön Zamárdiban a 42 éves Magyar Tibor budapes­ti előadó, és összeütközött a ve­le szemben szabályosan közle­kedő Békési György 33 éves bu­dapesti termelésve/zetö által ve- vezetett személygépkocsival. Ma­gyar utasa, a 17 éves Vámosi Zita budapesti tanuló könnyebb sérülést szenvedett. Ugyancsak csütörtökön Ka­posváron a 26 éves Fehér Ró- bertné kaposvári magánkeres­kedő figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező táblát, és összeütközött a védett útnvona- lon közlekedő Mór Lajos 53 éves kaposvári nyugdíjas vezet­te személygépkocsival. A bal­eset során Fehér Róbertné könnyű sérüléseket szenvedett. Tegnap Csokonyavisonta bel­területén Koslczky Karel cseh­szlovák állampolgár elütötte az előtte kerékpározó, és irányjel­zés nélkül kanyarodó 74 éves Péterfai István helyi nyugdí­jast. Az idős ember könnyeb­ben megsérült. — A KAPOS VOLÁN TOURS társasutazást* ajánl reklámáron teljes panziós ellátással a Ma- gas-Tátrába. Időpont: 1986. szep­tember 13—17. Részvételi díj: 2500 Ft/fő. Jelentkezés: KAPOS VOLÁN TOURS Utazási Főiro­da, Kaposvár, Berzsenyi u. 1. Telefon: 12-222. (82999)

Next

/
Thumbnails
Contents