Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-10 / 109. szám

1986. május 10., szombat 5 0 Évente hétezer liter vért adnak Megemlékezés Ritka régészeti leletek Üjabb, jelentős informá­ciókat szereztek a magyar régészek az őskorról, a ró­mai korról, a népvándorlás és a honfoglalás koráról csakúgy, mint az Árpád-kor­ról, a közép- és az újkorról: az utóbbi egy évben végzett kutatásaik során sok érté­kes — köztük .egyedi — le­leteket tártaik fel. Nemrég összegezték tavalyi ásatása­ik eredményeit, amelyeket az (Archeológiái értesítőben, illetve a Régészeti füzetek­ben is közzé teszik majd. Miként a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei el­mondták, a hazai bronzkor- kutatás eddig páratlan em­lékére bukkantak Túnkeve— Terehalom térségében: a 7 méteres halom mélyebb szintjén feltártak egy kivé­teles épségben maradt, 5 mé­ter széles téglalap alakú há­zat, annak délkeleti fala mentén egy méternyi átmé­rőjű, kerek, magas, középen behorpadt agyagasztalt, s a közelében kisebb méretű ovális ülőalkalmatosságot. A ház .padlóján elszórtan edénytöredékeket is találtak. A Tolna megyei Alsóhe- tényben fellelték egy IV. századi 'erőd és település te' metőjének . sírkápolnóját, amelyhez hasonló nincs az egykori római birodalom Duna- és Rajnai-vidéki pro­vinciáiban. A félköríves, hatszögletű és négyzetes tol­dalékokkal bővített épület a település magas rangú ke­resztény papjainak temet­kezőhelye volt. Az egyik szárnyépület falainak belső részét kék festéssel, virág- és csillagmintákkal díszí­tették. A berendezés már­ványból készült. A kápolna közelében levő egyik tégla-. sírban megmaradt az arany- szállal hímzett kendő, amely- lyel a halott arcát takarták be annak idején. Májusi madárlesen Május elején egy zivata­ros éjszakán utaztam haza szülőfalumba, 'Somogyszob- ra. Amint közeledtünk, a villámok fényénél már is-/ merös erdőrészeket láttam. Rövid alvás után indultam a falut körülvevő erdőbe. Még sötét volt az éjszaka, de a fülemüle már csatto­gott. Az út mentén a ci­gánycsaláncsúcsok őrzik a fészek körüli területet. Az erdőben ismerős, a tücsök ciripeléséhez hasonló, de an­nál jóval erősebb hang ütöt­te meg a fülemet: megjöt­tek már a berki tücsökma­darak. Ilyenkor kora hajnal­ban énekelnek. Beljebb az erdőirtásnál reszelésszerű pirregés hallatszott: a lap­pantyú hangja. Éjszaka vadá­szik lepkékre, rovarokra. Ne­vét onnan kapta, hogy nap­közben a földön vagy a vastagabb ágakon lapulva pihen. Lassan világosodott. A ko­csányos tölgyek már kilom- bosodtak, a csertölgyek még csak most hozzák leveleiket. Megszólalt a vörösbegyek, a barátkák és a pintyek „kó­rusa”. Dallamos énekük be­töltötte az erdőt. Ha elhal­kulnak, jól hallatszik a csilp- csalp- ' és sisegő füzikék hangja is. A megfigyelés célja az volt, hogy minél több madárfaj fészkelésére találjak bizonyí­tékot. Ehhez jó szem, nagy türelem és sok idő kell. Egy csilpcsalp-füzike repült be a zsombékosba. Vártam, amíg elrepült. Néztem a szombé- kokat, de a fészket nem ta­láltam. Ismét jött, most már azonban a berepülés helyé­re mentem. Néztem a tava­lyi száraz füveket és a kis bokrokat, de sehol nem ta­láltam. Ekkor váratlanul fölrepült előttem, és észre­vettem a gömb ajakú fész­ket. Egy zsombék oldalába rakta. Kívülről száraz fűszá­lakkal fedte be; a fészek mélyén öt apró tojás bújt meg. A fenyveshez értem, aho­va mesterséges odúkat he­lyeztem ki. Óvatosan le­emeltem az elsőt és bele­néztem. Egy mogyoróspele nézett rám riadt szemmel. Gyorsan visszatettem. Aludj csak kis pele, éjszakai vadá­szatodhoz kell majd az energia. Az út menti fán is­merős fészket láttam. Kívül­ről apró gallyak és fűszálak látszottak. Tulajdonosa az égre emelte a csőrét. Ügy látszott, mintha egy száraz fadarab állna ki a fészekből. Később, amikor táplálékért repült, megnéztem a fészket. Két fióka és ugyanennyi to­jás volt benne. Arrébb, a másik odúból ki­repült a széncinke. A fészek­ben kilenc tojás volt. A fé­szekanyag széléből egy feke­te madárszárny kandikált ki. Kivettem: hát egy örvös légykapó teteme az. A fején sok apró csípés helye. A ké­szülő cinegefészket el akarta foglalni, mert kevés az odú. Nem volt szerencséje, a cine­ge erősebb volt és elpusztí­totta. Nem tudta kivinni, ezért beépítette a fészekbe. Az egyik fenyő lombjából érdes cserregés és „macska­nyávogás” hallatszott. A lép­rigó igyekezett elzavarni a fészekrabló szajkót. Jöttömre a szajkó elrepült, a rigó utá­na. Alaposan megnéztem a fákat. Az egyik tisztás szélén őrködő fenyő elágazásában sikerült is megtalálnom. Ez az első léprigó fészek, amit felfedeztem. Érdemes volt ki­jönni. A bokrokban a barátkák már párban járnak. Arra té­vedő fajtársaikat határozot­tan elzavarják. Észrevettem az első fészket. Egy alacsony bokron volt. Már két tojás is volt a száraz fűszálakból összeszőtt építményben. Nem messze ettől megpillantottam a következőt is. Az erdő sű­rűjében száraz facsonk. Az aljában kis nyílás. Az odú mélyén öt örvös légykapó to­jás. Az út szélén egy műszálas sodrott zsineget láttam. Mel­lette az örvös légykapó tojó­ja csapkodott, de elrepülni nem tudott. Az egyik kibom­lott szál ráhurkolódott a nya­kára. A párja kétségbeeset­ten hívta, de a zsineg min­dig visszarántotta. Kiszabadí­tottam. Azonnal felrepült, a párja utána, és mentek a fé­szekhez. Lassan lenyugodott a nap, pirosra festette az ég alját. Macskabagoly röppent fel. A nyiladékon denevérek cikáz­tak. Villámgyorsan kapták el az idén nagy tömegben meg­jelent szúnyogokat. Az erdő­ben az éjszakai vadászok vet­ték át az uralmat. Haza in­dultam. A faluban ismét a csalogány éneke fogadott. Hirdette, hogy itt az igazi tavasz. Van már párja is. Rö­videsen sok kis fülemüle kel majd ki a tojásokból. Jövő­re ilyenkor az ő éneküktől lesz hangos a környék. Dr. Kasza Ferenc Nemzetiségi kutatások Baranyában Nemzetiségi kutatócsoport alakult Pécsett. A munka- csoport a Pécsi Levéltár ke­retében működik, hatóköre Baranyára terjed ki. Legna­gyobb nemzetiségi megyénk­ben él az ország német anya­nyelvű lakóinak 38 és szerb- horvát anyanyelvű lakóinak 25 százaléka. Ezért határo­zott úgy a megyei tanács nemzetiségi bizottsága, hogy meg kell teremteni az intéz­ményes nemzetiségi kuta­tást, összehangolva a mun­kát az Állami Gorkij Könyv­tár ilyen jellegű — orszá­gos méretű — tevékenységé­vel. Ennek megfelelően egyeztetik az országos és a megyei kutatási programo­kat. A vizsgálatok kiterjednek a Baranyában élő németek és délszlávok történetére, nyelvére, gazdálkodására, kultúrájára és néprajzára, helyzetüket demográfiai és szociológiai szempontból is elemzik. Létrehoznak egy nemzetiségi dokumentációs központot is, amely a témá­hoz tartozó írásokat, képi és hanganyagot öleli majd fel. Grafikák, szobrok Marcaliban A Berzsenyi Társaság képzőművész tagjainak alkotásaiból látható kiállítás a marcali mú­zeumban. Grafikákat, szobrokat, plasztikákat, fotókat és festményeket is láthatnak az ér­deklődők „ a Vöröskereszt világnapján ezer liter életmentő vért ad­nak a rászorulóknak. Kielé­gítenek minden igényt és még a fővárosba műtétre ke­rülő betegek ellátásához is hozzájárulnak. A legújabb kezdeményezés az SOS-cso- portok létrehozása. A ritka vércsoportú donorokból álló készenléti csoportokat soron kívül hívják be véradásra, ha szükség van rájuk. * Dr. Kovács János, az or­szágos vezetőség tagja adta át a Vöröskeresztes munká­ért kitüntetést. Ennek arany fokozatát kapta Boros László- né, a Vöröskereszt tabi veze­tőségének alelnöke, dr. Bor­sos Ferenc, a nagyatádi vá­rosi vezetőség elnöke, vala­mint a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat, illetve a somogy- sárdi községi Vöröskeresztes alapszervezet. Az ezüst foko­zatot hét, a bronz fokozatot pedig tizenegy vöröskeresztes aktíva vette át. Dudák Lajos, a megyei vezetőség tagja a Társadalmi és szociális gon­dozásért járó emlékérmet kapta, a Véradó mozgalomért emlékplakettet pedig Kot- Vász Árpád barcsi körzeti or­vos vette át. Hetvenötszörös véradásért a somogyszobi Baksa József, ötvenszeres véradásért Novotny Miklósné balatonszemesi véradó kapott kitüntetést. További elisme­réseket osztottak ki a negy­venszeres és harmincszoros véradóknak,’valamint a me­gye legjobb véradó szerve­zőinek. öt munkahelyi, .illet­ve lakóterületi közösség vet­te át a végrehajtó bizottság a barcsi úttörő fúvószenekar gyermekkoilektívája pedig az Országos Béketanács elismerő oklevelét. A Vöröskereszt világnapja alkalmából megemlékezést tartott tegnap a szervezet me­gyei vezetősége. Az ünnep­ség elnökségében foglalt he­lyet Tóth János a megyei pártbizottság titkára dr. Ba­lassa Tibor a megyei tanács elnökhelyettese is. Dr. Ujsághy Erzsébet, a Vöröskereszt megyei vezető­ségének elnökének köszöntő­je után Honfi Istvánné, a megyei vezetőség titkára ün­nepi beszédében elmondta: a Vöröskereszt Nemzetközi Társaságok Ligája tíz éven belül már másodszor jelöli ki a Vöröskereszt világnap 'jelszavának ezt: Véradás — életmentés. Diáknap Ádándon Az Ádándi Fekete István mezőgazdasági szakmun­kásképző intézet mintegy másfélszáz diákja vett részt az iskolai KISZ-szervezet vidám, játékos sportnap­ján. A tanulók szkander- ben, kakasviadalban, kö­télhúzásban, kispályás lab­darúgásban, zsákbafutás- ban, kézilabdában, kis- labdahajitásban, asztali- teniszben és fekvötámasz- versenyen mérték Össze erejüket. A jó hangulatú, vidám sportnap győztesei és helyezettjei különféle jutalmakban részesültek. Elmondta: az első donorok megyénkben az ötvenes évek elején a kórház orvosai és más dolgozói voltak. A Vö­röskereszt megyei vezetősége 1952-ben kapcsolódott be a szervezésbe, és rendszeres felvilágosítással, agitációval a lakosság egyre szélesebb körét vonta be a véradásba. 1954-ben kezdte meg mun­káját az új megyei vérellátó állomás. A hatvanas években foko­zatosan bevezették a térítés- mentes véradást. Megkezdőd­tek a kiszállásos véradóna­pok és sikerült elérni, hogy minden településen és száz dolgozónál nagyobb létszámú üzemben véradó csoport ala­kult. Ma a megyei központon kí­vül Nagyatádon és Siófokon is működ ik Véradó áll om á s. Ezeken összesen 45 ezer do­nort tartanak nyilván: a me­gye lakosságának hét százalé­kát. Közülük 24—25 ezren rendszeresen megjelennek a véradásokon, évente hét­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents