Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-31 / 127. szám
1986. május 31., szombat Somogyi Néplap 3 Vezetők továbbképzése Gyöngyszem a tóparton Egy kis téesz rekordja A hazai statisztika — a vállalatok, a hivatalok csoportvezetőitől kezdve — nyilvántart 400 ezer különböző 6zintű vezetőt. Embereiket Irányítanak, gazdasági folyamatokat szerveznek, s a helyzetüktől függően milliók, milliárdok sorsáról döntenek. Nyilvánvaló, nem mindegy, hogy ezt miként teszik. A vezetés minősége meghatározza a munkahelyi közérzetet. növelheti, csökkentheti az emberi teljesítményt. A nélkülözhetetlen információk megszerzését, a vezetői készség fejlesztését, a felkészülést harmincnál is több intézmény segíti Magyarországon. Közöttük meghatározó az Országos Vezetőképző Központ (OKV), amelynek munkájáról, a hazai vezetőképzésről a főigazgatóval, dr. Horváth Lászlóval beszélgettünk. — Az alapokat egy 1971- ben kiadott minisztertanácsi rendellet tette le, ez intézményesítette a vezetőképzést — kezdte a beszélgetést dr. Horváth László. — A jól képzett vezető a nemzeti vagyon fontos része. Hazai intézményeink 20 ezer embert tudnak felkészíteni évente. Kezdetben kevés tapasztalat állt rendelkezésre. Az idő tájt szerveződött a vezetőképzés a többi szocialista országban is. A szocialista elveknek és viszonyoknak megfelelő képzési formákat, programokat az ILO, az ENSZ Munkaügyi Szervezete támogatásával ddlgoztuk ki. Az ILO közreműködése a nemzetközi kapcsolatok létesítését is elősegítette. — Elleinte nehezen lehetett összehangolni a termeléssel az oktatást. 15 év alatt azonban olyan nagy kapacitású intézményhálózat jött létre, amely alkalmas hasznos ismeretek átadására. Amin javítanivaló van még: a módszertani gyakorlat. Külföldön szigorúbbak — Az Országos Vezetőképző Központ ötvenféle tanfolyamot kínál és ajánl. Tapasztalataink szerint az utóbbi esztendőben milyen alapismeretekkel érkeznek a vezetők? Mennyire készek befogadni az új információkat, módszereket? — Vegyes a kép. Az utóbbi évtizedben javult a vezetők iskolázottsága, a többség felsőfokú végzettséggel érkezik. Hátrány, hogy vezetői alapképzést nem ad sem a főiskola sem az egyetem. A hallgatók túlnyomó többsége egyébként aktív módon fogadja az ismereteket, jól reagál rájuk. Változatlanul van azonban egy közömbösebb réteg. A régi, a rutinból veNyitás és zárás —. talán leginkább ezzel a két szóval lehetne jellemezni a múlt hetet. Elbúcsúzott a május, bezárta kapuit a rangos, megyénk számos vállalatát is érintő rendezvény, a BNV, és itt a nyár, június — az év első felének utolsó hónapja. Az átlagosnál mindig nagyobb jelentőségű időszak ez a gazdasági életben hiszen az éves feladatok teljesítése ilyenkor már további tennivalókat meghatározó módon mérhető. Az üzemben, a vállalatoknál a teljesítmények rendszeres értékelése mellett fokozott gondot fordítanak az eredmények növelésének lehetőségére. Ahol az első negyedév adóssággal zárult, ott felgyorsult a gazdasági cselekmények sora a lemaradások pótlása érdekében, ahol pedig tervszerűen alakultak a teljesítmények, ott további erőfeszítéseket tesznek a folyamatosságért. A mezőgazdaságban az aratásra készülnek. Amíg a zetők közül nem egy visszautasítja az új módszereket. — Ez a helyzet tehát nálunk. Vajon milyen a kép, ha a hazai tapasztalatokat összevetjük a külföldiekkel? — Nehéz összehasonlítani a hazai vezetőképzést mind a szocialista, mind a tőkés államokbelivel. A szocialista országokban más a tananyag struktúrája, a képzés szerkezete, a nyugati államokban viszont igen drágák a tanfolyamok. Például egy egyhetes turnus 1500—2000 dollárba kerül. Nagyon megdolgoztatják a hallgatókat, kemény munka folyik reggel 8 órától este 6 óráig. Levelező tanfolyamok — Kik jelentkezhetnek az OVK tanfolyamaira? — Maguk a vállalatok, az intézmények döntik el, kiket iskoláznak be. A vezetőképző iskoláiknak fontos feladata a kádermunka könnyítése. Hogy a már bizonyos képességeket felmutató, tapasztalt kádereket, akik alkalmasnak tűnnek magasabb vezetői beosztások betöltésére, felkészítsék. — A vezetőképzésnek ugyanúgy követnie kell a társadalmi, gazdasági változásokat, mint maguknak a vezetőknek. Lehet-e a. hazai vezetőképzést érintő módosításokkal számolni? — Véleményünk szerint a különböző képzéseknek az eddigieknél jobban kellene egymásra épülniük. A vezetőképzést egyetemen szerzett alapismeretekre támaszkodó továbbképzésnek kellene tekinteni; ennek megfelelően vezetési-szakmai, általános vezetőképző- és speciális tanfolyamokat volna célszerű indítani. Az OVK szerint a jövőben a munkahelyek által ajánlottak mellett egyéni jelentkezőket is kellene fogadni. Szerintünk nagyobb teret kell kapnia az irányított önképzési programoknak, a távoktatásnak, a levelező, az esti tanfolyamoknak. A munkaidő jobb kihasználását, a költségek csökkentését is segítené, ha a vizsgákat, konzultációkat, bizonyos csoportos foglalkozásokat a törvényes munkaidőn kívül Itartanák meg az intézmények. — Az OVK hogyan méri tanf olya mainak a hatásosságát? Egyáltalán mérik-e? — Foglalkozunk vele. A nálunk végzett hallgatók egy része -tagja a vezetői minőségi köröknek, így tőlük kapunk visszajelzést. Nemrég végeztünk egy kérdőíves felmérést és a válaszokból kiderült: a nálunk végzett hallgatók 80 százaléka jelentősen előrelépett pályáján. H. T műszaki ágazat dolgozói ütemszerűen munkálkodhat-» tak a technikai feltételek megteremtésén, a termelési szakemberek a hét utolsó napjaiig fokozódó aggodalommal törődtek a határban nevelődő kultúrákkal. A májusi aranyból, az esőből igen kevés jutott Somogynak. Többletköltséget sem sajnálva ezért juttattak a gazdaságok minden korábbinál nagyobb mértékben légi úton táplálóanyagot, levéltrágyát a gabonákra. A hét utolsó napjaiban aztán megérkezett a várt csapadék, amitől nemcsak a lankadó növények, hanem a reményék is újraéledtek. Egy jó évre nagy szüksége van a mezőgazdaságnak; amit az ember tehet, azt igyekeztek végrehajtani a gazdaságok, de a sikerhez a külső körülmények is kellenek. A kemény munka mellett hétköznapi ünnepek is voltak az agrárágazatban. Különösen nagy neve nem volt a kutasi termelőszövetkezetnek Rekordot állított föl tavaly a mindössze 942 hektárnyi területen gazdálkodó boglár- lelTei Balaton Gyöngye termelőszövetkezet: az előző három év átlagához képest a termelési érték 36. a jövedelem 50, az állóeszközérték 52, a nyereség 165 (!), a munkadíj pedig 23 százalékkal nőtt. A kis szövetkezet egyszer sem volt mérleghiányos; a legalacsonyabb ösz- szegű nyereséget — 285 ezer forintot — 1981-ben érte el. Tavaly rekordott állított fel az 5,9 millió forint nyereséggel... Szerencséjük volt? A múlt évben a szőlőjüket nem érte olyan fagykár, mint a megye többi ültetvényét. Tényleg csak szerencse és a szőlő, húzta ki őket a bajból? A hozzá nem értő is sejtheti: ekkora nyereséget csupán a szőlő nem hoz, ha mindösz- sze száz hektáros termőterületről szüretelik, és ebből húsz hektárt mégis csak ért részleges fagykár ... — A VI. ötéves terv számait tekintve sók tekintetben megyei elsők voltunk. Ám aki ott volt például a legutóbbi zárszámadó közgyűlésünkön, hallhatta, az is hogy mi mindent kellett még jól csinálni a szőlőtermelésen kívül az eredményért. A szőlőben a hektáronkénti 11,7 tonnás átlagtermés nem lebecsülendő egy fagysújtotta évben. Ebben azonban az is szerepet játszott, hogy 1978-ban, amikor itt földcsea megyében, ám eredményei alapján ez a szövetkezet nyert kiváló címet a megyében. Az elismerésről szóló oklevelet a héten dr. Sarudi Csaba, a megyei pártbizottság titkára adta át a szövetkezet ünnepi közgyűlésén. Két másik nagyüzemünk, a göllei és a scrmogyjádi téesz, valamint a Kaposvári Szarvasmarha-tenyésztő Közös Vállalat a minisztérium dicsérő oklevelét érdemelte ki múlt évi munkájávan; ezek a közösségek is a héten vették át az elismerést. Nemcsak a Rádió tegnap reggeli, somogyi műsora irányította a figyelmet a megyére; a héten itt tekintették át, egy országos program végrehajtásának tapasztalatait is. A Szövosz 1,3 milliárd forintot fordított a kis települések ellátásának javítására, s a Hazafias Népfront Országos Elnökségének szövetkezetpolitikai albizottsága azt tanulmányozta Somogybán, hogy a társszervek révei, korábban szántónak használt területeken elkezdődött a nagyüzemi telepítés, a Balatontól való távolságot is figyelembe vették a táblák kialakításánál: magas helyre kerültek az ültetvények, ezek a területek kívül esnek a fagyzónán . . . Kiss József elnök szavait Fehér László főkönyvelő egészíti ki: összefogásával miként sikerült hasznosítani az aprófalvas területen ezt az anyagi támogatást. Népesedő kempingek, növekvő forgalom jelzi a balatoni főszezon kezdetét. Az üdülők, a turisták megfelelő fogadását körültekintő előkészület előzte meg. Ehhez tartozik az a megbeszélés is, amelyet a magánkereskedők tartottak a héten szezonnyitó értekezletükön Siófokon, ahol a szállítópartnerekkel az áruellátás helyzetéről, feladatairól tanácskoztak. Május ultólsó hete az év végét mind türelmetlenebbül váró diákoknak is sok eseményt hozott. A héten tartották a középiskolások Lóczy Lajos földrajzi tanulmányi versenyének országos döntőjét, úttörő turisták vetélkedtek Somogyváron és névadójuk tiszteletére, egész hetes rendezvénysorozatot szerveztek a kaposvári Zrínyi iskolában. Vörös Márta — Tagjai vagyunk a Viti- coopnak, szőlőnket a kombináthoz visszük feldolgozásra. Megbízható partner a társulás, megtaláljuk a számításunkat, tökéletes az együttműködés. A téesz nyolcvankettőben szüretelt először, s az idén is jó év elé néztünk, de most a tavalyinál ' nagyobb kárral kell számolnunk: sok rügy elfagyott, s ez 500—600 tonina szőlő kiesésével járhat. A bevételkiesést a téesz külső gázszerelő részlege pótolhatja, többletbevételével kiegyenlítheti a mérleg nyelvét. Erre akkor nyílik mód, ha öt millió forintot hoznak a terven felül. A beszélgetésbe Pasztu- sics László főagronómus is bekapcsolódik. Együtt magyarázzák : ez az ágazat megbízható erőssége a gazdaságnak, lehet építeni rá. — Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az idei fagyok mem kímélték az ültetvényt, az eredetileg tervezettnél több munkát vállaltak. Ezt túlmunkaidőben és az Alföldről hozott munkaerővel végezik el: kubikosbrigádot szerződtetett az ágazat Most éppen Zamárdiban dolgoznak ... A kaposvári Zselic Áruházban csütörtökön üveghegyek álltak az udvaron. A visszaváltott göngyöleg olyan mennyiségben gyűlt össze, hogy ezzel kétségessé vált az is, hogy a kenyeret és a tejet le tudják-e rakni az üvegügyben egyébként ártatlan szállítók. Tárnái László osztályvezető és a köréje sereglett dolgozók tehetetlenül álltak a töménytelen mennyiségű üveg mellett. Nem fogytak ki a szóból. — A sörösök bejelentették. hogy hétfőig ne is várjuk őket, mert leltároznak. Ezt akkor tudtuk meg, amikor rendelni akartunk. Itt a hétvége, a sör ma délután elfogy, az üvegek pedig csak gyűlnek. — A Volán-darabárusok is csak annyi üveget visznek el, amennyi telit hoznak, de legalább kétszer kellene fordulniuk, hogy elfogyjon ez az üvegmennyiség. — Hasonló a helyzet a Me- csek-vidéki pincegazdasággal. Borostád ára lenne a legnagyobb szükségünk, de nem kapunk. A héten már háromszor telefonáltunk, hiába. Még csak elfogadható magyarázatot sem kaptunk egyik féltől sem. Egyedül a Balaton Fűszért jön úgy, ahogy igény van a szállításra. Egy műszakban 30 ezer forint értékű üveget vettünk vissza. Kértük a megyei tanácsot is, hogy segítsenek. Nem írhatjuk ki az ajtóra, hogy a visszaváltás szünetel ... Ennyit az áruház dolgozóinak véleményéből, panaszaiMűkőüzem. külső gázvezeték-szerelő ágazat, építőbrigád, egy-egy őszibarack-, illetve szőlőtermesztő szakcsoport — a szövetkezet szőlő- és gabonatermesztése mellett ez korántsem mellékes kereset — és jövedelem- növelő forrás mind a szövetkezeti közösségnek, mind az egyéneknek. A téeszben minden ágazat nyereségesen termel. — Tavaly újabb száz hektár szőlő telepítésébe fogtunk, több mint harminchá- rommílilió forintos költséggel. Ebből a saját erőnk meghaladta a tízmillió forintot. 35 hektárt tavaly telepítettünk, az idén folytatjuk az ültetést... Hernesz Ferenc * + * A múlt évi gazdálkodási versenyben elért eredményei alapján a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Elismerő oklevéllel jutalmazta a boglárlellei Balaton Gyöngye termelőszövetkezetet. Az oklevelet dr. Misi Sándor, a MÉM főosztályvezetője tegnap ünnepélyes vezetőségi ülésen adta át a téesz vezetőinek Szőlőskislakon, a Ba- latonboglári Mezőgazdasági Kombinát oktatási központjában. bál. Felhívtuk az érintett szállítókat is — kit sikerrel, kit sikertelenül. A Borgazdasági Kombinát Villány- Mecsékaljai Pincészetének telefonját délután négy órakor már senki sem vette föl. A Nagykanizsai Sörgyár kaposvári kirendeltségének vezetője, Czinkóczi Géza az alábbi tájékoztatást adta: — Nem mi vagyunk a hibásak abban, hogy a Zselic Áruházban annyi üveg ösz- szegyűlt. Ha igény van rá, annyiszor fordulunk, ahányszor kérik. Legutoljára kedden vittünk árut, s valamennyi üres üveget elhoztuk. A pénteki szállításunk elmartad, mert ma déltől leltározunk, ennek ellenére még ma délután kiküldők két kocsit. hogy hozzák el a göngyöleget. A Volán darabárusai ugyancsak érdekelték az ügyben, ők szerdán értesültek az áruház gondjáról, csütörtökön már nem tudtak kocsit küldeni, de azt mondták, pénteken elszállítják az üres üvegeket. A megyei tanács kereskedelmi osztálytól is szerettünk vólna tájékoztatást kapni, mivel ők is tudnák az esetről — sajnos, eredménytelenül. Hétvégére tehát eltűnik az üveghegy. Ezt talán egyszerűbben is el lehetett volna intézni, hiszen partneri kapcsolatról, mégpedig hosszú távú együttműködésről van szó. Reméljük, hogy az üvegügy végül sikerrel rendeződik. És nemcsak most. N. Zs. A HÉT SOMOGYI KRÓNIKÁJA Az üveghegyen innen és túl