Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-04 / 130. szám
1986. június 4., szerda Somogyi Néplap 3 Élet a leányszállón kommentárunk A Pamutfonó-ipari Vállalat leányotthonában az emeletre vezető lépcsősor mellett spanyol nyelvű feliratok és plakátok vannak. Valamelyik szobából latin zene hangja szűrődik ki. Otthonosan berendezett garzonlakásában él Juana Cabrales Roig csoportvezető. Társaságában három vidám lány van: Gladys Galon, Rosa- Maria Miranda és Norma Galon. — 1983 novemberében érkeztünk Kaposvárra. Lehetőségünk volt arra, hogy- itt vállaljunk munkát mondta Gladys Galon. — Egy államközi szerződés adott módot arra, hogy ' Magyarországon dolgozzunk és tanuljunk is. — Tetszik a textiles szakma, bár nagyon ndhéz. Nem könnyű 30—40 fokos hőségben 60 százalékos páratartalom mellett gyors és pontos munkát végezni — teszi hozzá Rosa-Maria Miranda. — Néha honvágyunk van, de enyhébb már, mint az elején. Sokat beszélgetünk Kubáról, a családról és az ottani barátokról. Mindig várjuk a hazai újságot és lemezeket — hallom Norma Galontól. Rosa-Maria hozzáfűzi: — Amikor a barátainkkal vagyunk, akkor sikerül leküzdeni a honvágyat. Sokunknak van magyar barátja is: velük szívesen járunk szórakozni diszkóba és moziba. Szabadidőnkben pedig meglátogatjuk a pesti és dunaújvárosi honfitársainkat. — Ne feledkezzetek meg arról, hogy szabadidőnkben nemcsak szórakozunk, hanem vetélkedőkön is részt veszünk! — vág közbe Juana Cabrales csoportvezető, majd hozzáteszi: — A kulturális versenyeken eddig igen szép sikereket értünk el. Az asztalon sorakozó vázákra mutat. Miközben a vietnamiakra vártunk, Németh Istvánná a munkásszálló igazgatónője azt mondta: — Egy kicsit féltünk, .amikor megérkeztek a vietnamiak, mert olyan gyengének néztek ki, hogy azt hittük, nem bírják majd a nehéz munkát. Jobban állják bárkinél: szívós és szorgalmas emberek. Udvariasak, szerények. A fiúk karbantartó vizsgát tettek. Rengeteget készültek rá: nemegyszer a könyv mellett aludtak el. Izgatottan várták ezt a napot, s mindenki szorított nekik. Virágzik a szőlő A fiúk üdvrivalgással érkeztek meg. Tolmácsuk és vezetőjük Nguyen Thi Xu- yen, akit az egyszerűség kedvéért csak Süninek szólítanak, mert a neve kimondhatatlan. A többi vietnáminak is van magyar neve. — Sok négyes és ötös érdemjegy született. A klubban vagy húsz fiú és leány. — Mi tanulni érkeztünk Magyarországra — mondja a tolmács: a magyarok felépítenek Huéban egy textilművet és az ottani dolgozókat itt készítik fel. Hűé Vietnam középső részén fekszik. Egyik legnagyobb települése az országnak, több mint 100 ezren lakják. A várost a Mekong folyó egyik mellékfolyója választja ketté. Hűé ősi császárváros, nagyon híres a műemlékeiről. — Nagy lehetőség volt ez az út nekünk, hiszen eddig egyikünk sem járt még külföldön. A szülők bizakodva, vagy félve engedték el gyerekeiket. Végül azt hiszem mindenki megnyugodott, mert tudják, hogy jó helyen vannak. A csoport legfiatalabbja Luang Thi Nga (Éva): — Nagyon sokszor kínoz minket a honvágy. Várjuk a leveleket és az újságokat. Különösen aggódtunk a nemrégiben tombolt tájfun idején. Szerencsére egyikünk családját sem érte tragédia, de reszkettünk, míg ezt meg nem tudtuk. A vállalat segélyt juttatott a tájfun súly- totta családok számára. A munkahelyi beilleszkedésről azt mondja Nguyen Thi Xuyen, hogy a vállalat és a dolgozók minden probléma megoldásában segítettek. A lányok közül aki eddig tanult, az nehéznek, aki dolgozott már, az könnyűnek találja a munkát. A vizsgát amelyet le kell tenni, soknak találják. A lányok már túl vannak rajta, a fiúk most izzadnak. Ók tmk-lakatosok. — Nehéz volt a vizsga? — Sokat készültünk rá. Elméleti vizsgát tettünk karbantartásból és technológiából, majd ezt követte egy gyakorlati. A csoportvezető hozzátette még, hogy Le Thant An és Nguyen Van Chmong eredménye lett a legjobb. — Miért van az, hogy a vietnamiakat ritkábban lehet látni a városban? — Nem nagyon járunk szórakozni. Mozi és sportolási lehetőség itt is van. A másik dolog meg az, hogy egymás közt érezzük igazán jól magunkat — ad választ Xuyen. Szabó Tamás Gyáreladások Ma már nem újdonság, hogy eladnak egy gyárat, hogy X vállalat értékesíti Y gyáregységét; vagy valamelyik telephelyét. A szőkébb pátriájából maholnap már mindenki tud említeni ilyen példát. S ha mégsem tudna, csak bele kell néznie a napilapok hirdetési rovatába, előbb-utóbb biztos megakad a szeme egy ilyen ajánlaton. Részletes felsorolást adhatnánk arról, hogy eddig hol, ki és miért szánta el magát erre a lépésre — de hadd ne tegyük ezt. Hiszem nem ez a lényeg. Inkább az, hogy ki, mikor és milyen céllal jut erre a sorsdöntő elhatározásra? Mert hogy ez sorsdöntő lépés egy vállalat életében, ahhoz kétség sem férhet. A kérdésünk már azért is közérdekű, mert egyelőre még csak a gyáreladások kezdeténél tartunk. Az iparpolitikai szakemberek a megmondhatói: napjainkban még több tucat olyan cég van az országban, amely veszteséges gyárenységet, részleget „cipel” magával, mint valami nehezéket. A kérdéses termelőegység évek óta veszteséggel termel, valóságos tehertételt jelent a vállalat számára. Az ok egyszerű: a szóbanforgó üzem termékei korszerűtlenek, s nemhogy külföldön nem versenyképesek, még idehaza is fanyalogva fogadja őket a piac. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben az a legcélszerűbb, ha — az ott dolgozók sorsát emberségesen rendezve, elhelyezkedésükről gondoskodva — a cég összébb húzza kicsit magát. Ezt tanácsolja az értelem. S mégis azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb helyen halogatják a „műtétet” — tisztelet a kivételnek. Pedig nem mindegy, hogy mikor mondják ki az elkerülhetetlen igent. Akkor-e, amikor a vállalat vezetői, dolgozói feje felett már ég a ház? Vagyis akkor, amikor a gyáreladás jövedelme már csak arra elég, hogy úgy ahogy rendezzék a vállalat szorongatott pénzügyi helyzetét? Kifizessék a rég esedékes tartozásokat a banknál, s elhárítsák a hitelezők megújuló ostromát? Ha eddig várnak — nem sokat ér a gyáreladás. Végtére is, annak „hozadékábóV semmi sem marad a vállalatnál. Az okosabbak, az előrelátóbbak sokkal előbb határoznak. S nyomatékosan aláhúzzák — amit előszeretettel megismételnek, kihangsúlyoznak —, hogy a gyáreladás náluk csak kezdet. „Csupán” a kiindulópontja az átfogó kitörési stratégiának. A termékszerkezet már-már únos-úntalanig emlegetett korszerűsítésének. Vagyis annak, hogy a gyáreladás hozamából végre tőkéhez jusson a vállalat, új és versenyképes gyártási profilokkal gazdagodjék, olyan termékekkel, amiket „nemcsak” a hazai, hanem a világpiac is szívesen fogad. így, ilyen módon van értelme a gyáreladásnak, hiszen ez magában rejti annak lehetőségét, hogy ismét virágzásnak induljon, sőt felvirágozzék a vállalat. „Csak” idejében kell hozzá dönteni. Magyar László Összesítés a fagykárokról 145 hektár új telepítés A templomtorony kiugró párkányán két galamb tollászkodik. Szinte vakít a déli napsütés, csendes nyugalom terpeszkedik a főtéren, a melegben faág sem rezdül. Ka- poshomok aludni látszik. A vendéglő árnyékában idősebb asszony ül egy csálé lábú hokedlin', felemás tornacipőben, kezében kapa. Tőle érdeklődöm, merre találnám Nagy Sándornét, tetszik tudni, az „áfészes” Bözsi nénit. — Megmutatom én, lelkem — készségeskedik az asszony, s az egyik lábon kék, másikon piszkos- fehér tornacipők sebesen elindulnak előttem az úton, győzöm követni. Közben hát- ra-hátrafordulva magyaráz a néni: Amott, a citrusok- nál; van a ház, de a Bözsi talán nem is lesz otthon, sokat jár Kapósba-, ide-oda, pedig már nyolcvan éves, de nincs soha nyugta. Na, de ne aggódjon., előkerítem én a föld alól is. A „ciprusok” — karcsú fenyőfák — őrt állnak a rendezett udvaré ház előtt. Hosszan elnyúló, faragott oszlopokkal díszített tornác díszíti a fehérre meszelt parasztházat, az ajtó előtt macskának kitett étel. Kísérőm vehemensen kopogtat az üvegablakon, választ nem nem kapva mérgesen rázza a kilincset, közben kiabál: Bözsi! Bözsi! Keresnek a városból, nyitódj már ki, ha mondom. A kiabálásra aprócska öregasszony kerül előre a hátsó veteményesből, menet közben húzza szorosabbra álla alatt a kasmírkendőt, s dörmög: Ugyan, Mari, ne lamentálj hát, itt vagyok, ég tán a ház, hogy olyan izgalomban vagy? Bemutatkozunk. Nagy Sándorné kézfogása erős, határozott. Kedves mozdulatokkal invitál a házba. Nem hinném, ha nem tudnám, hogy nyolcvan éves, mondja is rögtön, kérdés Bözsi néni nélkül: április 21-én születtem, akár Lenin. Büszke is vagyok rá. A hűtőszekrényen elszáradt szegfűk tanúsítják, hogy gondolnak mások is Bözsi nénire, megünneplik a születésnapot. — Ki kéne már dobnom, de szívem nincs hozzá, a kaposvári áfész elnöke hozta, a László Jenő, eljöttek megköszöntem, mindig eljönnek. Kávéskészletet is hoztak, megmutassam? — s máris fordul a szobába, büszkélkedik az ajándékkal. Bözsi néni a kaposvári áfész alapító tagjai közé számít, tavalyig igazgatósági tag is volt. 1958-ban még batyuval hordta a földművesszövetkezeti boltba az árut, segített a kisközség ellátásában. — A Felvidékről kerültünk Homokra, 1947-ben — mondja — amolyan házat adtam, házat kaptam módon költöztünk ide. Sok küzdelmem volt, de ma is azt mondom, megérte. Akkoriban arató szalonnáért jártunk, viszafelé a megyeszékhelyen lekéstem egyszer a vonatot, gyalogoltam a Kapos folyó mellett, hónom alatt egy-egy tábla szalonnával. Alig néhányan éltünk itt akkoriban, aztán egyre többen találtak megélhetést a földeken. Mozgalmas napjaink voltak, most már kevésbé érdeklődtek az emberek, minden olyan lehangolt. Mi teadélutánokat szerveztünk, a bevételt a fóti gyermekvárosnak adtuk, esténként meg akármilyen fáradtak voltunk, dalolva jöttünk haza a földekről. Gyalog- munkás voltam, ültettem dohányt, kapáltam, arattam. Huszonkét éve lesz decemberben, hogy az uram meghalt, s én nem hittem, hogy ennyi időt megérek még. Tanácselnök volt az uram itt, Homokon, s nagyon nehéz lett nélküle. Hetven évet munkával töltöttem az életből, tízéves koromban már részesarató voltam egy n a gyp agárnál, de én az uradalomban- is az első munkások -közé -tartoztam. Munka nélkül nem bírnék ma sem meglenni, tán még az eszem is elmenne, ha- csak üldögélnék naphosszait. Szünetet tart az emlékezésben, letakart nagyvájd- lingot hoz elő, fánkkal kínál. A fényezett ajtajú szekrényből régi fényképek kerülnek elő, kihúzott derékkal néz a lencsébe az elhalt férj, szalagos copfé kislány hunyorog -a másikon. „Boldog új évet” feliratú, valaha < levélpapírt tartalmazó dossziéban lapozgatunk, oklevelek, kitüntetések között. — Ezt Dobi István adta át nekem — mutatja az egyiket. 1958 — olvasom a dátumot — a Munka Érdemrend bronz fakozisia. Egy másikon, 1950-ből szól az elismerés, 1969-ben a szövetkezeti munkáért Lo- sonczi Pál kezéből vehette át a kitüntetést. — Az életem — mondja Nagy Sándorné, s könnyes lesz a szeme — ennyit ér az életem. Két osztály jártam én. többre nem futotta. Mindig meglepődök, minden reggel, hogy ismét elkezdődik egy nap számomra, és mindig örömmel tölt el. Küzdelmes volt az élet. megesett, hogy sírtam, elkeseredtem, de tartalmasán telt el. Meg is becsültek, ma sem felejtenek el a régi harcostársak. A gyerekeim pedig, ha egyszer meghalok, talán büszkék is lehetnek rá. Ugye? Klie Ágnes A múlt század utolsó évtizedeiben hatalmas szőlőterületeket semmisített meg a filoxéra. A kipusztult tőkék helyére kezdetben- direktter- mő fajtákat — ilyen volt a Delaware, az Othello, a Noah, az Izabella — ültettek, aztán a károk helyrehozására — éppen kilencven évvel ezelőtt — megjelent a szö- lőfelújítási törvény, mely állami támogatást is biztosított a hegyközségi szőlők rendbetételéhez. Feledésbe merült azóta a filoxéra, ám a megsemmisült telepítések pótlására — korszerű fajtákkal. — és ehhez az állam segítő támogatására most is szükség van, ha a-z ültetvényt olyan kár éri, melyet a szőlészek képtelenek elhárítani, s u-tán-a „kigazdálkodni”. Ilyen elkerülhetetlen csapás volt a tavalyi és az idei fagykár, mely a. somogyi szőlőket sújtotta: a csaknem hatezer hektárnyi szőlőterületből nem sok ,/úszta meg" kisebb-nagyobb veszteség nélkül. Mint arról Besenyei László, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának főmunkatársa tájékoztatott, ezekben a napokban küldték el a le- veket a somogyi szőlészkedő termelőszövetkezeteknek és a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinátnak, melyekben arra kérnek választ: a termőkorú ültetvényekben -milyen mértékű károsodás érte a vesszőket, a kordonk-arokat; hogyan, vészelték át ezt. a telet azok a szőlők, melyeket tavaly még képesnek ítéltek a regenerálódásra. Az így kialakult képtől teszik függővé az illetékes minisztériumok, hogy a múlt évi, hektáronként adott ló ezer forintos egyszeri támogatáson kívül még milyen segítség -indokolt. — Sajnos, a fagykárok az idén többnyire ugyanazokon a helyeken jelentkeztek, mint tavaly, ezúttal száz hektárra tehető a károsodott terület s néhány ültetvényben — a kipusztult szőlő magas aránya miatt — a kivágás is indokolt. A meglevő egészséges állományban sokhelyütt a zöldmunkák folynak, s ahol permeteznek, ott fokozott körültekintéssel dolgoznak, hiszen virágzik a szőlő. Űj telepítésekre is sor került: az idén több mint 170 hektárra adtunk ki engedélyt, ennek egy részére már ezen a tavaszon kiültették a vesszőket, a többit a következő években telepítik. Ebben az évben a sornogy- sámsoni termelőszövetkezet 20, a fonyódi 23, a boglár- lellei 30, a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát és szakcsoportjai pedig 72 hektár szőlőt telepítettek. A jövőre nézve biztató, hogy az új ültetvények fajtáinak, tér mőh ely ein ek k-i-v álasztása -a dél-balatoni borvidékre vonatkozó szőlőkataszter szerint történt. Folyamat- vezérlők szovjet exportra Húskombinátok számára a főzés és füstölés folyamatát vezérlő elektronikus berendezést gyártanak a Kaposvári Villamossági Gyárban. Mintegy 200 egység elkészítésére van megrendelésük a szovjet partnertól. Folyamatvezérlők szovjet exportra Húskombinátok számára a főzés és füstölés folyamatát vezérlő elektronikus berendezést gyártanak a Kaposvári Villamossági Gyárban. Mintegy 200 egység elkészítésére van megrendelésük a szovjet partnertól.
