Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-28 / 151. szám

8 Somogyi Néplap 1986. június 28., szombat PPBliWI i M IRODALOM, MŰVÉSZÉT, K At olvasótáborokról SZOMJÜSÁGRA - FRISS VÍZ összeült a bíróság, az ügyész ismentette a vádira­tot. A per anyaiga meglehe­tősen rendhagyó: voltaképp egy másik perrel — vagy válóperrel — kapcsolatban kell állást foglalnia a bíró­ságnak. A házasság, amelynek a felbontása az eredeti per anyagát képezi, szerelmi há­zasságnak indult, és hosszú évekig sikeresnek látszott, szeretetben, megértésben él­tek a házasfelek, két kis­iskolás gyermekük is van, kiteljesedett tehát a család. Ám egyszer csak a férj ta­lálkozott egy másik nővel, szerelmi kapcsolat szövődött köztük ... Ott van tehát há­rom ember, s egész életüket megnyomoríthatja, ha a csa­ládjuk szétesik. Lehet itt egyáltalán igaz­ságot tenni? Sok mindenről szó esett ezen a különös bírósági tár­gyaláson. S a bíróság a kér­désekre elvi állásfoglalással válaszolt: a nemek kapcso­latának csakis az a formá­ja életképes, tehát korszerű­nek is csak az tekinthető, amely az életet — kellő mennyiségben és a kor leg­jobb minőségi szintjén — adja tovább. Tényeket, ada­tokat is idéz a bíróság, s ezekből kiviláglik: ma is a házasság az egyedül életké­pes forma. Az egyéb kísér­leti formák — a statisztika bizonysága szerint — meg sem közelítik. Márpedig a nemek kapcsolatának, együttélésének az a formá­ja, amely az életet nem ad­ja tovább a kellő szinten, az nemcsak korszerűtlen, an­tiszociális. Éspedig annál in­kább az, minél inkább di­vatba hozzák... S így tovább ... Ennyiből is sejthető, hogy nem hi­vatásos bírák, ügyészek, ügyvédek közreműködésé­vel, és talán nem is per- rendtartásszerűen zajlott le. Egyik nyáron Körmenden voltam tevékeny részese és tanúja a szép, öreg, törté­nelmi várkastélyban, szak­munkástanulók olvasótábo­rában. Két részre szakadt a kö­zönség. Jó fele a váddal ro­konszenvezett, a többiek a védelemmel. Természetesen a szószólók is közülük ke­rültek ki; bizony, nehezen kerekedett az okfejtés, küszködve keresték a szava­kat, szükség volt olykor né­mi besegítésre, de a játékos bírósági tárgyalás mégis szemlátomást egy áramkör­be kapcsolta be a résztve­vőket — élményükké vált valami, méghozzá valami na­gyon fontos, őket majdan személyesen is érintő emberi probléma, melyet sem a csa­ládban, sem az iskolában az órákon, sem baráti körben nem szokás ilyen teljességé­ben terítékre hozni. A hatvanas évek végén rendezték meg az első ol­vasótábort Felsőtárkány- ban, általános iskolásoknak, 40 résztvevővel. Fiatal írók — akkor még fiatalabbak — kezdeményezték, vezették; ide kívánkozik a nevük: Varga Csaba, Ratkó József, Kovács István, Mózsi Fe­renc, Vasy Géza... és Fá­bián Zoltán mint az Írószö­vetség akkori titkára. Az el­múlt években már 120—140 olvasótábort szerveztek nya­ranta szerte az országban, 7—9 ezer résztvevővel. Né­miképp félrevezető adatok ezek, mert a valamikori fel- sőtárkányi kezdeményezés sikerének csak mennyiségi mutatói, holott — olvasó tá­borokról lévén szó — az eredeti szándék szerint is olyannyira a minőség a lé­nyeg, hogy máris időszerű beiktatni a további tervek­be az ilyen és hasonló ne­mes vállalkozások elmarad­hatatlan mottóját: inkább kevesebbet, de jobban. Íme, a jó kezdeményezés országos mozgalommá nőtt a Népfront — az olvasó né­pért mozgalom — gondozá­sában, és ezernyi tanár, könyvtáros, népművelő, író (újabban túl kevés író!), mű­vész szán rá heteket a nya­rából olvasótábori munká­ra; az innen-onnan össze­verődött táborozókat vala­melyest közösséggé formál­ni, a kiscsoportokba lelket oltani. Két hét nem nagy idő, túlzás volna az olvasótábo­roktól csodákat várni; még teljes siker esetén is csak keveset pótolhatnak abból, ami a családi, az iskolai ne­velésből, a baráti, a környe­zeti hatásokból odáig hi­ányzott. Ami rossz viszont megvolt az addigi nevelke­désben, azt mindenki magá­val hozza a táborba: hibás beidegzettségek, üres pózok, öncentrikus magatartás, gondolkozás, olcsó vásári divatok az ízlésben, a szó­rakozásban. S a nevelők körében is működnek más környezetből, olykor az iskolából hozott, ide nem való reflexek, s megesik, hogy a nevelő a saját ízlését, felfogását, szemléletét igyekszik ráeről­tetni a kis csoportjára. Hol­ott nyilvánvaló, az olvasó­táboroknak nem lehet az célja, hogy két hét alatt át­gyúrja, megváltoztassa a la­kóit, hiszen ennél sokkal fontosabb célja van: oltsa beléjük a küzdelmes öntör­vényű változás, fejlődés, mű­velődés igényét. Nem valami új találmány az olvasótábor; módszerei­ben jó érzékkel válogat a nevelés és önnevelés legjobb hagyományaiból Szokratész- től és Comeniustól Németh Lászlóig, a népfőiskolákig, a népi kollégiumokig. Természetesen nem ková­csolhatja tartós közösségbe a más-más iskolából, más­más környezetből érkező gyerekeket a kéthetes tá­borozás, de azzal is nagyot tehet — nagyon nagyot! —, ha a mindennapos szabad vitákkal, kitárulkozó esti beszélgetésekkel, játékos „bírósági tárgyalásokkal” igényt kelt bennünk az együvétartozás, a kisközös­ség fészekmelegére. Természetesen nem adhat műveltséget a tábor, de szomjúságot igen, csillapít­hatatlant, az önművelésre. Természetesen nem nyújt­hat örök érvényű eligazítást a magánélet s a közélet bo­nyolult ügyeiben-gondjaiban, de olyan összefüggésekre villanthat fényt, melyek iránytűként szolgálhatnak majd az eligazodáshoz, az önálló ítéletalkotáshoz, mert kilépve megszokott szűköcs- ke magánvilágukból ezek a fiatalok ráébredhetnek ar­ra, mit jelent közösségben — népben, nemzetbén, emberi­ségben — gondolkozni. Fekete Gyula SZÉPEN MAGYARUL - SZÉPEN EMBERÜL Kifejezetten érdekes ? Kifejezetten? Német ha­tásra elterjedt módhatározó. Nem német eredete miatt vagyunk ellene, hanem mert zsargonszerű, elszürkátő di­vatszó lett. „Kifejezetten” azzá lett. Pedig ami kifeje­zetten csinos, ellenszenves, beteg, törekvő stb., az ha­tározottan, kétségkívül, va­lóban, igazán, jellegzetesen, szembetűnően, nyilvánvalóan az. És ami divatszóval ér­dekes, az lebilincselő, meg­kapó, magával ragadó, fi­gyelmet keltő, fontos, külö­nös, furcsa, hasznos, jelen­tékeny. Tehát ami kifejezet­ten érdekes, az esetleg csak valóban fontos. Ilyen divatos, sablonos, elszünkítő közhelyek, klisék teszik stílusunkat színtelen­né. Ezeket a divatos szava­kat éppen azért kell kerül­nünk, ment használatuk sok kifejezőbb szót kiszorít mindennapi beszédünkből. Ezek közül sorolunk most fel néhány nagyon él tér j ed- tet, amelyeket gazdag szó­kincsünkből válogatva meg­felelőbb szavakkal helyette­síthetünk. Gyakran használt divatszó az átütő. Idegen szemlélete ellenére meghonosodott, sőt elkoptatott, gépies sablonszó­vá lett. Az átütő erejű si­ker, átütő győzelem helyett stílusunk élénkítésére sokkal jobb szavaikat találhatunk. Például az átütő erejű he­lyett kirobbanó sikerűt mondjunk; az átütő siker ragyogó, fényes, nagy siker, az átütő győzelem pedig ha­talmas, elsöprő, döntő győ­zelem. Az igényel a hivatali és keresekdelmi nyelvben gyakran használt szó: lakást igényel, anyagigénylés, jegy­igénylők. Ilyen használatát elfogadjuk. De ellene va­gyunk, ha olyankor is fel­bukkan, amikor egyszerűbb, természetesebb megoldás is lehetséges. Részletes elem­zést, magyarázatot igényel helyett mondjuk azt, hogy magyarázatot kíván, vagy magyarázatra szorul. A jelent ige használata legtöbbször puszta szószapo­rítás, legfeljebb a választé­kosság látszatát kelti, de legtöbbször csak henye tol­dalék. Például előrehaladást jelent. Egyszerűbben a je­lent ige elhagyásával fejez­hetjük ki: valami előreha­ladás. Sok ilyen kifejezést egyszerűsíthetünk: ered­ményt. fejlődést, gondot, kárt, meglepetést, nehézsé­get, veszélyt jelent valami. Egyszerűen csak valami fej­lődés, gond, kár ... Az állandósult szókapcso­latokban is sok a sablon; az elkoptatott szólam. Ezekre is felhívjuk a figyelmet. Ha lehet, mondjunk helyettük mást. Például: teljesség igé­nye nélkül; halvány gőzöm sincs róla; ez van, ezt kell szeretni; vannak még hi­bák; a .távozás hímes meze­jére lép; minden alapot nél­külöz; elismeréssel adózik valakinek vagy valaminek (megdicséri, elismeri érde­meit, értelmét). A mindennapi köznyelvből valók a következő közhely- kifejezések: (Andersen meg­halt), nincs mese); el van maradva egy brosúrával; itt állok megfürödve, a beren­dezés (vagy más egyéb) ma­rad; igyekszik a dolgozó; csak elhalálozási sorrend­ben; jobb, ha tőlem tudod meg; na lássuk, miből élünk (kártyázása műszó). Nem kifejezetten érdeke­sek, azaz nem éppen magá­val ragadóak. Ne használjuk őket nyakra-főre. Kiss István Prométheuszként egy éjszaka ellopta a lángot Es elvitte nektek botladozva a sötétség bokrai között Elvitte nektek a rettegés présében doboló szívvel Elvitte nektek a lángot s ti hajnalban csóvát dobtatok a házára — Máglyára kötöztétek őt VALLATÓ GÉZA: Prométheuszként Székely Tamás fotói Párizs — az Eifell-torony társasutazásokkal. S út köz­ben rácsodálkozik a világ­ra. Megörökíti egzotikuma­it, ünnepeit és hétköznapja­it, természeti csodáit és mű­emlékeit, az embereket. Szereti a sivatagokat, a Szaharát, a Góbit, a Kara- kumot, a Kizilkumot, Neva- dát, a dél-amerikai homok- pusztákat. A hegyeket: a Himaláját, az Alpokat, a Tátrát, az Andokat. Jó megfigyelő, jó szemű riporter. Észreveszi az ide­genforgalmi látványossá­gok mellett a furcsát, a szo­katlant, a különlegeset. Rio de Janeiro elegáns utcáin egy összetört autó terem­tette disszonanciát. New York felhőkarcolói közt fel­tűnik a magányos ember. Az argentin főváros forgataga, az algériai berber falvak zárt világa, mesebeli török táj, a csillogó koreai he­gyek — csupa olyan téma, amiért időt, energiát áldo­zott a fotóriporter. Megje­lennek felvételein a szok­ványos idgenforgalmi témák is — az Eifell-torony, a Szent Péter Bazilika, a Syd- ney-i Operaház, a Moszkvai Kreml, az egyiptomi pira­misok, a Grand Canon — a fotós egyénisége, sajátos lá­tásmódja miatt mégis kü­lönbözve a turista-fotóktól. Vitorlások a Níluson Pálcikával (Koreában) A közhelyeket hol szellemes képkivágásokkal, hol furcsa téma-párosítással oldja fel. Az Eiffel-torony fölé Foch marsall szobra magasodik, a Sydney-i Opera vitorlaszerű épület-elemeit a víz felől közelíti meg. A londoni Pi- caddllyn a csókolózó szerel­mesek válnak központi figu­rává. Idővel, türelemmel ki­harcolja a nem szokványo­sat, az egyedit, az egyénit. A válogatásból is kitűnik: legkedvesebb, a fotós és a néző számára is élményt je­lentő képek Nepálról, Indiá­ról, Peruról, Törökországról, a Báli-szigetekről készültek. Legtávolabb Űj-Zélandon fényképezett, s legközelebbi fotók Csehszlovákiából, Bécsből valók. Legelső útja a Szovjet­unióba vezetett. Huszonöt évvel ezelőtt a felfedezők örömével járta körül kame­rájával Moszkva, Kijev és Leningrád szépségeit. Azóta is gyakori úticélja a ha­talmas és változatos ország; a Balti államok, a Szovjet Távol-Kelet, a Kaukázus, vagy a Kaukázuson túli köztársaságok és Szovjet Közóp-Ázsia megannyi fotó­téma az utazó riporternek. S ami praktikum, ide vi­szonylag olcsón és gyakran eljuthat az utazó. K. M. A Néprajzi Múzeum, amely gyakran ad helyet idegen- forgalmi kiállításnak, most különleges fotó-bemutatót rendezett első emeleti kör­galériájában. öt világrész, ötven orszá­gából hozott emléket kame­rája segítségével Székely Ta­más fotóriporter. A sok ezer kép közül alig több mint 200 kerül most a tárlatra, amely­nek találóan az Űt közben címet adták a rendezők. Hi­szen Székely Tamás renge­teget utazik. Saját pénzén, Peru, Machu Picchu SZIRMAY ENDRE: Megújulunk Lengő lombok szőke szélnek üde zsongással zenélnek haja, haja a világon titkot ringat a virágom zöld a füvek zsenge szála zöld-ezüst a platán ága haja, haja tócsák fénye fölkúszott a kék repkényre színek szava, muzsikája simogatón muzsikálja haja, haja megújulunk a selymes lomb meleg dalunk

Next

/
Thumbnails
Contents