Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-04 / 103. szám
1986. május 4., vasárnap Somogyi Néplap 5 Virágcsokor helyett. Anyák, nagymamák Gyakran bámulom a nagymamát, hogy milyen természetes egyszerűséggel képes feloldani a családi összeütközéseket. Néhány egyszerű, kedves szó, és a duzzogó gyerek máris le van szerelve, s gyorsan kialakul együttműködési készsége. Mi - megannyi társadalomtudományi ismerettel a fejünkben - képtelenek vagyunk rá. Ha tudjuk is, mit kell, mit kellene tenni, mit sem ér az egész. Hiszen a hang, és a mögötte rejtőző mondanivaló lefojtott türelmetlenségről, elnyelt indulattól remeg. S az ember vevőkészüléke erre igencsak érzékeny, különösen a kisgyereké. De miért különb nálunk a nagymama? Honnan az érzelmi gazdagság, a beleélés képessége, tapasztalatainak gazdag tárháza? Sokgyerekes, háromgenerációs családban nőtt fel, mint orgo- nasipok sorakoztak a lurkók. Ahol nem kényeztettek, nem kényeztethettek el senkit, sőt az alkalmazkodás - a testvér másféle egyéniségéhez - abban a pillanatban kezdődött, amikor a gyerek járni tudott. Az összeütközések feloldásának tudománya a sokgyerekes családban mindennapi, elemi szükséglet, s egyben az ember társadalmaso- dásának legfontosabb terepe. Innen jött nagyanyó. Számára hétköznapi természe- . tességü tudása a szemünkben már-már titokzatos misztikum. Nézem a fiatalasszonyt. Lassan sétál a járdán, figyelmét megosztja a megye- székhely lüktető utcai élete, s a könnyű, kerekes kocsiban békésen szunyókáló apróság között. Szeme sarkában a figyelem rezzenetlen sugara, nem kemény, de állhatatos. Hiszen életének fontos tartalma: vigyázni, óvni azt a csöpp, magatehetetlen életet. Ismertem lánykorából. Bak- fis-nevetésétöl ellágyultak a férfitekintetek. Ahogy feszült hosszú combja, ringott kerek csípője, e látványtól éhesek lettek azok a szemek. Mostanra megváltozott. Ugyanaz, de mégsem. Alakja csöppnyit elnehezedett, nem bántón, hanem kedves- gömbölydeden. Szemében nincs már a büszke-kihívó villogás, helyébe szelíd fények költöztek. Nem is a külső változott igazán, hanem a lényéből sugárzó tartalom. Igazi nővé vált. Anya lett. Rég próbálják megragadni gondolkodók, művészek, írástudók ennek az átalakulásnak a lényegét. Sok szépet, okosat hallhattunk, olvashattunk az anyaságról, a női lét e meghatározó eleméről. S mégis újra és újra fölfedezzük a változást, mellbe taszit váratlanságával, újszerűségével. Pedig az anyaság mindennapunk része, ha úgy tetszik, hétköznapi jelenség. S mégis ünnepi. Ezen az első májusi vasárnapon arra gondolok: tavaszi ünnepeink sorában az anyák napja a legbensőségesebb, legszelídebb. Virágcsokorral ünnepelünk, az életöröm nyilvános megmutatása helyett intimen, szeretettel. Kis vers az óvodás picitől, dísztávirat, néhány keresetlen köszöntő szó. Nincsenek látványos külsőségek, a formák is szokványosak, évről évre ismétlődők. A hatás nem is a formákban rejlik, hanem az érzelmek erejében. A keresetlen szavak igazi vonzalommal, szeretettel telítődnek-e? Ezt tudja, érzi minden édesanya. Kapocs ez az ünnep. Jelent kapcsol távoli múlthoz, s messze jövendőhöz. A családot fogja egybe. Tagjai szeretetével a család központi alakját: az édesanyát. Csupor Tibor FEKETE GYULA Melegforrás Ha a csatád a társadalom alapsejtje, akkor arra kell következtetnem, hogy néhány civilizált ország már- már élőben oszlásnak indul. Nyilván okkal. Egyetlen ok a felsorolható száz közül: a civilizált világot alapjaiban megrendítő feminizmus — anyagyilkos feminizmusnak szoktam nevezni — olyan emancipációt erőszakol, olyan „női felszabadítást”, mely a korábbinál is nagyobb, már-már elviselhetetlen terheléseket zúdít az anyákra, kiváltképp a többgyermekesekre. Kialakulóban vagy már ki is alakult az új női státus a civilizált világban, de nem tudok rá példát, hogy valahol is sikerült volna ezt az új státust összhangba hozni az anyaság érdekeivel. Márpedig az alapsejtben az anya a sejtmag. S ez a sejtmag egyre inkább a tudathasadás állapotába kerül. Már csak ezért is gondban vagyok az anyák napjával. Olyanokat is ünnepelünk ezen a napon, akik talán meg sem érdemlik ... Mert ha belegondolok, kiket is ünnepiünk mi voltaképpen? Az anyákat? Tehát azokat a nőket, akik egy nagyon fontos — az ember számára kétségkívül a legfontosabb — biológiai funkciót teljesítve gyermeket, gyermekeket szültek — továbbadták az életet? Akkor is — a nyilvánvaló bűnesetekről itt nem szólva —, ha a gyereket azután eldobták maguktól? Ha nem törődtek Vele, ha elkényeztették, ha elzüllesztették, ha a társadalomnak nem hasznára, hanem kárára, terhére nevelték? Az anyákat ünnepeljük? Tág fogalom ez, nem szívesen ünnepelnék minden biológiai anyát. Másfelől meg szűknek érzem a fogalmat, mert kiszorulnak belőle olyan gyermektelen nők, akikből árad az anyás szeretet melege családbeli, lakóhelyi, munkahelyi környezetükre. Legszívesebben az anyák napján az anyai természet, az anyai hivatásérzetet ünnepelném. Jó húsz évre visszamenően több ezer levelet őrzök ebből a témakörből, s ezek ismeretében mondhatom, szinte általános az a vélemény, melyet például egy kétgyerekes mama így fejez ki: „Kétféle nőtípus van: 1. gyermekszerető, 2. egoista. Van olyan eset is, hogy az egoista gyermeket nevel, de az ilyen gyermeknek jobb lett volna meg sem születnie.” Én ugyan másként fogalmaznék. Nem föltétlenül önző az a nő, akinek nem hiányzik a gyerek, ha nincs, hiányzik viszont az életéből, ha van, mert fontos dolgai, ügyei-gondjai, izgalmai-sze- relmei közt nem kap helyet. Lehetséges, a tudománynak akar élni, lehetséges, a mozgalomnak a politikának, a közéletnek, a termelésnek, a szakmai előmenetelnek? Inkább mondanám így: vannak anya típusú, anya természetű nők, és vannak nem anya típusúak, nem anya természetűek. Hol szembeszökő a különbség, hol elmosódó, a megkülönböztetés kétségkívül jogos. Ha nem bomlik meg természetes arányuk, ha tehát az anya típus feltétlen uralkoRéti Zoltán rajza dó marad, egészséges társadalomban nem okoz gondot a kétféle női természet. írtam egyszer egy fantasztikus regényt a bizonyos Erosz bolygóról, ahol is három neművé fejlődött a társadalom, a két női nem — anya természetű, nem anya természetű — ádáz harcot folytatott egymással a férfiért; elbillent a nemek aránya, megbomlott a biológiai egyensúly s pusztító veszedelmek sorvasztották el a bolygó emberi társadalmát. — Akár ne is mondjam, hogy az anyaggyűjtést ehhez a fantasztikus regényhez nem azon a bizonyos fantasztikus bolygón végeztem; még azt sem állíthatnám, hogy a regény megírása túlságosan igénybe vette a fantáziámat ... Megbomlóban az arányok? Hátha nem is az anya típusú nők fogyatkoztak meg, csupán a többszörös leterhelés szorításában sokan nem vállalhatják — nem merik, nem képesek vállalni —, hogy megismételhetetlen fiatalságukat mindennél inkább, teljes értékűen a vágyott anyaságnak szenteljék? Van ebben igazság, de nem áltatom magam. A többszörös leterhelés s a mindenféle kényszer — anyagiak, fogyasztói életmód, fogyasztói igények, szórakozás, divatok kényszere — a szemléletet is átformálja lassan, és az anyaság rangfosztására tör. Elég egy pillantás körül, hogyan is állunk ma a női eszménnyel. A filmekben, a tévében, a színpadokon, a pódiumokon, a mikrofonoknál milyen női eszmények, milyen minták szerepelnek naponta. Szándékosan nem említettem a képeslapokat, a címlapokat, a reklámokat, a plakátokat — naptárakat, levelezőlapokat —, amelyeken érthetően a női szépségé, a szexuális vonzásé a főszerep. Csakhogy az anyatípus mellékszerepre, epizódszerepre szorult. Nyilvánvalóan ma is, olykor, háttérbe szorulva is, sok az anya természetű nő, aki a katedrán, az írógépnél, a futószalag mellett . is százszor naponta családjára, gyermekeire gondol. De túlszaporodtak, és úgy tetszik, átvették a vezérszólamot a nem anya-természetű- ek, akiket a gyes-en is, aprócska gyerekük mellett is „megöl az unalom”. Én, szívem szerint, az anyai természetet, hivatásérzetet köszöntöm anyák napján. Az anyahelyettes nagymamák, nagynénik érzelmi-anyaságát is, meg azo- két a nőkét is, akik örökbe fogadott, nevelt gyereküktől kapják az anyáknapi csokrot. Meg azokét is, akik 20- 30-40 gondjaikra bízott és egy kicsit sajátjuknak érzett gyereküktől nem- is igen kaphatnak csokrot, nem lévén ezen a napon üzemben sem bölcsőde, sem óvoda, sem iskola. De mindenekelőtt az édesanyákat illeti a főhajtás. És mert a legnagyobb értéket a legtöbb áldozattal ők hozzák létre: az életüket az anyaságra szánó több gyerekes édesanyákat. Akikben a legteljesebben valósulhat meg az anyai természet, az anyai hivatás, az anyai szeretet — annyiféle kórral-be- tegséggel küszködő emberi világunk éltető melegforrása. SIMÁI MIHÁLY Anyám — távolodóban Tornyokat béleltem neki városokat szemem mögött de szárnyai nem fértek sehová verdesve tovább költözött Nem volt elég neki az ég a hétszeres horizont Néha csörög — bűvölve nézem a telefont Fölkapom, belekiáltok s újra a csönd nem szól bele Csak hallani akarta élek-e? DIÁKSZÍNJÁTSZÓK TALÁLKOZÓJA Csurgói szép napok Az özvegy Karnyóné, Csokonai mindmáig sikeres színpadi remeke nemcsak az ősbemutatón, hanem a csurgói gimnázium fennállásának százhetvenötödik évfordulóján is fontos eseménnyé vált: 1967-ben — miután a jubileumi ünnepségre szánt előadás véget ért —, új korszak kezdődött a magyar diákszínjátszásban. Elhatározták, hogy kétévente Csurgón rendezik a Csokonai országos diákszínjátszó napokat. A tizedik találkozóra május első napjaiban gyűltek össze a középiskolás diákok és a színpadvezető lelkes tanárok: csaknem háromszázan. Csütörtökön a résztvevők megkoszorúzták Csokonai mellszobrát, majd a helyi művelődési központban dr. Lóska Szilárd, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára nyitotta meg a háromnapos rendezvényt. És nyomban megkezdődtek a bemutatók. Ha az elmúlt három nap alapján azt mondjuk, igazi f es ztivó'llh a n gu la t u ralik od-ott Csurgón, akkor nem eliég hitelesen számoltunk be a légkörről. Az ország minden részéből érkezett középiskolások és szakmún- kálstanulók számára a helyiek biztosítottak minden feltételt. A zsúfolt program azt bizonyította, hogy már kevés a három nap a rendezvényre, hiszen húsz csoport “állt színpadra. Csurgón mindenütt plakátok hívták föl a figyelmet a különböző előadásokra. A fiatalok nagy csatáit vívtak a nézőkért is. Tarkította a képet, hogy az előadások között szabaddá vált színpadot azonnal birtokába vette egy-egy csoport, hogy a várva várt előadásra utoljára a helyszínen próbálják újra a darabot. Kis rábeszélés után ezekre is bejuthat az emíber, s megbizonyosodhat arról: bár amatőr mozgalomról van szó, hivatásosokra jellemző buzgalommal folyik a gyakorlás. Egy-egy jelenet végleges beállítása nem nélkülözi a vitát sem. Az ás előfordul, hogy egy érzékenyebb kislány elpityeredik, de a helyzet megoldásával a drárhaiság is megszűnik. A meglehetősen, széles skála a legkényesebb igényeket is kielégíti. Nem hiányzik a derűs, d iákos jókedvet sugalló darab és a klasszikusok feldolgozása sem. A sárbogárdi Petőfi gimnázium például Moliére Botcsinálta doktorával szerzett sok kellemes percet, a kecskeméti D. E. SZ. K. A. diákszínpad pedig dná.kos merészséggel „Sexpír összeg tragédiája, vagy amit akartok” címmel odáig merészkedett —, s a közönség tapsa szerint jól tette —, hogy a drámaírás mesterének műveiből készített paródiákat. Az első két nap után a zsűri szakmai megbeszélésén a legtöbb dicséretet a d eib receni szakm u n k ásk ép ző diákszínpada kapta, amely Tamási Áron Szép Domokos Anna című művét állította színpadra. Nagy várakozás előzte meg a szentesiek bemutatkozását is. A drámai tagozatos osztály tagjai már- már hivatásosoknak tekinthetők. Kimunkált rendezésben, remek alakításokkal mutatták be Balázs Béla A tündér című misztériumljá- télkát. A remek hangulatot fokozta, hogy az első este Máté Gábor, a Csiky Gergely Színház művésze Kosztolányi verseiből öszeállított műsorát mutatta be. Nagy érdeklődés volt Cseh Tamás műsora iránt, aki itt adta elő utoljára Jóslat című programját. Hiába kezdődött este fél tizenegykon a műsor, zsúfolásig megtelt a nézőtér. Éjfél után a szép parkokban itt is, ott is csoportok verődtek össze, gitár is került mindenhová, és énekeltek a diákszínjátszók. A negyedikesek is elfelejtették egy pillanatra, hogy egy hét múlva az érettségi izgalmai következnek a felhőtlen csurgói szép napok után. Varga István
