Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-09 / 82. szám
1986. április 8., kedd Somogyi Néplap5 Művészeti díjasok Kubik Anna Olyan szép, hogy nem is lehet igaz — idézhetnénk Kubik Anna pályafutásának apropóján az egyik Shaw- színmű címét. Mintha egy kitűnő mérnök tervezte volna — olyan nyílegyenes ez a pályaív. Állomásai: a főiskola, a nemzeti színházi tagság; szerepek, feladatok sokasága: Júlia, a Magyar Electra, az István, a király Rékája, az Advent a Hargitán négyes bravúrszerepe, s legutóbb Portia a Velencei kalmárban. S most mindezek betetőzéseként: a hivatalos elismerés, a Jászai-díj. — Tulajdonképpen alig merem elhinni, hogy mindez így történt — mondja. — Hiszen még csak most kezdtem a pályát, s az út, amelyet megtettem, olyan, akár egy mese. Kezdődhetne így is: Hol volt, hol nem volt, élt valahol egy Veszprém megyei kis községben, Ősiben egy családi apa, anya és három lánya. S a legkisebb, Kubik Anna Sütő András színművében Anna, egy szép napon elindult a nagyvárosba, hogy színésznő legyen. Megküzdött a magánnyal, amikor elhagyta a szülői házat és két nővérét, legyőzte az első nagy csalódást, amikor nem sikerült a felvételije, de végül is minden jóra fordult. Ám mindehhez bátorság, elszántság, s főként: tehetség kellett — folytathatnánk ezt az igaz mesét. S Kubik Anna rendelkezik mindezzel. Erős akaratú, szókimondó, csendes, de mégis erős egyéniség. Engem egy kicsit Tóth Flórára, Bródy Sándor ifjú tanítónőjére emlékeztet — akit egyébként nagy sikerrel el is játszott a televízióban. — Mit tant az életében, a pályáján a legfontosabbnak? — kérdeztem tőle. — A barátságot, az összetartozást, a közösséget, a sze- retetet. Ezek nélkül nem tudnék élni, dolgozni. — Ha már a barátságot említette: kik tartoznak a baráti köréhez? — Bubik István, Funtek Frigyes, Rubold Ödön. Mindannyian egyazon színház tagjai vagyunk, egyformán gondolkodunk a világról, az életről, a színházról, s egyformán bízunk benne, hogy érdemes esténként ki gyűlniük a reflektoroknak, fölmennie a függönynek. S nekünk is érdemes kiállni a rivaldafénybe, hogy Shakespeare, Sütő András, Shaw vagy Gorkij szavaival valljunk aY- ról, amiben mi is hiszünk. Az emberi tisztességről, a mindennapok gondjairól és örömeiről, vágyainkról, álmainkról. S ha mindez eljut a nézők szívéig, agyáig, ha lélekben gazdagabban távoznak előadás után, akkor, azt hiszem, nem volt hiábavaló a fáradozásunk. Kárpáti György Arcok és képek TV-NÉZŐ FOTÓKIÁLLÍTÁS A MOZIMÚZEUMBAN '". ■ A legtöbb émber életében egy kicsit rendhagyó alkalom, amikor fényképezik. Megpróbál fiatalabbnak, esetleg szebbnek látszani. Különösen így van ez azokkal, akik tudják, hogy portréjuk újság címlapjáról fog minduntalan visszaköszönni a kirakatokban, az újságos standokon és bódékban. Sipos Gézának, a Film, Színház, Muzsika fotósának bőséges tapasztalatai vannak arról, hogyan viselkednek ilyen alkalmakkor a színészek. Van, aki több ruhát hoz magával a fotózásra-, s annyi sminket ken magára, hogy a következő találkozásnál rá sem ismer az, aki fényképezte. Van, aki két órát szentel egy-egy ilyen alkalomra, van, aki az öt percet is sokallja. Gobbi Hilda például így sietteti megörökítőjét: „Kedvesem, nyomja már meg a gombot!-’ — másoknak a harminc- negyven felvétel közül sem sikerül kiválasztani olyat, ami a legkedvezőbb oldalát mutatja. A kaposvári Mozimúzeum- ban kiállított portrék is tanulságosak ilyen szempontból. Vannak viszonylag keveset mondó sztárfotók, melyekről az illető művész — illetve többnyire művésznő — csábos mosollyal tekint a fényképezőgép lencséjébe. Igaz, ezek között is akad emberi, mint például Papp Vera kedves, szomorú-szelíd félmosolya, vagy Halász Judit -nevetős, vidám arca. A legtöbb kép azonban nern a szó rossz értelmében sztárfotó, hanem egy-egy igazán jól ellesett pillanat a művész életéből. Gothár Péter fölemelt mutatóujjal épp töpreng valamin, Eperjes Károly kaján vigyorán szinte érezzük — ha nem is látjuk —, hogy a kezét hanyagul zsebre vágja. Jellemről mesél Eörsi István önfeledt kacagása, John Huston gyűrött arca, Kern András bohóckodó fintora. Jó néhány képen találó tárgyak vallanak az ilető karakteréről. Bálint Andrást, Gobbi Hildát otthonában láthatjuk jellegzetes környezetében, az okosan mosolygó Mensáros László vastag könyvet ölel magához. Jan Garbarek hangszerével a kezében, csücsörítve ' figyel. Kalendárium készült Csurgón Receptek ínyenceknek és fogyókúrázóknak Beköszöntött az április az élelmesebb boltosok ilyenkor már feláron árulják az idei naptárakat és kalendáriumokat, mert az ilyesminek nincs már keletje. Azaz egynek mégis van: a napokban került ki a nyomdából Csurgó és környékének kalendáriuma. Egyben és másban hasonlít a már két kiadást megért dombóvári kalendáriumhoz. Két esztendőre szóió naptárral, hasznos tanácsokkal készítették el a csurgói művelődési központ dolgozói. Akad -benne több, múltat- idéző írás, bemutatják a nevesebb csurgóiakat is, így például az. utolsó nagybányai mesteri,, Raíksányi Lajost, vagy Csurgói Máté Lajost. Olvashatjuk Illyés Gyula és Együd Árpád leveleit, Váim- béry Gusztáv pecséteket vallató írását. Egy jó kalendáriumtól azlt is elvárja az olvasó, -hogy hasznos tanácsokkal szolgáljon. így került a csurgói kalendáriumba a csurgói kislexikon, amelyben minden megtalálható, amit tudni illik a városi jogú nagyközségről. Ki mivel foglalkozik^ melyik vállalatnak, üzemnek ki a vezetője, mivel foglalkoznak például a költségvetési üzemnél. S ha valaki netán egy csurgói utcát akar megkeresni, annak csupán föl kell lapozni a könyv Végén levő térképeket, ha utazni akar akkor pedig a menetrendeknél nyitja ki a könyvet. Az igazi erénye mégis az ennek a munkának, hogy bemutatja a környékbeli falvakat is. ugyanolyan alapossággal, mim a nagyközséget. Olvashatunk például a po- gányszentpéteri hagyományokról épenúgy. mint a helyi közművelődési egyesületről. Népi ételéket ajánlanak, s fogyókúrás receptet kaló- riafáiblázattal. A biökerité- szettel ismerkedőknek a legfontosabb tudnivalókat mondják d, de akad olvasnivaló a kertészkedöknek és a fűszerek -kedvelőinek is. A kalendárium a Országos Közművelődési Tanács és a nagyközségi tanács támogatásával került nyomdába. Szerkesztői úgy tervezik, hogy két év múlva ismét jelentkeznek. Hogy mi kerüljön a következő kalendáriumba, abba az olvasók is beleszólhatnak, méghozzá értékes jutalmak ellenében. Ugyanis rejtvény , van a könyvben, melynek egyik . kérdése az. hogy mit írnának a kalendáriumba az olvasók. A főnyeremény egy méretre szabón; átmeneti ‘kabát, amelyet természetesen Csurgón varrnak majd a Napsugár ipari Szövetkezetben. N. J. Több jól ismert kaposvári színészt — Csákányi Esztert, Bezerédi Zoltánt — a próbán, játék közben örökített meg a fotós. Szász Endre pedig hol is jelenhetne meg máshol, mint dolgozószobájában, kényelmes karosszékébe süppedve. Sztárosan beállított és közvetlenül természetes, pajkosan kacsintó és bánatosan merengő arcok — mind egy- egy pillantás a kulisszák mögé, az előadóművészek zárt világába. Sipos Géza fotókiállítása május 14-ig látható a Mozimúzeumban, T. K. SZÍNÉSZEK Nemcsak azért kapcsoltam be a készüléket csütörtökön, mert a kaposvári színház névadójának a darabját illendő megnézni, hanem a kíváncsiság is fűtött, hogy a legendás szerepet, a nagymamát miként kelti életre Dajka Margit. Csíky Gergely A nagymama című vígjátéka egy színésznőnek íródott: Prielle Kornéliának készült a „fényes szerep' Blaha Márkus Honthy Lujza, Rákosi Szidi, Emília, Berky Lili, Hanna készült A nagymama főszerepére, s álmodta újra Csiky Gergely hősét. És most egy újabb ragyogó tehetségű színésznő, Dajka Margit keltette életre a jóságos, örökifjú nagymamát. Színészi remeklés tanúi lehettünk. Dajka Margit olyan halk szavú, de erős érzelmű, cselekedeteiben jóságos nagymamát formált meg, aki a környezetére nagy hatással tud lenni. Csi-ky szelleméből, a színésznő tehetségéből fogant Horváth Z. Gergely rendező tévéjátéka. És azt is hozzátehetjük, hogy a kaposvári színészek, akik szerepet kaptak A nagymama című vígjátékban, Spindler Béla, valamint Koltai Róbert, szintén tehetségük javát nyújtották. Eperjes . Károly, Törőcsik Mari — de felsorolhatnánk az egész színlapot — tette teljessé az élményt. A múlt hét a kiemelkedő színészi pályákra irányította figyelmünket. Feledhetetlen volt a hétfő esti emlékműsor, mely műhelyfilmnek indult, s a Hány az óra, Vekker úr? című film forgatásán készült Öze Lajosról Megrendültén ültem a képernyő előtt, szorongató érzések mardosták torkomat a halállal küszködő színész utolsó mozdulatait látva. Közben eszembe jutottak kiemelkedő alakításai, amelyek hozzátartoznak a magyar színházművészet utóbbi negyedszázadának történetéhez. Ennek a kornak a színésze volt Öze Lajos. Tehetségéhez mély emberség párosult. Ahogy szerepeit megformálta, éreztük, tudtuk: hősei életét éli. Távol állt tőle a színészi mesterség külső csillogása. Belülről ragyogott. Második hetébe lépett az új híradó. Fokozatosan történt a megújhodás, már az arany színű híradó-glóbusz megjelenése előtt éreztük a „szelét”. Mintha frissebbek lennének a friss hírek, pergőbbek a képek — eleinte csak így vélekedtünk, azután már tudatosították is bennünk a megújult híradó törekvéseit. Igaz, eleinte kissé zavart, hogy a bemondó eltakarja a híradó-glóbuszt, s többnyire csak az „adó” szótagot tudjuk elolvasni, de ezt megszoktuk. Ellenben néhány beállított mozdulat, melyet a bemondó olyankor tesz, amikor a külföldi tudósító jelentkezik, megszokhatatlan, zavaró. Ám, mint ahogy azt a híracjó főszerkesztője, Aczél Endre nyilatkozta, a megújulásnak csak a kezdeténél tartanak. A kezdet pedig mindenképpen bizalom- keltő. > Horányi Barna „A dudámnak békét hagyok... A dudát Gadányi Pál gyakorlott mozdulatokkal csatolja karjára, a hangszer engedelmesen simul gazdájához. Aztán sípjain csodálatos muzsika árad, bekúszik a levegő réseibe, utat tör magának a függöny re- dőin, betölti az apró szóiba minden zegzugát. A duda, e furcsa formájú hangszer már a XVI. század kedvelt zeneszerszámai közé tartozott, majd a XVIII. században kiszorulva a nemesi udvarokból' már csak a paraszt zenekarokban kapott helyet. A dudások többnyire maguk készítették hangszereiket. A tótújfajíui Gadányi Pál így mesél erről: —- A tömlő kutyabőrből van. Eredetileg kecskebőrből csinálták, de ezen a vidéken nincs kecske. A fújtató, mely a levegőt egyenletesen a tömlőbe juttatja, és az ólomberakásos sípszár, valamint a faragott — úgynevezett — bordó is saját munkám. A legnagyobb figyelmet a négy síp felhangolása igényli. Két duda összehangolása igen nehéz, szinte lehetetlen. Ebből ered az ismert közmondás: két dudás nem fér meg egy csárdáiban. — Az 50-es években tam- burán játszottam egy zenekarban, melynek több hangszerét én készítettem. Majd a csapat feloszlásakor kezdtem érdeklődni a duda iránt. A falunkban élt .— egy éve, 92 évesen halt meg — Kovács Pál, a dudások dudása, hangszerének mestere. Nagyon vonzott a tudománya. Pénzem azonban még gatyára sem volt, zsúpos háziban laktunk, dudát vásárolni nem tudtam. Így munkához láttam, és a mester kétkedő pillantásaitól kísérve megfabrikáltam az elsőt. Azóta már vagy egy tucat került ki a kezem alól. Dudám „él” Svédországban, Jugoszláviában és természetesen hazánkban is, — Tavaly volt még a falunkban egy nép tán cos csoport. Velük szerepelgettem, ám a lányok összevesztek, a fiúk bevonultak, és, a „vigalomnak” vége lett. Előfordult, hogy hívnak lagziba, de a barátok ' kérésére is elő-előkerül a hangszer. A fiatalok zöme elhagyta a falunkat, s aki maradt, nem érdeklődik a duda iránt. — Mikor lépett utoljára pódiumra ? — A Budapesti Tavaszi Fesztiválra kaptam megtisztelő meghívást. A reflektorok kereszttűzében, az öt- venfakos hőségben az egyik síp fals hangot adott. Kutya egy érzés volt. Szerepeltem az idén az amatőr művészeti szemle homokszentgyörgyi bemutatóján is. — Saját szórakoztatására sóha nem játszik? — A dudában egy egész zenekar lakozik, s a belőle áradó zenének hangulata van. Olyan hangulata, mely- lyel a magány nem egyeztethető össze. Tehát egyedül nem játszom. Gyakran hónapokig is békét hagyok a dudáimnak, amint azt a nóta is mondja. — Több évtizeddel ezelőtt Kovács Pali bácsi avatta be a duda művészetébe, ön kinek adja tovább tudományát? — A fiam sajnos nem vonzódik a zenéhez. A néhány hónapos unokám a reménységem. T. R.
