Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-25 / 148. szám

1986. június 25., szerda Somogyi Néplap 5 Tanulnak, hogy taníthassanak Bábosok, hímzők tábora Kadarkúton Szorgos kezű asszonyok gyűltek össze a héten a ka­darkúti kollégiumban. A Somogy Megyei Művelődési Központ itt tartja a báb- szakkörvezetők intenzív tá­borát és a hímzők tovább­képzését. EGY VÁROSI KÖNYVTÁR „PANASZAI” Előrelépés, de nem megoldás A barcsi városi könyvtár egy éve költözött új ottho­nába, a Béke-lakótelep egyik épületének alsó szintjét fog­lalhatta el. A kölcsönző ha­talmas ablakain sötétítőfüg­göny színezi sárgára a fényt. A kulturális és tágas hely- benolvasót zsúfolt polcok ölelik körül. Lukács Eleonó­rát, a könyvtár igazgatóját az 1. számú általános isko­lában találtuk meg, amint munkatársaival: Almos Ist­vánná gyerekkönyvtárossal és Kismártonné Gujzer Ju­dit feldolgozó könyvtárossal a városi bibliotéka gyerek­könyvtárát leltározta. — Húszezer kötetet tud­tunk elhelyezni az új könyv­tárban, huszonötezer köte­tünk van raktáron a Nagy- híd utcában és a városban működő fiókkönyvtárunk­ban. — Milyen könyveket tar­tanak a raktár „holtteré­ben”? — Kevésbé keresett, de nyilvántartásban szereplő köteteket. — Ezt a helyiséget nem a városi könyvtárnak szánták. Hogyan felel meg mégis egy ilyen intézmény hagyomá­nyos funkcióinak? — Ez á valamivel több mint száz négyzetméter alap- területű alsó szint fiók- könyvtárnak készült, s an­nak kitűnő lett volna. Már több terv is született a vá­rosi könyvtár gondjainak felszámolására, ez a költö­zés is rövid időre oldja csak meg problémánkat. Végleges megoldást talán majd az új városközpont kialakítása­kor találnak. — Miiben nem felel meg az új könyvtár az igények- . nek? — Az egész város ellátá­sához kicsi. 4 Letelepedés - helyben A népművelőhiány orvoslása A tanár- és népművelő szakos fiatalemberek szíve­sebben helyezkednek el az iskolákban, mint a művelő­dési házakban. A pedagó­guspálya is vonzóbb szá­mukra, mint a népművelői. Korábban, a pedagógusok fi­zetésének emelése előtt, épp ellenkező folyamat zajlott le Somogybán is. Szabados Péterrel, a megyei művelő­dési központ igazgatójával a megye népművelő ellátottsá­gáról beszélgettünk. — Somogybán százhar­mincegy főfoglalkozású nép­művelőt alkalmaznak a köz- művelődési intézményekben, százki lencvenöten részfoglal­kozásban, illetve tiszteletdí- jért látják el ezt a munkát. — A szakképesítettek ará­nya milyen? — A főfoglalkozású nép­művelők harminchat száza­lékának van népművelői ké­pesítése, a többieknek más főiskolai, egyetemi diplomá­juk van. — Ilyenkor nyáron, ami­kor befejeződik az oktatás, a főiskolákon, az egyete­meken végeznek a szakem­berek, érzékelni-e, hogy töb­ben érdeklődnek a megyé­ben a népművelői állás iránt? — Somogyiban tíz főhiva­tású népművelői állás be­töltetlen, ebből öt Kaposvár kornyékén várja a szakem­bereiket. De Balatonszárszó­ra, Zamárdiba is pályázhat­nak az érdeklődők. — A helyi tanácsok mit tesznek azért, hogy letele­pedjenek a népművelők a községekben ? — Körzeti orvosi állást lakás nélkül aligha lehet betölteni, a pedagógusoknak is előbb jut szolgálati lakás, mint a népművelőknek. Ép­pen ezért arra gondoltunk, hogy felkeressük azokat a fiatalokat, akik a közműve­lődés területén már jártasak, részt vesznek az amatőr­mozgalomban, és arra buz­dítjuk őket, hogy levelező úton végezzék el a népműve­lői szakot, legyenek a tele­pülés „lámpásai”. Erről be­szélgettünk a tanácsokkal is, ők is támogatják ezt az elképzelésünket. A népmű­velők vándorlása megállt, bízunk benne, hogy csök­kenni fog, mihelyt elfogad­hatóbb munkakörülmények között dolgozhatnak. So­mogybán az utóbbi években kialakult már egy mag. Akik elkötelezettek ezzel a pályá­val, erős bennük a hivatás- tudat, azoknak, eredmé­nyeik kisugároztatásával nö­velhetjük a népművelői munka iránti érdeklődésüket. Sajnos, a tiszteletdíjas nép­művelőknek olyan alacsony fizetést állapítanak meg, ha­vi három-ötszáz forintot, amiért egyre kevesebben vállalják a munkát. Akikre számíthatunk, azokat nyu­godtan nevezhetjük megszál­lottaknak. Közülük azok vé­geznek igazán értékes mun­kát, akik csoportokkal is foglalkoznak, ez a hivatás élteti őket. — Várható-e, hogy a leg­szükségesebb felújítási mun­kákra sor kerülhet ebben az ötéves tervben ? — Az Országos Közműve­lődési Tanács pályázatára szembeötlően sok somogyi település tanácsa jelentke­zett, ez azt jelenti, hogy a községekben fölismerték az elodázhatatlan munkák el­végzésének szükségességét. Éltek a tanácsok azzal a lehetőséggel, hogy központi támogatást szerezzenek sa­ját forrásaik kiegészítésére. Tehát várható, hogy több művelődési házunk meg­újul a következő években. — A régi dohos, nyirkos és sötét könyvtárhoz képest változást jelent — szembe- ötlőek az új hely kulturált körülményei — kapcsolódik a beszélgetésibe Álmos Ist­vánná. — A régi épületbe nem szívesen tért be a lá­togató, inkább elkerülte. Most azonban megfelelő vi­lágításban, kényelmes széke­ken ülve bogarászhatja ked­venceit. A gyerekrészleget azonban - nem tudtuk elhe­lyezni. Az 1. számú általá­nos iskola adott otthont a 13 000 kötetes részkönyvtár­nak. Következményként nem a város gyerekeit szolgáljuk ki, hanem csak az iskola di­ákjait látjuk el. És melyik tanuló jön szívesen vakáció idején ide? — A nyár talán megoldást hoz — fűzi hozzá Kismár­tonné Gujzer Judit. — Meg­kapjuk a városi könyvtár melletti harminc négyzetmé­teres helyiséget. — Erről már most tudjuk, hogy kicsi — toldja meg a gyermekkönyvtáros. — Cso­portos gyermekfoglalkozá­sokat tartani, lemez- vagy videoklubot működtetni le­hetetlen. Tehát a könyvtári szolgáltatásaink köre eleve szűkül. — Milyen a könyvár tech­nikai ellátottsága? — A zenei részlegünk technnikai felszereltsége jó — folytatja az igazgató —; nyolc lehallgatóhelyen négy­féle programot élvezhetnek majd a látogatók. Hogy a jövő idő mikor válik jelen­né, az a szerelőktől függ. Fél éve húzódik az átadás. — Mi indokolja az olvasó­terem aránylag nagy terüle­tét? — Csoportos foglalkozáso­kat tartunk ott — mondta Kismártonné Gujzer Judit. — S itt szervezzük meg az író—olvasó találkozókat és az irodalmi esteket is. A városi könyvtár gond­jait tehát az új helyre való költözés enyhítette, de nem oldotta meg. Előrelépést je­lent a gyerekkönyvtár el­helyezése is, hiszen régen szükségessé vált már. _______________________T. R. A bábosok csoportjában tucatnyi óvónő és tanítónő tevékenykedik. Két év mun­kája után vizsgáznak majd — kétkezes bábozásból és elméleti ismeretekből. Az egyhetes nyári tábor sok gyakorlattal és elméleti ok­tatással egészíti ki a tanfo­lyamot. Neves előadókat hall­gatnak a résztvevők. Ottjár- tunkkor épp Szabó István bábművész mutatta be, ho­gyan kell mozgatni a külön­böző bábokat. A késő estébe nyúló, jó hangulatú gyakorlati foglal­kozásokon Szabó Gyuláné vezetésével sajátítják el a hallgatók a bábkészítési technikát. Készítenek bábot hagyományosan filcből, va­lamint terményből és hasz­nálati tárgyakból. Megtanul­ják például hogyan lesz a vágódeszkából táncos lány vagy miként lehet rafiából hajkoronát varázsolni a krumplitörőből készült hölgy fejére. Az alkotásokat ki-ki a maga választotta mesejá­tékban ki is próbálja. Sok olyasmit is megtanul­nak, amit napközis foglal­kozáson adhatnak tovább a gyerekeknek. Már az első napon mindenki tudott kis kosárkát — zsombort — fonni, magvakból, termések­ből, tobozból apró ajándék- tárgyakat csinálni. Hátravan még a gyöngyből fűzött kro­kodil, a jancsibohóc. Meg­annyi lehetőség, amellyel a kisiskolás egy kis kézügyes­séggel kedves ajándékot ké­szíthet. Most egyelőre a ta­Az első lépések H. B. L Már magam sem tu­dom, valóban emlék- szem-e rá, vagy csak a később oly sokszor meg­ismételt beszélgetések nyo­mán él képzeletemben egy szögekkel kivert sámli ké­pe. Eredetileg ülőalkalma­tosságnak készítette apám, alig cseperedő lányának. Mint kiderült, szerencsére puhafából, mert én ahe­lyett, hogy ráültem volna, inkább szögeket kalapál­tam bele igencsak nagy igyekezettel. Apám elnéző mosollyal nézte, miként változtatom sündisznóvá a sámlit, s amikor már nem találtam alkamas helyet újabb szög beveréséhez, türelmesen kihúzkodta, majd kiegyenesítette vala­mennyit és én kezdtem elölről az egészet. Apámtól — aki jól is­merte a fát, és szinte bár­mit megcsinált belőle — lestem el a szögelés „tudo­mányát”, s mert nagyon tetszett, gyakoroltam is, amikor csak lehetett. Igaz, ő csak nagyon ritkán szisz­szent egyet a kalapács okozta fájdalomtól, én pe­dig sűrűn kapkodtam- számba lüktető ujjamat, mégsem adtam föl. És apám sem. Mert ugyan bi­zonyára sajnált ilyenkor, de ahogy serényen dolgoztunk egymás mellett és közben hallgattam a fákról szóló tanításait, az mindkettőnk­nek kedve szerint való volt. Azt hiszem, az így eltöl­tött, izgalmaktól és sírá­soktól sem mentes, ám mégis boldog órák alapoz­ták meg későbbi erdőszere­nítók tanulnak nagy lelke­sedéssel. Még a szervező, Károly Irma is egy félig megvarrt filcbabával, tűvel a kezében jön-megy tennivalói után. Egy másik helyiségben azok dolgoznak, akik hím­zésből már elvégezték a tan­folyamot. Valamennyien nagy gyakorlattal rendelkez­nek. Ök az előadásokon a zsűrizés szempontjaival, a tervezéssel ismerkednek. Borbély Jolán néprajzos és Bakay Erzsébet lextiltervező iparművész előadása mellett itt is fontos szerepet kap a gyakorlat. Beszprémy Jó­zsef né és Koszter József né népi iparművészek vezeté­sével folyik a tapasztalat- csere, a minták elhelyezésé­nek megvitatása, azok elő- rajzolása, egymás munkájá­nak értékelése, a nehezebb hímzési módok elsajátítása. Szó esik a kézimunkák, la­kástextíliák hasznosságáról és esztétikumáról is. A leg­főbb cél azonban, mint Koszterné igen találóan mondta, minden szakkörve­zető megszállottan gyűjtsön mintákat —, hogy a csoport­jának tudjon újat adni a kö­vetkező évben. T. K. tetemet. És azt, hogy azóta is tisztelem a fák közelsé­gen élő embereket. Az egész család iz­gatottan várta, mikor kezdek el járni. Az­tán egyik napról a másik­ra, imbolyogva, leszegeti fejjel megindultam. Néhány bizonytalan lépés után le­huppantam és — így me­sélték — büszkén néztem körül, ellenőrizve, hogy látta-e mindenki a hőstet­tet. Az örömtől sugárzó ar­cokon azonban a gond fel­hője is átsuhant. — Mi lesz ezzel a gyerekkel? — kérdezték egymástól szü­leim. — A lakás hamaro­san szűk lesz neki és az udvarra nem mehet ki nél­külünk, mert a Sajó kutya ugrásra készen vicsorít amint meglátja. Bolond ez az állat. Nem tudja mi az illem? Hiszen minden ku­tya szereti a gyerekeket. A Sajó kutya, úgy lát­szik, nem tudta, mert ret­tegésben tartotta az egész házat, s legfőképpen en­gem. Tisztes távolból néz­tük egymást. Én a konyha- hajtóra szerelt rács mögül, ö pedig a kamillától tar- kálló fűről, ahová annyira szerettem volna kimenni, és mégsem mehettem ki. Egy vasárnap délután, valamikor a nyár derekán, elcsendesült a ház. Egy óvatlan pillanatban kinyi­tottam a reteszt a rácson, és egy hatalmas meggyes pitével a kezemben kisétál­tam a gangra. Először apám figyelt fel a nagy jövésmenésre. És az is feltűnt, hogy szinte percenként egy-egy pitével kevesebb lesz a tálon. Ki­nézett az ablakon, és ha akart, sem tudott volna szólni a megdöbbenéstől. Ültem a gang szélén, mel­lettem a kutya, és a ke­zemből ette a meggyes pi­tét. Látszott, nagyon jól megvagyunk egymással. Így kezdődött sok évig tartó barátságom a Sajó kutyával. Nagy Zsóka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents