Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-19 / 116. szám

1986. május 19., hétfő Somogyi Néplap 7 Hegyei tűzoltóverseny Kaposváron Rájuk mindig számíthatunk Őket csak aikkor hívjuk, ha baj van. Szerencsére töb­ben vagyunk olyanok, akik­nek eddig még nem volt és remélhetőleg nem is lesz szükségük a segítségükre. Ez a kívánság természetesen kölcsönös. S bár nekik is, nekünk is az a jobb, ha mi­nél ritkábban szólal meg a Évente közel 50 ezer órát töltenek a< levegőben, s ez­alatt ötmillió hektárnyi földre szórnák áldásos ter­ménydúsító permetet a MÉM Repülőgépes Szolgálat pilótái az országiján. A négy területi központ egyike a kaposvári. Vezetője Császár Károly, aki az időszerű fel­adatokról és a gondokról egyaránt szólt. — Négy megyében — Ba­ranya, Bálcs, Tolna és So­mogy — 25 repülőgépes bri­gádunk dolgozik. Az éves terviünk tijbb mint 1 millió hektár fejtárgyázása, illetve növériyvédőszeres permete­zése. Az időjárás okozta kényszerszüneteket leszá­mítva folyamatosan dolgo­zunk, mindig az érintett gazdaságok szakmai irányí­tása mellett. — Több gazdaság kísérle­tezett már azzal, hogy légi vegyszerezés helyett földi gépekkel 'áldják meg a fel­adatukat arra hivatkozva, hogy sokba kerül a repüílő­Csiky Gergely Színház 14.30 óraikor: OZ, A NAGY VARÁZS- LÖ. Bórletszünet. 19 órakor: BERNARDA ABBA HÁZA. Stú- dióelöadás. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5, este 7 és 9 órakor: VAD BAN­DA (18). Szabad Ifjúság du. 5 órakor: TÜL NAGY RIZIKÓ (14), este 7 órakor: A PISZKOS TIZENKETTŐ I—II. (14). Mozi- múzeum du. fél 6 órakor: KOR­TÁRS FILMKLUB : A FÖLD ÁR­NYÉKA. VIDEOKLUB: du. f órakor: A HALÁL KEZE. Sió­fok du. fél 6 órakor: ÉLETBEN MARADNI, este fél 8 órakor: SZÉDÜLÉS (14). Marcali este 7 órakor: FANTOM AZ ÉJSZA­KÁBAN (16). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: 39 LÉPCSŐ­FOK (14). Barcs este 8 órakor: A HÁZIBULI FOLYTATÓDIK. Balatonboglár este 8 órakor: A TŰZ HÁBORÚJA (16). Balaton- f öld vár, fedett kertmozi este 8 órakor: NYOMÁS, UTÄNA! (14). Balatonlelle, fedett kert­mozi este fél 9 órakor: AGYÜ- GOLYÖ-FUTAM. Zamárdi, fedett kertmozi este fél 9 órakor: A SMARAGD ROMÁNCA (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 17.25: Hírek. 17.30: Írók ven­dégségben. 18.05: Képújság. 18.10: A külföldiek. 19.20: Té­vétorna. 19.25: Esti mese. 19.45: Híradó. 20.05: V. nemzetközi karmesterverseny. 21.45: Betű- reklám. 21.50: Hatvanhat. 22.40: Hírok. 22.45: Himnusz. Budapait 2 18.25: Ballagás. 20.00: Ballagás után. 21.00: Gyorsítás. 21.35: Képújság. riasztócsengő, a tűzoltók azért mégis mindig készen­létben vannak. Hogy miből is áll ez a ké­szenlét? Ebből kaptak ízelí­tőt azok, akik Kaposváron végignézték a megyei tűzol- tóversenyt, ahol az eddigi versenyeik legjobbjai mér­ték össze tudásukat. A né­gépes szolgáltatást. így van ez? — Ami a kísérleteket il­leti, valóban tapasztaltunk mi is ilyen kezdeményezést, de ezek egyikéből sem lett általánosan elterjedt rend­szer. Mivel sok esetben — mint például az idén is — torlódnak a munkáik vagy éppen akkor kell permetez­ni, mikor a földekre nem lehet rámenni a gépekkel, mégiscsak gazdaságosabb a repülőgépes megoldás. A mezőgazdasági üzemekkel kötött szerződéseink egyéb­ként folyamatosak. Ebben mi vállaljuk a gépek bizto­sítását, amit akkor használ­nak, amikor éppen szüksé­gük van rá. Ennek fejében 360 légiórát kell kifizetniük a gazdaságoknak (ezt akkor is, ha nem használták ki ezt az időt), ami 8—14 ezer fo­rint. A gyakorlat általában az, hogy a kisebb gazdasá­gok társulnak és közösen használnak egy gépet, így a költségek is megoszlanak. 14.15: Geisha boy. Amerikai film. 15.45: Tom and Jerry. 16.10: Gyermekműsor. 17.45: Hársfasor. 18.15: Nézőiké. 19.00: Ünnepnapi osztrák képek a fel­ső-ausztriai körzeti stúdióból. 19.30: Tv-híradó 1. 19.50: Sport. 20.15: Wallenstein. 23.55 : Száz mestermú. 0.05: Hírek. Osztrák Tv 2 9.00: Hírek. 9,05: A rózsaszínű párduc. 9.30: A megtagadott gyengédség. 10.20: Száz mester­mű. 10.30: Mustáng. 13.10: Az újpolgárok. 17.00: Szereti ön a klasszikus zenét? 17.45: Az óriás földönkívüli ’ kicsinyével. 19.15: Osztrák kincsek. 19.25: A palo­ták árnyékában. 19.30: Tv-híradó 1. 19.50: Csordulásig töltött bo­rospince. 20.15: Tglthely. 21.55: A Denver-olan. 22.40: Sport. 22.55 : Ügynököktől űzötten. 0.05: Hírek. Jugoszláv Tv 1 16.30: Videooldalak. 16.40: Mű­velődési műsor. 17.10: Magyar nyelvű Tv-napló. 17.40: Híreik. 17.45: Mi szeretjük az állatokat. 18.00: Sorozat gyerekeknek. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Tv-nap- tár. 18.5S: Számok és betűk. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: S. Lukic­Erjedés. Dráma. 21.15: Mini arc­kép. 21.30: Égy szerző, egy film, 22.00 : Párhuzamosok. 22.20: Tv­napló. zők között ott voltak a me­gye politikai, állami és tár­sadalmi szerveinek vezetői, képviselői is. Dr. Kassai János, a me­gyei tanács vb titkárának megnyitója után a kilenc ka­tegóriában. induló — 17 köz­ségi és 10 vállalati tűzoltó­raj — 27 csapat 270 ver­— Ahhoz, hogy a szerző­désekben1 foglaltakat telje­síthessék, mindig menetkész gépekre van szükség. Bizto­sítani tudják ezt? — Általában igen, bár nekünk . is ; vannak alkat- rászgondjaink. A meglévő helikopterek- -jófésze elhasz­nálódott, többét ki kellene cserélni. Éolynak tárgyalá­sok új gépek vásárlásáról. Hamarosan 4—5 új helikop­tert kap a kaposvári terü­leti központ. A csúcsidőben persze mindig kevés a gép, még akkor is, ha mind a leviégőben van. — Az önök munkájára nagy szükség van. De van-e elég ember, aki elvégezze ezt a munkát? 18.05: Hirek. 18.10: Krónika. 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Sportgrafikon. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A tudo­mány és mi. 20.50: Tegnap, ma, holnap. 21.10: Dinasztia. Film­sorozat. 22.00: Nyitott könyv. 22.30: Források: Sorsok. Doku­mentumsorozat. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője. 9.43: Ki kopog? 10.00: Hírek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Prokofjev: Keringő-szvit. 11.05: Vigyük haza asszonyunkat. 11.25: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese énekkarának fevételeiből. 11.38: A tulajdonsá­gok .nélküli ember. 12.00: .Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Jogi arcképcsarnok. 13.05: Magyar előadóművészek albuma. 14.00: Hírek. 14.10: Schubert: D- moill vonósnégyes. 14.44: Eső két pesóért. 14.55: Édes anyanyel-, vünk. 15.00: Világablak, 15.30: Kóruspődium. 15.49: Mazsarofí Mária népdalokat énekel. 16.00: Hírek. 16.05: Ugróiskola. 17.00: Eco-mix. 17.30: Az új zene szol­gálatában. 18.05: Filmzene. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Hangfotó. 20.15: Népdalest. 20.58: Ház a határon. Rádiószínház. 21.30: Ze­nekari opera-részletek. 22.00: Hí­rek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30 : XX. századi kórusművek. 22.50: Két kilométer, melynek senyzője elsőiként a kismo­torfecskendők szereléséből vizsgázott. Ezt követően egy akadálypályán, váltófutás­ban kellett bizonyítaniuk erőnlétüket a csapatok tag­jainak. E két versenyszám együttes eredménye alapján rangsorolták a csapatokat. Az önkéntes tűzoltók egyébként minden évben megrendezik ezt a versenyt, az ideinek külön érdekessé­ge van és éppen ezért a tét­je ás nagyabb, hiszen a me­gyei versenyt ötévente tart­ják és a legjobbak innen a területi, majd az országos versenyben is részt vesznek. így a június közepén Szekszárdon megrendezen­dő területi versenyen a kö­vetkező csapatok vesznek részt: a lengyeltóti leánvraj, Ádánd és a Mechanikai Mű­vek marcali gyáregységének fiúcsapata, Háromfa és a Szigetvári Cipőgyár barcsi telepéneik női raja, a tabi. a szuloki, a kaposvári nagy- malom és az Érdért Vállalat balatonszentgyörgyi férfi- csapata. Somogy megyében egyéb­ként 222 településen 63 tűz­oltóegyesület működik, mint­egy 2500—3000 taggal. Ök saját településükön segítik a hivatásos tűzoltók munká­ját. A vállalati tűzoltóegy­ségek száma 50, s tagjai az adott intézmény, létesítmény tűzvédelmét hivatottak szol-- gálni. — A pilótákat Nyíregyhá­zán képezik ki, s belőlük jut nekünk is, ha szüksé­günk van rá. A repülőgép­szerelők képzése néhány éve átszerveződött, most kérjük az ismételt .megváltoztatá­sát. Számunkra az lenne a jó megoldás, ha mi küld- he tinónk innen a térségünk­ből tanulókat. Ügy tűniik, ez már az idén megoldható l-esz. — Most hol tartanak a munkáikkal? — Mintegy 150 ezer hek­tárnyi lemaradásunk van, amit két héten belül be tu­dunk hozni. Már a második fejtrágyázások kezdődnek. N. Zs. megtétele kétezer évig tartott. 23.20 : Versenyművek. 24.00 : Hí­rek. 0.10: Himnusz. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.59: A Petőfi rádió reg­geli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Nótacsokor. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.05: Napköz­ben. 12.00: Hírek németül, oro­szul és angolul. 12.10: Fúvósin­dulók. 12.25: Kis magyar nép­rajz. 12.30: Verbunkosok, kato­nadalok. 13.00: Hirek. 13.05: Slá­germúzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Hírek. 17.08: Újdon­ságainkból. 17.30: ötödik sebes­ség. 18.30: Tip-top parádé. 19.00: Hírek. 19.05: Nóták. 19.30: Sport- világ. 20.05: Rockújság. 21.00: Hírek. 21.05: Friderika. 22.00: Férfi és nő. 22.49: Farkas Gyu­la : Csárdás rapszódia. 23.00: Hí­rek. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Régi fúvósmuzsika. 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Fúvósmuzsi­ka. 9.31: Bcetho ven-mű vek. 10.35: Zengjen a muzsika. 11.05: Három szonáta. 12.02: Orff: Car­mina Burana. 13.00: Hírek. 13.05: Fiatalok stúdiója. 13.35: Wittin- ger Róbert: Sinfonia funebre. 14.00: Népzene sztereóban. 14.30: Stevie Nicks felvételeiből. 15.00: Csajkovszkij: Pikk dáma. 18.15: Kamarazene. 18.50: Egészségün­kért. 19.00: Hírek. 19.05: Fiata­loknak a kortárs zenéről. 19.35: A Magyar Állami Hangverseny- zenekar hangversenye. 22.11: A Capella Savaria játszik. 23.00: A hét zeneműve. 23.30—23.33: Hí­rek. Légből kapott növényvédelem SOKBA DE HEGÉRI MAI MŰSOR Osztrák Tv 1 Jugoszláv Tv 2 HÍREK Május A nap 5.03 órakor kél, és 20.18 órakor nyugszik; a hold 14.45 órakor kél, és 3.00 órakor nyugszik. 19 A várható időjárás: Marad a túlnyomóan napos idő. Nappali go- molyfelhő-képződés előfordulhat. Inkább az északnyugati megyékben lehet egy-egy zápor, zivatar. Éjszaka — elszórtan — ködfoltok kép­ződnek. A szél csak kissé élénkül meg. A vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn 24—29 fok között alakul. Hétfő Ivó, Milán • • Lottó A Sportfogadási es Lotló- igazgatóság közlése szerint a 20. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 talála­tos 92 darab volt, nyeremé­nyük egyenként 122 925 fo­rint. A 3 találatosok 534 fo­rintot, a 2-esek pedig 23 fo­rintot érnek. — Zöld lisztet is készít a Dél-somogyi Mezőgazda- sági Kombinát. Tavaly 3200 tonnát gyártottak e fontos takarmányból, melynek 85 százalékát külföldön értéke­sítették. A hazai ellátás jobbításáért Bábodon takar­mányboltot nyitottak. — Lakat T. Károly és Vas István ZOítán lesz a vendé­ge sna este a nagyatádi Gá­bor Andor Művelődési Köz­pont Muriddal klubjának, ahöl a közelgő világbajnok­ság esélyeiről szóló kérdé­sekre válaszolnak a neves sportriporterek. Horgászati tilalmak A balatoni általános hor­gászati tilalom időpontja nem változott: május 20-án ér véget. A Balatonon tehát csak május 21-én, szerdán kezdődhet meg iismét a hor­gászat, s a korábbi gyakor­latnak megfelelően ettől az időponttól ponty is fogható. — Díszbemutató lesz hol­nap délután három órakor a kaposvári mozii-múzeum- ban. Az Egészséges erotika című filmet láthatják az ér­deklődők. Ezt követően be­szélgetésen találkozhatnak rendezőjével, Tímár Péter­rel, valamint a Csiky Ge> gely Színiház társulatának fiatal tagjaival, akik a film- ben szerepelnek. — Egészségőr úttörőgár­disták megyei versenyét a hét végén tartották Nagy­atádon. A területi viadalok 1 e gj Ob újainak küzd elmében a kaposvári Hámán Kató Általános Iskola csapata je­leskedett, megelőzve a bar­csiakat és az ugyancsak ka­posvári Zrínyi iskola diák­jait. — At akarta úszni a par­tot pénteken délután a 13 éves kaposszerdahelyi Wu-1- czer Zoltán a tokaji parker­dő tavát, ahová horgászni ment barátaival. A parttól húsz méterre azonban víz alá merült, és megfulladt. Holttestét a kaposvári tűz­oltók emelték ki. — Körösi Csorna Sándor nyomában címmel — Ku- bassek János tart diaképes előadást holnap a kaposvá­ri Kilián György városi mű­velődési Központban. A tú­ravezetők klubjában sorra kerülő előadás délután öt óraikor kezdődik. — A Musica Antiqua Hun­gária együttes ad koncertet a csurgói Csokonai Művelő­dési központban. Az előadás ma este hat órakor kezdő­dik. 90 évvel ezelőtt született Pécsett (és ott is halt meg) Várkonyi Nándor (1896—1975) művelődés- és irodalomtörténész, könyvtá­ros. A budapesti Tudomány- egyetemen művészettörténeti, ókori és orientilisztikai tár­gyú tanulmányokat folyta­tott; tanári szaknak a ma­gyar-franciát választotta. 1916-tól katona volt, de a következő esztendőben 80 százalékos rokkantként le­szerelték. H921-re teljesen el­vesztette a hallását, a tanári pályáról is le kellett monda­nia. 1922-ben visszaköltözött Pécsre; ott 1924-től 1956-ban történt nyugdíjazásáig az Egyetemi Könyvtár munka­társa, osztályvezetője, rövid ideig megbízott igazgatója. Jelentős szerepet vállalt Pécs irodalmi életének megszer­vezésében; egyik alapítója volt a Janus Pannonius Tár­saságnak is. Várkonyi Nándor rendkí­vül sokoldalú író és iroda­lomszervező volt. Kinyomoz­ta Petőfi egyetlen hiteles arcképét. Legismertebb — s egyben legvitatottabb — munkája az elős.zör 1942-ben megjelentetett Szíriát oszlo­pai című mű, amelyben a mítoszok alapján próbálta rekonstruálni az emberiség múltját. E fő műve 1972-ben új, lényegesen átdolgozott kiadásban látott napvilágot. — Éneklő ifjúság címmel rendeztek kórustalálkozót szombaton délelőtt Nagyatá­don a város és városkörnyék iskolai csoportjának közre­működésével.. — A városi ötpróba-akciót újabb küzdelmeit tegnap tartották Csokonyavúsontán a nagyatádi KlSZ-bizottság szervezésében. A program­ban kerékpártúra, futás és úszás szerepelt. A korábbi próbák teljesítői között ér­tékes jutalmakat sorsoltak ki, s ezúttal adták át a, leg­alább öt versenyen résztve­vőknek járó emblémát, tri­kókat is. — Mesterséges süllőfész­keket helyeztek el a Dunán. A bajai Űj Élet Halászati Tsz. A süllőket még nem tudják mesterségesen keltet­ni, ezért a Balatonnál is al- kalmozott módszerhez fordul­tak elszaporításukra. A du­nai holtágak partosabb ré­széin ikralerakó fészkeket he­lyeztek ki a halászok. Eze­ket az ivás után összegyűj­tik és az ikrákat megfelelő hőmérsékletű vízbe helyezve kikeltetik a tenyészállomá- son, majd a halakat széten- gedi'k a szövetkezet vizein. Zenélő toronyóra Elektromos vezérlésű ze­nélő toronyórát helyeztek üzembe pénteken Soproniban, a tűztoronyban. A szerkeze­tet Gulácsy János pécsi mű­szerész készítette. Az új to­ronyóra nemcsak az idői mutatja pontosan, hanem a nap meghatározott időszakai­ban itoronyzenét is ad. A tizenhetedik századi dalla­mok hétköznaponként há­romszor hangzanak fel. Ün­nepeken délelőtt kilenctől este hétig minden második órában felcsendül a zene a város fölé magasodó torony­ból. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ — Forró József fogtechnikus elköltözött: Kaposvár, Tanács­ház u. 14. sz. alá. (205689) — Táncosnőket vesz föl a Maxim Varieté. Éves szerződési lehetőség, vidékieknek díjtalan szállás, jó kereseti lehetőség, továbbtanulás! A jelentkezést kizárólag írásban várjuk. Cím: Maxim Varieté, Budapest, Akác­fa u. 3. (1072) (94103) — „Keddi kedvezmény” a SKÁLA-COOP ZSELIC ÁRUHÁZ ajándékosztályán. Optikai épí­tőjátékok és filmlámpa 30%-kal olcsóbban. (8260-2)

Next

/
Thumbnails
Contents