Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-30 / 100. szám
1986. április 29., kedd Somogyi Néplap 3 KÖZLEKEDÜNK Somogy megye közútjain 1986 első negyedévében 76 közlekedési baleset történt. Tavaly ugyanebben az időszakban 65. A múlt évi és az idei adatok összehasonlítása nem öncélú; 1985 első három hónapjában 9, az idén 4 halálos, 40, illetve 28 súlyos, 27, illetve 33 köny- nyű sérüléses balesetet jegyeztek föl. Ezek jelzik, hogy a halálos és súlyos sérüléssel járó balesetek szómc a tavalyihoz képest csökkent. A kedvezőnek látszó tény azonban nem elég: tavaiy 11 ember vesztette életét a megye közútjain, s az idén is volt már 8 halálos áldozat... A közlekedés biztonságáért tehát van még tennivaló. Ezért is rendezik meg - országszerte — áprilisban a közlekedési hónapot. A rendőrség ilyenkor segítőivel, aktivistáival együtt igyekszik - ellenőrzéssel, büntetéssel, felvilágosító munkával - megelőzni a baleseteket. Csak egy sör volt... - mit fizetek? Farsang János törzsőrmester sem gondolta, hogy déli tizenkettőkor a velünk szembe jövő motorossal sok dolga lesz. Azért állította meg a kisbajomi útelágazásnál a narancssárga MZ-t, mert nem égett a lámpája, pedig előírás ez. Szabadkozott is a motor szabási tulajdonosa. Sietségét is akkor értettem meg, amikor jogosítványát és igazolványát kérték. Egyik sem volt nála. „Csak néhány üveg sörért voltam Nagykorpádon” — állította. Ö persze nem ivott. Erőlködött is a szondával, mintha fújná, míg el nem mondták neki: ezzel bizony senkit nem ejthet át. „No jó. Megittam egy üveggel” ... A szonda persze mást mutatott ... Miközben a vérvételre igyekeztünk, fény derült másra is. Egy átmulatott éjszakára és egy korábban már bevont jogosítványra. Akkor is „csak” egy sör volt... „Most mennyit kell fizetnem ?”. Zsobrák István törzsőrmester is csupán rutinellenőrzésre állított meg egy hétéves, de meglehetősen rozsdásodó Volgát. Első rendszámtábláját már csak egyetlen csavar tartotta. Nem sokáig. Surdi tulajdonosát a zákányi faluvégen mindössze az vigasztalta, hogy nem kellett sokat bíbelődnie a leszerelésével. Azért viszont már magát okolhatta csak, hogy „ugrott” a forgalmi engedély is. Két tükörsima első gumiját korábban kellett volna kicserélni. Rinyaszentkirályon egy permetezőgépet vontató traktor került utunkba. Se jelzés, se iratok. „Tudják, azt mondta a”... Nevek követték egymást, ismert vezetőké. És meg nem nevezett rendőr tiszteké ... Sokan szeretnek hivatkozni valamire vagy valakikre... A daciás, akinek egy hete járt le a jogosítványa, bizalmasan súgta: „Tudják, nem értem rá, mert másfél hónapig kint voltam a Szovjetunióban”. Ennél1 már csak az volt szebb, amikor valaki a rend őrénél is jobban akarta ismerni a szabályokat, mint például az a férfi, akivel a csurgói Napsugár udvarán akadtunk ösz- sze. Az történt, hogy egy IFA kamion a rendőri „állj” jelzésre fittyet hányva to- váblbhajtott s befordult a raktárhoz vezető kapun. Mire megtalálták a rendőrök, akadt hívatlan prókátor is, aki „megmagyarázta”, miért nincs igaza a járőrnek. S akadnak olyanok is, akik ideológiát gyártanák maszek szabályaikhoz. A csurgói vendéglős szó nélkül fizetett, mert se az ő biztonsági öve nem volt bekötve, se az utasáé. Csak búcsúzóul jegyezte meg: „Ha most felborultunk volna és be van kötve az öv, biztos, hogy ott maradunk ...” Ugyan mit lehet mondani erne? Vagy arra, hogy: „Uraim, zsíros volt az ebéd, meg kellett innom egy nagyiröccsöt...” ? Poroltók és forintok Hogy a rendőrök mellett önkéntes rendőrök, határőrök, katonai rendészek, vámosok, volános és közúti ellenőrök, valamint ifjúgárdisták is részt vesznek egy- egy nagyobb ellenőrzésen, azt már megszokhatták a volán mögött ütők. Ezúttal azonban alaposan meglepődtek: a tűzoltók is bekapcsolódtak az akcióba. Somogybán elsőként a nagyatádi parancsnokság munkatársai csatlakoztak a járőrökhöz, hogy ellenőrizzék a tűzóltókészülékeket, azok műszai állapotát, az elektromos berendezéseiket és a rakományt. — A tehergépjárműveken 'kötelező a itűzoltókészúlék — mondta Szrvár Aladár tűzoltó alhadnagy. — Néhány esetiben azonban ez hiányzott. Máskor, ha van, műszaki felülrvizsgála- tufcat nem végeztetik el időben... Találtam olyan traktort, amelynek a mo- tor terében tűzveszélyes anyagot — dliajosflakomt, olajos rongyot — tároltak. Sokszor kénytelenek vagyunk élni haliyszínb í rságo - lási lehetőségünkkel: száztól ötszáz forintig terjedő büntetésit szabhatunk ki. Sokba kerül a „tükörradiál" — Tudják mit? Én visz- szafordulok. Tegnap a Skodámmal azért fizettem, mert kopott volt a gumi, ma meg ráültettek erre az IFA-ra, és még csak el sem indultam, máris itt a büntetés. Mit gondolnak, hányszor fognak még megbüntetni, amíg odaérek? Andol Sándor mérges. Nem csoda. Neki sem mindegy, mire költi a pénzét. Az a bizonyos Skoda tehergépkocsi 500 forintjába került, ezúttal meg az IFA 300 forintba. Mindkét jármű a Kapos Volán tulajdona. A nagyatádi telepről indult tegnap is, ma is. — Nem kellett volna így átvennie a kocsit. — Könnyű azt mondani. A garázsmester azt állítja, hogy nincs gumi. Mit csináljak? Ha makacskodom, hazaküldenek. Az sem üzlet... Megjegyzendő, hogy nem ez volt az egyetlen a Kapos Volán tulajdonában levő tehergépkocsik közül, amelyiknek gond volt a gumijával. A magánfuvarozóknak érdekes módon van figyelmük arra, hogy egy tengelyen egyforma gumi legyen, s az ne legyen kopott. Igaz viszont, hogy náluk, a volánosokkal ellentétben, a menetlevelekkel van baj. Kell vagy sem, ez volt a legtöbbet vitatott kérdés. Az érdekképviseleti szerv szerint nem, a megyei tanács sem igényli* a rendőrök viszont szeretnék látni. Kalmár Lajos rendőr őrnagy azt mondja, hogy a vezetőnek is érdeke, így igazolhatja, mikor merre jár. Gyanítom, ez érdekli legkevésbé a magánfuvarozókat. A mostani közlekedési ellenőrzések is ezt igazolják. Tény, a többség vezet menetlevelet, de akad, aki arra hivatkozik, hogy nem lehet kapni; más felmutat egy érintetlen tömböt azzal, hogy csak azért nem töltötte ki, mert ezúttal magának magánfuvaroz. Megint más már csak az utóbbi megjegyzést ismételgeti, napjában többször is. A járőrök nemcsak efféle visszásságokkal találkoztak. Magánfuvarozónak a jogszabály szerint nem lehet alkalmazottja. Időnként, mégis van, csak nem így nevezik, hanem jóbaráínak, akit megkértek a „beugrásra”, mert a tulajdonos épp nem ért rá, a fuvart pedig meg kellett csinálni. S még nem beszóltunk kölcsönadott pótkocsikról, az üzem- bentartási engedélyekről... Ezúttal ilyennel is találkoztunk. Sejthetően nem utoljára. TAVASZI TANÁCSOK A tél etoúltávail fokozatosan javulnak a közlekedés feltételei. Azt gondolná az ember, hogy ez ia balesetek hasonló arányú csökkenéséhez vezet. A statisztika ezzel szemben megdöbbentő adattal szolgál: a tavaszi hónapokban a közlekedési balesetek száma ugyanis mintegy 25 százalékos emelkedésit mutat a téli időszakhoz képest. A téli közlekedés nehézségei nyilvánvalóak. A csúszós utalk, a rossz látási viszonyok mindenkit óvatosságra intenek. Kisebb a haladási sebesség, és az előforduló balesetek is általában enyhébbek. A közlekedést akadályozó tényezők megszűnése megkönnyebbülést, félS'zaibadultság-érzést idéz elő. Ez gyakran túlzott és indokolatlan biztonságérzethez, meggondolatlansághoz, felelőtlenséghez vezet. Nagyon gyakran' ez rejlik a biztonságos sebesség túllépése - és a szabálytalan előzések hátterében. Főleg pszichés tényezőknek tekinthetők a tavasszal gyakran kialakuló időjárási frontok hatásai is. A fronthatás leküzdésének fontos eszköze az önfegyelem. Elítélendő és igen veszélyes az a magatartás, ho>gy egyesek agresszivitásuk szabadon engedésére felmentést vélnék találni a fronitba- tásiban. A szervezet fizikai állapotát, teljesítőiképességét nagymértékben rontja a 'tavaszi fáradság, amély többé-ike- vésbé mindenkinél jelentkezik. Ennek okaként általában a vitaminhiányt szokták megjelölni. Az is közrejátszik, de nem ez az egyetlen óik. A kedvező állapot helyreállításához a vitamin biztosításán kívül feltétlenül szükséges, hogy a j.avuiló időjárás adta lehetőségeket kihasználva minél előbb egészségesebb életmódra térjünk át és kirándulással, sportolással frissítsük föl szervezetünket. Ilyenkor sok jármű kerül vissza a forgalomba, amit télen nem használtak. Ez a forgalom sűrűsödéséihez vezet és olyan következményekkel jár, mint a haladási sebesség csökkenése, forgalmi dugók kialakulása, a konfliiktushelyzetek szaporodása. Emiatt a vezetők idegi megterhelése fokozódik, stressz hatása alá kerülhetnek. S ez mindaddig tart, amiig a megváltozott helyzethez hozzá nem szoknak. Fokozottan szükséges az újraalkalmazkodásnak azoknak, akik télire leállították kocsijukat és több hónapig nem közlekedtek. Nekik fokozott óvatosságai kell vezetniük, míg beidegződéseik újra ki nem alakulnak és megint „érzik” a kocsit. A közlekedés .tavaszi buktatói közül meg kell említenünk az utak állapotát, A téli időjárás mindig károsítja az útburkolatot. Ennek következtében az addig kifogástalan útszakaszon egyik napról a másikra repedések, gödrök jelennek meg. Időben fölkeltheti figyelmünket, ha az előttünk haladó és a szembe jövő járművek haladását, úttartását, esetleg hirtelen fékezését figyeljük. Különösen veszélyesek az úthibák abból a szempontból, hogy elvonhatják figyelmünket más veszélyekről. Továbbra sem „minden nagyon szép..." Életmentő biztonsági ov „A biztonsági öv életet ment” címmel tartott kiállítást és bemutatót szombaton Kaposvárion a megyei közlekedésbiztonsági tanács és az autóklub. Az érdeklődők nemcsak megtekintették, hanem ki is próbálhatták, „mit tud” a biztonsági öv 10 ikim/óra sebességnél történő ütközés esetén. Az idei közlekedési hónap és az április 23—24-i, az egész megyére kiterjedő kiemelt akció fő irányítója Németh Gábor rendőr alezredes, a megyei főkapitányság közbiztorsági és közlekedési osztályának megbízott vezetője. — A tapasztalatok szerint a közlekedésbiztonság terén továbbra is nagyon sok a tennivaló — mondta. — A hónap során saját és szomszéd megyebéli technikai eszközöket és személyi segítséget is igénybe vettünk- Az ellenőrzések során Volán-ellenőrök, önkéntes rendőrök, katonák, tűzoltók, közterületfelügyelők, valamint a közlekedésfelügyelet dolgozói voltak velünk. A megye 39 helyén jelöltünk ki közlekedési ellenőrzési pontot. Négy trafipax, két kézi sebesség- mérő, két sorozat-fényképezö, emellett számtalan egyéb technikai felszerelés segítette a munkánkat. Továbbra is igen nagy gondot okoz a gyorshajtás, az ittas jármű- vezetés, az előzés feltételeinek be nem tartása, a párhuzamos közlekedés és a jobbra tartás szabályainak figyelmen kívül hagyása. Nagyon sok gondot okoznak a gyalogosok, akik gyakran a négysávos utakon is keresztülszaladgálnak, veszélyeztetve épségüket. A siófoki körzetben a két nap alatt például 684 járművet ellenőriztek, s ebből tíznél találtak műszaki hiányosságot. A fölhasznált szondák tíz százaléka mutatott ki alkoholt. 75 szabálysértési eljárást kezdeményeztek, ebből 33-at gyorshajtás, 29-et tilos jelzésen való áthaladás miatt. A kisebb szabálysértések elkövetőire 266 esetben szabtak ki helyszíni birságot. Megyénkben összesen mintegy ezer embert bírságoltak meg a helyszínen, 300 ezer forint értékben. S majdnem harminc járművezetőt találtak, aki alkoholt fogyasztva közlekedett. Valamennyiüknek a jogosítványát bevonták.