Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-24 / 147. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Sokat beszélünk manapság a városszépítésről. Valamennyiünk örömére az elmúlt években visszakerültek a Kossuth téri templom oldalához a régi kandelláberek. Csakhogy ezeket minden évben, május elseje előtt, leszedik, majd visszaszerelik. Ebben az évben is így történt, de a lámpatesteknek nyoma veszett. Elmúlt már azóta másfél hónap és az oszlopok csupaszon állnak. Az idegenforgalom kellős közepén nem lenne szabad ilyen mulasztásnak megtörténnie. Azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki megkérdezi: hová lettek a Kossuth téri kandelláberek? Tisztelettel: Fülöp Miklós Kapos új lak, Kossuth u, 13. Tisztelt Szerkesztőség! Körülbelül egy hónapja vásároltam egy terménydarálót. (Gyártási száma: 0201033.) Másnap elromlott, azóta sem tudom használni. A kaposvári Vasipari Ktsz-hez bejelentettem. Azt a választ kaptam, hogy a gyár nem engedi nekik javítani. A daráló jótállásos. A hibát írásban bejelentettem a Salina Gépgyártó és Tömítéstechnikai Vállalatnak (2490 Pusztaszabolcs, Iskola u. 1.). Válaszra sem méltattak. Kérem a segítségüket. Tisztelettel: Víg Imre Alsóbogát, Vörösmarty u. 7. Jég írért# a hatúri Javítják a telefonvonalakat Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 147. szám 1986. június 24., kedd Az UMS karbantartási—irányítási rendszerrel ismerkedtek a napokban a System Szervezési Vállalat gépipari tudományos egyesülés rendezésében a somogyi vállalatok meghívott üzemfenntartási vezetői. A Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárában tartott ismertetőt gyakorlati bemutató követte. Képünkön: a folyamatot ellenőrző blokkolóegység Helyreállítják a dzsámit Vihar pusztított csütörtökről péntekre virradóan Somogyiban. Több helyen jég verte el a határt. A napokban lehullott több mint nyolcvan milliméter csapadék nemcsak a betakarítást hátráltatja, hanem sokfelé eróziós károkat is okozott. Böhönye térségéből éppúgy jeleztek gondokat, mint Fonyód környékéről vagy a Zselicből. A kisgyaláni termelőszövetkezet bejelentése szerint négyezer hektárnyi szántót sújtott a jég és a vihar. Böhönyén a szőlőt tizedelte meg, s megdöntötte a kalászosokat. Az Állami Biztosító megyei igazgatóságán elmondták: Lengyeltótiban nyolcszáz hektár szenvedte meg az időjárás viszontagságait. A somogyi üzemekben károsodott a búza, az őszi árpa, a kukorica és a borsó. Eddig a mezőgazdasági üzemek huszonnégy helyről jeleztek jégverést, tizennyolcból pedig nagyobb épületkárt. Százhetvenegy családi ház, nyaraló, hétvégi ház is megsérült. Harmincegy helyen háztáji szőlőt, dohányt és más terményt vert el a jég. Kaposváron a Tritex kereskedelmi vállalat raktára beázott, s ruhák mentek tönkre. A Balaton Fűszért raktárházát is megtépázta a vihar. A somogyvári Építőipari Szövetkezetnél a palatetőt szakította le a szél. Ugyanitt beázott az Elegancia Ipari Szövetkezet gépterme, s napokig nem dolgozhattak. Barcson az áfész műhelyének teteje sérült meg. A biztosító szakemberei tegnap megkezdték a károk felmérését. Nemcsak a csütörtöki nagy vihar, hanem az ezt követő kisebbek is okoztak üzemzavarokat a hírközlésben. Hetes, Juta, Őrei, Szentba- lázs térségében dőlő fák szaggatták le a telefonvezetéket. Tíz-tizenkét óráig némák voltak a telefonok. Villám csapott a postaépületekbe is; Mezőcsokonyáról, Igáiból, Ladról, Kadarkútról vagy Böhönyéről még a segélykérő telefonokkal sem lehetett elérni a megyeszékhelyt. Valamennyi úgynevezett berepülőzött készülék elnémult, javításukon még tegnap is dolgoztak a szakemberek. A viharok gondot okoztak az áramszolgáltatásban is: tucatnyi helyen volt hosz- szabb-rövidebb üzemzavar. Ez Jálkában például négy, Nagyberkiben és környékén öt óráig tartott. Két alkalommal villám csapott a transzformátor-állomásokba. A somogyi tűzoltókat a napokban vihar okozta tűzhöz négyszer, műszaki mentéshez háromszor, vizszivi- táshoz pedig tizenkét alkalommal riasztották. Helyreállítják és múzeumnak rendezik be Siklós egyetlen török kori műemlékét: a Malkocs bejről elnevezett dzsámit. A rekonstrukció során visszanyeri eredeti formáját a négyszáz éve emelt mohamedán templom, amely a legutóbbi időkig csaknem elfeledve állt egy kis mellékutcában, mígnem a városi tanács lebontatta a hozzá ragasztott régi házacskákat, szabaddá téve az épületet a régészeti kutatás és a műemléki helyreállítás számára. A négyszögletes, tekintélyes méretű és nemes arányú dzsámin fennmaradtak a jellegzetes szamárhátíves ablakok. Mellette megtalálták az egykori minaret öt- szögletű alapját is. Az épület kupoláját viszont századunk elején, sajnos, lebontották. A mohamedán templomot a XVI. század második felében Malkocs bej emeltette. A török kiűzése után még sokáig használták az épületet különféle célokra — a múlt században például szegényház volt —, majd később sorsára hagyták. A török kori épületet az Országos Műemléki Felügyelőség fogja helyreállítani s falai között kerámiamúzeumot rendeznek be. Állandó kiállításon mutatják be itt a siklósi születésű, híres népi keramikus, az 1898 és 1955 között élt Gerencsér Sebestyén életművét. Alkotásait dr. Bakó Géza kórházi főorvos kutatta föl és gyűjtötte össze; halála után özvegye a városnak ajándékozta az értékes anyagot. Ugyancsak itt állítják ki háromévenként a Gerencsér Sebestyén-fazekaspályázat díjnyertes munkáit. Valóságos madárfelhőbe • burkolózott a „vadvízország” néven ismert szeged— fehértói természetvédelmi terület. Itt van Közép-Európa legnépesebb dankasirály- teliepe, ahdl az idén igen kedvező volt a szaporulat: 1500 fészekből mintegy 4000 fióka kelt ki. Az itt költő dankasirályok az évnek még a felét sem töltik szülőföldjükön, csak annyi ideig tartózkodnak ezen a területen, amíg felnevelik utódaikat. A nyár végén déli tájaikra, a meleg tengerek partjaira költöznek. De addig is felbecsülhetetlen Tessedik tudományos napok A debreceni Agrártudományi Egyetem és a Debreceni Akadémiai Bizottság több más agrár- és tudományos szervezettel együttműködve Debrecenben rendezte meg a VI. Tessedik Sámuel tudományos napokat. A hétfői megnyitón csaknem ötszáz tudományos kutatót, gyakorlati szakembert, köztük Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Lengyelországból, Romániából, az NDK-ból és a Szovjetunióból érkezett vendégeket köszöntötte Szász Gábor, a debreceni agráregyetem rektora. Ezután Papócsi László mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tartott előadást A kutatásfejlesztés szerepe, feladatai a mezőgazdaság eredményességének fokozásában címmel. Kiemelte: a kétszáz esztendővel ezelőtt Szarvason élő és dolgozó Tessedik Sámuel szellemi öröksége soha nem volt annyira időszerű, mint most. Az agrártudós az oktatás, a kutatás és a gyakorlat egységét hirdette, következetesen harcolt a megszokás és ra maradiság ellen. Napjainkban új szemléletre van szükség az agrártermékek előállításánál: növelni kell a termékek béltartalmai és biológiai értékét, s fokozni a feldolgozottság fokát. A tudományos napokon kilenc szekcióban — a mező- gazdasági termelés valamennyi ágazatát érintve — csaknem kétszáz előadás hangzik el. szolgálatot tesznek a mezőgazdaságnak. A szülők falánk fiókáikat rovarokkal etetik, s hihetetlen mennyiségű szántóföldi kártevőt pusztítanak el. Az idén három pár szere- csensirály is költött a „vad- vízország” szigetén. Ezek a fehér tollazatú, koromfekete fejű madarak hazánkban ritkaságnak számítanak. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Délalföldi Felügyelőségének szakemberei meghonosításuk érdekében jó fészkelöhe- lyet alakítottak ki számukra Tarka sorok Mit akart mondani? — Szegényke. Egész úton olyan fájdalmasan szűkölt, mintha csak mondani akart volna valamit — mondja a férj a feleségnek, amikor hazaviszi a kutyát az állatorvostól. A feleség először a kutyára néz, azután a férjre, majd megszólal: — Valószínűleg azt akarta neked mondani, hogy ő nem a mi kutyánk ... Próba — Mondd meg őszintén, Vilma, mit mondtál a férjednek, amikor először mentél fel a szeretőd lakására? — Az igazat... — Ne hazudj! — Nem hazudok. Azt mondtam, hogy megyek próbálni. Tíz fiú — Tíz fiú moziba akar menni, de ötöt nem engednek el a szülők. Hány fiú ment moziba? Mondd meg, Ferike! — Tíz fiú, tanár úr kérem. Bíróságon — Tehát maga már többször volt büntetve. — Ne legyen ilyen egyoldalú, bíró úr. Többször voltam szabadlábon is... Ülőfoglalkozás — Magának ülőfoglalkozása van? — Ahogy vesszük ... Zsoké vagyok. Nem tetszett — Nekem egyáltalán nem tetszett, ahogy az a fiú tegnap téged a kapuban csókolgatott. — Nekem se tetszett, mama... De hát mit csináljak, ha egyszer még ilyen tapasztalatlan! Vakáció — Miért nem köszöntél az előbb a tanár- néninek? — Most? Szünidőben? Új munkaerő — Nem értem magát — mondja a vezető az új beosztottnak. — Még csak egy hónapja van nálunk, és máris kéthavi lemaradása van ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János ^ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató N. J. Budapesten a Martinéin téren megnyílt a legújabb fővárosi ruhabolt, a Tadzs Mahal Indiai Divatház. A Ruházati Bolt Vállalat, a Konzumex Külkereskedelmi Vállalattal közösen és. hat indiai cég közreműködésével hozták létre a 470 négyzetméteres boltot, ahol elsősorban női ruhákat árusítanak , Mai fíilemülepör (Változatok a rossz modorra) Az asszony hangja még minidig elcsuiklik, ha az eseményekről beszél. Az eladó kislány szája széle még mindig fájdalmas grimaszra rándul, ha az esetre emlékeztetik. Egy porszívó miatt tört ki a háborúság, s mi manapság egy porszívó? A nyugdíjas asszony porszívót akart, a Somogyker kaposvári boltjában (Május 1. utca), s OTP-re kérte. Már az fölingerelte, hogy a választásnál nem értette pontosan milyen előnyei vannak a kínált gyártmányoknak. Az eladó kislány viszont ettől a tétovázástól lett ideges. A második felvonás — ha úgy tetszik — még kiábrándítóbban alakult. Az OTP-papírok kitöltéséihez szükség volt az asszony nyugdíjascédulájára. De otthon felejtette. S 2 leghétköznapibb, könnyen megoldható fejlemény miatt végletesen ösz- szecsaptak a szenvedélyek. Kibogozni, hogy ki volt az agresszívabb, nincs kedvem, sem erőm. Harag, sértődés, kivizsgálás lett a dologból, mai fülemülepör. Érdemes a Somogyker panaszkivizsgálással megbízott csoportvezetőjének, Göndöcz Józsefnek a véleményét idézni: — Nem tudom menteni alkalmazottunk viselkedését. Egy kereskedőnek le kelt nyelnie a vevők rossz modorát is. Sok ilyenolyan ember tér be hozzánk, kevesen vettek illemtanórákat. Ha mi eladni iakarunk, kell lennie eszközeinknek, amelyekkel élét vehetjük a helyzetnek. Ez ‘is hozzá tartozik a kereskedelmi kultúrához. Ezzel az önkritikus hanggal mindannyian egyetérthetünk. S bizonyára ■ a sértett vásárló is tanult a fiaskóból. Még jobb, ha ő is önkritikusan tette. Cs. T. Madárfelhő vadvízországban