Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-21 / 92. szám
4 Somogyi Néplap 1986. április 19., szombat FÓRUM A KISIPARRÓL Egyórás élő fórumot sugároz a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója május 13-án, kedden (fél 7-től fél nyolcig. A téma: a kisipari tevékenység. A műsorhoz várják Somogybái is május 2-ig a lakosság, valamint a kisiparosok kérdéseit, véleményeit. Többek között arról: milyen szerepet töltenek be a kisiparosok a javító-szolgáltató munkában, milyen intézkedésekkel, állami támogatással lehetne föllendíteni a falusi szolgáltatást? Miként segíti a kézműves tanács a kézműves kisiparosokat? Mi a véleményük: a gmk-k megalakulása elősegítette-e az egészséges versenyt? A tanácsok nagyobb önállósága hogyan segíthet a kisiparosok fluktuációjának csökkentésében, mit várnak a kisiparosok és mit vár a lakosság a tanácsoktól? A kérdésekre a Kisiparosok Országos Szervezetének két főosztályvezetője, '•az Ipari Minisztérium és a Pénzügyminisztérium illetékes főosztályvezetője, a Kiosz Baranya Megyei Szervezetének titkára, a Tolna Megyei Tanács ipari osztályának vezetője és a iSomogy Megyei Tanács pénzügyi osztályának vezetője válaszol. A kérdéseket az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója, 7621 Pécs, Sörház u. 8. 'címre várják. A borítékra írják rá: „FÓRUM A KISIPARRÓL.’' Tudomány a gyakorlatért Gyepen — jövedelmezően KÖLTSÉGES ÉPÜLETEK HELYETT TERMÉSZETKÖZELBEN Egy tudományos eredmény megszületése mindig öröm, de különösen az, ha átkerül a gyakorlatba, hozzájárul a munka eredményességének fokozásához. A sok közül egy példa arra, hogy a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán született gondolat miként válhat érteiket teremtő gyakorlattá. öt év telt el azóta, hogy a főiskola a Kaposvári Állami Tangazdasággal együttműködve kidolgozta a gyepre alapozott tejtermelés módszerét. És öt év tapasztalata már alkalmas következtetések levonására. A módszer célja a jövedelmezőség és a költségtakarékosság. Hogy a gyep felé fordult a figyelem, az érthető, hiszen olyan lehetőség ez országosan is, megyénkben is, mellyel nem élnek megfelelően a gazdálkodók. (Okai összetettek.) A gyepek mintegy harminc százaléka hasznosítatlan, és hosszú távon ez nem tartható, öt évvel ezelőtt a tangazdaság bő- szénfai tehenészetét jó minőségű, négy-hat tonna hozamot adó gyepre telepítették. Az év nagy részében a gyepen él az állomány, még a íejést is kinn, vontatható fejőállásban végzik. Télen színszerű zárt istállóban vannak a tehenek, ott ellenek is. A költséges mesterséges környezet helyett a természetközelség a módszer fő lényege. Anyagi befektetést ugyan ez is kíván, de korántsem olyan mértékben, mint például egy más rendszerű tehenészeti telep. öt év alatt több mint hatvannyolc százalékkal nőtt a tehenenkénti tejtermelés, tavaly már megközelítette az ötezer-négyszáz litert. Száz- százalékos a borjúszaporulat, minimális az elhullás, a kényszervágás. Tavaly a tehenészetben előállított száz forint termelési érték több mint harminckét forint nyereséget hozott, és az ágazat jövedelmezőségben verseny- képes lett a gabonafélékkel. A szarvasmarha-tenyésztés gondjairól, az állomány csökkenéséről, a jövedelmezőség romlásáról az utóbbi két-há- rom évben sok szó esett. A bőszénfai példa bizoriyítja, hogy a meglevő feltételek között is lehet eredményesen gazdálkodni! Állja a versenyt a tehenészet más termelési ágazatokkal. Ez az egyik fontos tanulság. Mondhatja bárki: igen ám, de ehhez négy-hat tonnás hozamot termő gyepek szükségesek, és ilyen nincs mindenütt! Ez kétségtelen. De gyepterület bőven van, és kellő szakszerűséggel a termőképesség növelhető. Persze bizonyos befektetés kell ahhoz, hogy a főiskolán kidolgozott módszer eredményt hozzon. A kísérlet tanulságai megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Részben azért, mert központi intézkedések is az ágazat hanyatlásának megállítását, ellenkező irányba fordítását szorgalmazzák, részben pedig azért, mert az új tervidőszak programját véglegesítik a gazdálkodók, és a lehetőségek mérlegelésénél különösen fontos minden gyakorlati tapasztalat. V. M. Hérik az üzemanyagfogyasztást Az energiatakarékosság jegyében Dicséretes előrelátásról tett tanúbizonyságot a toponári Kapostáj Termelőszövetkezet, amikor egy éve, két millió forintos beruházással létrehozta az üzemanyagfogyasztás mérésére alkalmas rendszert. Az energia-megtakarítás minden ipari üzemben elsődleges feladat, nem mindegy tehát, hogy a haszongépjárművek mennyi üzemanyagot fogyasztanak. Ez év januárjától kísérletképpen üzemelt a rendszer, április 1-től azonban már a dolgozók zsebe bánja, ha túlfogyasztással használják a gépjárműveket. Természetes, hogy nem okozott osztatlan lelkesedést a gépkocsivezetők körében a kötelező fogyasztásmérés, azonban hamar megértették, hogy a megadott normaértékek betartásával, a teljesítményre alapozott fogyasztás megállapításával megnövelhetik a gépjárművek élettartamát és hatékonyságát. A helyesen beállított adagoló, a jól megválasztott vezetéstechnika még megtakarításra is alkalmat ad, s a termelőszövetkezet 5 százalékos mégis a gépjárművezetőket. A megyei tanács közlekedésfelügyeleti igazgatója Ilon Miklós elmondta, hogy hasonló, HFG—100 típusú üzemanyagfogyasztást mérő munkapad van a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinátban is, és tervezik, hogy a nagyatádi Tszker-nél is létrehozna egy ilyen berendezést. Ezzel az egész megyei ipari és mezőgazda- sági üzemeinek haszongépjárműveit ellenőrizni tudják, s megfelelő intézkedésekkel tetemes összeget takaríthatnak meg. A Kapostáj Termelőszövetkezetben működő üzemanyagfogyasztást mérő szerkezet korszerű rendszer. Segítségével meg tudják állapítani, milyen hiba okozza a túlfogyasztást, és az apróbb javításokat a helyszínen el is tudják végezni. Mód van például az adagolók cseréjére is. Nem csak a termelő- szövetkezet gépjárműveit ellenőrzik félévenként, hanem bejelentésre más vállalatok gépkocsijait is fogadják. Év elejétől rendszeresen ellenőrizteti az üzemanyagfogyasztást például a Húskombinát, a Városgazdálkodási vállalat, a Sütév. Év végére kiderül, hogy milyen sikerrel dolgozik az új rendszer. Tavaly 17 ezer liter üzemanyaggal fogyasztottak többet a Kapostáj gépjárművei. A berendezés ezt biztosan megszünteti, s az alkalmazott motordiagnosztikával megnöveli a gépkocsik élettartamát is. Merre folyik a víz? — Mondja kedveském, maga szerint merre folyik a víz? — kérdezi mellettem a vasutassapka alól a barázdált arcú férfi. — Hát, ha még sokáig ácsorgunk itt az árokparton, akkor hamarosan a nyakunkba — válaszoltam, s még hozzátettem: — Mivel, hogy hamarosan esni fog. Föntről lefelé. — Én is így gondolom, de hiába mondtam az építésvezetőnek, azt válaszolta, én ehhez nem értek. Jöjjön csak, megmutatok mindent, és akkor saját maga is meggyőződhet róla, hogy nem hazudtam abban a levélben, A látrányi Molnár László valóban csak az igazat, jogos panaszát írta meg szerkesztőségünknek. (Szavaiban akkor sem kételkedtünk!) Egy jó hónappal ezelőtt a Tisztelt Szerkesztőség! rovatunkban közöltük a levelét, amelyben az állt, hogy nagy örömünkre a régi út helyén igazi, aszfaltozott utat építettek, de mégsem tud igazán örülni, mert az amúgy is mélyen fekvő kertjéből most már semmilyen módon nem tudja elvezetni a vizet. Ástak ugyan az út mellett egy árkot, de az majd egy méterrel magasabban van, mint a földje, és ugye ... Panaszával fölkereste az építőket is, nevezetesen a Tanépet, akiktől ígéretet kapott a gyors kivizsgálásra. Mostanáig azonban nem történt semmi. — Kihez forduljak segítségért, ha nem azokhoz, akik a bajt csinálták? Mert most már nem győzöm magam megoldani ezt a gondot. Azt a szivattyút én állítottam föl, hogy a földbe fektetett csöveken összegyűlt talajvizet kiszívjam. Eddig csak a magamét kellett, most meg az egész utca vize idefolyik, mert nincs más útja. 75 éves vagyok, ez a föld 1200 öl, van benne munka enélkül is elég. Talán vizsgáló bizottságnak néznek bennünket az utcabeliek: összegyűlnek körülöttünk és háborognak. Még az is, akit a túloldalon nem fenyeget veszély. Mondják, nézzünk szét egy kicsit arrébb is, mert érdekeset láthatunk, ha vesszük a fáradtságot. Az utca elején az út alatt kötötték össze a két árkot. A forgalom szempontjából ez indokolt, nincs benne semmi kivetnivaló. Hacsak az nem, hogy a meglehetősen szűk, félig már eltömődött áteresz a vízfolyás irányában emelkedik. Hasonló a helyzet a 67-es út és a házak közötti árok átereszénél is. A nyálkás, poshadt víz bűze hamar hátraarcot parancsol. Néhány nappal a „helyszínelés” után fölkerestem a Tanép építésvezetőjét, Kálmán Györgyöt. — Valóban a Tanép dolgozói végezték el a munkát, az Abrober Somogy Megyei kirendeltségének megrendelésére. A terveket is ők készítették, s ettől nem térhetünk el. — A módosítást sem kérhették, ha menet közben látták, hogy ez később további bonyodalmakhoz vezet? — A panaszról nem tudtam. Lehet, hogy a bácsi szólt valakinek a helyszínen, de hozzám nem jutott el. — És ha eljut? — Utólag nem tudom megmondani, mit tehettünk volna, de a készség megvan a vállalatunkban, hogy segítsünk. Az Agrober a napokban közös bejárásra hívott meg bennünket, ott feltétlenül erről is szólni fogok. — ön szerint mi az oka annak, hogy az átereszeken sem tud elfolyni a víz? — Magam is nemrég voltam a helyszínen és láttam, hogy az átereszek jó félig eltömődtek iszappal. Sajnos azon a részen homokos, laza kötésű a talaj, egy-egy nagyobb esőzésnél az árokból viszi magával a víz a földet is. Ha ki lenne bélelve az árok, akkor nem lenne ilyen gond. A következő szemle után már többet tudunk, mert közösen döntünk a megoldásról. Másnap a megrendelő Agrober műszaki ellenőre, Szóka László a következőket mondta: — Hozzánk a múlt héten érkezett meg a panaszos bejelentése. Utána az Alkotmány Tsz elnökével — ők az út kezelői — felkerestük és személyesen is meghallgattuk. A háza valóban vizes, és nincs megoldva a kertjéből a talajvíz elvezetése, de mivel mélyen fekvő területről van szó, ezt korábban sem tudta megoldani. — De ennek az útnak, pontosabban a magasan lévő ároknak a megépítésével még a szomszédos telkekről is hozzáfolyik a víz. Ez korábban nem így volt. Nem kellett volna az úttal együtt megoldani a vízelvezetést is? Tehát már eleve úgy tervezni, hogya meglévő talajvizet ne duzzasszák tovább? — Tervezési hiba nem történt. Vagyis minden a terv szerint épült! De sem a megrendelők, sem a kivitelezők nem számoltak a talajvízzel. Az építésvezető és a műszaki ellenőr szerint lehetetlen, hogy az átereszeknek ne legyen meg a kellő lejtése. Ha csak a kivitelezés közben nem mozdultak el a betongyűrűk. Valóban kibélelhették volna az árkot, de az nagyon sokba kerül, sőt mélyebb is lehetne, de az ugyancsak drága. Szóval volt jónéhány „de” és „hacsak”. A tény azonban ettől még tény marad. A jószándék azért egyik félből sem hiányzik. Az Agrober április 18-ra közös bejárást hívott össze. Reméljük, gyors megoldást találtak. Nagy Zsóka PIACI KÖRKÉP Tojásmm mm ozon Ügy látszik, a kaposvári hetipiac árusai különösen érzékenyek az időjárási frontokra, legalábbis ami az árakat illeti. A vevők a Skála- Zöldért 99 forintos paradicsomakciójában tamáskodtak az itteni 230 forintos árat látva. Egy szemrevaló tölte- nivaló paprikáért 16 forintot fizethettünk volna, az apraja és a hegyes erős 8—10 forintba került. Ennyiért láttunk csomós hónapos retket is. Fejes salátából bőséges a kínálat, mégsem mérséklődött a 10 forint körüli ár. A termelőknél helyenként kiváló minőségűt láttunk, ezért szúrt szemet, hogy a Zöldértnél kisebb és fony- nyadt salátáért is 13 forintot kértek. 6 forint a tavaszi hagyma csomója, kettővel olcsóbb a spenóté. 6 forint a burgonya, valamirevaló káposztát viszont már csak 20- ért adlak. Egy zsenge zöldségcsomó 8 forintot kóstált. 12 volt a főzőhagyma, hovatovább ennek tízszeresébe került viszont a duiglhagyma. Kígyóuborkát 80-ért kínáltaik, miközben Pesten 49 forint. Meglehetős tarkababot 70- ért szerezhettünk be. 86 forintért fogyott a vevőcsalogató sampinyon. Az alma már nagyon is változó volt. A 18 forintoshoz egy csomag C-vijamint is adhattak volna. A tavasz egyetlen csalhatatlannak látszó jele a tojásbőség és az olcsó ár volt. Reggel még 1,80-ért kínálták, és 1,50-ért vették, 10 óra felé azonban 1,30-ért is hozzá lehetett jutni. Egy kiszolgált tojót 180-ért vesztegettek, 150 forint volt egy kopasz csirkepár. Egy konyult tarajú kakas sorsa 200 forintért pecsételődött meg. Egy életrevalóbb naposcsibe ára kikerült egy napidíjból. Nagy sorbanállás volt a 20 forintos friss balatoni keszegért. A virágpiacon sokféle ta- vaszias bukétát árultak csokronként 6—8 forintért, kelendőbb volt azonban a szemet gyönyörködtető szegfű szálanként 5—10-ért. 120 forint volt a töves tűzliliom. B. F.
