Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-03 / 78. szám

1986. április 3., csütörtök Somogyi Néplap 5 A nyáron olöször NEMZETKÖZI POPFESZTIVÁL SIÓFOKON Megy a gőzös... Jubileumi kiállítás — Mozdony- matuzsálemmel Siófokra Nagykanizsán az Ady End­re utcában, az indóházhoz közeli parkiban állították ki a moadonyimatuzsálemeket. A városiak kedvelt találko­zóhelye a presszóként üze­melő szerelvénykocsi. A vá­rosiban ápolják a vasutasha- gyományokat. Százhuszonöt éves a Déli Vasút. Ebből az alkalomból kedden délután kiállítás nyílt Nagykanizsán a városi galériában. 1697-ben kapott városjogot a település, a ke­reskedelem fellendítette a várost. A vasúti közlekedés pedig forradalmasította a szállítást. A kaniasa—budai vasútvonal építésére a Fe­renc József Császár Keleti Vasúttársaság kapott enge­délyt. 1858-ban egyesült az olasz, az osztrák és a magyar vasútvonalakat tervező és építő három nagy vasúttár­saság és hozzáfogtak a Mar­burg — Prágenlhofon át —, Nagykanizsa, Székesfehér­vár, budai pálya megépíté­séhez. A vonal 109-es szakaszát Prágenhof és Nagykanizsa között 1860. áp­rilis 24-én, a 220 fcm-es Bu­da—Kanizsa szakaszt pedig 1861. április 1-én adták át. Ezt ünnepelte a város. A történeti kiállítás sok emléket idéz. Ezek közül az alkalomhoz illőt választottuk az egyik korabeli újságból: — A próbautazás a legna­gyobb ünnepéllyel és siker­rel történt meg. A vizsgáló- bizottmányt vivő vonaton Bécsből indulónk s a Sem- meringen, Gratzon és Mar- burgon át érkeztünk Pragen- hofba, onnan Kanizsára, ahol fényes lakoma volt, mely nagy toastozás között folyt le a casino termében... (Tegnap reggel hét órakor nosztalgiavonat indult Nagy­kanizsáról Siófokra, innen a Déli pályaudvarról érkező szerelvénnyel együtt indul­tak vissza az ünneplő város­ba A megy a gőzös... dalla­mával kedveskedtek a pá­lyaudvaron várakozóknak a kanizsaiak. Egy 424-es moz­dony állt a szerelvény elé s kürt jelezte a vonat pontos indulását. Dómján László főfelügye­lővel utaztam együtt, akinek az volt a feladata, hogy a nosztalgiavonat betartsa a menetidőt, ne zavarja a me­netrendszerint közlekedő vo­natok közlekedését. A diesel- mozdonyok talán furcsállták a gőzt okádó vasparipát, amelyről megtudtuk, hogy Szekszárdról kapták kölcsön a 'kanizsaiak. A 302-es moz­dony, mely Budapestről szál­lította az utasokat, ennél jó­val öregebb, lehet vagy nyolcvan—száz éves. — A próbaúton ezzel a 424-essel elértük a száz ki­lométeres sebességet is! — büszkélkedett Dómján Lász­ló, a nagykanizsai egyik vas- U'tasdinasztia középkorú tag­ja. — Az öcsém Kaposváron szolgál, magam is hosszú ideiig Gyékényesen dolgoz­tam. A feleségem szintén a vasúton dolgozik, nálunk ez a természetes, a lányom szintén, s remélem, hogy az unokám is ezt a foglalkozást választja. Tudja, a vasút nemcsak mupkát ad, hanem nevel is. — Nem szeretnék ünnep­rontó lenni, de kíváncsi va­gyok arra, hogy egy vasutas mivel elégedetlen a MAV- val szemben? — Kulturáltabb közleke­désre törekszünk, de a fel­tételéket ehhez hosszú időbe telik előteremteni. Létszám- és anyaghiánnyal küszkö­dünk. Sok az üzemképtelen szerelvény. — Hogyan ünnepel ma? — A nosztalgiavonattal ebéd után érkeztünk vissza Nagykanizsára. Délután or­szágos kocsiszámlálás kezdő­dik, ennek irányítását vég­zem még ma el. Munkával ünnepelek. Fonyódon a mozdonyfordí­tóra irányították a 424-est, hátramenetben tette meg az utat Siófokig, itt újra a sze­relvény elé állt és együtt in­dult el a budapesti nosztal­giaszerelvénnyel Nagykani­zsára, melyen jugoszláv, osztrák, francia vendégek is utaztak. Horányi Barna (Munkatársunk telefonje­lentése) Sajtótájékoztatót tartott tegnap Budapesten az Orszá­gos Rendező Iroda. Ezen Bá­li György igazgató több mű­vésznek adott Nívó-díjat. Mint elmondta, ez az első eset, hogy az ŐRI ilyen elis­merésben részesíti a kiemel­kedő teljesítményeket, azo­kat az előadókat, akik átla­gon felüli 'tevékenységükkel példaként állhatnak a szóra­koztató műfajok képviselői előtt. Nívó-díjat kapott: Ko­vács Kati, Koncz Zsuzsa, Záray Márta és Vámosi Já­nos, valamint Vörös Sári nó­taénekes. Az együttesek kö­zül a Neaton família, a Dol­ly Roll és az R—GO, vala­mint Gál fi János szerkesztő és műsorvezető érdemelte ki a jutalmat. Bulányi László, az ŐRI művészeti vezetője az Inter- pop fesztivál ’86 előkészüle­teit ismertette. Az első ma­gyarországi nemzetközi pop- fesztivált Siófokon tartják, július 15-től 19-ig. Ezt a Bu­dapest Sportcsarnokban gá­la követi majd július 21-én. A fesztivál nem egyedül az ŐRI rendezvénye. Anyagi és erkölcsi támogatásban része­síti a Magyar Hanglemez­gyártó Vállalat, a televízió, a rádió és az Interkoncert fesztivó li rod a. A fesztivál meghívásos: a résztvevők száma és névsora azonban még nem végleges, de előre­láthatólag 40 előadó — szó­lista és zenekar — lép szín­ÜNNEPSÉG AZ A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksége szerdán ünnepséget rendezett hazánk felszabadulásának 41. évfordulója tiszteletére a Ba­rátság Házában. Schwarcz József, az MSZBT ügyvezető elnökségének tagja ünnepi beszédében felidézte a több mint négy évtizeddel ezelőt­ti eseményeket, majd Apró Antal, a társaság elnöke ki­padra. Ezeknek közel fele külföldi. Európa 16 országá­ból érkeznek. A hazai v ver­senyzők közül inkább pálya­kezdőket, fiatal tehetségeket hívnak meg. A különféle popműhelyek javaslata alap­ján választják ki azokat, akik eddig elért teljesítmé­nyük alapján megérdemlik a nyilvánosság előtti bemutat­kozás, a versenyzés lehető­ségét. A két elődöntőből összesen 20 versenyző jut a július 19-i döntőbe. A számokat kilenc­tagú nemzetközi zsűri érté­keli. A legjobbak között 8 díjat osztanak ki. A magyar és külföldi versenyzők egy­aránt egy első, egy előadói, egy szerzői és egy nagydíj valamelyikét érdemelhetik ki, A közönség előadók fcü- 1 öndíjat. A siófoki elődöntők és a döntő estéjéin gálákoncert egészíti ki a programot. Jú­lius 15-én az R—GO, 17-én a Dolly Roll, 19-én pedig a Neoton ad műsort. A díja­zott művészek és együttesek lépnek fel a záró budapesti gálán. A televízió a döntőt egyenes adásban közvetíti, a többi programokról pedig másfél órás összeállítást ké­szít. A rendezők a fesztiváltól azt várják, hogy felpezsdül a hazai könnyűzenei élet, hogy új tehetségek kerülnek fel­színre és azt is, hogy Ma­gyarország is bekapcsolódik a fesztiválok rendszerébe. Tersztyánszky Krisztina MSZBT-BEN tüntetéseket nyújtott át a magyar—szovjet barátság el­mélyítése érdekében kiemel­kedő munkát végzett akti­vistáknak. Közülük ketten kormánykitüntetésben része­sültek; harmincán kapták meg az MSZBT aranykoszo­rús jelvényét, s 19 kollektí­vát aranykoszorús plakettel tüntettek ki. Barátságvonattal a Sxovjotunlóban Száz verszta nem távolság így fogadtak bennünket Moszkvában a pályaudvaron. (A szerző eredeti felvétele.) Száz rubel nem pénz, egy liter vodka nem ital, száz verszta nem távolság — tartja egy régi orosz mon­dás. Hatezer kilométer, száz­ezer rubel és ki-tudja-meny- nyi vodka azonban hiszem, hogy legalább is ízelítő — lenne ... Háromszázan to­pogtunk szovjet földön, meg­jártuk az előszobát. A kö­zelítő ezredvég keveset tárt fel még a birodalomnyi Szovjetunióból, pedig az büszkén mondhatja magát a világ egyik legérdekesebb, legnagyszerűbb kincsestárá­nak. Hogy e sorok írója mit tudott magával hozni a kéthetes útról? Keveset a zsebben és sokat a fejben. Most pedig állítsuk képze­letben újra zöldre a váltó­kat és induljunk ugyanazzal az izgalommal a távoli út­ra... Alig indult ki a kaposvá­ri pályaudvarról a barátság­vonat március kilencedikén, máris ember-feszültségbe ke­rült a háromszáz somogyi utazó. A különös szovjet sze­relvényen a bezárt ajtók, ab­lakok mögött Taszár is mint egy idegen, földöntúli meg­foghatatlan táj lett volna. Csak percekig várakoztunk Kőbányán is, majd éjfél után gördültünk szovjet föld­re. A kétnapos útra ké­szülve mennyei ételekkel volt megterítve valamennyi fülke, hazai borok, pálinkás bütykösök mellett azért jócs­kán akadt üdítőital is. Piros ultik éltek meg, és forintos betlik buktak el — e nemes kártyajáték enyhítette leg­több kabinban a hosszú utat. Érdemes volt végig­bóklászni a hosszú szerelvé­nyen a leghátsó kocsikba, mert ott a buzsáki együttes népi zenekara végigbazsevál- ta az egész utat. Zúgott a gyors csárdás, és búsongtunk a Vén cigányra. Nem vélet­lenül volt a nagy lendület: a buzsákiak együtt élnek a népi'tánccal, a népzenével. S a földre szállva — a zené­szek közül hárman is kato- náéknál szolgálnak — jó­kedvvel ünnepelték a két hét szabadságot. A vonaton kezdődött el a hazatértig tartó ismerkedés. A Kalinyinba tartó népes somogyi csoportban volt gyá­ri munkás és főorvos, admi­nisztrátor és közgazdász, ta­nácsi dolgozó és tanárnő, fa­faragó, vasutas és még ki tudja milyen szakmájú em­ber. Egyben azonban vala­mennyien egyformát gondol­tak: most valami érdekeset, gazdagot és különöset látnak, s a nem olcsón vett barát­ságot próbálják tovább mé­lyíteni. Átzötyögtünk — néhol gyorsabb sebességre kapcsol­va —, átrobogtunk a Kárpá­tokon. Odaintett Munkács, ahol parányi, míves gomba- háznak látszott az orosz hajnalban a vár. Magam odaképzeltem Zrínyi Ilonát, aki kötényében is a magyar szabadságot hurcolta, védte a kemény kővárban, Lvovtól Kijevig újra alud­tunk, majd egyszerre Moszk­vába értünk. Fura érzés volt az először jövőnek. A kijevi pályaudvar nyugodt- nak tetszett és kicsinek, mint amikor az ember tigrisüvöl­tés nyomán macskanyávo­gást hall. Hiányoztak a mo­numentális élmények, persze nem kellett sokáig várnunk. Az utat végig jól szervezte a kaposvári Volántourist. A kedves köszöntés és a fú­vószene után fölcihelődtünk az ottani Inturiszt kilenc Ikaruszába és máris átrobog­tunk a városon. Egyre törpült az ember. Moszkva óriási metropolisz. Áthajtottunk a Borogyinói hídon, láttuk a KGST-palo- tát, a Külügy és Külker ha­talmas épületét, végigsöprét­iünk a Kerti sugárúton. Elibénk állt a hét óriási nő­vér, az ötvenes évek építé­szeti csodája. Városnéző sé­tánkból azonban nem ma­radt ki a Donszkoj és Dol- gorukij építette templom­együttes sem. A gigantikus Szevasztopol hotel egyik szárnyában szálltunk meg, s alig kaptuk be a vacsorát, már metróztunk is be a vá­ros szívébe, a Szverdlov tér­re. Éjjel egyig koptattuk a cipőnk talpát, s talán csak egyet kerültünk a belváros­ban. Jómagam a Bolsoj — a moszkvai nagyszínház — ha­talmas ajtajának kilincseit is megráztam, de nem kap­tam biztatást a belépésre. Mi jusson eszembe még Moszkváról? Két rövid tör­ténet. Állok egy hosszú sor­ban, aminek a végállomása egy pult. Méghozzá egy könyvantikváriumban, nem messze a Vörös tértől. Mi­után itt nem a böngészés, hanem a kérdezés az úr, az ismertebb írókat kérem. Ma­jakovszkij? Nincs! Jevtusen­ko? Nincs, Rozsgyensztvensz- kij? Nincs. A hölgy is el­unja magát, régebbieket kér­jen — mondja... S mikor Puskin nevét kinyögöm, va­lóban vagy tizenöt kötetet polcol elém, köztük a költő teljes levelezését. A másikból akár közmon­dásra lehetne ismerni. Azért szorítunk, hogy a vállalkozó kedvű két húskombinátos férfi be tudjon jutni a Lenin Mauzóleumba. Az idegesség cigarettát ad valaki szájába. Két bátor útitársunk közben némi trükkel és szerencsével a sor elejére ér, hozzánk pe­dig egy rendőr lép. Eszerint rájött a turpisságunkra, most lesz nemulass! Azonban nem így! Mindössze szerényen a táblára mutat. Nem tiltják a dohányzást, hanem mindössze azt közlik: „itt nem dohá­nyoznak”. S máris gyufásdo- bozba kerül az elnyomott csikk... Békés József (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents