Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-17 / 89. szám
1986. április 16., szerda Somogyi Néplap 7 SPORTg A DMVSC a mai ellenfél Á Bányász sorsa saját kezében van Kézilabda NB II Rajt két győzelemmel Azt hiszem, hogy a következő tíz napban nem unatkoznak majd a labdarúgó-szurkolók. Ennyi idő alatt bonyolódik le a bajnokság véghajrája, tömény izgalmakkal fűszerezve. Hogy ez mennyire így van, elég csak egy pillantást vetni a bajnoki táblázatra, s máris igazolást nyer. Régen fordult elő, hogy három fordulóval a bajnokság befejezése előtt még hét (!) pályázó van a két kiesőhelyre. Legalábbis a papírforma alapján. Még a jelenlegi huszonnégy pontosok sem érezhetik teljesen biztonságban magukat. Lássuk a hátralevő mérkőzéseket e veszélyes zónában. Talán csak a Csepel sorsa látszik megpecsételtnek, hisz az erőviszonyok alapján esetleg két pontot szerezhet a jelenlegi tizennyolchoz. Más a helyzet a Volánnal. A közlekedési csapat a Haladással és a Tatabányával odahaza játszik és Csepelre látogat el az utolsó fordulóban. Elméletileg tehát hat pontot is ’gyűjthet. Mire lehet képes a Siófoki Bányász? Mint a címben is megfogalmaztuk, sorsa a saját kezében van. Annyi bizonyos, hogy ma mindenképpen le kell győzni a DMVSC-t. Ez a találkozó akár kiesési rangadónak is számíthat, hisz dr. Puskás Lajos csapatára ezután az FTC és a bajnok Honvéd vár még. Ha ebben a fordulóban a Vasas legyőzi a Békéscsabát, szombaton a Viharsarokban újabb kiesési rangadó vár a siófokiakra. És az ilyen ösz- szecsapáson minden előfordulhat. Addigra az is kialakul, hogy egy esetleges „pálfor- dulattal” nem kerül-e veszélyesebb helyzetbe valamelyik mostani 24 pontos együttes. Ha ma a Volán legyőzi a Haladást, a szombathelyieknek sincs papíron sok esélyük több pont szerzésére. De még az újpestiek sem nézhetik páholyból ezt a kiesés elleni küzdelemsorozatot. Annyi bizonyos, hogy a korábbi évekhez haSönlóan a véghajrában most sem csak a papírforma érvényesül majd. Ilyenkor mindig születnek váratlan, meglepő eredmények. A Siófoki Bányász nem várhat arra, hogy más kaparja ki számára a gesztenyét. Ismerve a csapat harcos erényeit, méltán bízhatunk abban, hogy ilyen dere- kas küzdelemsorozat után a végcél előtt sem torpan meg. Tíz nap alatt egy egész évi munka gyümölcsét takaríthatják be, avagy veszíthetik eb A somogyi szurkolók figyelme most még fokozottabban Siófok felé fordul, s ez az egyre népszerűbb, rokonszenvesebb csapat maga mögött érezheti a labdarúgóbarátok széles táborát, egyesületi hovatartozás nélkül Az eddigi szereplés azt bizonyította, hogy az együttes elég érett ahhoz, hogy NB I-es maradjon. A veszélyeztetett zóna tagjainak hátralevő ellenfelei: Csepel: Honvéd (otthon), ZTE (idegen), Volán (otthon). Volán: Haladás (o), Tatabánya (o), Csepel (i). Siófok: DMVSC (o), Békéscsaba (i), MTK VM (o). Békéscsaba: Vasas (i), Siófok (o), Pécs (i). DMVSC: Siófok (i), FTC (i), Honvéd (o). Újpest: Videoton (i), Rába ETO (o), Tatabánya (i). Haladás: Volán (i), Vasas (o), Rába ETO (o). Mi újiság Siófokion? Nagyon rosszkor jött, hogy Győrben Horváth I-et kiállították. Ügyét tegnap tárgyalták, azonban lapzártáig nem kaptunk értesítést, hogy milyen büntetést róttak ki rá. Szajcz sárga lapjai miatt nem játszhat, Virág pedig megbetegedett. Szőke Miklós az alábbi csapatot küldi ma pályára: Kovács ■— Brettner, Parda- vi, Olajos, Nagy M. — Bódi, Zsadányi, Jankovics — Boda, Tieber, Árky. A cserepadon Málics, Nagy T., Takács és Belényesi foglal helyet. A mérkőzés 17 órakor kezdődik Nagy B. bíráskodásával. J. R. A kézilabda NB II-ben is megkezdődött a küzdelemsorozat. Három együttesünk köziül kettő győzelemmel rajtolt, míg a siófokiak idegenben vereséget szenvedtek. ■ Nagyatád—Dunaföldvár 15-14 (8-7) Nagyatád, 50 néző. Nagyatád: Papp — Karaja, Schuck, Jüngling, Pupi, Pflangár, Mayer. Csere: Víg, Takács, Boros. Edző: Kolossá Károly. A mindvégig erős hóesésben lejátszott küzdelmes találkozón a csúszós talajhoz jolbban alkalmazkodó hazaiak szoros mérkőzésen megérdemelten nyertek. Góldobók: Pupi 5, Mayer 4, Sdhuck 3, Jüngling 2, Pf lan- gár 1. Olajbányász—Siófoki Bányász 28-18 (14-9) Siófok: Kovács — Knasz- nai, Variga S., Kulimár, Varga A., Papp, Csóka. Csere: Kétnapos nemzetközi versenyen vettek részt a Rákóczi úszói Trnaivában. E nagyszabású versenyen már negyedik alkalommal indultak a kaposváriak. Tizenkét csehszlovák és két magyar klub 250 úszója szállt vízbe. Jól szerepeltek a kaposváriak. A nyolcfős gárda négy dobogós helyezést szerzett és további négy ver- senyszátmban végzett az első ihat között. Az egyetlen aranyat Kanizsai Zsolt szerezte a 200 m-es gyermek vegyes úszásban 2:24.5-ö,s idejével. A 200 m-es úttörő Vegyes úszásban Kardos-Erika 2:45.4-gyel, a 100 m-es Geiger, Fodor, Boldizsár, Lapos, Nagy. Edző: Pál László. A mérkőzés mindvégig kiegyenlítettebb küzdelmet-hozott, mint amit a gólkülönbség sejtet. Góldobók: Kulii- már 5, Varga S. 4, Papp, Krasznai 3—3, Geiger -2, Csóka 1. Női mérkőzés Csurgói Spartacus—Dorog 20-10 (11-7) Csurgó, 200 néző. Csurgói S.: Radnóti—Mihál- dinecz, Szanyi, Simics, Kovács, Bogdán, Búza. Csere: Filó, Lőrincz, Bödör, Kocsis, Toldi. Edző: Kátai Ferenc. Az újonc dor-ogi bányászok még csak megnehezíteni sem tudták a jól játszó csurgóiak győzelmét. Góldobók: Siimd.cs 9, Kovács 4, Filó 3, Búza 2, Miiháldi- necz, Lőrincz 1—1. Jók: Radnóti, Bödör. delfiin vegyes úszásban pedig Kardos ' Gábor 1:27.2--vel nyert ezüstérmet. A 100 m- es felnőtt mellúszásban ugyancsak Kanizsai 1:12.5- ös idejével léphetett a dobogó harmadik fokára. Az ötödik hely jutott a 200 m- es- felnőtt pillan góúszálsban Báli Péternek, a 200 . m-es felnőtt vegyes úszásba-n Csordás Györgynek, a 200 m-as gyermek vegyes úszásban Bihari Henriettának és a 200 m-es felnőtt hátúszásban Gimesi Csabának. Csordás György a 200 m-es felnőtt mellúszásban lett hatodik. Úszás f Négy dobogós hely Díjlovagló OB Balatonfenyvesen A felnőtt országos díjlovagló bajnokságnak a Bala- tonnagybereki Állami Gazdaság adott otthont a február 8-án felavatott európai méretű és színvonalú fedett lovardájában. A versenyt nagy érdeklődés és nagy közönségsiker jellemezte. Starthoz álltak a legjobb hazai díjlovasok. Könnyű osztály, II. feladat: 1. Dallos Gyula (Korzika nevű lován, BLK) 445 pont, 2. Kövi András (An- dalgó, Kaposvár) 400, 3. Dallos Beáta (Bukta BLK) 378. Középosztály, I. feladat: 1. Dallos Gyula (Alpok) 740, 2. Dallos Gyula (Korzika) 700. 3. Kövi András (Andalgó) 641. Középosztályú kűr:. 1. Kövi András (Andalgó) 44,7, 2. Dallos Gyula (Alpok) 44,5, 3 Dallos Gyula (Korzika) 43.9. Szent György-díj: 1. Dallos Gyula (Bordal) 783, 2. Lovász József (Attasé, Szilvásvárad) 728, 3. Dallos Beáta (Bahama) 721. Intermediaire: 1. Dallos Gyula (Bordal) 826, 2. Lovász József (Attasé) 757. 3 Dallos Beáta (Bahama) 735. Olimpiai nagydíj zenés kűr: 1. Dallos Gyula (Bordal) 73,7, 2. Dallos Beáta (Bahama) '69,0, 3. Kövi András (Legény) 61.5. D. Gy. A Szovjetunióban jelenleg 90 millióan sportolnak, közülük 36 millió nő. A nők sportolásának hatékony formája a ritmikus sportgimnasztika. A tapasztalat azt bizonyítolta. hogy az aerobic javítja az egészséget, az alakot, a tartást Somogyi rangadók az esélyesek győzelmével A hét végén két-két somogyi csapat játszott egymás ellen a teke NB Ill- ban. A Közút közepes teljesítménnyel verte a Fáklyát, a kaposmérőiek a Vasas otthonában szorosabb küzdelemben diadalmaskodtak. K. Közút—K. Fáklya 6:2 (2420:2323) Ld.: Varga 429, Babies 420, Ládonyii 416, Németh TEKE NB Ili 393, Schleining 413, Siimo- vies 385. Kaposfői Spartacus—K. Vasas 5:3 (2506: 2480) Ld.: Székelyi Z. 438, Schilt 445, Kiss 438, Striteczki 429, Hálsz 425, Knipli 429. Vasárnap bonyolították le Baranya, Somogy és Tolna ifjúsági csapattornájának 4. fordulóját. Az első helyet Baranya' megye szerezte meg 2261 fával és 82 ponttal, 2. Somogy 2197 fa, 64 pont (a legjobb dobók: Fenyvesi (Közút) 386, Bódosi (Közút) 382, Horváth (Közút) 362), 3. Tolna megye 909 fa, 19 pont. HÍREK Április 76 Szerda Csongor A nap 5.55 órakor kél, és 19.34 órakor nyugszik; a hold 9.49 órakor kél, és 2.14 órakor nyugszik. Á várható időjárás: Délnyugat felől időnként megnövekszik a felhőzet. Ma is lesz napsütés, több a keleti országrészben. Főként a Dunántúlon egy-egy gyönge zápor is előfordulhat. Napközben megélénkül, helyenként megerősödik a déli szél. Tovább erősödik a nappali fölmelegedés. A délutáni órákban 14—19 fok körül alakul. Búcsú Martyn Ferenctől Eltemették tegnap Pécsett Martyn Ferenc festőművészt. Koporsóját kívánsága szerint az Izraelita temetőben Martyn Ferencné Wiesenberg Klára mellé helyezték. Drecin József művelődési minisztériumi államtitkár méltatta a Kossuth- díjas érdemes művész munkásságát. Takács Gyula, a Baranya Megyei Tanács el- nökh.elyettese a társadalmi és kulturális élet képviselőinek nevében búcsúztatta Marty Ferencet. A tanítványok nevében Lantos Ferenc beszélt. A művészt a pá'rt- és állami vezetők, barátok, tisztviselők, Somogy és Baranya . képviselői jelenlétében nagy részvéttel kísérték utolsó útjára. A Tv-lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Budapesten meg- -tartott áprilisi tv-lottó szám- sorsolásán a következő nye- r őszáim ókat hú zták k i: 9, 34, 60, 81, 84 — Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a szüv kaposvári számítóközpontja. Ebből az alkalomból hét- főtől nyílt napok keretében négy napig tartó kiállításon és bemutatósorozaton állnak az érdeklődők elé mikroszámítógépeikkel. Ezenkívül lesz fotó- és hobbikiállítás is. — A Horgászsportért érdeméremmel három somogyi horgászt tüntettek ki: Baracskai Ferencet, a megyei intéző bizottság ügyvezető elnökét, Kovács Ferencet, a nagyatádi HE titkárát és Németh Istvánt (Siófolk), az IB versenyfeie- lősét. A kitüntetéseket Készéi Károly, a Mohosz alel- nöke adta át. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 142 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 30 Trabant Lim. (Bp.) 2 605 Trabant Lim. (Debr.) 2 152 Trabant Lim. (Győr) 2 031 Trabant Combi (Bp.) 13 439 Trabant Combi (Győr) 6 664 Wartburg Standard (Bp.) 25 Wartburg Standard (Debr.) 39 Wartburg Standard (Győr) 166 Wartburg Special (Bp.) 26 714 Wartburg Speciál (Győr) 359 Wartburg Speciál tt. (Bp.) 5 981 Wartburg Tourist (Bp.) 275 Wartburg Tourist (Győr) 3 739 Wartburg Tourist (Debr.) 234 Skoda 105 S (Bp.) 10 483 Skoda 105 S (Debr.) 8 320 Skoda 105 S (Győr) 8 320 Skoda 120 L (Bp.) 21 088 Skoda 120 L (Debr.) 11 823 Skoda 120 L (Győr) 14 884 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 421 Lada 1200 (Bp.) 41 314 Lada 1200 (Debr.) 25 946 Lada 1200 (Győr) 14 396 Lada 1300 S (Bp.) 16 440 Lada 1300 S (Debr.) 12 785 Lada 1300 S (Győr) $ 605 Lada 1500 (Bp.) 14 753 Lada 1500 (Debr.) 10 934 Lada 1500 (Győr) 4 797 Lada Combi (Bp.) 7 226 Lada Combi (Debr.) 3 974 Moszkvics (Bp.) 13 924 Polski Fiat 126 P (Bp.) 26 643 Polski Fiat 126 P (Győr) 9 059 FSO (Polski Fiat) 1500 (—) 5 410 Dacia Limousin (Bp.) 38 013 Dacia Limousin (Debr.) 21 771 Dacia Combi (Bp.) 178 Dacia Combi (Debr.) 75 Dacia Coitibi (Győr) 142 Zastava (Bp.) 12 938 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ 85 évvel ezelőtt, született Alsódabason Diny- nyés Lajos (1901—1961) kisgazdapárti politikus, miniszterelnök, országgyűlési képviselő. A keszthelyi gazdasági akadémián szerzett oklevelet, majd hosszabb külföldi tanulmányutat tett. Hazatérése után Pest vármegye közéletében vállalt szerepet; a politikai életbe a Független Kisgazdapárt szervezésekor kapcsolódott be. 1931-től 1938- ig kisgazdapárti programmal Alsódabas képviselője volt. A második világháború éveiben katonai szolgálatot teljesített, majd aktívan bekapcsolódott az antifasiszta egységfront szervezésébe. A felszabadulás után különböző fontos posztokat töltött be. Így 1947 márciusától szeptemberéig honvédelmi miniszter volt, 1947. május 31-től 1948. december 10-ig pedig a Minisztertanács elnöke. Miniszterelnöksége idejére esett a nagybankok és a száz munkásnál többet foglalkoztató üzemek államosítása, a szovjet—magyar kölcsönös segélynyújtási egyezmény megkötése, az egyházi iskolák államosítása, hogy csak néhány fontosabb momentumot említsünk e rendkívül mozgalmas időszakból. Miután Rákosi egyik napról a másikra félreállította, az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ igazgatójaként dolgozott. Egészségőrök versenye Tizenöt általános iskola 150 egészségőr úttörője versengett tegnap Kaposváron, a sportosam okban rendezett szakági versenyen. A Magyar Vöröskiereszt kaposvári városi vezetősége és a kaposvári úttörőelnökség áltál szervezett versenyen a kaposvári és a városkörnyéki iskoláik csapatai vettek részt, A városi verseny legjobbjai, a Zrínyi Ilona és a Hámán Kató általános iskola egészségőr szakaszai jutottak tovább a május 17- én Nagyatádon megrendezendő megyei döntőbe. — Mintegy 20—25 százalékkal nőtt a VI. ötéves tervben a megye kisgazdaságainak termelésié. Somogybán a lakosság több mint hatvan százaléka foglalkozik háztáji gazdálkodással, kertészkedéssel, fóliás primo rte rm eléssel. — A IV. termelőszövetkezeti népművészeti kiállítás ma délután öt órakor nyílik a Kilián művelődési központiban. — Máté Gábor szerepet kapott Böszörményi Géza most készülő új filmjében, a Laurában. — Díszelőadáson mutatják be holnap este Dobray György és Horváth Péter Szerelem első vérig című filmjét. Az előadás hat órakor kezdődik a kaposvári M ozknúzeuimib an. — Szirmayné Bayer Erzsébet képeiből nyílt kiállítás tegnap a nagyberki általános iskolában. A festőművész ebből az alkalomból rajzszakköri foglalkozást is tartott a diákoknak. — Most vásároljon reklámáron a. kaposvári, Noszlopy Gáspár utcai Olcsó Áruk Boltjában: melegítőalsók 130—290" Ft- ig, melegítőgarnitúrák 290—590 Ft-ig, gyermek- és ba'kfispuló- verek 100—190 Ft-ig, gyermekes felnőttpólók 100—220 Ft-ig, 150 széles pamut méteráru 100— 169 Ft-ig. (7962) — Barcson az Agro-Hobbi áruházba most érkeztek búvár- szivattyúik. Ara: 1820 Ft. Várjuk kedves vásárlóinkat. (115377) l