Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-20 / 117. szám
Somogyi Néplap 1986. május 20., kedd SPORT IPV—Hungar Hotels Cup Skoff ismét első A magyar Satellite körverseny idei harmadik fordulójának fináléja a hét végén volt BoglánléLlón. Szombaton egy kicsit megijesztette a szervezőket, versenyzőket az időjárás, sokáig úgy látszott ugyanis, hogy az eső miatt el kell halasztani a versenyt. Azonban elégséges, volt, hogy nyolcvan peroet várakozzanak, s szerencsére meg lehetett kezdeni a mérkőzéseket. A Zalaegerszegen mutatott formája alapján (no meg a Boglár! ellén vívott első mérkőzései is ezt bizonyították), hogy az osztrák Skoff a nagy esélyes. A fiatal versenyző nagyon sokat fejlődött tavaly óta, s most a hátralevő versenyeken is hozni tudja formáját, szép emlékekkel távozhat Magyarországról. Egy ilyen jellegű nemzetközi versenynek érdekes színfoltjai is vannak. Elég csak arra gondolnunk, hogy nem minden alkalommal fordul elő, hogy Boglárielilén tengeren túlról érkezett teniszezőket láthasson a közönség. Ezúttal ilyenre is akadt példa, hiszen két argentin játékos is salakra lépett. A három olasz játékos közül kettő még szombaton délelőtt küzdött a pontokért, közülük az egyiknek ismerős neve volt, hiszen ugyanúgy Altobellinek hívták, minit a legutóbbi labdarúgó- vi'lágbaj'nokság döntőjében győztes olasz csapat egyik góllövőjét. Érdeklődésünk után kiderült, hogy unoka- testvéri viszony van a két sportember között. A döntő egyébként nagyon színvonalas mérkőzést hozott, az osztrák versenyző 6:3, 7:5 arányban győzte le a csehszlovák Vogelt. A páros verseny fináléjában a dán Bastiansen—Tauson páros legyőzte az egyéni győztes Skoff és a csehszlovák Stankovic párost. Az eddig lejátszott három torna után a pontversenyt Skoff vezeti 52 ponttal. A magyarok közül Kiss Sándor, a Bp. Spartacus versenyzője áll a legjobban, ő a 8. helyezett 15 ponttal, de eséllyel pályázik még a 16- os döntőbe jutásért az őt követő 14 pontos Csépai Ferenc (MTK-VM) is. A versenyzők pontjaik számát a ma kezdődő baia- tonfűzfői tornán szaporíthatják, hogy aztán május 27-e és 30-a között Budapesten, a mesterek tornáján dőljön el végleg az 50 ezer dolláros pénzdíj sorsa. Ma itthon Játszik a KV Izzó Folytatódik a küzdelem a röplabda NB I-ben. A KV Izzó soron következő három mérkőzését itthon játssza. Ma a BVSC lesz a kaposvári lányok vendége, pénteken a Csepel Duna SC érkezik, míg a jövő szerdán ugyancsak Kaposváron az Egerrel játszik a csapat. — Olyan sorozat ez, amelyen esetleg végképp megalapozhatjuk a jövő évi NB I-es létünket — mondotta Laszczik Iván edző. E három találkozó közül a mai látszik a legnehezebbnek. A BVSC-nek tíz ponttal van többje, mint az Izzónak. Jelenleg tizedik, míg az Izzó a tizennegyedik helyen áld. Bízunk abban, hogy a hazai pálya előnye érvényesül majd ezeken a találkozókon. Az edzőtől megtudtuk, hogy Varga Katalin, aki részt vett a görögországi ifi EB-n, megérkezett, s ma ott lesz a keretben, Meggyógyult Marek Györgyi is, sajnos húga viszont nem teljesen egészséges, neki két hetet pihennie kell, A mai mérkőzés 16.30-kor kezdődik, előtte a juniorok találkozójára kerül sor. Szántó a legjobb kaposvári Végétért az ökölvívó-torna Vasárnap befejeződött a Kaposvári Dózsa edzőcsarnokában péntektől folyó Kapos—Pannónia Kupa ökölvívó bajnokság. Somogyi eredmények, ifjúságiak: 75 kg.: 1. Orsós József, 2. Papp Lajos, 60 kg. 3. Laczkó József, 63,5 kg. 3. Mőker Zsolt. 67 kg. 3. Kolev Zsolt. Felnőttek: 71 kg. 1. Szántó László, 54 kg. 2. Óvári Károly. 60 kg. 1. Óvári Sándor, 2. Csonka Lajos, 3. Czigány Csaba. 67 kg. 3. Pethes Attila, 75 kg. 3. Besenszkii Mik- 1Ó6. Az egyesületek közötti pontversenyt felnőtteknél a Honvéd Zalka SE nyerte 62 ponttal. 2. a Honvéd Kun Béla SE, 40 ponttal. 3. a Kaposvári Dózsa 36 ponttal. Az ifjúsági korcsoportban: 1. az ÉVIG 52, 2. Kaposvári Dózsa 33, 3. Pécsi VSK 17 ponttal). Különdíjak átadására is sor került. A legtechnikásabb ifjúsági versenyző Ábrahám Károly (ÉVIG), a legharcosabb Hunyadkürti László (Szegedi Dózsa) lett. Felnőtteknél a legtechnikásabb versenyző tisztéletdíját Orosz Péter (Honvéd Zalka Szántó (balról) Turzó (Kun B. SE) ellen is nyerd. SE) kapta meg. A legharcosabb versenyző tiszteletdíját a kaposvári Szántó László nyerte, s ő bizonyult a legeredményesebb kaposvári versenyzőnek is. Táncsics SE Kosárlabda NB II Amilyen remekül kezdte osztályozás szereplését a Táncsics kosárlabda-csapata, oly rosszul folytatja. Egy hete az OSC-tőI szenvedett vereséget, most pedig Miskolcon' kapott ki négy ponttal. Nem született meg tehát az a győzelem, amely még elválasztja az együttest az élvonaltól, Talán majd pénteken, idehaza a Nagykőrös ellen. Javított helyzetén a Gazdász, fölényes győzelmével és ugyancsak jól jött a siófokiaknak a Safoá- ria elleni siker. Viszont a képzős lányokra újabb vereség várt. Az ,NB 1-ért Miskolci EAFC—Táncsics SE 81:77 (35:33) Táncsics: Bodor (14), Lénával (5), Bokor (14), Sebestyén (17), Bognár (11). Csere: Lakatos (12), Molnár (4), Varga. Edző: Magyar András. Nagy lendülettel kezdődött a mérkőzési, s a negyedik percben már 8 ponttal vezetett a Táncsics. Negyedóra után egyenlítettek a hazaiak, majd átvették a vezetést. Szünet után megint a Táncsics percei következtek. Négy perccel a befejezés előtt 73:65-re vezetett. Ezután érthetetlenül visszaesett a csapat, s a miskolciak ledolgozták hátrányukat. 77:77-re alakult az eredmény, majd a hazaiak jobban hajráztak. A Táncsics elsősorban védekezési hibái miatt szenvedett vereséget, s bizony a játékosök többször megfeledkeztek a taktikai utasításokról is. Jó: Lakatos. Az 5—12. helyért: K. Gazdász—Zalaegerszeg 129:76 (73:34) Gazdász: Heizer (13), Szabó G. (25), Szabó T. (20), Stickel (14), Magyarfi (17). Csere: Varga O. (15), Zsig- mond (15), Szita (6), Műdig (2), Csabai (2). Edző: Kleno- vics Endre. Már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a Gazdász, s a 8. percben 20 pontra nőtt az Megyei labdarúgó-bajnokság Nyolc gól Karódon Tovább tart a versenyfutás a megyei labdarúgó-bajnokságban a bajnoki címért, valamint a kiesés elkerüléséért. A Marcali nyolc gólt lőtt a Karúdnak, a Csurgó pedig a Barcsot fektette két- vállra. Így kettejük között továbbra is egy pont a különbség, s a bajnoki cím várhatóan az utolsó előtti fordulóban, Csurgón dől majd el a két esélyes rangadóján, A Kaposgép VL pontot szerzett Kapolyon, s két pontra, csökkentette hátrányát a Fonyódon vereséget szenvedő Tab mögött. Az alsóházban a már kieső Latinca SE és a Zimány egyaránt veszített. Igen nehéz a helyzete a Katódnak, amely gólkülönbség-rontó vereséget könyvelhetett el. A Somogysárdnak csak egy pontot sikerült szereznie a Balatonszárszó ellen, a Fonyód viszont két ponttal gyoropította gyűjteményét. Marcali VSE—Ka rád 8-0 (2-0) Karád, 300 néző. V.: Auman. A második félidőben a bajnokaspiráns leiskolázta az erősen tartalékos hazaiakat. Góllövők: Krénusz, Varga, Borsfái (2-2), Czuczka, Sostai (öngól). Jó az egész vendégegyüttes, illetve a karé diák közül senki. Marcali ifi—Karád ifi 3-3. Váczi Béla Csurgó—Barcs 3-1 (2-0) Csurgó, 800 néző. V.: Po- lecsák. Hatvan perces nagyszerű játékkal aratta' biztos győzelmét a hazai együttes. Gól- lövők: Novák, Bolhói, Bódis, illetve Radios. Jók: Tóth L., C. Kovács, Kovács, Novak, Bódis, illetve Edesár, Holdo- si. Barcs ifi—Csurgó ifi 3-1. Kiss Béla Nagybajain—K. Gazdász 0-0 Nagybajom, 300 néző. V.: Fogta. A hazai csapat hetven percig tíz emberrel, lelkesen küzdött a jó iramú, közepes színvonalú találkozón. Jók: Véber, a mezőny legjobbja, Soós, Horváth, illetve Bur- csa, Kelemen, Jezeri Z. Kiállítva Veininger a 20. percben tiszteletlenségért. Nagybajom ifi—K. Gazdász ifi 1-1. Halász Ferenc Kiss J. SE—Kaposgép VL 2-2 (0-1) Kapoly, 150 néző. V.: Pápai. Az első félidőben a vendégek, a másodikban a hazaiak játszottak jobban. Góllövők: Zrínyi, Karika, illetve Posta, Nagy. Jók: Papp, Horváth, Mukli, Her- kovics, Rezi, illetve Posta, Varga, Horváth, Fazekas. Kálmán Ferenc Latinca SE—K. Vasas 3-0 (1-0) Marcali, 100 néző. V.: Kercza. Szerencsés gólokkal nyert a Vasas az alacsony színvonalú mérkőzésen. Góllövők: Balassa, Rétsági, Gyurkó. Jók: Balassa, Laczkovics, Tóth, Prancz, illetve Tüske. Androsovics Zoltán Fonyód—Tab 3-1 (1-0) Fonyód, 300 néző. V.: Szentgyörgyi. esés ellen küzdő hazai csapat. Góllövők: Máli, Petz, Gálovics, illetve Huszár, Tóth F., Reichert, Jók: Sági Gy.,< Máli, illetve Kiss L., Tóth F., Kékesi, Bolla. Kiállítva Sági I. (Somogysárd) a 10. percben reklamálásért, Vancsura (Somogysárd) és Kocsis (Balatonszárszó) a 65. percben dulakodásért. Somogysárd ifi—Balatonszárszó ifi 3-0. Vancsura Vilmos K. Univerzum—Zimány Gólhelyzetekben bővelkedő, színvonalas küzdelemben megérdemelten nyert a hazai együttes. Góllövők: Ható, Zámbori, Lepenye (11-es- ből), illetve Balázs. Jó az egész hazad csapat, illetve Majkó. Tab ifi—Fonyód ifi 9-1 Tolnai Attila Somogysárd—B.-szársizó 3-3 (1-1) Somogysárd, 300 néző. V.: Simon L. Nagy akarással tartotta otthon az egyik pontot a ki3-2 A mérkőzésről telefommeg- hibásodás miatt részletes tudósítást nem 1. Marcali 2. Csurgó 3. Tab 4. K.-gép VL 5. Barcs 6. Nagybajom 7. Univerzum 8. Kiss J. SE 9. K. Vasas 10. K. Gazdász 11. B.-szárszó 12. Fonyód 13. S.-sárd 14. Karád 15. Zimány 16. Latinca SE kaptunk. 27 20 4 3 93-20 44 27 21 1 5 89-25 43 27 14 7 6 45-45 35 27 12 9 6 60-40 33 27 14 4 9 44-33 32 27 12 6 9 40-38 30 27 10 8 9 46-51 28 27 11 5 11 48-44 27 27 9 9 9 33-38 27 27 9 8 10 46-50 26 27 7 10 10 42-47 24 27' Wt 3 14 61-66 23 27 7 7 13 39-62 21 27 7 5 15 36-67 19 27 4 2 21 32-74 10 27 4 2 21 25-79 10 Omar Khalifát a pápa is fogadta Római tartózkodása során 11. János Pál pápa is fogadta Omar Khalifát. A szudáni atléta a Sport Aid, a Sportsegély Afrikának rendezvénysorozat keretében 12 városban fut 10—10 kilométert, kezében az Afrika éhezőit jelképező fáklyával. Khalifa kőrútjának során kedden újabb két város következik, Brüsszel és Párizs. : újabb megtorpanás Maráz a védők gyűrűjében előnye. Ezután valamennyi hazai játékos szóhoz jutott, de ez sem befolyásolta a nagy pont különbségű győzelmet. Jók: Varga O., Műdig, Szabó G. A 13—20. helyért: Sió ÁG Medasz—Sabária 73:70 (41:28) Siófok: Kersák (20), Antal (11), Györfi (20), Gálosi (13), Nagy (2). Csere: Kelemen (10), Kasza. Edző: Vojtkó Pál. Hazai környezetben javuló játékkal végig vezetve — az utolsó percekben kissé kiengedve — biztosan nyert a Siófok. Jók: Kersák, Antal, Nagy. Női mérkőzés: Az 5—12. helyért: Szombathelyi TK—Kaposvári TK 78:68 (32:37) K. Tanítóképző: Schreck (8), Kurdi (17), Olsovszky (12), Maráz B. (17), Czimbó (8). Csere: Víg (4), Sztankó Hajdú, Miklai (4), Visnyei. Edző: Ékes Tamás. M'Ost is úgy alakult a mérkőzés, mint korábban Szombathelyen. 27 percig vezettek a kaposváriak, majd érthetetlen módon kapkodni kezdtek, s ezt a rutinosabb szombathelyiek kihasználták. Jók: Olsovszky, Kurdi. Asztaliteniszcsarnok avatás A hétköznap ellenére ismét ünnepelhet a kaposvári sport. Szerdán újabb jelentős sportlétesítmény átadására kerül sor a megyeszékhelyen. Elkészült a Rákóczi SG asztalitenisz csarnoka. Átadására szerdán 17 órakor kerül sor egy nemzetközi mérkőzés keretében. A Rákóczi— Belovár találkozó DC rendszerben bonyolódik majd. Minden korosztály két—két versenyzővel áll asztalhoz. A városi sport- csarnok tőszomszédságában levő létesítmény a Kaposplast hasonló csarnoka mellett egy újabb fellegvára lesz az asztalitenisznek. Kuba ökölvívói hét világbajnokságot nyertek Renóban befejeződött a 4. ökölvívó világbajnokság, amelynek zárónapján a további hat döntőt bonyolították le. Kuba sportolói a várakozásnak megfelelően, sőt még azt is felülmúlva szerepeltek, hét világbajnoki címet nyertek, emellett két ezüstöt és ugyanennyi bronzot szereztek, s mindössze egyetlen sportolójuk maradt helyezetten. A karibi ország sportolói ezzel rekordot állítottak fel a vb-ik történetében, hiszen 1974-ben. Havannában, 1978-ban Belgrádban, majd 1982-ben Münchenben egyaránt „csak” öt elsőséghez jutottak. Magyarország képviselői két harmadik helyezést harcoltak ki, s gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy a vb-k történetében először tudtak érmeket szerezni. Világbajnokok: 48 kg: Juan Torres Odelin (Kuba), 51 kg: Pedro Orlando Reyes (Kuba), ... 3. Váradi János (Magyarország) és Eyup Can (Törökország). 54 kg: Moon Sung Ki! (Dél-Korea), 57kg: Kelice Banks (Egyesült Államok), 60 kg: Adolfo Horta (Kuba), 63,5 kg: Vaszilij Si- sov (Szovjetunió), 67 kg: Kenneth Gould (Egyesült Államok) .. .3. Molnár Tibor (Magyarország) és Schmitz (NDK), 71 kg: Angel Espinosa (Kuba), 75 kg: Darin Allen (Egyesült Államok), 81 kg: Pablo Romero (Kuba), 91 kg: Felix Savon (Kuba), +91 kg: Teofilo Stevenson (Kuba). Ötvenegy telitalálat a totón A 20. játékhéten 51 fogadó ért el 13+1 találatot. Nyereményük egyenként 66 144 forint. A 13-asok 27 500, a 12-esek 411, a llesek 98 forintot érnek. Miután a 10 találatos szelvények nyereménye nem éri el a 20 forintot, a rájuk eső részt a 11 találatosok között osztják fel.