Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-08 / 57. szám

% A tavasai fesztiválra készül Morvay Zsuzsa keramikusmű­vész. (Belvárosi mini galériája előtt kerámia virágoskert, ba­baház, lovagvának, miniatűr Színházi nézőtér díszíti majd a Vitkovies Mihály utcát. MTI-fbtó — Fényes Tamás falv. Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 57. szám 1986. március 8., szombat Boglárlelle telefonügyei Elkészült a beruházási program Nyolcszáztizenhét magán- személy és 51 Iközület jegy­zett boglárlellei telefonköt­vényt a kaposvári és a bog­iári kötvényirodában. Űjabb jelentkezőket már nem vesz­nek föl a listára, több tele­fon bekötésére nem lesz le­hetőség. A kétezres központ maradék kapacitása „szociá­lis keret”, a kötvényvásár­lókon kívül még azok kap­nak majd telefont a város­ban, akik anyagilag nem bírnák a 25 ezer forintos ér­tékpapír megvásárlását, de alapos indokuk van rá, hogy a telefon számukra létszük­séglet. A kötvényre jelentkezőket sorban értesíti a posta és néhány héten belül minden­ki megvásárolhatja a jegy­zett értékpapírt. A beruhá­zási program elkészült; tíz kötvényjegyző esetében tíz ezer forintnál is többre ke­rekedett ki a hálózatépítési költség — őket külön érte­sítik erről —, a többiek en­nél kevesebbet fizetnek majd a hálózatépítésért. 1988. jú­nius 30-ig minden kötvény- tulajdonos megkapja a tele­font, a szerencsésebbek ké­szülékei már 1987-ben meg­csörrenti etnek. Soronkívüli­ség nincsen, ahogy a prog­ramban meghatározott ütem szerint jutnak előre a vá­rosban a hálózatépítők, úgy kötik be sorra a telefono­kat. A posta szakemberei a te­lefonra várók munkájára is számítanak, mert aki vállal­ja, hogy maga ássa ki az árkot, annak olcsóbb lesz a telefon — pontosabban: sa­ját munkájának értékét le­vonják a befizetendőkből. Boglárlellén tehát sikeres volt a kötvényjegyzési akció, annak ellenére, hogy többen azt jósolták: nem lesz elég jelentkező. Egyébként a so­mogyi városéval együtt az ország más részeiben is meg­hirdetett kötvénykibocsátás néhány helyen nem sikerült a postának, mert a „nagy lehetőségben” az emberek nem láttak fantáziát és ér­dektelenségbe fulladt a do­log. Sárkány a Dorottyában Nem, szó sincs arról, hogy netán valamiféle tüzet okádó sárkány ereszkedett volna le Kaposváron, a Dorottya Szál­ló nagytermében. Csupán egy sárkányrepülő lebeg majd jövő péntektől vasárnapig a mennyezet alatt. Ez is része lesz annak a nagyszabású programnak, amelyet „Autó­motorsport technikai bemu­tató” címen jegyeznek. Az érdeklődők a már említett „szörny” védőszárnyai alatt több mint tízféle verseny­autót, gyorsasági, cross- és salakmotorokat, verseny­hajót, go-kartot tekinthet­nek meg. A megnyitóra pénteken (14-én) 10 órakor kerül sor, majd non-stop programként a nyitva tartás idején a köz­lekedésbiztonsági tanács ál­tal forgatott, valamint a kü­lönböző versenyeken készült filmeket nézhetik meg az ér­deklődők. Három kaposvári fotós: Baksa Ferenc, Gyer- tyás László és Sugár Lász­ló zsűrizett autó- és moto- cross-fotóiból nyílik kiállítás. Az autóklub szervezésében a helyszínen ingyenes fényszó­ró- és gyújtásbeállítást vé­geznek, valamint — szintén térítésmentesen — indító­kulcsokat másolnak. A háromnapos program igazi „show”-jára szombaton kerül sor. Az érdeklődők ak­kor találkoznak az autó-mo­torsport magyar bajnokaival és válogatottjaival. A hírek szerint Kaposvárra érkezik többek között Volentér Lász­ló, aki siklóhajójával Euró- pa-bajnokságot és világku­pát nyert; itt lesz Nagy László autocross- Hideg_Já- nos rallibajnok és még jó páran a hazai élmezőnyből. Alkatrészek és autóápolá­si cikkek kiállítása is lesz, s tombolán háromszáz külön­féle ajándékot nyerhetnek a látogatók. A fődíj egy Sim­son kismotor és egy BMX terepkerékpár. MIKOR GESZ MAR TAVASZ? — TürefcneUienkeddk a lő a pilisi parkerdőgazdaság papréti karámjában. (MTI-fotó — Kovács Attila feliv.—KS) Tarka sorok Kutyuii-mutyuli — Szomszéd úr! Nem is tudtam, hogy kutyát vettek... — Nem is vettünk. — Hát akkor a kedves felesége kinek gügyögte, amikor ön nem volt itt­hon, hogy „kutyuli-mu- tyuli, ha még egyszer kutyálkodsz, nem kapsz többé kapukulcsot..”? Csak gyöngéden — Kislányom, te már nagy kislány vagy. Las­san fel kell hagynod ez­zel a sok hebehurgyaság- gal, szeleskedéssel. Gon­dold meg: már nincs messze az az idő, amikor nagyapává teszel engem! — Már egyáltalán nincs messze, drága apa. Figyelmes férj a moziban — Jól ülsz, drágám? — Remekül, drágám. — Jól látsz, drágám? — Tökéletesen drágám. — Nem érzel huzatot az ajtó felől? — Nem, drágám. — Akkor cseréljünk helyet. Adatfelvétel — Családi állapota? — Elviselhetetlen. Udvarlás — Kisasszony, nem emlékszik rám? Az ál­latkertben ismerkedtünk meg. — Ne mondja! És me­lyik ketrecben láthattam magát? Kérdés—felelet — Hol fogsz még egy olyan feleséget találni, mint én .. ? — Ki mondta, hogy olyat akarok keresni ? Éremgyűjtők cserenapja TTT-ELŐADÁSOK TÁRSADALMI MUNKÁBAN Női sarkkutató expedíció A világ első női sarkkuta­tó expedíciója elindul az Északi-sark felé. Hat nő, mind tudományos kutató, kötött sítalpat, és fogta be magát szánok elé. Meteoroló­giai megfigyeléseket szándé­koztak végezni, a jégmezők mozgását akarták mérni, s annak vizsgálatát is célul tűzték ki, hogy miként vise­lik el a nők a magányt, a roppant hideget. A Magyar- országé heti számában lehet olvasni a francia és kanadai nők merész vállalkozásáról, s arról., hogy mi történt velük. Éremgyűjtö-taOöllkozó lesz holnap Kaposváron.. A Kidián művelődési központ nagyter­mében tartja — vasárnap délelőtt — idei első nagysza­bású csereközvetítését a Ma­gyar Éremgyűjtők Egyesüle­tének Somogy megyei cso­portja. A most 44. alkalom- 'mai rendezett szabad csere­napon és aukción hagyomá­nyosan gazdag anyaggal vesznek részt a numizma- ták: több mint háromszáz ■tétel került a csereközvetítés katalógusába. Régi, időszá­mításunk előtt vert keleti pénzektől a római dénáro­kon, follisakon, antoninianu- sokon, illetve a középkori érméken át az 1980-as évek forgalmi soráig. E válogatott és jó minőségű numizmati­kai anyagban tekintélyes számiban van a római bronz- verete, illetve régi magyar és a XIX. századi pénz. Köz­tük igazi ritkaságot is talál­ni: Szent István dénárját, illetve II. Ferenc és II. Jó­zsef ezüstttalórjait. S nem hiá­nyoznak ezúttal sem a vá- rosérmók, és a kitüntetések sem. A gazdag érme-anyagot a csereközvetítés kezdete (9 óra) előtt a tárlókban kiállít­va tekinthetik meg az érdek­lődők. (Tudósítónktól.) A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat járuljon hoz­zá a társadalom előtt álló politikai, gazdasági és kul­turális célkitűzések megvaló­sításához — mondta Bérezi István, a szervezet Barcs városi és városkörnyéki tit­kára. A barcsi szervezet 30 éve alakult. Bérezi Istvánt akkor választották meg erre a tisztségre. A tagok száma évről évre nőtt, s hamarosan összefogta az akkori járási székhelynek és környékének értelmiségét. Rendkívül sokszínű volt az a tudományos ismeretanyag, amellyel ez a szervezet ren­delkezett. 30 év alatt 12 600 előadás hangzott el, 90 A vasúti őnház csendjét azon a június végi estén ci- vakodás zaja verte föl. Az­tán a zsivaj elült, s a kutya nyüszítését sem lehetett már hallani... A rendőrségi vizs­gálat során hírt adtunk ar­ról! hogy 1985. június 29-én' milyen szörnyű esemény tör­tént a gyékényesi 8-as őr­házban. . A húszéves Kovács József a nevelőintézetből anyjához hazaikerülve nem találta meg helyét a világban. Ita­lozása is csak ideig-óráig tudta feledtetni vele, hogy soha nem kapott senkitől és nem is adott senkinek sze- retetet. így lelkileg eldur­vult. Akkor sem változott, amikor feleségül vette Hor­nyelvtanfolyamot szerveztek. A művészetek iránt érdeklő­dőknek 240 különböző tárgyú kiállítást, tárlatot rendeztek. A klubfoglalkozások szá­mát szinte össze sem lehet számolni. A szervezet tagjai a városban és környékén tartott előadások össz-száma 36 000 körül van. Vannak, voltak olyan előadók, akik 200-nál több előadást tar­tottak; dr. Cseke István, néhai Vértes György, Káp­lár Adolf nevét említették. A beszámolón elhangzott „a fő feladat: az új ismeret- anyag terjesztése, ehhez pe­dig komoly elhivatottság szükséges”. Nem véletlen, hiszen az előadások 20 szá­zalékát társadalmi munká­ban tartják. váth Máriát. Gyakoriak vol­tak a nézeteltéréseik. Június 29-én nagyobb mennyiségű alkohol elfo­gyasztása után értek haza, az őrházba. Veszekedni kezd­ték, s ez odáig fajult, hogy a fiatalember egy konyha­késsel hátba szúrta felesé­gét, majd a könyörgő-nyö- szöngő asszonynak elvágta a torkát. Ezután a konyhában szűkölő kutyáját (mint mondta: egyedül azt szeret­te a világon!) is leszúrta. A megyei bíróságon dr. Űjkéry Csaba tanácsa Ko­vács Józsefét 11 óv börtön­re ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért fölebbezett. Tény, ami tény — Doktor úr, kérem, igaz az, hogy a házas­emberek tovább élnek, mint a nőtlenek? — Nem. Csak hosz- szabbnak érzik. Félrehallás — A kislány azt hiszi, elég nagylány már ah­hoz, hogy megkérdezze az anyukáját: — Mondd, anyu, te miért mentél férjhez az apuhoz? Az anya jelentőségtel­jesen sóhajt, és elkínzott arcot vág: — Már te is ezt kér­ded ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Mogyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij •gy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató fOjabb sorozata készül a Televízió együk legnépszerűbb műsorának, a Nótaszónak. A szerkesztő Sás Anna, a rendező Hajdú György, vezető operatőr Marcali László. Képün­kön: Mészáros Tivadar és népizenekara játszik. (MTI-fotó — Friedmann Endre felv.) Tizenegy évet kapott a gyékényesi gyilkos

Next

/
Thumbnails
Contents