Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
1986. június 21., szombat Somogyi Néplap 3 Berzenkedés egy pályázat ügyében Jó célért fogyatékos eszközökkel Kudarcba fulladt az idén Az év lakóháza tímárt meghirdetett somogyi pályázat. Mindössze négyen neveztek. A zsűri — menitve a menthetőt — egy pályázónak jutalmait adott, de díjra érdemes házait nem tailóilit a ..mezőnyben". Tölntént miiindez azután, hogy itájvaly a somogyi nyertes aiz országos vetélkedésben is elnyerte a fődíjat. Tehát aiz előzmények azt jósolták: ez a siker versenyre sárikeniti azökaf, akik azóta építettek stzép házat. Ami történt — sportnyelven szólva — bomibaimegjlepetós. (Vaigy mégsem az? De ériről miaijd lentebb ...) Vajon miért történt így? Miadadljiunlk a sporthoz valló hasonlításnál: egyes verebek csiripeltek, hoigy bunda az egész, a tavalyi somogyi nyertest bírnod segédlet jiultltatjta a cinkhez. De ért a pletykáit megcáfolta aiz országos dí j, akkora bunda nincsen. Ésszerűbb cáfata- tot is itudiok persze: meg kell nézni a „trófeás” ka- pasivólri házat — magam is ezt tettem — s akkor mindjárt létezik, hogy siemmi szüksége sem volt bundá- zásna, miképpien a focidban sem lenne szüksége mondjuk a Kijevi Dinamónak, _____________! _____________ h ogy üőkenyerezize a Máza- száiszvár elleni meccs játékvezetőjét. Fölösleges erre több szót vesztegetni. A kudarc oka másutt kér,esendő. Induljunk el a pályázat céljától.. Néhány éve az építési minisztert um több más szervezettel karöltve a hazai köz- íalésteleniségnek kívánt hadat üzenni ily módom. Kapjanak díjat a szép hazák, lehessen velük büszkélkedni, terjedjen általuk a jó példa. A pályázat célja nemes. Ám vessük össze a valósággal a tényékét. Né- hálny éve a minden foHöitt uralkodó sátortetők ©lilén hadakozott a jóérzésű építészek és laikusok kicsinyke serege, eredménytelenül. Nagy volltt a túlerő. A sátortető mégis eltűnt. De aki azt hitte, hogy trónfosztása után javul a helyzet, az mélységesen csalódott. Ha lehet még csúfabbak ma a házak, mint régebben. A merev szögletes formák után hajlékonyságra véigya- kozófc is összebarzadmak az új módi: a cifra tamyocs- kjálk és egyiebék láttán,- a számtalan „ha kell, ha nem” boltívet szemlélve. Nesze nektek hajlékonyság, némelyik családi ház imár úgy néz ki,, mintha a. fállusi ravatalozót keresztezték vollma a római Colosseummal. A közízlés tehát nem javait, csupán váltcxzott. Ez ellen pedig kevés egy pályázat. Sóit... Gyanítható, hogy ezúttal is • érvényesül az az alapigazság: a rossz mindig hangosabb, erőszakosabb, mint a jó. A giiccs ordít, a szépség behúzódik a múzeumokba ... Az év lakóházai címért a korábbi övékben sem versengtek túl sokan. A másítani somogyi érdektelenség is egy folyamat végét jelzi,. Akik ismerik a korábbi helyzetet, látták előre, hogy eiőbb-utóbb bekövetkezik a fiaskó. Ha valaki -megterveztet, fölépílttef magának egy szép házat, az általában csöndben marad. Neki annyi volt a dóűiga, hqgy esztétikus és jól használható otthont teremtsen, s nem az a teendője, hogy ezzel fúniek-fániak dicsekedjék, érdemrendekért ácsingózzék... Borítsuk tehát a szemétkosárba az egész pályázatét, és az eddigi nyerteseiket nevezzük magamutogató törtetőknek? -Ez lenne a másiik véglet. Sajnos az isikoűlai esztétikai nevelés még mindig gyerekcipőben jár, tehát szükség van a ma építkezőinek, a mai felnőtteknek valamiféle „nevelésére", befolyábölására. Ez nehéz, majdhogynem megoldhatatlan féladat. S a pályázat mad' rendjével alkalmatlan is rá, hogy betöltse a neki szálát célt. Óriásiak az ellenerők- Amíg néhány megszállott verseng a címiéirtt, gondolván, hátha ezzel is segít valamit a jó ügynek, addig hiiába minden, legföljebb mélységes együttérzéssel szemlélhetjük nemes,, de kilátástalan próbálkozásaikat. Főképp a reklám, a propaganda erőtlen. Majdhogynem nincs is. A hazai csúcs a reklámban a Skála-Coop tevékenysége- N os, az esztétikus építészet reklámjának is legalább olyan szinten kellene lennie. Az alapgondolat jó: hirdessék a föl- épült, jó házak szépséget, sikerük legyen példáadó, alapozzunk akár a kivagyiságnál, amely amúgy is vezérli a .legtöbb há'z-válr építőt,.. De ehhez épp a fentebb említett csöndeseket kellene megnyerni, Igenis, most a hozzájuk nem való tettekre van szükség^ félre a szerénységgel, reklámozzák szép házukat. Tehát a szinte titokban maradó pályázati felhívásit kell mindenütt — újságokban, rádióban, tévében, — ordítva közizétentni. Esetileg még nagyobb díja- kla't kitűzni. Meggyőzni a szép hátzak tervezőáit, építtetőit róla: ne kíméljétek magatokat, pályázait-iáldazatot vár tőletek az ízléstelenség el lenti küzdelem! Épp azért, hogy később ne legyen szükség Hlyen pályázatokra. S azután ha összegyűltek a jó példák — amelyek külön-külön. elvesznek a többi között, de együtt mégis tekintélyes sereget alkothatnák — következhet a második ikaimpány. Síppal, dobbal, nádihegedűveli, nagy csinnadirattávail. Ilyesmi is cél volt a pályázat meghiir- détésékqn, de néhány kis példányszámú (kiadvány, és vérszegény kiállítás képében jelenít meg. Inkább meg kellene nézni, hogy hol, milyen városrészben, melyik faluban. hányán kezdtek tervezéshez, építési engedély-kérelemhez. S azután bekiabálni ajtón, ablakon: jöjjetek, nézzétek, itt látható az óriásbóllna valamint néhány ház, ezek nyertek sokezer farlimtat, mert szépek .. : Kétségtelen: a reklámhoz pénz kell. De vajon a ma meglevő pénz célszerűen hasznos ul-e? Merthogy egy- egy ilyen' érdektelenségbe fulladt megyei versengés, amely így is pénzbe került, inkább árt az ügynek, mint használ. Tehát legalább ennyit, vaigy ha lehet egy kicsit többet ‘kellene ráfordítana a dolgokra s mindenképpen célszerűbben, mint most. A jó — mondhatjuk akár magasztosnak is — országos cél elérésének asz- kazrendsizare ma még (nem csupán. Somogybán) fogyatékos, amatőr színvonalú. Ehhez profik kellenek, nem elég a vágy, az elhatározás, a meghirdetés s aztán a gyengécske lébonyolíitás. Luthár Péter Két éve még 112 ezer forintos veszteséggel, tavaly viszont már 166 ezer forintos nyereséggel zárt a mindössze hat dolgozót foglalkoztató műkőüzem, a boglárlellei Balaton Gyöngye Termelőszövetkezetben. Az idén is eredményes évre számítanak: több mint negyven féle terméket készítenek a tanácsok, az üdülők és a lakosság megrendelésére, egyebek között pingpongasztalok, parkokba elhelyezhető padlábak, kerülnek ki a téesz műkőüzeméből kommentárunk JÚNIUS 22-E TANULSÁGAI Június 22-e nem ünnepnap, ám évről évre mégis számon tartjuk. Éppen e 45 évvel ezelőtti nap hajnalán, megszegve a megnemtámadási szerződést a fasiszta Németország váratlanul a Szovjetunióra tört. A szovjet emberek számára megkezdődött az 1418 napig tartó nagy honvédő háború. A II. világháború fő területe a szovjet—német arcvonal volt, s |az ottani német hadigépezet szétzúzása alapvetően biztosította a győzelmet. Mi semmiképpen nem tagadjuk, hogy ehhez nagymértékben hozzájárultak szövetségeseink. A történelmi igazságosság azonban megköveteli annak egyértelmű elismerését, hogy e közös győzelemben döntő szerepe volt a Szovjetuniónak. Számok sokaságával lehetne azt bizonyítani, de a lényeg a végeredményben, nem pedig a számokban van. Abban, hogy helyesen értelmezzük a győzelem eredményeit, amit Nyugaton gyakran eltorzítanak. Napjainkban különösen fontos annak pontos megértése, hogy miért nem sikerült megelőzni a második világháborút. Nos, világosan kell látnunk, hogy a nagy világégést el lehetett volna kerülni, ha az agresszió előkészítésével a későbbi Hit- ler-ellenes koalíció államainak összehangolt katonapolitikai erőfeszítéseit állították volna szembe. A háború megelőzhető lett volna, ha a nyugati nagyhatalmak nem az agresszor „megbékítésének” politikáját folytatták volna, ha nem ösztönözték volna keleti terjeszkedését. Azóta csaknem fél évszázad telt el, ám a történelmi leckét Nyugaton mind a mai napig korántsem mindenki gondolta végig. Rövidlátó politikai személyiségek ma is elutasítják a nemzetközi biztonság szavatolását célzó összehangolt, átfogó intézedéseket Kelet és Nyugat között. Az elnéző magatartás elemei figyelhetők meg az Egyesült Államokkal kapcsolatban, amikor Washington kinyilvánítja, hogy kész erőszakos akciókat végrehajtani a nemzetközi küzdőtéren, amikor önkényesen „létfontosságú területnek” nevezi a világ különböző térségeit. Természetesen leegyszerűsítés lenne, ha közvetlen párhuzamot vonnánk a múlt és a jelen között, a jelenlegi hel,yzet ugyanakkor nyilvánvalóan magán viseli a múlt veszélyes vonásait. A történelem tanulságai azonban azt bizonyítják, hogy a XX. századi katonai agressziók rendszerint nem érték el eredeti céljukat. Az első világháború eredménye a hármas szövetség szétzúzást és a világ első szocialista államának megjelenése volt. A második világháború,- s annak fő része, a nagy honvédő háború Németország, Olaszország és Japán fasiszta-militarista blokkjának szétzúzásával, és a szocialista világrendszer megteremtésével fejeződött be. Kudarcot vallott az Egyesült Államok vietnami agressziója is. E tanulságokat különösen azoknak kellene figyelembe venniük, akik egy új háborúban, mely elkerülhetetlenül harmadik világháborúvá válna, a győzelmet a „lefegyverző” nukleáris-űrfegyverekkel kívánják megszerezni. Június 22-e tragikus tanulságai még most is elevenen élnek a Szovjetunió és a többi szocialista ország népeinek emlékezetében. Ezért tesznek meg mindent annak érdekében, hogy mindenütt helyesen értelmezzék e tanulságokat, hogy elérjék a nemzetközi biztonság olyan átfogó rendszerének megteremtését, amely utat nyit a háború és a fegyverek nélküli világba. Lev Szemejko Á HÉT SOMOGYI KRÓNIKÁJA Megújulásra törekszenek A MÉSZÖV küldöttértekezlete A Fogyasztási Szövetkezetek Somogy Megyei Szövetsége lom erősítéséért, és a lakáts- tegnap tartotta beszámoló és tisztújító küldöttgyűlését Kaposváron. A tanácskozáson részt vett dr. Sarudi Csaba, a megyei pártbizottság titkára, Pell Rudolf, a SZOVOSZ elnökségének tagja, dr. Tóth Károly, a megyei tanács elnökhelyettese is. A testület ismét dr. Nemes Kálmánt választotta meg a Mészöv elnökének. A nyár örömeiből és gondjaiból egyaránt kijutott a héten a somogyiaknak. Az előbbieket főként vízközeiben levő üdülők élvezték, akik a múlt heti hideg után végre strandidőnek örvendhettek, míg a bosszúságokat a dolgozóknak kellett elviselniük, akiknek a fülledt melegnél is több gondot okozott, hogy a hivatalokban és szolgáltató egységekben is megkezdődött a NYÁRI SZABADSÁGOLÁS, s így nehézkesebb lett az ügyintézés. Szerencsére a termelőüzemek zöme már jó példát ad a szabadságolások ésszerű, a munkát nem gátló tervezésében. Különösen nagy szükség volt a tudatos felkészülésre azokban az üzemekben, ahol a. nyári szabadságolási időszak egybeesik a termelési csúccsal. A héten például már több mint 1000 tonna zöldborsót dolgoztak föl a Nagyatádi Konzervgyárban, s a kaposvári tejüzemnek is a szokásosnál másfélszer több tejterméket kellett előállítania a Balaton-parti igények kielégítésére. Mindkét helyen szünidejüket töltő diákok munkája is segít a létszámgondok orvoslásában. A kánikula számos veszélyt rejteget. A nyárnak még csak az elején járunk, mégis mór bekövetkezett az első fagylaltmérgezés. Marcaliban több mint hetven ember betegedett meg, és csak a járványügyi szakemberek gyors beavatkozásának köszönhető, hogy a hét elején megszűnt a fertőzést kiváltó ok. Eredményes volt a Köjál kedden tartott Balaton-parti ellenőrző körútja. A rendelkezések be nem tartása miatt 33 kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozót büntetitek helyszínbírsággal, s fölfüggesztették a siófoki Vadkacsa étterem működését. Környezetünk védelme fontos közügy. Az elmúlt 2— 3 évben a tettek kerültek túlsúlyba. Főként a Balaton megmentését szolgáló kormányhatározatnak, és az ennek nyomán kibontakozott céltudatos munkának köszönhetően a héten Hévízen rendezett háromnapos hidrológiai vándorgyűlés előadói a tó vízminőségének javulásáról adhattak számot. A megye környezet- és természetvédelmének helyzetéről volt szó a megyei tanács szerdai ülésén is. S -bár Somogy környezeti állapotának legtöbb mutatója jobb az országos átlagnál, A KÖRNYEZETVÉDELEM ÜGYÉT fokozottabban segítő szabályozókra is szükség van ahhoz, hogy a megye 1990-ig szóló fejlesztési tervei megvalósuljanak. E témával kapcsolatos jó hírről számoltak be a Marcali Városi Tanács V. B. e heti ülésén. Várhatóan még az idén befejeződik a városi szennyvíztelep rekonstrukciója, amely elsősorban a Balaton vízminőségvédelmét szolgálja, és módot ad újabb 450 lakás szennyvízhálózatba való bekötésére. Gyakran beszélünk arról, hogy napjaink embere befelé forduló, kevéssé igényli a közösségi életet. Pedig például a kistelepülések népességmegtartó képességének javításához arra is szükség van, hogy a községek közösségi formaként is újjáéledjenek. E cél elérésében nagy szerep jut a népfrontmozgalomnak. Mi módon segíthetnénk még inkább a közösségi élet és a közélebiség fokozását? A kérdés kapcsán számos jó gondolatot fogalmaztak meg a népfront» megyei bizottságának csütörtöki ülésén. A hét krónikájába tartozik, hogy a Tanítóképző Főiskola végzősei átvették oklevelüket, s hogy tanévzáró volt a pártislkolán is. A középiskolát befejezett tanulók a felvételikre tanultak, miközben 1300 úttörő számára már megkezdődött a VIDÁM TÁBOROZÁS Fonyódligeten. Az üdülők megszállták a strandokat. Az esős napokra is jut programlehetőség. Az egyik ilyen újdonság a Szántódpusztai Kulturális Központ akváriumházában csütörtökön fölavatott, az országban első horgászati kiállítás. Bíró Ferenc Szóbeli kiegészítőjében dr. Nemes Kálmán többek között ért mondta: — Épp ein öt év e anmiajk, hogy a legutóbbi tisztújító küldöttértekezletünkön meghatároztuk. a testültetek, az ügyintéző szervezet munkáját. Az azóta eltelt időszak több szempontból jelentős volt a fogyasztási szövetkezetek és a megyei szövetség életében. A Magyar Szocialista Munkáspárt XTII, kongresszusa', a Fogyasztási Szövetkezetek IX. kangresiz- szusa meglha tárazta tevékenységűink további fejlesztésiének 'irényált. A beszámolóban a továib- hilalkiban a megye fogyasztási szövetkezeteit értékelve megállapította., hogy összességében eireidményesen zárták a VI. ötéves tervidőszakot és felkészültek a következő öt óv feladataira. A sokoldalú és kölcsönös érdekéken alapuló 'együttműködés tovább szélesedett a megyei szövetség ék fogyasztási szövetkezetek között. Ennek előnyei a gazdaságii és társadalmi tevékenységben egyaránt megmutatkoznak. Fontosságára tekintettel az írásbeli beszámolót kiegészítve küllőn is szólt a megyei szövetség testületének ég elnökségének munkájáról. áz érdekképviseleti félBdlatuikiai összességében jóll Iáitták el, érdemi 'kifogás csak egyes szállítók, valamint a lakásszövetkezeti szákterüiletekkei kapcsoliat- bata menüit tel. — A megye fogyasztási szövetkezeteinek tevékenységében — mondta végezetül az elnök — eredményie- ilkiban ás gondjaikban egyaránt tükröződnek a szövetségi munka erősségei és fo- gyatékosisáiga'i. A szövetség legjobb szándéka szerint arra törekszik, hagy minél jöbbani szolgálja a szövetkezet érdekeit. Az elnöki beszámolót követően Pelll Rudolf, rrraijd dr. Tóth Károly a pártbizottság és a megyei tanálos nevóben fcélrt szót. Mindketten hangsúlyozták, hogy a Somogy megyei szövetkezetek sajá)tas körülmények között dolgoznak. Részben az aprófalvas településszerkezet, részbe«' a Balaton ellátási felelőssége határozza mag a szövetkezet munkáját. Tevékenységűik nélkül elképzelhetetlen . tenné a megyében a kereskedelem^ a vendéglátás. Sokat tettek a takarékszövetkezeti mozgagonddk enyhítéséhez is hozzájárultak, Eredményeik alapjain országosan a 10. helyen áilinaik, a sajátos munkakörülmények ellenére fokozatosan jav ült a hatékonyság, a gazdálkodás jövedelmezősége. A következő évék feladatairól szólva a megyei tanács elnökhelyettese fon- toisinalk tartja a kistelepülések iháilózaitkorszarűsíltését, az ellláitáls további javítását, vlallmadinf a tagok érdekelit- ségáhök növelését, illetve a mozgalmi munka erősítését. A hozzászólások után: a küldöttközgyűlés szekciókban folytatta munkáját. 16 áfész küldöttei a felvásárlás javításának lehetőségeiről, a kereskedők jobb megbecsülésének kívánalmáról és az ipari tevékenység bővítéséről tanácskoztak kiemelten. A lakásszövetkezetek széle- dóiban a lakásfelújítások sürig©tő igénye vetődött fel, minit a legfontosabb tudnivaló. A t a! kairékszövet kezetek a választmányok hatásköréinek bővítését és a szak- apparátus bővítését szeretnék elérni. A tisztújító küldöttközgyűlés miután megvitatta a megyei szövetség testületi szervéinek az elmúlt öt évben végzett munkáját és megtálrigyalte a következő öt év feladfait, elfogadta a be- szálmolőjelentést és a szövetségi mumikia továbbfejlesztésének feladatait tartalmazó határozatai javaslatot.